Skandináv kerékpártúra, 137. nap. Németország, Dolgen am See. 2011. szeptember 22.
Szeptember 22. csütörtök, a 137. napom
Igen, őszintén szólva ezzel egy kis bajban voltam. Az egyik forrás még Skandináviához sorolja Dániát is, a másik már nem. Így nem is voltam benne biztos, hogy mikor is lépek ki Skandináviából. De most már biztosan kijelenthetem, hogy véget ért a Phoenix Scandinavian Tour 2011. Hisz Németországba érkeztem.
Azt hiszem, elmondhatom, hogy az indulás előtt önmagamnak felállított célokat 100%-ban teljesítettem. Ezek Rovaniemi, az Északi-sarkkör átlépése, Narvik, Lofoten, Osló, Stockholm és Dánia voltak. Most még egy van hátra, az oly jól szolgáló szerelvényt hazakormányozni, teljesíteni az utolsó célt, háztól-házig. (Bár én már ennyivel is nagyon elégedett vagyok, és talán nem szerénytelenség, büszke.)
Reggel már 6.50-kor kivetett a sátor, nagyon erős szél fújt, éjjel többször esett, és reggel is tiszta felhő volt minden. Szedelőzködtem, gyors reggeli, kávé, és nyolc után nem sokkal úton voltam. Természetesen szemben fújt a szél, a közeli, vagy inkább közelgő tenger felöl. Nykoping volt az első, és hát az utolsó komolyabb város Dániában, odáig megint jó kerékpárút vezetett, ott viszont bekényszerített a városba, holott az anyaút, az E55 elkerülte azt, de a bicikliket a kerülőről letiltották. Ez plusz 5 km volt. Ahogy kiértem a városból, rengeteg szélerőmű, és napkollektor-telep mellett haladt az út, bár most csak szerintem az elsőből szerezhettek energiát, a napból annyit, amennyit én az akkumulátoraimnak. Szinte semmit.
Az első buszmegálló előtt aztán nem bírta tovább, nagyon keményen eleredt. Az utolsó pillanatban ugrottam be átöltözni. Az út utolsó 10 km-ét bő egy óra alatt tettem meg, totál szembeszéllel, és vízszintesen szembevágó esőben. Nem igazán tudtam mi a sós a számban, mert keveredett az eső, a könnyeim a széltől, és elnézést, de a taknyom is. Kicsit kemény búcsú volt. De szerencsés! Nem tudtam mikor megy komp Rostockba, nem tudtam naponta hány, (illetve most sem tudom) sőt, a kikötőről sem volt fogalmam hogy merre van. Amerre a GPS küldött, az nekem tilos volt, a bicikli utakon meg megkerültem fél Gedsert, mire a kikötőbe értem.
Egy nagy hajó állt bent, épp eresztették le az orrát, kész volt a beszállás. Odakerekeztem a beszállító pénztárhoz, és mondtam, hogy Rostockig kérek egy jegyet. A hölgy rögtön felkapta a rádióját, mondott bele valamit, és az orr leeresztése megállt. Kiadta a jegyet, felcimkézett, és mosolyogva jó utat kívánt, de hozzáfűzte, hogy szedjem a lábam, mert 10 perce el kellett volna indulniuk. Százzal bevágódtam a raktérbe, és már mozgott is a hajó. Egyetlen biciklista voltam…
Felmentem a fedélzetre, egy-két képet csináltam, de már mondta is a hangosbemondó, hogy a nyílt tengeren levő rossz idő miatt el kell hagyni a fedélzetet, lezártak minden ajtót. És valóban, tíz perc múlva másfél-két méteres hullámokon hánykolódott a hajó, és az eső teljesen beburkolta. Hihetetlen erős szél fújt, és hát ez nem volt akkora ladik, mint a Baltic Princess Tallinból. Út közben így nem sokat láttam, pihentem, és a megfázás jeleit kutattam magamon, mintha valami kezdődne. Bár lehet, hogy csak egyszerű fáradság és fázás.
Egy órakor menetrend szerint befutottunk a német kikötőbe. A kiszállás már jobb időben történt, legalábbis nem esett. A port a várostól jó 8 kilométerre van, és hihetetlen nagy, és bonyolult. Legalább is nekem az volt a kijövetel. A GPS sem igazán tudta mit mond, percenként bírálta felül önmagát, és a most is folyó nagy útépítéseket épp úgy nem tudta, mint a nemrég elkészülteket. Elég gyanús utakon hozott, és jöttem végig néha önszántamból, úgyhogy szerintem jó nagy kerülőt tehettem, mire beértem a tényleges városba. Nehezíti a haladást, hogy itt eddig úgy látom, tényleg komolyan veszik a bicikli utat, legalábbis ahol van, senki nem merészkedik az úttestre, én meg még nem teszteltem le a rendőröket.
Nézelődtem egy kicsit, a belvárosi részen inkább toltam, egy modern, kimondottan Hansa stílusban felújított városrészt szeltem keresztül, az Óvárosba nem igazán volt kedvem kitérőt tenni. Egy-két boltba is bementem, volt, amim már hiányzott, elég meglepő, hogy a Maestro kártyámat pár helyen nem fogadták el, erre majd figyelnem kell.
A kijutás a városból is elég bonyolult volt, sok az autópálya és a tiltott főút. Most egy sok számjegyű mellékút rendszeren kanyargok Berlin felé, de tekintve, hogy Németországban mennyi autó van, ide is jut bőven, és a kis mellékúton is hatalmas a forgalom. Kb. 30 km-t jöttem ki, hogy letisztuljon a kép, és most találtam egy ajándék pihenőt, itt rögtön meg is álltam. Szokni kell az új országot, annak szokásait, árait, szabályait, stb. Most csapok egy nemzetközi vacsorát, dán kenyér, svéd margarin, német felvágott. Ja, és magyar műfog!
Jó hideg van, erős szél fúj, és bár süt a nap, nincs több 10-12 foknál. Egyetlen pozitívum az eddigi úton, hogy a szél a tenger felől fúj, tehát most már nekem félig hátszél, egy kis oldalszéllel. Remélem holnap is segíteni fog.
137. éjszaka, Németország északi részén. Dolgen am See mellett. 53°57’30.36” 12°18’08.29”
