Skandináv kerékpártúra, 55. nap. Svédország, Pajala

Home » Skandináv kerékpártúra, 55. nap. Svédország, Pajala

Loading

Skandináv kerékpártúra, 55. nap. Svédország, Pajala. 2011. július 2.

Július 2. szombat, az 55. nap

Utam hetedik országába, Svédországba érkeztem. Hét órakor már fent voltam, kicsit lustálkodtam még, és vártam, hogy eldöntse az eső, hogy akar-e esni, vagy nem. Egyik percben kopogott a sátron, a másikban abbahagyta. Aztán erőt vettem magamon, és összepakoltam. Hideg szél fújt, a szokásos szerelés mellé felvettem a tréning felsőt is.

Skandi 1157

Legelőszőr a közelben levő K-marketbe mentem, felszerelkeztem az útra enni és innivalóval. A svéd koronával kapcsolatban volt egy rossz előérzetem, ezért is voltam óvatosabb. Egy km-t kellett tekerni, és a határon voltam. 

Skandi 1156
Skandi 1160
Skandi 1161

A két országnak a tengerbe ömlés előtt több száz kilométeren észak felé a Tomeälven nevű folyó a határa, és mint oly sok helyen, a határátkelő egy híd. A közel Duna-szélességű folyó meglepően gyorsan rohant a két part között, a hegyekben, ahonnan jön, jó nagy lendületet vehetett. Az átkelő természetesem csak formális, volt aki görkorcsolyával ugrott át a túloldalról. Fényképek és kényelmesen átsétáltam az amúgy néptelen hídon. Minkét oldalon Pellonak hívják a településeket, csak a finn kisváros 7-8 ezres, míg a svéd oldali kis falunak 340 lakosa van.

Skandi 1158
Skandi 1162
Skandi 1159

Rögtön a pénzváltót kerestem, de a rossz előérzet beigazolódott, annak nyoma sem volt. Be mentem egy boltba, és megkérdeztem hol tudok pénzt váltani, mire sajnálkozva közölték, hogy hétfőig sehol. A Balti-államok óta nem találkoztam pénzváltóval. Nálunk egy városban 20-25 helyen váltanak pénzt. Általában a határokon is szokott eltérő pénznemű országok között lenni. Itt csak a bankok váltanak, meglehetősen rossz árfolyamon, és szinte arcátlan, 10%-os váltási díjat számolnak fel. És persze a bankok a hétvégén zárva vannak, munkanapokon is 10-16-ig tartanak csak nyitva. Hát ezért voltam én előrelátó a bevásárlással. A másik dolog az, hogy igazán komolyabb város, ahol vélhetőleg van bank, az csak Kiruna, és nem valószínű, hogy oda hétfő 16-ig beesek. (még kb. 160 km.)

Skandi 1163

Az időjárás hirtelen megváltozása együtt járt a viharos széllel is, ami északnyugatról fújt, meglehetős erővel. Hát én épp arra megyek… Pech! Folytatódtak a kapaszkodók is, nem veszélyesek, de szinte végig csak egyesbe, 10-11 km-es sebességgel tudtam haladni. Mindjárt az út elején belefutottam egy 7 km-es felszedett úttestbe, javítják a 99-est. Az alapzaton kellett haladni, ami elég durva zúzott bazaltból, és földből állt. Először itt is csak egy pár száz méterre számítottam, de csak nem akart vége lenni. Úgy rázott, és olyanokat dobott a biciklin, hogy most örültem, hogy nincs protézisem, mert biztos lenyeltem volna. Pedig az én kis világjáró kilométerfalómra jól láthatóan rá van festve hogy Citybike! A hét km. egy óra öt percig tartott. De legalább nem esett. Az út mellett kilométerenként lerágott rénszarvascsontok figyelmeztettek, hogy ez már a farkasok birodalma.

Skandi 1166
Skandi 1164

Aztán egy érdekes nevű település következett: Kassa. A kis falu után nem messze pedig az első erdei pihenő, és már láttam, hogy ezeket szeretni fogom az úton. Átlag 30 km-ként van, és pazarul felszereltek. Eddig kettővel találkoztam, mindkettő egy színvonalú volt. Farönkből készült kis ház az alap. Közepén tűzrakó hely, odakészítve a száraz fa mellé az újságpapírtól a gyújtósig minden. Körben padok, székek, kifaragott nyársak, teaforraló lábas, asztal, és egy fekvőhelynek kiválóan alkalmas ismeretlen funkciójú valami, szőnyeggel leterítve. Aztán körben a kis faházakban WC, a másikban két évre elegendő felaprított száraz tűzifa, szabadtéren is asztalok padok, és tűzrakó hely. A falon emlékfényképek, az asztalon vendégkönyv, toll. Természetesen írtam bele.

Skandi 1177
Skandi 1167
Skandi 1168
Skandi 1170
Skandi 1171
Skandi 1172
Skandi 1174

30 km után a következő ugyanilyen volt, és mindkettő gyönyörű környezetben, a folyó partján. A harmadik persze amelyikben most vagyok, picit szerényebb, itt nincs az zárt tűzrakó és pihenőhely, (pedig olyanban akartam aludni) a többi megvan. Így most a sátramban alszok, de lesz még útközben szerintem olyan, ahol ki tudom próbálni azt is. A kassainál kicsit megeredt az eső, be is álltam egy negyedórára, de aztán érvényesült a nagy szél jótékony hatása, elfújta a felhőket, ragyogó idő lett, és végül a szél is szünetet tartott.

Forgalom szinte semmi, volt olyan óra hogy csak egyedül tekertem az út közepén. Nem akarom elcsépeltté tenni a jelzőt a tájra hogy csodálatos, de nem nagyon van rá jobb szó. Szabályosan robban az élet a növényvilágban. A hosszú, és feltehetően kemény tél szorításából kiszabadulva hihetetlen intenzitással kezdik élni rövid aktív életüket a fák. (emlékszem még május elején, indulás előtt néztem a környék időjárását, és alig két hónapja bevallom elgondolkodtatott, hogy itt még nagy hó, és kemény mínuszok voltak) Most pedig minden zöldell, minden ezer színben virágzik, látszik, hogy a növények ki akarják használni az itt bizony szűkre szabott jó időt. Nekik három hónap alatt kell leélni azokat a folyamatokat, amire a mérsékelt égövi rokonaiknak 8-9, a mediterránnak pedig 12 hónapja van. A magukat a szivárvány összes színeiben kellető színpompás virágokról pedig nekem a kérész jutott eszembe. Csak a virágok nem tánccal ünneplik rövid kis életüket, hanem azzal hogy varázslatos ruhákba öltöznek.

Skandi 1182
Skandi 1169
Skandi 1175
Skandi 1178
Skandi 1179
Skandi 1180
Skandi 1181
Skandi 1183

Erkheikkinél elágazott az út, és a 395-n folytattam Kiruna felé. A folyó, mint kísérő hűségesen mellettünk maradt, csak itt egy oldalág, a Tomaälven követ bennünket. Pontosabban ő a másik irányba siet. A part és az út közötti sáv tele van horgásztanyával, szombat lévén mindben zajlik is az élet. Nagyon sokan vannak kint a vízen is. Nem lehet egyszerű a sekély, de széles, hatalmas kövek közt sebesen bukdácsoló vízen lavírozni a csónakkal, és közben horgászni is. Az egyik pihenőben olvastam a kirakott, piros felkiáltó jeles figyelmeztetést, hogy a folyóban levő lazacok valamilyen parazitától fertőzöttek lehetnek, és az elkészítésükre, fogyasztásukra ajánlott szabályokat.

Skandi 1184
Skandi 1185
Skandi 1186
Skandi 1189

70 km-t mutatott az óra mikor ez a mostani pihenő felbukkant. Bár csak öt óra volt, eléggé elfáradtam, megálltam. Az égre sötét, fekete felhők jöttek vissza, és most ahogy írok, viharos szél cibálja a sátrat. Remélem holnap azért jó idő lesz. A vacsora meg volt, internetem már nincs, a mai családi kapcsolattartás elmarad. Megnézek egy filmet, és a végére szerintem aludni is tudok majd. Szép nap volt.

Skandi 1190

55. éjszaka, Svédország, Pajala mellett egy horgásztanyán. 67°14’35.36” 23°14’45.80”

55.