Skandináv kerékpártúra, 125. nap. Svédország, Katrineholm. 2011. szeptember 10
Szeptember 10. szombat 125. nap
A kis tó, aminek a partján letáboroztam, két csodálatos képpel örvendeztetett meg, olyanokkal, mint amit az út elején többször, mostanában, talán a fáradság, vagy a szép csömöre miatt ritkábban látok, olyat, ami beleég az agyamba. Éjfél körül felkeltem, kimentem a sátor elé. Telihold volt, felhő egy szál sem az égen. A hold olyan fényesen világított, mint egy naplemente szokott lenni. A vízen gyönyörű ezüsthidat húzott, szél sem rezdült, a tó tükörsima felületén sejtelmesen verődött vissza a környező fenyőerdő, és az azt szabdaló sziklák, apró szigetek képe. Lementem egész a partra, ott is volt asztal-pad, leültem, és néztem. Nem tudom mennyi ideig ülhettem ott, és kicsit eszement dolognak tűnik az éjszaka közepén ilyet csinálni, de nem tudtam betelni vele.
A másik ébredés után, hét óra körül volt. A nap akkor kelt fel, még a környező fák között bujkált, de a sugarait már a vízre vetítette. Elég hűvös éjszaka volt, és a napsugarak azonnal párát, felfelé tartó ködpamacsokat szakítottak ki a vízből. A szigetecskék, a környék fái hol halványan előbukkantak a gomolygó ködből, hol eltűntek benne. És ez a látvány csak vízszintesen volt látható, mert a víz fölött tíz méterrel semmivé vált a pára. Aztán percek múlva, ahogy a nap feljebb jött és felmelegítette a környező levegőt is, a varázslat megszűnt. Most, így az út finisében, amikor már a fáradság és az új élmény hiánya kezdi monotonná tenni azt, szükség van az ilyen pillanatokra. Erőt ad a hátralevő kilométerekre.
A nap további része – illúzióromboló lesz, amit mondok – rutin kulimunka volt ezek után. De haladtam megint 60 km-t. Pakolás, reggeli, kávé, indulás. A szokásos másfélórás színt idő után vágtam neki a libikókának. Mert igazán csak nem akar az az út kisimulni! Húsz km után, dél körül értem be az első komolyabb településre, Flen-be. A főút elkerülte volna, de lévén szombat, gondoskodni akartam a hétvégéről, nem tudva mit hoz a következő szakasz.
A városka bejáratánál egy eddig még nem próbált supermarket, a Willys kínálta magát, amit én elfogadtam, legalább egy újabb lehetőséggel ismerkedem meg. Aránylag olcsó hely, más választékkal, és már saját márkájú cuccokkal mint a többi, de azért jó volt, bespájzoltam megint két napra. A bolt előtt nekivetkőztem, kezdett meleg lenni. Aztán áttekertem a városkán, hogy a másik oldalán visszacsatlakozzam az elkerülő főúthoz. Semmi különös, kicsiny központ az egy-két „kötelező” üzlettel, kommunhuset, az itteni polgármesteri hivatal, vasútállomás, amin épp akkor száguldott át egy expressz, temető, templom, és vége.
Tovább! Az út kicsit kiszélesedett, és innen már két számon futott, együtt volt 55-ös, és 57-es. Egyszer álltam meg, illetve kanyarodtam ki, egy az útról látszó falusi kis templom, és a harangtornya miatt. Természetesen fából készült, látványosan rusztikus, zsindelyes megoldással. Tetszett a különálló harangláb ötletes műszaki megoldása, pedig nem mai darab volt!
Így értem el, hol tolva, hol tekerve Katrineholmig. Itt nyeri vissza önállóságát az 55-ös, és kanyarodik Norrköping felé. Az út érintőlegesen futott végig a város szélén, a központba nem ment be, így én sem. A tervem az volt, mivel még csak háromnegyed ötöt mutatott az óra, hogy „lehúzok” ebben a tényleg szép időben még egy tízest, de ahogy elhagytam a várost, a határtól két kilométerre egy autós pihenőt jelzett az információs tábla. Megálltam, legalább szétnézni, az ilyen helyeken mindig részletes tájékoztatást kap az utazó a következő 30-40 km-ről, a várható infrastruktúráról. Hát másik pihenőt nem ígért a tábla, itt viszont minden van, ami kell a nyugodt éjszakához, ezenkívül forró vizes, szappannal ellátott mellékhelyiség, tehát a maradás mellett döntöttem.
Ez is természetesen víz mellett van, egy apró duzzasztó osztja meg a szerintem folyócskát, benne ipartörténeti emlékként egy korabeli turbina kiemelve a vízből. A parton szép kis házak, nyaralók, több sátorozásra is alkalmas beállóval, tehát ideális. Ami szeplő. Az a rengeteg muslinca és szúnyog, de hát víz mellett vagyok. Ami tetszett, annyira összkomfortossá akarták tenni az amúgy mintaszerű mellékhelyiséget, hogy fűtik ezerrel, és ahogy beléptem, egy fullasztó, negyven fokos gőzfürdő fogadott, és a ventilátor egy nyíláson keményen nyomta be a tűzforró levegőt. Ez nagyon szép, csak azért a szagoknak nem tesz különösebben jót, nagyon kihangsúlyozza azokat.
Még a napra kiállva, az akkuba életet lehelve megírtam a ma esti naplót a padnál, de már jelzi is, hogy sajnos csak ennyi telt az energiájából, nem igazán tud életre kelni, a gyakori felhős idő nem tesz jót neki. Így ma is maradok az olvasás mellett, a vacsora pedig margarinos-parizeres kenyér lesz, lilahagymával! Utána gyümölcsös joghurt. Lehet, hogy mivel időben vagyok, és csábítóan szép ez a víz is, valamint nagyon ugrálnak a halak, megint bedobom a horgászszerelést. Hátha szeretik a parizert!
125. éjszaka, Katrineholm, Svédország. 58°58’09.21” 16°12’35.39”
