OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Skót-Felföld, 2016. 26. rész, Garenin.

Home » Skót-Felföld, 2016. 26. rész, Garenin.

 223 ember olvasta mar el ezt az írást

Skót-Felföld, 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 26. rész, Garenin.

Az előző részben megérkeztem az 5000 éves, misztikus állókövekhez.

 2016. 07. 08. Péntek. Huszonnegyedik nap. 26. rész.

     Tehát egy ma is élő, ötezer éves történelmi hely tövében ébredtem. Méghozzá – mivel ebbe a napba terveim szerint elég sok mindent kellett bezsúfolni – reflexszerűen „hajnali” hét órakor pattant ki a szemem. A központ még zárva volt, a turistabuszok utasai szerintem még a szállodájukban ébredeztek, tehát egy gyors reggeli után egyedül nézhettem meg ezt a fantáziamozgató helyet. Amikor állókövekről olvasunk, vagy hallunk, legtöbbünknek egy jóval délebbre fekvő szigetországi hely, Stonehenge neve ugrik be. Pedig, a kutatások mai állása szerint Callanish a „korosabb”. Míg az előbbit, az ismertebbet Kr. előtt 2500 és 2100 között építették, (a feltételezések szerint) addig ezt a Lewis-szigeti megalit-csoportot Kr. előtt 3000-ben emelték.

0706

    A történelméről egy nagyon szemléletes rajzos tabló, valamint mellette egy többnyelvű leírás tájékoztat. Eszerint 3000-ig az itt élő őslakósok gabonát termesztettek ezen a területen. Külön pikantériája a dolognak, hogy igazából a tudomány a mai napig nem tudja biztosan, hogy kik is voltak ezek az őslakósok. Az északra vándorolt kelta törzsek elmélete semmivel sincs még cáfolhatatlanul igazolva. Ugyanígy a tudomány korlátait bizonyítja az, hogy teljesen egyértelmű magyarázat még nem született azzal kapcsolatban, hogy tulajdonképpen mi célt is szolgáltak ezek az állókövek. Mindenesetre i.e. 3000 körül ezek az itt lakó emberek gondoltak egy merészet, és megépítették ezt az objektumot. Ami, még mai szemmel nézve is, nem kis teljesítmény lehetett abban az időben.

0643

    A kövek egy kört alkotnak, a körön belül pedig a fő monolit, valamint egy kis kripta romjai láthatók. Feltehetően először a 13 tömbből álló kör épült meg, majd kb 100-200 évvel később a kőkripta és az ehhez kapcsolódó, újabb kősorok. Az egy-egy darabból álló, összesen 50 kőtömböt a kiásott gödrökben agyaggal erősítették meg. A legnagyobb, a fő monolit, 4,75 méter magas és 5,5 tonnás. A kőhalomszerű kriptába tették az elhamvasztott holttesteket néhány törött cserépedénnyel együtt. Egyes feltételezések szerint a tetejét nem kővel, hanem náddal fedték be. De kb Kr. e. 1500-1000 között a helyi földművesek kifosztották a kriptát, majd körbeszántották. Később részben kitakarították, majd egy kis házat építettek eléje. Kb. Kr. e. 800-ban tőzeg kezdte benőni a területet. A tőzeg 1857-re, amikor végleg eltávolították, elérte az 1,5 méteres vastagságot.

2003

    Tehát a miért kérdése még a mai napig nyitott. 1912-ben Boyle Somerville, ír admirális azt állította, hogy a köveket asztrológiai célokra építették. Vannak bizonyítékok, miszerint az építők csillagászati jelenségek alapján tájolták be a kőkört és a kőszobát. A kriptától nyugatra eső oszlopsor a naplemente pontos irányát mutatja napéjegyenlőség idején. De valószínű, ezek a kőtömbök egyfajta gócpontként is szolgálták a helyi közösséget, valamint vallási szerepük is lehetett. Lehet, hogy teljes bizonyosságot soha, egyik elméletre sem kapunk, mindenesetre a kutatások tovább folynak, az állókövek pedig remek turisztikai látványosságoknak számítanak.

0708

    Talán egy órát szántam a kövekkel való ismerkedésre, majd a nap fő attrakciója, egy bő 30 km.-es kirándulás következett. Ennyit egy nap egész úton nem mentem, de most az a könnyebbségem megvolt, hogy részint gyönyörű, napsütéses, bárányfelhős kirándulóidő volt, (persze nem egész nap), másrészt csak egy fényképezőgép fityegett a nyakamban. Az útleírásokban, és az ottani prospektusokban fedeztem fel a Blackhouse Village-t, a szószerinti fordításban a fekete házak falvát. Tehát, kilenc óra körül oda indultam. Az A 858-ason haladtam, eleinte ritkásan beépített helyeken, apró tanyabokrok között. A közvetlenül az Északi-tengerre nyíló East Loch Roag partján, ami sokáig kísérte az utat, ipartelepek, apró kikötők húzódtak. Breasclete falujában egy komoly körzeti iskola állt az út mellett, kicsit odébb pedig egy szappanfőző manufaktúra reklámozta magát, illetve főként termékeit.

0653

    Azután az út elkanyarodott az öböltől, és egy apró dombon kellett átkelni, ahol rövid időre elkezdett az aznapi rendes eső szitálni, (igaz, talán negyedórát ha tartott). A másik említésre méltó esemény egy kutyussal függött össze. A gazdija pórázon sétáltatta, egy bekötő földútról jöttek fel nem sokkal előttem az aszfaltra. A blöki valószínű ritkán lát, vagy lehet, hogy először találkozott erre gyalogossal, mindenesetre annyira felizgatta magát rajtam, a tényen, hogy én ott csak úgy sétálgatok, hogy a gazdi alig bírta féken tartani. Le kellett maradnom jó pár száz métert, és még abból a távolságból is szinte farral előre haladt, visszafordulva tartott szemmel, és felháborodottan csaholt. Doune előtt aztán lekanyarodtak a Loch an Duanin partján levő elegáns kis szállodához, én pedig nyugodtan mehettem tovább.

Lenovo_A1000_IMG_20160708_132016

    Már épp kezdtem azt érezni a fáradtság mellett, hogy eltévesztettem valami útjelzőt, amikor Carloway-be érve, a meglepően nagy templom mellett egy szerény kis tábla mutatta azt a mellékutat, ami elkanyarodott Garenin falu irányába, ami mellett az én úticélom feküdt. A szomorú az volt, hogy még 1.8 mérföldet írt ki a tábla, ami még 3 kilométert jelentett az egysávos kis szűk aszfalton. Kevesebbet reméltem azért….. Utólag számítottam ki egy útvonaltervezővel az össz. távot, reggel majdnem jól saccoltam, a napi végeredmény 33,5 km-re jött ki.

Lenovo_A1000_IMG_20160708_131020

    A lényeg az volt, hogy délután kettőkor befutottam a skanzen bejáratához. A nyers kőből rakott falakkal épült, nádfedeles, jellegzetes házak alkották több száz éven keresztül a Hebridák falvait. Itt, Gareninban, konkrétan a mostani látványosság helyén az 1600-as évektől laktak halászok és földművesek az ilyen (de nem ezekben) házakban. Mivel a kis öböl, aminek partján a falu állt, már közvetlenül az Atlanti-óceánra nyílik, az itteni férfiak korán, és remekül kitanulták a halászat és a hajózás csínját-bínját, és az egész Atlanti vidéken nagy hírnévre tettek szert. A krónikák szerint, az 1950-es években minden Dél- Atlanti bálnavadászaton részt vettek. A nők is kitanulták ezt a nehéz szakmát, Ők lettek a szigetország legügyesebb heringsózói, feldolgozói.

    A faluba 1952-ben megérkezett a villanyáram, a 60-as évek elején a vezetékes víz, 1965-től pedig a napi élelmiszer, zöldség és tejszállítás. Ezek a kényelmi intézkedések elsorvasztották az addigi állattenyésztést, sőt, a növénytermesztés is szép lassan értelmét vesztette. A halászatot a hajók gyorsaságának és hatótávjának növekedésével már távolabbi nagyvárosokból is tudták művelni, így a „világ végi” falu létjogosultsága sok száz év után értelmét vesztette. A legutolsó házból 1974-ben költöztek ki, a falu házai szép lassan romba dőltek.

0667

     Részint hagyománytiszteletből, részint üzleti számításból megalakult egy részvénytársaság, ami 1989 óta elkezdte eredeti állapotában helyreállítani a házakat. Egy zárt üdülőfalut álmodtak meg ide, üzlettel, kávézóval, múzeummal, és önellátó szálláshelyekkel. Ezekben a házakban komfortfokozattól függően 2 és 16 fő közti szálláshelyeket, szobákat kínálnak. A helyreállított falut 2001-ben Anna hercegnő avatta fel. Az üdülőfalu elgondolás nem egészen válhatott be, a nyitáskor beindított Youth Hotel, az ifjúsági szálló 2011-ben be is zárt, és ottlétemkor is szabadon szét lehetett nézni a vendégszobákban, talán ha 2-3-ban laktak.

0671

   A házak közti szabad területen a századokkal ezelőtti élet relikviái, kordék, korabeli szerszámok voltak „naprakész” használatra felkészítve, a fűtésre használt tőzegtéglák szabályos rendben sorakoztak a házak hátsóudvarán, a múzeum egyik felében pedig egy komplett lakás volt berendezve korabeli bútorokkal, az utoljára használt edényekkel, a hálószobában esti pihenőre megágyazott alvófülkével, ágymelegítővel. A kandallóban békésen pattogott a tűz, a lassan hamvadó tőzeg jellegzetes illatát árasztva, azt az illatot, ami gyakorlatilag az egész szigetet még ma is belengi, lévén ma is ez az egyes számú fűtő és tüzelőanyag. A múzeumban még egy apró mozi terem is található volt, ahol részint a faluról, részint a korabeli életről vetítettek videókat.

0664
0679
0680
0878
0681

    Amúgy fantázia lenne a faluban, ha nem lenne ennyire messze, még Skócián belüli mértékkel mérve is. Távolságban is szó szerint már a világ végén van, de a fizikai megközelítés lehetősége is szerintem sokakat elriaszt egy kirándulástól. Szinte mindenféle vízi sportra, horgászatra, túrázásra, biciklis kirándulásokra, állatokkal való ismerkedésre, a környék történelmi helyeinek meglátogatására, szóval sok-sok izgalmas programra lenne itt lehetőség, csak hát, a távolság. Napjainkra már inkább csak tényleg skanzen maradt, ahová néha az utazási irodák egy-egy busza fut be, 2-3 órás látogatásra, egy kávéra, és pár szuvenír megvásárlására idehozva a szervezett kirándulások utasait.

0677

    A fenntarthatóság érdekében az utóbbi években a falut le is zárták, és már bejutni is eleve csak belépőjegy megfizetésével lehet. Először én is meglepődtem ezen, hiszen a tájékoztatók, legalábbis amit én olvastam, még nem írtak erről, de úgy voltam vele, hogy ha már eddig elgyalogoltam, akkor kifizetem azt az 1500 Ft-nyi összeget. Egy órácskát nézelődtem a múltban, felmásztam a falu feletti kis dombra, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt mind a házakra, mind a végtelen óceánra, aztán indultam vissza, hisz egy jó 3-4 órás séta még előttem volt.

0678

    Volt még egy látnivaló, ahová visszaútban terveztem besétálni. Cirbhig és Doune között, a főúttól 7-800 méterre egy kis dűlőúton lehet bejutni a Lewis-szigetek legjobb állapotban fennmaradt „broch”-ához. Mint több mindenre itt a Hebridákon, és Észak-Skóciában, ezeknek az érdekes építményeknek az eredetére, céljára sincs egyértelmű, a történészek konszenzusán alapuló magyarázat. Talán a legtalálóbb magyar elnevezése a körház lehetne. Ezek a kőből rakott, szabályos kör alakú, őrtorony jellegű épületek általában 14-15 méter magasak, a falvastagságuk kb. 3 méter, a belső átmérőjük szintén 13-15 méter körül van. Építésüket a I.e. első századra teszik a történészek, és legtöbben arra hajlanak, hogy egy-egy törzs építette magának védett lakhelyként. Kétségtelen, hogy ennek az építménynek, amit én meglátogattam, a belsejébe csak egy szűk ajtón lehetett bejutni, és csak guggolva, mert a szélessége kb. 70 cm volt, a magassága talán 1 méter. És más bejárat nem volt.

0696

   Odabent 2 emelet, és lépcsőfeljáró nyomait lehetett még felismerni A feltételezések szerint 50-60 fős törzsek, nagy családok élték itt mindennapi életüket, az emeleteken elosztott lakrészekkel, a kör közepén, a földszinten közös tűzrakóhellyel. Innen jártak ki a környékre vadászni, halászni, és ha egy idegen törzs tévedt erre, netán rossz szándékkal, abban a pillanatban bezárkóztak, és ezt az erődítményt, azon az egyetlen, lyukszerű bejáraton keresztül elfoglalni, az akkori haditechnikával szinte lehetetlen volt. De, ismétlem ez csak feltételezés, és inkább a józan logika, és a fantázia szülte, mint a kézzelfogható bizonyítékok. Arról pedig, hogy tulajdonképpen meddig lakták ezeket, mikor, és miért hagyták el a korabeli lakói, még csak feltételezések sincsenek. Mindenesetre érdekes, elgondolkodtató, és fantázia-mozgató látvány volt. Mint maga az egész kirándulás.

0701
0702

    A neheze viszont még hátra volt. Remekül kitúráztam magamat, élmények, benyomások özöne zúdult rám, ami önmagában is fárasztó, de még „haza” kellett mennem. Délután öt óra volt, mikor nekivágtam az útnak, és fájdalmas nosztalgiával gondoltam a korábban leamortizálódott és kidobott sétáló-botjaimra, amire olyan jó lett volna most támaszkodni. De, nem volt. A magammal vitt másfél literes vizespalack is kiürült, a víztisztítómat nem vittem magammal, bolt meg természetesen nem esett utamba. Ilyenkor szokott az jönni, hogy összeszorítom a fogamat, az út, korábbi, szép epizódjait gondolom át részletesen, és csak úgy automatikusan rakom a lábaimat. Szerencsére ragyogó napsütés, szélmentes idő kísért hazáig, de 8 óra után, mikor végre beestem a kihalt látogató-központhoz, már nagyon fáradt voltam. Még egy gyors vacsorára, (vagy késői ebédre?) csiholtam magamban energiát, aztán holtfáradtan zuhantam a sátorba. Mindenesetre tartalmas, és nagyon szép nap volt mögöttem.

0705

Huszonnegyedik éjszaka: 58°11’44.56″É    6°44’41.88″Ny

23.-24. éjszaka