Skandináv kerékpártúra, 119. nap. Svédország, Nedrevanbo után. 2011. szeptember 4.
Szeptember 4. vasárnap. A 119. napom
Igen, sikerült átlendülni a holtponton. Talán az esti otthoni telefonbeszélgetés segített…
Fél nyolckor ébredtem, és arra, amire már rég, a sátor oldalára sütött a nap. Ma nagyon jó időt fogtam ki, végig napsütésben tekertem, 14-16 fokban, egy szál pólóban kimondottan kellemes volt. Sajnos este nem figyeltem, és hát az útépítők kátránnyal dolgoznak, nekem meg sikerült a sátrat kátrányos kőzúzalékba tenni, úgyhogy reggel botokkal kapargattam az aljáról a ráragadt köveket. Összepakoltam, és lejtmenetben nekivágtam. Aminek persze egyszer vége lett, és újból emelkedett.
A forgalom most is olyan hétvégi volt, nyugodtan karikázhattam fütyörészve az út közepén. A GPS-ben egy Balázs Fecó CD, és egy csomó Metallica van, már mindet kívülről fújom, Fecóval együtt szoktam énekelni. Egy órakor értem el a mai „nagyvárosomat”, Ludvikát. A településtől öt km-re egy nagyon kellemes bicikliút vezetett be a városba, szép környezetben, egy nagy tó partján vitt végig. Maga a város is a Väsman nevű bonyolult tórendszer mellett, illetve rá épült, itt is, ott is feltűnik egy-egy ága az utcák között.
A bejáratnál egy kényelemes autóspihenő fogadott, megálltam, és megebédeltem, talán már nem kell mondanom mit, még kitart a norvég csoki krém. (Még három napig). Álltak bent lakókocsik, lakóautók, többen ebédeltek, és persze megnéztek mikor begördültem. A legszélső asztalhoz ültem, nem igazán szeretem, mikor belenéznek az ebédembe. Ettől függetlenül az egyik svéd úriember vette a fáradságot, odajött, és mondta, hogy pár napja már Torsby környékén láttak. Elmeséltette az utamat, elismerését fejezte ki, és mondta, hogy siessek, mert ezen a vidéken hirtelen beköszönt a rossz idő, és nagyon korán megjön a hó. Bár a mai szép időben ez kimondottan vészmadárkodásnak tűnt, de megjegyeztem az arcát, és ha pár nap múlva havazik, megkeresem….
Befejeztem a megzavart ebédemet, és bekarikáztam a városba. Az összes vízkészletem kb. másfél decire csökkent, az első feladat, azt kellett szerezni. Bíztam az első benzinkútban, de sajnos hiába. Hozzá szoktam a norvég formulához, hogy mindenütt van mosdó, és abban ivóvíz vételezési lehetőség. Áruházakban, plázákban, benzinkúton, sőt útszéli pihenőkben is. Itt sajnos nincs, ma elég sok helyre rápróbáltam, de sehol egy árva mosdó, sehol egy facér vízcsap.
Így maradt a vasárnap is nyitva tartó Lidl, ahol persze nagy, 5 literes kiszerelésű víz nem volt, így vettem négy üveg, másfeles ásványvizet. Szénsavas, úgyhogy a reggeli kávé szódavízből fog készülni. Az üvegeket kiürítettem a saját ötliteresembe, egyet tartottam meg a kormánykosárban út közbeni ivászatra, a többit visszaváltottam. Egy üveg víz volt 2 korona, ugyanannyi a betétdíj is.
A szomszédban ott volt a vasútállomás, nosztalgiából szétnéztem egy kicsit, de nagyon lagymatag volt a forgalom. Aztán behajtottam a főutcára is, leparkoltam egy padon. Mindkét helyen, sőt, a városból kifele menet egy lakótelep mellett rápróbáltam a netre, de sajnos a svédek nagyon őrzik wifijüket. Egy nem kódoltat sikerült a központban fognom, Ludvika kommün honlapját, de annak is a kezdőoldalán legelőszőr is a városi azonosítómat kérte, ami ugye ide nincs!
A szépen becézett nevű városka igazi vasárnap délutáni pettyhüdségbe volt süllyedve. Az amúgy szép és elegáns sétálóutcán jó, ha öten voltak, és az összes esemény annyi volt, hogy egy őrült szét akarta verni az ATM-et, mert nem adott neki a kártyájára pénzt. Van ilyen, itt is! Az öt közül egy férfi odajött, megcsodálta a szerkezetemet, svédül trillázott valami hosszút, majd a kezét tukmálta rám, egy jattra. Nem igazán vagyok az ilyesmire vevő, de jobb a békesség. Legalább elment.
Összepakoltam a wifivadászt, és elindultam tovább. A jó hangzású 66-os úton folytattam, szívesen végigtekernék a legendás amerikai testvérén. (nem emlékszem már pontosan milyen hosszú, de úgy érzem lassan már ott is átértem volna egyik partról a másikra) Igazából úgy látom a 66-oson, Ludvika óta letekert 20 km-ből, hogy most szűnnek meg a hegyek. Most már csak olyan hepehupák vannak, mintha mondjuk, egymás után ötvenszer kelnék át a Belvárosi-hídon oda-vissza. (mondjuk az azért sokkal unalmasabb lenne).
A mai teljesítményem 61 km volt, ami leszámítva a három órás városi leállást, nem rossz. Az út mellett egy szépen nyírt zöld terület tűnt fel, a funkciója is ki van írva (svédül) én az autógumikból kirakott akadályok alapján valami terepautós pályának nézem. Vannak asztalok paddal, konténerben kis büfé, mosdó, és egy másik konténer rejtheti a járműveket, de minden kihalt, zárva, és a jelek alapján elég rég működhetett utoljára.
Éjszakai szállásnak jó lesz, nem utolsó sorban a puha derékalj miatt. Ahogy az elején elkezdtem dicsérni az időt, természetesen rögtön fekete felhők kúsztak elő, de szerencsére csak ijesztésképpen, ki-kibújik a nap, a szél feltámadt, hát majd látjuk. Jó lenne holnap is hasonló távot megtenni, Oslóbol indulva napi 50-et számítottam, de eddig minden nap sikerült túlteljesíteni, már van egy egész napnyi fórom. Ma is tudok még olvasgatni, filmet nézni.
119. nap, egy gokart pálya mellett. 60°06’46.18” 15°29’20.51”
