Skandináv kerékpártúra, 138. nap. Németország, Penzlin. 2011. szeptember 23.
Szeptember 23. péntek, 138. nap
A napló elején azt hiszem már kiemeltem, hogy ezek az oldalak az adott napon átélt érzések és élmények őszinte tükrei. Így talán nem számít szentségtörésnek ma este leírnom azt, hogy a mai napot egyáltalán nem élveztem. Kezdődött a reggeli, ordítóan hideg, ködtől csöpögős, hatfokos ébredéssel. Mindent jéghideg vízzel együtt csomagoltam el, és majd meg fagytam még akkor is, amikor kilenckor elindultam.
Az útról, és a környezetről nem sokat tudok mondani. Az napot egy nem túl kellemes levegő lengte be. Az utat végestelen végig hatalmas, csupasz szántóföldek kísérték. Most van itt is az őszi munkák ideje, aminek egyik igen fontos mozzanata a földek szántás előtt betrágyázása. Ez itt nagyrészt hígtrágya kipermetezésével történik, amitől is, valami iszonyatos szag terjengett egész nap a levegőben. Nem vagyok finnyás, de az ebédet is kihagytam, nem voltam éhes.
Mivel keményen az ország keleti részén, a régi NDK-n haladok keresztül, megállapíthattam, hogy bizony a múlt még az egyesülés után huszonévvel is kísért. Nem sok minden változott, a szépség, a tisztaság, az elegancia a másik oldalra szorult. Az emberek viselkedése sem túl biztató, a mosoly, a barátság, és főleg a kerékpárosok feltétlen segítése a félszigeten maradt, ma nem sokszor találkoztam vele.
Az utak elég rossz minőségűek, szegény Eszterem is elvitt a legrövidebb útra, aminek pl. az egyik szakszán, (bár már nem sok mindenen lepődök meg) én is azt mondtam, mint a viccbéli parasztbácsi a sétarepülésen, hogy na, ezt azért nem gondoltam volna. Két település közt az út jó nyolc kilométeren keresztül abból állt, hogy a földre egy gépkocsi keréktávolságának megfelelően betonlapok voltak két csíkban lefektetve. Szerintem az út még a háború után épülhetett közvetlenül, a betonlapok hihetetlen állapotban voltak, de az út elején, és közben is több helyen kint volt a főútvonal tábla! Nem vicc, fénykép is készült róla. Kétszer jött szembe autó, mindkétszer lehúzódtam a fűre, és elengedtem.
Végül csak azért mentem, hogy valahova végre emberi környezetbe kijussak, és találjak valami éjszakai táborhelyet. Ez jó 80 km után sikerült, amennyiben egy frissen learatott szántóföld egy kisváros szélén sikernek számít. Most itt vagyok, szerencsére ezt még nem permetezték le, a szagot valahonnan távolabbról hozza a szél, de hozza. Egy éjszakára elmegy. Jó hideg van már eset hétkor is, és főleg sötét. Egy gyönge vacsora, és holnap minél korábban tovább!
138. éjszaka egy szántóföldön, valahol Németországban. Penzlin mellett. 53°29’53.67” 13°04’34.91”
