Skandináv kerékpártúra, 131. nap. Svédország, Hamneda. 2011. szeptember 16.
Szeptember 16. péntek 131. nap
Kicsit ellentmondásos dolog most, így háromnegyed nyolckor, a hálózsákban, öt pólóban vacogva leírni azt, hogy nagyon szép napom volt ma, de így van! Este, kihasználva a netet megnéztem a dolgaimat, ismerősökkel beszélgettem, átolvastam Dániáról a tudnivalókat, így nem csoda, hogy éjfél után aludtam el, s az sem, hogy reggel fél kilenc után ébredtem. Az eső elég hamar elállt, éjfélkor már ragyogóan világított a hold, és a kristály tiszta levegőnek megfelelően, nagyon hideg volt.
Reggel rásütött a nap a sátorra és a szerelvényre, és ahogy kinéztem, kísérteties látvány volt, hogy minden, amit a nap sütött, gőzölgött. Át volt ázva amúgy is minden, az éjszaka még jobban átitta a párájával, majd a nap sugarainak a hatására ezek hirtelen felmelegedtek, viszont a levegő még nagyon hideg volt, így minden gőzben úszott, természetesen a lehelet is látszott.
Éjszaka is többször ébredtem arra, hogy nagyon hideg a föld alattam.
Siettem, de azért annyira nem, hogy egy szerény reggelit össze ne csapjak, hat tojás, 15 dk bacon, egy fej lilahagyma, és az eredmény egy isteni rántotta. Az akku az éjjel feltöltődött, vizet vételeztem az útra, majd nekiindultam. A Lidl-ben még vettem innivalót, és találtam nagyon kedvező áron májpástétomot, abból is bespájzoltam, sőt, egyet már meg is vacsoráztam.
Az útról röviden tudok írni, az E4-es nyomvonalát igyekezett követni a GPS, sajnos az út itt már végig autópálya, de sikerült a közelében maradni, ami azért a legrövidebb út Helsinborgba. Ez azt jelent, hogy számtalan irányváltással, és általában szám nélküli, abszolút mellékutakon haladtam, szerencsére a táj nagyrészt kisimult, tehát tudtam is haladni. Ami széppé, és „fütyörészőssé” tette ezt a mai napot, az a csodálatos, felhőtlen kék ég, és a napsütés volt. Meleg nem volt, elviseltem a két pólót, de az utóbbi esős hetek után kész felüdülés volt egy ilyen nap. És egy nap is mennyire helyre tudja rakni az ember lelki egyensúlyát!
Egy nagyobb városon jöttem keresztül, ez Ljungby volt, ami tényleg egy nagyon szép, modern város, ezen kívül csak apró kis falvak, tanyaközpontok estek útba. A táj elég változatos volt, tavak, fenyőerdők, tölgyesek, legelésző tehéncsordák, vagyis semmi különös, ugyan az, mint napok, hetek óta, de a jó idő szebbé, és figyelemre méltóbbá varázsolt mindent.
Öt körül, hatvan km. után találtam egy erdőben, egy csendes kis beugrót, amit az egyik oldalon sövény választott le egy beljebb levő kis tanyától. Jónak találtam, már majdnem kezdtem kipakolni, de a sövény felöl egyfolytában valami furcsa, monoton zúgás hallatszott. Megkerültem a sövényt, hogy megnézzem, mi lehet az, majd lábujjhegyen visszaóvakodtam, nagyon kevés mozdulattal szedtem a cuccomat, és visszalopakodtam az útra. A sövény mögött vagy negyven, három sorban egymásra rakott méhkaptár volt, onnan jött a halk moraj. Nem értek hozzá, hogy ilyenkor már kezdenek-e lenyugodni, vagy mit is csinálnak, de jó pár méhecske még kint röpködött, tehát jobb az óvatosság.
Jöttem tovább, és 73 km után találtam meg a mostani éjszakázó helyemet, egy kis falumúzeum szerű épületegyüttes, amit a feliratokból megértettem, valószínű az is, tehát ennek a szépen nyírt udvarán vertem sátrat. A mellette levő házban laknak is, ki is jöttek, intettek, üdvözöltek, úgyhogy szerintem nem okoz problémát az egy éjszakás vadkempingem itt sem. Nagyon hideg éjszakára számítok, az ég egy kicsit befelhősödött, de remélem, holnap még kibírja eső nélkül. A vacsora megvolt, most még egy film belefér, majd alvás. Holnap tovább, még 107 km Svédországból.
131. éjszaka, egy falumúzeum udvarán, Hamneda, Svédországban. 56°41’33.80” 13°50’35.77”
