Skandináv kerékpártúra, 70. nap. Norvégia, Oppeid.

Skandináv kerékpártúra, 70. nap. Norvégia, Oppeid. 2011. július 17.

Július 17. vasárnap, a 70. napom.

Ma nem tettem ki magamért, reggeltől estig 40 km-t sikerült összehozni, de azt „vérrel-verejtékkel”. Na, jó, vér az nem volt. Tudom, hogy egy ilyen úton szentségtörés ilyet csinálni, de éjfélkor vettem be egy altatót. Megnéztem két filmet, olvastam, de annyira dühöngött a szél, és annyira rázta a sátrat, hogy tudtam: nem fogok tudni a nélkül elaludni. Azzal sikerült, jól is aludtam, még azt sem vettem észre mikor társaságom akadt, egy norvég pár kocsival vertek sátrat mellettem. Reggel viszont ők voltak az ébresztők, valamelyik kihorkolta a szememből az álmot. Bár nem is volt baj, fél 9 volt.

A szél valamikor megszűnt, csendes, de borult idővel kezdődött a nap. Még tartja a gáz magát, így a reggeli mellé kávé is volt. Egy kínszenvedés a pakolással, minden reggel az az érzésem, hogy dagadnak a cuccaim. Pedig most minden száraz.

Este azt írtam, hogy tó mellett éjszakázom. Most azt is el tudom képzelni, hogy fjord volt. Ilyenkor sajnálom az internet hiányát. Nagyon érdekelne, hogy milyen hosszú Norvégia tengervízzel érintkező partvonala. Ha megmérték, vagy kiszámolták, szerintem hihetetlen eredmény jön ki. A térképeken rajta vannak a legnagyobb öblök, fjordok, de mikor mégy el köztük, mellettük annak ezerszeresével találkozol. És mindegyik összeköttetésben van valahogy egymással. Vagy egy átfolyással, vagy egy közös nagyobba csatlakozik mindegyik.

Hajós legyen a talpán, aki el tud navigálni ezeken az útvesztőkön. Bár, ahogy nézegettem, és teszem most is, a kikötőkben a jachtokat, kishajókat, szinte mindegyiken ott a GPS műholdvevője a radar mellett. A partok 99%-ban csak a víz felől megközelíthető, meredek, néha függőleges sziklafal. Kisebb-nagyobb szigetek teszik még meseszerűbbé a látványt. Már a narviki táborozáskor megfigyeltem, hogy valamilyen sárgás színű vízinövény, szerintem alga tenyészik, de hihetetlen mennyiségben a part menti sekélyebb vízen, a köveken, sziklákon. Mikor apálykor jó pár métert visszahúzódik a víz, mint egy vastag, okkersárga perzsaszőnyeg borít be mindent a következő dagályig, amikor elmerül a vízben.

Azért írtam le ilyen részletesen, mert egész úton az előbb felsoroltak festményi kompozíciója nyűgöz le. A vízbe szakadó part többnyire zöld. A víz az ég csodálatos kékjét veri vissza, a nagy mélység miatt sötét, a szigetek körüli sekélyebb részeken világosabb türkiz árnyalatban.

A szigeteket az okkersárga algagyűrű veszi körül, maga a sziget meg többnyire zöld, amit az aljnövényzet százféle színű virágai tarkítanak. Persze ezt olyannak leírni amilyen valójában, úgysem lehet, ez akkor és ott….

Ez a látvány kísérte az indulásomat, és jött elő még számtalanszor a mai nap. A tóról meg azért gondolom, hogy fjord, mert rögtön egy nagy függőhíd vezetett át rajta. Illetve két részes volt a híd, az első része egy kábelhíd, ami egy nagy szigetre vitt át, majd a sziget túloldaláról egy „rendes”, pilléres vitt a hegyek közé. Mert abból volt bőven. Szerintem elég sokat mond a nyolc óra alatt megtett 40 km. Igaz, jön még hozzá 8, de azt kompon tettem meg. Skarberget és Bognes közt túl nagy volt a távolság hogy hidat építsenek a Tysfjord fölé, így az E6-os ezen a szakaszán komp segít át. Óránként ingajáratban két hajó, a viteldíj 33 kr volt.

Bognes és Ulsväg között viszont eltávolodtunk a vízparttól, és ez mindig azt jelenti, hogy valami hegyláncon kelünk át. Ma is kétszer találkoztam az autósoknak szánt jelzőtáblával, ami nekem egy kicsit mindig összeszorítja a gyomrom, hogy 8%-os emelkedő X kilométeren keresztül. Az első 3,5 a második 5 km. hosszú volt. Ilyenkor jön a harminc-negyvenlépéses módszer, és jön ki a 2 km/h-s átlag. Mindegy, ott van, és túl kell esni rajta. Mindenesetre mióta írok, negyedszer ugrok ki a sátor elé, úgy fogja a görcs a lábam.

Ulsvägnál elágazik az út, az E6 megy a hegyek közé, (az elágazásnál kint volt a 8%-os tábla, 4.3 km hosszan, hi-hi!) én pedig letértem a 81 sz. mellékútra, ami kacskaringósan bár, de a parton vezet 35 km-en keresztül Skutvikba. Hogy minek megyek én oda? Hát onnan visz át a komp Svolvaerbe, vagyis a Lofoten félszigetre. Mert bár Narvikba érkezésemkor lemondtam róla, de a rossz emlékek múlnak, a kíváncsiság meg megmarad. Addig eszeltem a különböző megoldásokon, hogy ez látszik a leg megfelelőbbnek arra, hogy megismerkedjek Lofotennel is.

Ahogy a mellékútra kanyarodtam, a víz mellett egy nagyon szép, csendes helyen pár lakókocsit láttam. Nem a kemping, mert az a beljebb volt, és jó drága, hanem ez bizony egy méretes vadkemping! Hát itt én is elférek. Négy lakókocsi, norvégok, németek, illetve most jött egy pár sátrazni, na meg az én komoly érdeklődést kiváltó szerelvényem. Tényleg nagyon szép helyen van, a színek itt is mint az elején felsoroltak, sekély víz, homokos meder, rengeteg sirály, és mivel apály van, és sétáltam a mederben, rengeteg kagyló. Szednék is, de tényleg nincs már hova raknom.

A víz hideg, de nem jegesen, lehet, hogy a reggeli apálykor egy fürdést megkockáztatok. Az idő, nem is dicsekedtem vele, nyáriassá lett! Délután 2 körül eltűntek a felhők, azóta ragyogó kék ég, és hétágra süt a nap teljes szélcsend mellett. 17 fok van. Vacsorára főztem egy kis levest, rápróbáltam a netre, persze nincs használható, most ¾ 11, még egy kis filmezés és alszom. Jó lenne, ha pár napig maradna a jó idő.