Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 31. rész, Lochbroom.
Az előző részben lustálkodtam egyet Ullapoolban.
2016. 07. 18. hétfő. Harmincnegyedik nap.
Reggel, (délelőtt?) nem nagyon akaródzott nekivágni az aznapi útnak. Folyamatosan kopogott a sátor teteje, verte az időnként záporba váltó eső, és hideg északi szél cibálta a ponyvát. Húztam, halasztottam az esőben történő vizes sátorponyva összecsomagolásának élvezetét, de délnél tovább nem volt értelme ott heverészni. Erőt vettem magamon, és tábort bontottam. Fél kettőig még behúzódtam a kikötőbe, a lehetőség szerint utántöltöttem mindent, és akkor egy csöndesebben szemerkélő időszakban nekivágtam. A városkából kimenet még egy hangulatos temetőbe botlottam. Az A835-ön indultam el, ez majdnem a célig, Inveness-ig visz. Gyér volt a forgalom, az is inkább ellenkező irányból jött, a késő-délutáni Stornoway-i kompra gyülekeztek már.
Kisebb kapaszkodóval kezdtem, gyorsan rám izzadt az esővédő szerelés. A talajközelben terpeszkedő szürke felhőtakaró ellenére a magaslatról visszanézve hangulatos kilátás nyílt a városkára. Pár pillanatig gyönyörködtem benne, azzal a már sokszor, sok helyen előjövő majdnem biztos tudattal, hogy ezt a látványt, ezt a helyet sem látom már többet. (Persze, az élet mindig tartogathat, és tartogat is meglepetéseket, mint ez pár „nagy visszatéréssel” már bebizonyosodott.)
A Loch Bromm öble még jó 10 km-en elkísért. A fjord két oldalán dús vegetációval borított, harsogó zöldbe burkolódzó domboldal szökött a magasba, főleg a másik, meredekebb oldalon a tetőről meredeken a vízbe tartó, rohanó patakok, vízesések egymás melletti kézujjként húzódó ezüstös csíkjaival szabdalva. Estig, illetve az új tábor leveréséig már nem is akartam olyan nagyot haladni, hisz elég későn is indultam, itt inkább az volt a cél, hogy legyen lelkierőm elszakadni a viszonylag kényelmes punnyadságból, és nekivágni az út utolsó szakaszának, bizony már eléggé kimerülve, jó pár kilóval könnyebben. Az első jó 10 kilométeren, a kapaszkodókon az út szorosan odasimult a vízbe szakadó sziklák széléhez, nem nagyon lehetett alkalmas sátorhelyet találni. De nyugodtan sétáltam, hisz oly sokszor már bebizonyosodott, hogy amikor eljön az ideje a nap befejezésének, és a letáborozásnak, akkor mindig ott van előttem az ideális, a hibátlan táborhely! Mint most is. Véget ért a Loch Bromm, helyét egy széles, lapos völgy foglalta el, tanyákkal, legelőkkel.
Egy leágazás vezetett a gyönyörű erdőségbe, a hatalmas fenyők közé, és az elágazásban egy nagy parkoló fogadta a gépkocsival érkezőket. Ennek egy távoleső csücskében, furcsamódon egy piros London-i tipusú telefonfülke tövében várt rám az aznapi ideális sátorhely. A fű szinte pázsitra nyírva, a talaj sima és vízszintes, mi kell ennél több? Az eső is elállt, sőt a lebukó nap is négy nap után rám mosolygott. Felállítottam a sátrat, hagy száradjon, én pedig a környéket cserkésztem be. Az út alatt, kicsit feljebb egy barnás színű patak szaladt fürgén a fjord felé, itt egy gyors esti tisztálkodást megejtettem, és vizet is vettem estére, éjszakára. A parkoló, és az innen kiinduló erdei út az Inverlael erdészet területére vezetett. Abból, hogy mikor megálltam, és a rossz idő ellenére elég szép számú parkoló gépkocsit találtam, arra következtettem, hogy ez egy kedvelt kiránduló hely lehet, és mivel embereknek nyomát sem láttam, valószínűsíthetően jó mélyre bevezetnek a túra útvonalak az erdőbe, a völgyekbe. Na, ha másnap jó idő lesz, egy kis kirándulás, csomag nélkül belefér!
Ezzel a tervvel fészkeltem be magamat hálózsákomba, és az alkonyban lassan vissza szivárgó kirándulók hangjaira, az autók ajtajainak csapódására, az elhúzó járművek motorbúgására kezdtem elszunnyadni. Mire elaludtam, a parkoló kiürült, a hely néma csendbe, és korom sötétbe burkolódzott.
Harmincnegyedik éjszaka 18.-a: 57°49’11.56″É 5° 3’44.69″Ny
