Skandináv kerékpártúra, 30. nap. Észtország, Parnu 2011. június 7.
Június 7. kedd van, az út 30. napja
Jöhetne már egy kis hűvös! (ha az lenne, akkor meg napot kérnék ). Éjszakára nem kellett belebújni a hálózsákba, jó idő volt. És világos. Érdekesen jár a nap. Éjszaka kint voltam, és ugye a tenger távlatokat mutat. Megfigyeltem, hogy valamikor fél 11-11 körül lemegy a nap, (le is fényképeztem) de valahol a horizont alatt elvonul keletre, és három óra körül újból előbújik. Viszont a két időpont között, (tehát elméletileg éjszaka), is ott marad a horizont közelében, és egy derengő világosságot ad. Így a korom sötétnek nyoma sincs, kb. ahhoz tudnám viszonyítani, mint 2000-ben a teljes napfogyatkozáskor volt.
A másik: általában szeretem az élőlényeket, valószínű mindre szükség is van a nagy körforgásban, de a rovarokat az utóbbi napokban nagyon meg utáltam. Az egy dolog, hogy tiszta adta egy daganat vagyok, és mindenhol őrülten viszketek, miért nem hoztam szúnyogriasztót. (Bár ezek vadállatok, úgy támadnak százas rajokban mint a kamikazék.) De a legyek! Azok egész nap, és egész úton folyamatosan elkísérnek. Megyek az autóút keskeny leállósávjában, egyszer csak rám ront 10-15 apró, és egy-két nagy légy, (mindig így járnak, és a nagyok olyasmik, mint egy nagy darázs, és úgy is csípnek) és menet közben belerepülnek a szemedbe, füledbe, ha nyitott szájjal veszed a levegőt akkor oda, rászállnak minden csupasz testrészedre, és már csípnek is.
Aztán ha látom hogy mögöttem három kamion jön, akkor nem engedem el a kormányt, és nem kezdek hadonászni, mert azok nagyon közel szoktak elhúzni. De ha megáll az ember, már akkor is ott vannak, és egyszerűen elhajthatatlanok. Már annyit agyon ütöttem, hogy szinte szégyellem magam előttük. Én egy valamire vagyok allergiás, az a rovarcsípés. Ez így volt 2006-ban a Caminon is, ott is megcsípett valami egymás mellett négy helyen, vélhetőleg légy, bedagadt, felhólyagosodott, kifakadt, és elmérgesedett. Itthon, mikor tanyán laktam, minden ilyen csípés után Tetanuszt kaptam. Ott, csak egy nagy adag antibiotikum beszedése mulasztotta el. Most van rajtam 150 dudor, 6-7 már felhólyagosodott, 4 pedig már kifakadt, és ott egy véres nyílt seb van. Amire persze még jobban harapnak a legyek. Most fürödtem a tengerben egy nagyot, csípte mint a só, (mert az, ) hátha fertőtleníti.
Hát a mai nap. Reggel időben, fél kilenckor sikerült elindulni, az A1-en még volt egy kis árnyék, és nem is volt túl nagy forgalom. Salacgriva-nal megálltam, megpihentem egy templom hűvös lépcsőjén, wifi próbát tartottam, de gyenge volt. Aztán a városka másik végében tettem egy próbát, itt már jobb volt, feltöltöttem a naplót is, meg a képeket is. Mikor tovább indultam, az erdő hátrább húzódott, zavartalanul tűzött a nap. Felhő egy szál sem volt az égen. Így tekertem fél 12-ig, amikor a határra értem. Eu-s határ, üres épületekkel, beléptem utam ötödik országába, Észtországba. Fényképek, és indultam is tovább.
Lettországot öt nap alatt szeltem át. Az már látszik, hogy a Balti-államokat (vagy írhatjuk úgy hogy az önállósodott valamikori szovjet tagállamokat) nem lehet élesen külön választani. Különálló, független államok, de rengeteg közös vonás van bennük, ami a közös múlt miatt természetes. Amit jellemzésül leírtam Litvániáról, szinte szó szerint érvényes Lettországra is. A természet szeretete, az azzal együtt élés talán a legjellemzőbb. Az emberek visszafogottak, szolidak, udvariasak, de nem barátkozók az idegennel. Azért sikerült találnom különbséget is! A rendszámok. A litvánoknál 3 betű, három szám, úgy hogy otthon éreztem magam, pont olyanok mintha magyar rendszámok lennének. A letteknél 2 betű, négy szám a formula, abszolút megkülönböztethető. Most az észteknél elöl a három szám, mögötte a három betű. Hát ez is valami.
Szóval Ikla környékén léptem át a határt, és ahogy mentem ki az itt már A4re, (E67), egy kis tábla bevillant a látóterembe, de csak úgy 50 m után jutott el a tudatomig. Vissza! Egy egészen kis táblán volt egy oldalra, egy kis mellékútra terelő nyíl, és az volt rajta, hogy Euro Velo 1. Tehát az egyes számú bicikliút, Parnu 68 km. Az autóúton 64, hát az a négy km megéri hogy ne kerülgessenek kamionok, lehajtottam. Aztán az utacska elkezdett visszafelé haladni Lettország felé. Elhaladtam a határátkelő mellett, vissza, és mind beljebb. Na, mondom ha ez szívatás, akkor megüt a guta. De nem, beért az út Iklába, majd irányt váltott, és egy csendes tengerparti szerviz útként már jó felé haladt. Forgalom szinte semmi, mindig láttam a vizet, szép kis falvakon, üdülőtelepeken haladtam keresztül. Az első boltnál kihasználtam hogy €u-ba váltott a fizetőeszköz, vettem egy kétliteres jó hideg Colát, és két csomag csokis kekszet. Az egyiket rögtön el is tüntettem a bolt hűvös kőpárkányán ülve, a 2 liter Cola 2 óra alatt elfogyott.
Az rögtön szembe tűnt, hogy a gerendából készült házak itt megszűntek, helyette hatalmas kövekből emelték a régi épületeket. Ezek is szépek. Így jöttem 20 km-t, majd a kerékpárút visszakanyarodott az A4-be, eltávolodva a tengertől. Pedig én ma is víz mellett akartam éjszakázni. Egy út melletti tájékoztató térkép mutatott egy föld utat, ami lekanyarodik a tengerhez. Én is ezt tettem, döcögtem vagy két km.t, és most itt vagyok a sátorban, húsz méterre a víztől. Jobbról egy kis fenyves, balról a víz. Hangulatos!
Amikor ideértem egy páran napoztak, de most, itteni idő szerint ¾ 10-kor, bár a nap még nagyon fent van, már teljesen egyedül vagyok. A hőmérséklet most 24 fok. Ahogy megjöttem fürdőnadrágot vettem, és irány hűsölni! A part hatalmas kavicsokkal borított, a meder homokos, a víz rozsdabarna, és rendkívül algás. Nem valami szép. Ez egy nagy öböl, a víz lassan mélyül, 5-600 méter után még hasig ér, ennek megfelelően igen meleg. Beljebb, ahogy mélyül, úgy hűl. Lehűltem én is, megfőztem, most írás közben vacsorázom. Remélem nyugis éjszaka lesz, reggel indulok tovább. Tallin 153 km. Ja, a wifiwel két órája szórakozom, van 3 jel, de mind a 3 annyira gyenge, hogy semmire sem elég. Ebből nem lesz Skype!
30.éjszaka, Parnu, Észtország mellett. 58°14’04.87” 24°29’33.40”
