Skandináv kerékpártúra, 111. nap. Norvégia, Oslo. 2011. augusztus 27.
Augusztus 27, szombat, a 111. nap
Na, ilyen ronda, unalmas, gusztustalanul üres napom sem volt még az úton! Egész éjjel csak azt hallgattam, hogy szakad az eső. Reggel megvártam egy viszonylagos csendesedést, és átmentem a boltba a hétvégére bevásárolni. Visszaútban megint eleredt, gyorsan be a sátorba, és olvasni kezdtem. Az e-book egy feltöltéssel kb. egy hónapot bír ki, ez az egy hónap úgy tűnik ma délben járt le. Olvasni sem tudtam. Felraktam én tölteni, de az egész napos alkonyati szürkületben nem volt miről tölteni, a napelem nem dolgozott, a két főakku teljesen üres. A laptop lemerülve, feküdtem, és néztem a sátor tetejét.
Az ebéd is hideg volt, mert bár vettem tojást és gombát, de odakint lehetetlen volt főzni, itt bent pedig már úgyis akkora a rendetlenség, hogy nem volt kedvem tovább fokozni egy főzéssel. Négy körül megint volt egy kis szünet, nem bírtam tovább a fekvést, elmentem sétálni. A közeli üzletközpontban nézelődtem, meg venni is akartam a biciklimre kormánygumit, de a sportboltban nem volt.
A parkolóban sátras kirakodást tartottak, nem tudom, hogy alkalomra szóló volt-e, vagy minden szombaton rendeznek ilyet. A szokásos „minden 100kr”, kóstolók, bóvli játékok, termékbemutatók. Az egy, ami felkeltette a figyelmemet, a sátrak tartólábának a becsomagolása volt. Minden sátor egyforma, alumínium idomból készült vázra volt kifeszítve. Az idomok külső lábai pedig kb. combmagasságig egyforma, láthatóan e célra készült vastag, fekete szivacspárnába volt becsomagolva. Védelmül, hogy ha a kedves nézelődő, vevő, vagy a vele levő kisgyerek közel megy, nehogy belerúgjon, és megüsse magát. Ötletes ez a mindenre kiterjedő figyelem.
Egy étterem is van az üzletközpontban, kint és bent rendkívül színes és egzotikus forgataggal. Az ajtón belül egy aranyozott, ember nagyságú Síva szobor fogadta a vendégeket, bent pedig ahogy belestem, színpompás hindu díszítés az egész teremben, az asztalokon. A vendégsereg egyöntetűen színes bőrű, többnyire indiai volt, talán egy-két filippínót lehetett köztük találni. A férfiak végtelenül elegánsan, fekete öltönyben, de rikítóan színes ingben voltak, a nők ezerszínű, magukra tekert száriban, nagyon erősen kifestve, felékszerezve. A gyerekek voltak igazából sokan, és ők voltak a központban. A lányok szintén pompázatos, a szivárvány minden színében játszó öltözékben, földig érő ruhákban. A tíz év körüli kislányok kihangsúlyozottan kifestve, felékszerezve. A hasonló korú fiúk térdig érő arany-brokát zakókban, szűk és színes nadrágban, különleges cipőkben feszítettek, mint egy-egy indiai kisherceg. Nem tudom ez valami hindu ünnep megtartása volt-e, vagy csak az itteni közösség szokásos összetartása, de látszott, hogy a nemzeti külsőségek megtartása mellett, életformában és anyagi színvonalban jól asszimilálódtak ebben az országban.
Egy kis nézelődés után, ismét esőben visszasétáltam, most, bár még csak fél hét, majdnem teljesen sötét van. Ezt a naplót is, az út folyamán először, papírra írom, majd ha lesz nap, akkor a gépre teszem. Megvacsoráztam, mást nem tudok csinálni, fekszem, hallgatom az eső dobolását, és reménykedem, hogy hamar elalszom. Ez aztán a pihenés…!
111. éjszaka, Skedsmoban, Osló elővárosában. 60°00’06.23” 11°02’14.30”
