Skandináv kerékpártúra, 102. nap. Norvégia, Stoa. 2011. augusztus 18.
Augusztus 18. csütörtök, 102. nap
Viszonylag nyugodt volt az éjszakám, a szokásos zajok, amik egy ilyen forgalmas helyen azért vannak bőven. Értsd forgalom, a motel zajai, stb. A lábam sem nagyon hagyott azért zavartalanul pihenni, még fáj. De, ami a legfontosabb egész éjjel nem esett egy csepp eső sem, a sátor legalább kiszáradt. Ébredés fél nyolckor, majd szedtem a sátorfámat. Mosdás, a forró vizes kiszolgálás azt is megkönnyíti, hogy már eleve azzal rakjam fel a kávét, és a virsli főzővizét. Így is lehet spórolni a gázzal.
Most az indulás volt könnyebb, egyenes, tekerhető volt az első 11 km, az elágazásig szerencsére nem kellett tolni. Az ég tegnap esti kéksége csak egy múló szeszély volt, reggelre visszaállt a rend, súlyos szürke lepel takart be mindent. Kabátban kellett elindulni, reggel is hideg volt még. Az elágazást egy óra alatt elértem, itt letértem a 3-as főútra, ami, bár sok-sok egyéb mellékúton keresztül, de végül is 400 km. után Oslóban köt ki. Persze rögtön emelkedővel kezdett, újra beváltottam a hegyek közé, és pár perc múlva már a magasból fényképeztem a több száz méterrel lejjebb kanyargó E6-ot.
Csöndesedett a forgalom, bár ide is meglepően nagy számban tévedtek kamionok. Dél előtt nem sokkal megint megeredt az eső, igaz most látszott a magasból, hogy csak egy pár perces folt, igazából kezdett kitágulni a horizont, feljebb húzódott a felhőtakaró, már volt esély arra, hogy délután kitisztul az ég.
Volt egy kutyakalandom is, itt az úthoz közel végig kis gazdaságok, vagy lakott, esetleg elhagyottnak tűnő épületek vannak. Na, épp toltam felfelé a szerelvényt, mikor az egyik ilyen magányos ház mellől felugatott egy házőrző, de ilyen már máskor is előfordult, általában a házak mellett, kényelmes, jól felszerelt kennelekben tartják a kutyusokat. Ez most szabadságolhatta magát, mert vérszomjasan rontott ki, mintha a ház mellett az út védelme is kutya kötelessége lenne az ilyen gyanús alakoktól. Jött, én először aktiváltam a mindig kézközelben levő paprika sprayt, és miközben csaholva közeledett, megmutattam neki, mi is van a kezemben. Elkezdtem magyarázni, hogy mit teszek, ha még három métert közelebb jön, és mit fog ő érezni. Megállt a határon, el is hallgatott, pár másodpercig néztük egymást, majd úgy döntött nem ér ennyit az egész, megfordult, és csendben hazament.
Én meg tovább, és eljött az első pihenő. Bár szemetelt az eső, beálltam, és egy fa alatti asztalnál elköltöttem szokásos ebédemet. Volt egy térkép is, az útról, a pihenőkről, az út domborzati viszonyairól, és ennek alapján kicsit átprogramoztam a GPS-t, hosszabb távon hagyva a jó minőségű úton, és így bár nem a matematikailag legrövidebb úton, de jobb körülmények között tudok haladni. És csak 8 km-el hosszabb.
A pihenőben épp dolgozott egy fenntartó munkás, megcsodálta a járművemet, meg szerintem ő is unatkozott egyedül, egy jó negyedórát elbeszélgettünk. Közben elállt az eső is, elindultam. Az út most egész magasban, de egyenesen szaladt. Lent, egész mélyen a szurdok-szerű kanyonban szaladt a folyó, de a sűrű erdő miatt inkább csak hallani lehetett, mint látni. Közben, ahogy reméltem, és éreztem, megritkultak a felhők, ki-kibújt a napocska is. Rögtön melegebb lett, a kabát lekerült, egy szál pólóban lehetett tekerni.
Egy benzinkút mellett volt egy szálloda, mellette kis pihenő, félreálltam, szusszanni egyet. Hát itt is rögtön akadt nézőm, egy velem egykorú férfi először csak körbejárta kávéval a kezében a fogatot, majd megszólított. Kikérdezett mindenről, ő is azt hitte, mint sokan, hogy a bicikli elektromos, és a napelem hajtja. Megbeszéltük, hogy nem, mire mesélni kezdte, hogy neki elektromos három-kerekűje van, saját készítésű, (elektromérnöknek mondta magát) már a harmadikat építi, azzal kirándulgat. Egy töltéssel kb. 100 km-t megy, Trondheimből indult, és most fönt a szállónál konnektoron van a gép. Hmm…. Hittem is, nem is. Megkért, hogy lefényképezhessen, majd meghívott egy kávéra. Megköszöntem, mondtam, hogy napi egyet szoktam, az meg már megvolt, és elköszöntünk.
Elindultam, alig mentem 1-2 km.-t, a tükörből látom, hogy valami fura közeledik, és nagy dudálással, integetéssel elhúzott mellettem egy háromkerekű versenyautó ülés, benne a plexi mögött félig fekvő helyzetben újdonsült ismerősöm, és a kékre festett kis guruló fotel, mert szinte csak az volt az egész, néma csöndben, de jó hetvennel tovább robogott. Tényleg volt neki!
Az út megint átváltott olyan alattomossá, úgy néz ki, mintha vízszintes lenne, ezért nem érted miért nem lehet legalább egyesben tekerni, és mikor megállsz veszed észre, hogy ha nem taposod a féket, visszagurul. Tehát tolni, nem túl nagy erőfeszítéssel, de nagyon időigényesen. Amire fél hatkor ráuntam, 47 km megvolt, jobb, mint az előző két nap, így a kínálkozó pihenőbe befordultam. Gyakorlatilag semmi nincs, csak három asztal-pad, de szép helyen van, lent a szurdokban fényképre kívánkozóan rohan a folyó, és nincs nagy forgalom. Sajnos elég magasan van, a nap megint elment, hirtelen feltámadt a szél, és megint hideg van. Beöltöztem, kiadós hideg vacsora, talán egy film, majd alvás. Biztos jó hideg éjszaka lesz.
102. éjszaka egy vadregényes erdei pihenőben Stoa közelében. 62°29’41.37″ 10°23’08.09″
