Skandináv kerékpártúra, 44. nap. Finnország, Kärsämäki. 2011.június 21.
Június 21.-e, kedd, 44. napja úton
Érdekes összefüggést fedeztem fel az út, és az arcom között. Ha kisimul az út, nekem is kisimulnak a vonásaim. Ugyanígy kapcsolatban vagyok a Nappal. Ha kisüt, és kiderül az ég, én is jókedvre derülök, és vigyorogva tekerek. (na meg néha vicsorogva) Szóval az kétségtelen, hogy létezik a naphiányos depresszió. Mikor már az ember kilencedik napja csak a fekete felhőket látja, szinte szürkületben utazik, és hosszú órákon át teker szakadó esőben, akkor bármilyen gyönyörű is az a táj, bizony kedvetlenné tud válni.
Reggel is arra ébredtem. 7.10 volt, de még hajnali szürkületet csináltak az alacsonyan rohanó fekete felhők, hideg szél fújt, és bár úgy tűnt éjjel nem esett, az a 10 fok, ami volt, nem volt túl lélekemelő. A levegő szinte csöpögött a nedvességtől. Pakolás, reggeli, kávé, és gyerünk, hátha jobb lesz. Be kellett öltözni, a hosszú szabadidő-ruha alatt bőven elkelt a hőtartó póló. Szerencsére a szél kicsit oldalról, nyugat felöl fújt, az legalább nem tartott fel. Alig fél óra múlva elkezdett esni, jöhetett az esőszerelés.
Aztán bebizonyosodott, hogy a rossz után mindig jó jön. És erről szolt a bevezető elmélkedés. Egyszer csak észrevettem, hogy eltűntek az emelkedők, és hármasban lehet tekerni, hosszú időn keresztül sima úton. Aztán ritkultak a fekete felhők, a szél egy kicsit szétzavarta őket, kibujt a nap. Alig telt el húsz perc, egy pihenőben meg kellett állni, esőszerelés, szabadidő ruha, pulóver le, rövidnadrág, biciklis póló, szandál, mindjárt más volt a világ. Ki emlékezett már arra a pár borús rövid napra!
Nem sokkal ezután egy ABC sokat ígérő tornya tűnt fel, Pyhäjärvi infopontja. A szokásos benzinkút- étterem-áruházon kívül azonban volt egy látványos plusz is, egy harangkert fogadta a betérő úton levőket. Nem számoltam, de jó 60-70 különböző korból származó, különböző nagyságú harang volt itt állványokon összegyűjtve, és mindet meg is lehetett szólaltatni. nagyon látványos ritkaság volt. Büszkén fedeztem fel egy Budapest 1993 feliratot, egy magyar képzőművész házaspár világszabadalmára, egy réselt alumínium harangra öntve. A széppé váló időben filmeztem, fényképeztem, majd bevásároltam a következő 24 órára. Egy pillanatra tükör került elém, és akkor láttam, hogy egy borotválkozás is rám férne, hát gyorsan azt is elintéztem a szép, jól felszerelt mosdóban.
Így felfrissülve, mellesleg megebédelve a szokásos napi édességből álló kalóriabombát, tovább hajtottam. Az úton elég kicsi volt a forgalom, biciklissel a mai napon nem találkoztam. Itt már egy kicsit kuriózum vagyok, jobban megnéznek, a szembejövő lakóautókból, motorokról integetnek, a kamionok rám dudálnak üdvözlésül. Udvariatlan vagyok, nem integetek vissza, csak egy széles mosoly, és egy bólintás a válasz, ugyanis kétszer emeltem az úton üdvözlésre a kezemet, és mindkétszer a hajszál választott el egy hatalmas nyalástól. Bizony annak a fogatnak a kordában tartásához mindkét kézzel erősen fogni kell a kormányt.
Reggel szomorúan vettem észre mikor jobban megnéztem a tegnap említett törött küllőt, hogy bizony még egy hiányzik a hátsó kerékből, az pedig kifejezetten durván, nem elszakadt, hanem a felniből szakadt ki csavarostól. Nagyon komoly erőhatás érhette, nem lesz egyszerű majd egy nyugodt helyen megcsinálni, egyelőre még ötletem sincs hogyan. Aztán a veszteséglista: a matractól most már biztos, hogy el kell búcsúzni, valami kis lyuk lehet rajta, ahol kb. másfél óra alatt leenged, és máris a földön fekszem. Éjjel is sokat kínlódtam vele, majd Ouluban keresnem kell valami olcsó pótlást.
A jobb lábam nagyujján a köröm belenőtt a körömágyba, és begyulladt. A kisollóval megműtöttem, de a higiéniás körülmények azért nem korháziak, most duplájára van dagadva, és hozzá nem lehet érni annyira érzékeny, fáj. Hát ezek a kis apró napi gondok. Ez mind olyan, ami otthon, a megszokott környezetben, a megszokott napi rutin életvitel mellett is előjönnek, és azért ne feledjük, ezek itt, pár ezer km-re otthontól, egy teljesen idegen környezetben, ahol percenként szembesül az ember váratlan körülményekkel, egyáltalán nem meglepőek.
Aztán még egy olyan, ami még nem történt meg az úton, a negyvenharmadik napon, ma először átléptem a száz km-es napi teljesítményt, 101-nél álltam meg fél hatkor, az ok, pedig egy újabb ABC pont. Kényelmes mellette éjszakázni, a reggeli tisztálkodás, és bevásárlás könnyen megoldható. (ha már tó nincs). Ahogy megálltam a sűrű fekete felhők megint jöttek, egy rövid zápor, de most háromnegyed 11-kor megint hétágra süt a nap. Szeszélyes, mint az április. Ma van amúgy a nyári napforduló, az év leghosszabb napja. (Itt jó hosszú, épp számolgattam, hogy nekem kb. másfél hónapig nem lesz éjszakám, illetve nem lesz sötét. Hisz ettől a ponttól még legalább 600 km-t haladok északnak)
Az akkuk a délutáni napsütésnél kicsit regenerálódtak, tudtam fényképeket, naplót felrakni, a családdal beszélgetni. A vacsora megvolt, még egy film belefér, és holnap már Oulu határában fogok éjszakázni. Jó éjt!
44 éjszaka, Finnország Kärsämäki mellett. 63°58’19.08” 25°46’52.21”
