Skandináv kerékpártúra, 115. nap. Norvégia, Mengkroken közelében. 2011. augusztus 31.
Augusztus 31. szerda, a 115. nap
Iszonyatos hogy rohan az idő, már vége az augusztusnak is! Ma van az utolsó nyári nap, és erre az alkalomra aránylag megemberelte magát itt is az időjárás. De azért most így fél nyolckor, mikor a nap már a horizonton van, elviselem az éjszakai öltözetet, a négy hosszú ujjú pólót, és a szabadidőruhát. Van vagy 12 fok.
Reggel hétkor kivetett a hálózsák, odakint nyirkos, ködös félhomály fogadott, csöpögött minden. Elmentem tisztába vágni magamat, kihasználtam a kempinget. Reggeli után most is nedvesen raktam el a sátrat, az már majd csak otthon fog kiszáradni. Fél 10-kor sikerült elindulni, illetve előtte még leadtam a chipes kártyát, és visszakértem a saját kempingkártyámat. Pótlólag még kértek negyven koronát, de végül így sem volt drága, nettel, mindennel együtt összesen 120 kr-t fizettem, igaz, itt elfogadták a Skandináv kártyát, és 50% kedvezményt kaptam. Nagyon szükség volt a nagymosásra, megérte.
Bár kabátban indultam, de a szokásos 3 km után vetkőztem pólóra. A Glomma folyó vezette még mindig az utat, aránylag kevés kaptató volt. Ami inkább gondot okozott, az a mind jobban ingadozó hátsó kerék. Mostanra megint minden összekócolódott, lazultak, és sajnos szakadtak el a küllők, mind nagyobb nyolcasok voltak a felniben. Nem akartam mindjárt indulás után megállni, szerelni, húztam ameddig lehet.
Így értem dél körül az utolsó nagyobb norvég városkába, Kongsvingerbe. (közben muszáj volt becuccolnom a sátorba, mert megesznek a szúnyogok) Maradt a kemping után fémpénzben 150 koronám, azt még el akartam vásárolni élelemre, ami az eleinte kietlen svéd vidéken jó is lesz, meg ugye fémpénzt sehol nem váltanak. A városka szélén rögtön mind a három nagy áruház ott volt egy csomóban, én hűséges típus vagyok, a Rema 1000-et választottam. Jól sikerült a gyors bevásárlás, 149.50-et fizettem. A gáz csak annyi, hogy van vagy 5 kiló, amiket vettem, és a futónak, ill. a hátsó keréknek most főleg nem hiányzott a pluszterhelés. De biztos vagyok benne, hogy jól jön még ez az öt napra szóló tartalék.
Nagy nehezen bepakoltam, és mentem tovább. Átkeltem egy hídon a folyó fölött, és itt búcsút is mondtunk egymásnak, ő kanyargott tovább a kettes főút mellett, én pedig letértem a 220-as mellékútra, ami Svédországba vezet, és bevetettem magam, mint később kiderült a hegyek közé.
Búcsúzóul még emlékeztetni akart az ország az elmúlt két hónap nehezebb, északi hegymászásaira, és bár itt nem voltak akkorák a hegyek, csak kevesebb nekifutással, meredekebben kellett megmászni. Volt közte egy 3.1 km-es, 8%-os emelkedő, hát azzal elszöszmötöltem egy másfél órát. Közben nyugat felől fenyegető fekete felhők jelentek meg, és azt kellett lesni, hogy ugyan elmegyek-e mellette, vagy telibe kapom. Végül sikerült csak súrolni, dörgés-villámlás az volt, de eső csak egy pár csepp, elhúzott délkelet felé.
A kerék viszont mind tarthatatlanabb állapotban volt, tudtam, hogy már nem fogom tudni átlépni a határt, muszáj lesz megállni, szerelni. Mindkét oldalt sűrű erdő szegélyezte az utat, pihenő, hiába vártam, nem volt. Az erdőben, 10 centis sűrű aljnövényzetben pedig nem lehet szerelni. Rákanyarodtam a 220-as útra, ez már a határra vezet. 14 km-re vagyok most tőle, ahol sikerült megállnom.
Ez, ha megfeszülök, sem tudom, hogy mi lehet, két nagy épület, az egyik lefüggönyözve és zárva, a bejárat felett ég a villany, a másik egy ablaktalan raktár, szín. Az udvaron felvonva a norvég zászló, kerítés, vagy tiltó tábla nem volt, hát beálltam a házhoz. Valami nem működő közösségi épületnek nézem, ilyenből elég sokkal találkoztam már. Felépítették, valamikor lehet, hogy használták is, most már csak úgy van.
Leparkoltam, szétszedtem a fogatot, fejre állítottam a gépet, kivettem a kereket, és szereltem. Sajnos nagyon ramaty állapotban van megint, három küllő volt kitörve, a többi elállítódva. Lesz ezzel még gondom, nem kevés! Kicseréltem a küllőket, kezd fogyni a hazai tartalék, majd megpróbáltam újra beállítani. Hát ehhez bizony gép kellene, azzal lenne tökéletes. Na, majd látjuk, meddig bírja.
Szerelés közben az erdőből, egy kis ösvényről egy kocogó hölgy toppant be az udvarra. Én már láttam, ahogy jön, ő nappal szembe futott, és nyilván el volt gondolkodva. Ahogy kiért, én ráköszöntem, ő pedig megroggyant az ijedségtől. Valószínű nem sűrűn talál vendéget a napi kocogásai alkalmával, egy pillanatra sokkolta a jelenlétem. Aztán összeszedte magát, jót nevetett saját reakcióján, én bocsánatot kértem, és futott tovább. Bár biztos egy kicsit magasabb pulzussal.
Visszafelé is megcsináltam mindent, tehát összeraktam, összeszereltem, bepakoltam, majd felállítottam a sátrat, ami eddig a napon száradt. Vacsora felvágott volt, és főztem egy kis meleg zacskós levest. Az akku tele van, még egy-két film kitelik. Itt nagyon nagy a csend, néha húz el egy-egy autó, nyugis éjszaka lesz. És hideg. Ma pár alkalommal láttam dél felé húzni V alakban nagy madárrajokat. Elég magasan voltak, nem esküdnék, hogy vadlibák, bár a hangjuk olyan volt. Úgy látszik ők is érzik az őszt. Reggel indulok tovább.
115. éjszaka, az utolsó norvég éjszakám. 60°12’15.73” 12°22’33.52”
