Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 6. rész, Laugarvatn előtt.

Home » Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 6. rész, Laugarvatn előtt.

 579 ember olvasta mar el ezt az írást

Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. Laugarvatn előtt. 6. nap, június 25. kedd.

Az előző részben elintéztem a kötelező feladatokat Keflavíkban, majd egy lendülettel átszáguldottam az autópályán Reykjavík-ig, sőt, egy kicsit még azon túl is.


Reggel 9 körül ébredtem, Úgy látszik tényleg elfáradtam tegnap. Reggeli, vitaminok, pakolás, és indulás. A reggelivel, meg úgy általában az étkezéssel kapcsolatban egy kis kitérő. Egy ismerősöm kérdezte, illetve hiányolta, hogy miért nem írom le, mit reggelizek, ebédelek, szóval mit eszem útközben. Hát, maradjunk annyiban, hogy inkább nem részletezem! Nézzük az önellátásomat csak úgy általánosságban. Már írtam, hogy ez egy rendkívül szoros költségvetésű út, ez vonatkozik az út közben rendelkezésemre álló költőpénzre is. Az előzőekben már írtam az itteni árakról. Szóval legyen elég annyi, hogy csak hideget, csak a lehető legolcsóbbat, és csak a lehető legkevesebbet. Elvégre nem kulináris kalandozásra indultam! A mínusz 10-12 kiló bele van kalkulálva az útba.

DSCF3188
DSCF3189


Az előző, a hosszú Skandináv utamra egy utánfutóval indultam, abban jó 50 kilónyi poggyásszal, felszereléssel. És abba beletartozott egy alapszíntű konyha is, gázpalackkal, edényekkel, evőeszközzel, kávéfőzővel, fűszerkészlettel, és 160 csomag, sokféle instant étellel. Ez lehetővé tette, hogy ahol víz volt, márpedig északon az mindig van, ott naponta legalább egyszer meleg ételt is ehessek. Ez, itt, az előzőekben említett korlátok miatt kizárt volt. Meleg étel összesen egyszer volt a számban, mikor egy kedves helyi házaspár meghívott vacsorára.

DSCF3194


Általában naponta kétszer ettem, ébredés után, és lefekvés előtt. Ennek persze az is oka volt, hogy a szabadban a legprimitívebb étkezést is nagyon nehéz lett volna lebonyolítani az esők, a hatalmas szél miatt, na meg ez egy ki és egy bepakolással is járt, ami legalább egy órás időkiesést jelentett volna. Ahol az útvonal, a térkép tanulmányozása alapján lehetőség látszott arra, ott napi bevásárlást csináltam, hogy minél kevesebb legyen a poggyász. A néptelen nyugati, északi részeken ügyelnem kellett arra, hogy legalább 4-5 napi kenyerem legyen, és mellé valami egyszerű „feltét”.

DSCF3197


A tekeréshez persze azért kalória is kellett. Erre szolgált a korábban már említett protein-koncentrátum, és itt is elővettem a már jól bevált csokikrémet, amiből pár falatot bármikor, bármilyen körülmények közt be lehetett kapni, ha túl alacsonynak éreztem a cukorszintet, fogyott az erő. Aki ismer, tudja, hogy nagy kávéfogyasztó vagyok. Napi hat erős presszókávé az alap. Ha az nincs, „elvonási tünetek”, fejfájás, stb. Azt előre tudtam, hogy kávézás itt nem lesz, tehát hoztam magammal egy nagy adag patikában vásárolt koffeintablettát, és azt napi csökkenő adagokban szedtem az első kávémentes naptól. A tízedik napra nullára csökkent az adag, és különösebb gond nélkül elmúlt a kávéigény.
Indulás után a sziget belseje felé, konkrétan a Thingvellír Nemzeti park irányába haladva, bizony megjelentek a hegyek, elkezdődött az út kapaszkodni, kezdődtek a tolós szakaszok. Néha több kilométert. A biciklin van kb. 30 kg súly, tehát az egész az 50 kg körül van. Még sokat ki kell bírnia, nem akarom a láncot rögtön az elején szétszakítani, főleg mert nincs tartalékom, és erre már elég ritkán van alkatrész-bolt. A gyalogláskor, a toláskor kb. 3km/ó sebességgel lehet számolni, mert azért az 50 kg felfelé tolásakor is bizony elég hamar elfogy a levegő.

DSCF3192
DSCF3193
DSCF4011


Közben persze jókat lehet nézelődni. Csodálatos gazdaságokat láttam. Hatalmas területű legelők vannak bekerítve, benne takaros házakkal, gazdasági épületekkel, rengeteg modern géppel, és ami nekem a csúcsot jelentette, a tanyák udvarán általános tartozék a saját hőforrás. Milyen egyszerű, és olcsó lehet ott a fűtés. Vélhetőleg céltudatosan az épületeket a feltörő hőforrások köré építették. Mert azért rengeteg dolgot megold, fűtés, melegház, stb. Ami még tetszett: itt kint, a hegyek közt, a gyakorlatilag semmiben, az országos elektromos törzsvezetékek futnak hatalmas oszlopokon, azon kívül semmi. Az itt-ott álló trafóházak tartóoszlopához a föld alatt jön a magasfeszültség, majd transzformálva újra visszabújik a földbe, és ott megy a tanyákhoz, gazdaságokhoz.

DSCF3190


Valószínű a hegyek közé szorult széles völgyekben kedvező a klíma is, mert elég élénk a vegetáció is. Persze ez kimerül a dús fűben, és a paplanvastagságú és puhaságú aljnövényzetben. Dús flóra, de csak max. 20 centi magasságig. Viszont ez rengeteg lovat, birkát tart el. Az országban kb. 420 gazdaság foglalkozik juhtenyésztéssel, és kb. 600 ezres a juh állomány, ami azt jelent, hogy minden lakosra 2 birka jut. Az egész úton ott legelésztek kisebb csapatokban, ameddig a szem ellátott. Minden kis csapat az anyából, és egy-két, de sokszor három kis birkából áll, amik már most láthatóan vastag, dús, és csodálatosképp patyolat-fehér gyapjút növesztettek. A jellegzetes Izlandi félvad lovakból kb. 80 ezer futkározik hatalmas szabadságban a végtelen legelőkön.

DSCF3199


Az eső közben el-eleredt, muszáj volt beöltözni az esőszerelésbe, aminek meg van az a hátránya, hogy rendkívül jól bent tartja az izzadságot. Úsztam a vízben kívül, belül. Elég gyakran meg kellett állnom pihenni, nem akartam az első napokban végére érni az erőtartalékaimnak. Az egyik pihenőnél, egy tó melletti furcsa színű területen ismerős képződmények fogadtak. Norvégiában,a Sarkkörnél volt egy ugyanilyen nagy mező, amit a visszatérni vágyó turisták kövekből, kavicsokból emelt emlék-gúlákkal terítettek be. Olyan ez, mint a szökőkutakba dobált pénzérme, ígéret, egyben remélt biztosíték arra, hogy egyszer még úgyis visszajövök! Itt is, én is megépítettem a sajátomat. Hátha bejön!

DSCF4002
DSCF4003
DSCF4005
DSCF4006


Így értem el a Thingvellír Nemzeti Park területét. A park egyike az ország négy nemzeti parkjának, és az egyetlen olyan helyszín az országban, ami a Világörökség része, 2002 óta. Az egyedülálló tektonikai környezet inkább csak a szakembereknek teszi érdekessé ezt a helyet, viszont a látvány, ami itt fogad, az a leghétköznapibb turistának is örök élményként marad meg. Az izlandi embereknek, a nemzetnek pedig különleges jelentőséggel bír a hely.

DSCF4007
DSCF4008


Maga a szóösszetétel jelentése, a Thing, ami parlamentet, és a vellir, ami síkságot jelent, mindent elárul. Itt alapították ugyanis a világ első Parlamentjét, ami számomra elképesztő volt, ugyanis 930-ban! Csak gondoljunk bele, történeti tanulmányaink alapján, hogy mi zajlott akkoriban a világban… És itt Parlamentet alapítottak a barbárnak tartott vikingek, és kelták, az őslakosok. És legalább annyira fantasztikus azt tudni, hogy 1798-ig, tehát 868 évig nem változtattak ezen a helyszínen, nem emeltek díszes épületet. És a hűséget a hagyományokhoz az is sokatmondóan fejezi ki, hogy 1944. június 17.-én ezen a helyen kiáltották ki Izland függetlenségét.

DSCF4009
DSCF4010


Mesebeli tájon, pusztító földmozgások szabdalta völgyben haladt a keskeny aszfaltcsík. Mivel természetvédelmi terület, így az útépítéssel is igyekeztek csak a lehető legminimálisabban megváltoztatni a környezetet. Ez persze jelentette azt is, hogy az út a legkisebb, de a valóban durva, hirtelen szintkülönbségeket is hűen követte. A parkon ez az egy út vezet keresztül, és itt találkoztam először azzal az ötletes megoldással, amivel később még nagyon sok helyen, és ami az útlezárást teszi egyszerűvé. Ez egy jó méter mély árok keresztben az aszfaltban, amit egy felhajtható ráccsal fednek be. Ha le akarják zárni a parkot, vagy bármelyik utat, egyszerűen felhajtják a rácsot, és kész! Próbáljon valaki átmenni rajta!

DSCF4020
DSCF4012
DSCF3195


Az út közben a Park központi épületéhez kanyarodott. A szokásos Tourist Info, ajándékbolttal, gyorsbüfével, szédületes árakkal. Kacérkodtam egy meleg levessel, nagyon jól esett volna. Csábítóan gőzölgött a nagy fazékban az Izlandiak híres báránylevese, sok zöldséggel, a Kjötsúpá, ami leginkább a mi gulyáslevesünkre hasonlítható, de a 2500 Ft-nyi ára gyorsan lehervasztott. Nagyon sokan voltak. A fővárosból induló kirándulóbuszok, az úgynevezett Arany Körút keretén belül, amelyben a fővároshoz közeli legfelkapottabb látnivalókat járják körbe, mind megállnak itt, alkalmat adva a turistáknak, hogy dagadó zsebeiken könnyítsenek. Én csak vizet vettem a mellékhelyiségből, és indultam tovább.

DSCF4015


Biciklissel nem igazán találkoztam, pontosabban épp a központot elhagyva előzött le egy, pár szóra megállva. Helybéli volt, „picit” komolyabb krossz géppel, felszereléssel, és csak egy párnapos tekerésen volt. Egyszer már ő is megkerülte a szigetet, neki 35 nap alatt sikerült. Igaz, volt köztünk vagy jó 20-25 év korkülönbség. (Ő volt a fiatalabb.) Gyorsan el is húzott a távolban.

DSCF4018


Nagyon szeszélyessé vált az út, szinte csak a lejtőkön lehetett gépen ülni, a többi meredek emelkedő volt. Egy nagy ívvel megkerültem az ország legnagyobb tavát, a Thingvallavatn-t is. Mire az út aránylag kisimult, és megint kitágult a panoráma, nagyon elfáradtam. Este 6 óra volt, az út lekanyarodott a Geysir felé, megálltam egy pár percet pihenni. letámasztottam a gépet, és csak úgy elnyúltam a puha aljnövényzetben. Két perc pihenő után egy szélroham természetesen felborította az egész biciklit, csomagostól, mindenestől.

DSCF4016
DSCF4017

Nem sok kedvem maradt pihenni, nagy nehezen felkínlódtam a szerelvényt, és mentem tovább. 5-6 km-el odébb egy emelkedő tetején, a csúcson csodálatos kilátás kínálta magát, és nem csak azt, hanem egy autóspihenőt is. Na nem a Norvégiában megszokott színvonalú, ez meglehetősen puritán, de sátorozásra alkalmasnak látszott. Volt asztal, pad, egy igaz alacsony, de szélvédőnek, és biciklitámasznak megfelelő fal, tehát a maradás mellett döntöttem. Itt vertem sátrat, gyors vacsora, majd úgy emlékszem nem kellett álomba ringatni…

DSCF4026