Izland 2013. 40 nap alatt a sziget körül, két keréken. 1. rész, Keflavík közelében.

Home » Izland 2013. 40 nap alatt a sziget körül, két keréken. 1. rész, Keflavík közelében.

 612 ember olvasta mar el ezt az írást

Izland 2013. 40 nap alatt a sziget körül, két keréken. Az első nap, 2013. június 20. csütörtök, Keflavik közelében.

Az előző részben némi viszontagság után sikerült megérkezni Londonba, ahonnan már egyenes út vezet a célhoz, tehát most már tényleg: Irány Izland!

2013. június 20. csütörtök, a túra első napja.

Végül, ha már nagyon álmosan is, de csak eljött a reggel Lutonon. 4.45-kor kezdődött az utas felvétel, az elsők közt voltam. Itt nem sokat szórakoztak, a biztonság kedvéért most is fogtam a táska csücskét, megspórolva ezzel 1-2 kilót, de minden rendben volt. Igaz, itt a túlméretes csomagokat nem vették be, mert kicsi és szűk volt a szállítószalag, azt felcédulázva mindenkinek magának kell elvinni egy másik helyre átvilágításra. Ez is megvolt. A fenti személyes motozás most gördülékenyebb volt, és menetrend szerint, tele géppel elstartoltunk, ismét egy Easyjet géppel. Feltűnő volt, hogy milyen sok lengyel utas tart Izlandra. Olvasni kezdtem, de rögtön elszundítottam, és már a sziget fölött repültünk, mikor felébredtem. A látvány, az első benyomás fentről kicsit ijesztő volt. Nagyon nagy, nagyon havas, és nagyon kopár volt.

Fentről 3


Sima landolás, gyors ügyintézés következett a nagy, építés alatt álló, modern és elég kihalt repülőtéren. A kijárati folyosón egy tábla mutatta az utat, angolul, (exit) és izlandi nyelven, Út! Így hosszú Ú-val, magyarul!

DSCF3005

A csomagjaim megvoltak, felpakoltam egy kocsira, és indultam összerakni. Előtte még váltottam koronát, az árfolyam a kettős csere miatt, (forint-euro-korona) kicsit rosszabb, mint egyenesben, de otthon nem volt Izlandi pénz. A repülőtér, összehasonlítva a már korábban „beutazott” nagy repülőterek, mint Frankfurt, Madrid, Moszkva, vagy a Londoniak forgalmával, vagy hangulatával, kimondottan családias légkört sugárzott. Senki nem rohant, a zsúfoltság sem volt, csendesen zajlott az élet.

DSCF3008


A légikikötőt a II. világháborúban az USA építette, és a NATO felügyelete alatt polgári forgalmat is lebonyolító katonai objektum volt 2006-ig. Ekkor adták át az Izlandi kormánynak kezelésre, de a NATO gépei még mindig innen szállnak fel, a közösen használt kifutópályáról óránként emelkednek fel a géppárok hatalmas dübörgéssel az Észak-Atlanti őrjáratukra. Az egyetlen komolyabb baleseti helyzet épp ottlétemkor, 2013. július 21-én történt, amikor is egy orosz Szuhoj Superjet 100-as gép prototípusa próbarepülés közben vélhetőleg futómű hiba miatt hasra szállt le.
Kint kerestem egy szélárnyékos, csendes helyet, és kezdődött az összeszerelés. A durva bánásmódot csak a hátsó sárvédő sínylette meg, de az csak esztétika, meg párszáz forint. A kulcs hiányával fel volt adva a lecke, de a parkolóban épp táblákat szereltek, és meghallottam a racsnis csavarszorító hangját, és tudtam, hogy nekem pont ilyen kell. Odamentem, megkértem a munkásokat, és egy villanás alatt ráhúzták a hátsó agyat. Egyik megvolt! A pedállal nem tudtak mit csinálni, villáskulcsuk nem volt. Kérdeztem a városban van-e szerelő, mondták, hogy igen, és elköszöntünk. Taxisoknál is próbálkoztam, de nekik is csak dugókulcsuk volt, viszont ajánlották a közeli autókölcsönzőt, hogy egy olyannak biztos van műhelye, és így szerszáma is. Megköszöntem a tippet, igazat adtam a gondolatnak, mikor beállt egy mikrobusz, és az előző táblaszerelők egyike szólt, hogy azért jött vissza, hogy a biciklit és engem bevigyen a szerelőhöz a városba. Fájó szívvel utasítottam vissza ezt a kedvességet, de a kölcsönző közelebb volt, meg már úgy felmálháztam a gépet, hogy kín lett volna kocsira rakni. De jól esett a segíteni akarás.

DSCF3009


A kölcsönzőben meghúztuk a pedált, felfújtuk a leeresztett gumikat, (minő véletlen, egy lengyel szerelővel), útra készen voltam. Most már csak a sportszatyrot, a benne levő biciklistáskával kellett volna a hazaindulásig valahol letenni, de nem akadt vállalkozó a feladatra. Egy Motel recepciósa gondolkodott el rajta komolyabban, napi 1 €uért vigyázott volna rá. Annyiért én is! Így maradt, aminek az első bolti bevásárlásnál nagyon örültem, nem is tudom hova pakoltam volna. Úgyhogy jön velem. Az a pár kilo már nem számít.
Végül a korai érkezés ellenére mégis csak elmúlt dél, mire a 4 km-re fekvő város felé indultam. Város.. Izland 320 ezres lakosságából bő 180 ezer a főváros, Reykjavik és elővárosainak területére koncentrálódik. Így nem meglepő, hogy a 31, városkategóriába sorolt település közül a 6. helyet elfoglaló Keflavik, a maga 8200, a vonzáskörzetében fekvő elővárosokkal 14 ezres lélekszámával sem valami világváros. (Sőt, ezek közül a „városok” közül tíz lakosainak a száma nem éri el a kétezret.) Az már a távolból, a kristálytiszta levegőben látszódott, hogy egy „földszintes” város felé közeledem. És ez nagyon szimpatikus volt!

DSCF3010
DSCF3017


A kis település felé karikázva rendkívül szokatlan volt a panoráma. A gyönyörű, már valószerűtlenül kék ég, az itt még teljesen sík terep, és a fák hiánya valami valószerűtlen környezetet vont körém. A látótávolság a szmog és egyéb zavaró tényezők nélkül hihetetlenül, és csalókán nagy volt. Két fontos dolgot kellett elintéznem, mielőtt nyakamba veszem a szigetet. Először is szereznem kellett egy mobilnetes SIM-kártyát a Tablet-be, és szerettem volna nagyjából megismerkedni a bevásárlási lehetőségekkel, az árakkal, a szokásokkal.

DSCF3013
DSCF3018

Mindkét dologban, így első nap rögtön két kellemetlen meglepetés is ért. Az egyik az rögtön az először útba eső szupermarketben vágott mellbe, és ez az első látásra horrorisztikus élelmiszerárak voltak. Egy-két olcsó apróságért ott kellett hagynom 2000 Kr-t, 4000 Ft-ot. Ez nem lesz jó! A másik egy aznap este jelentkező rossz előérzet volt, de akkor még bíztam benne, hogy ez reggelre megoldódik. Vettem ugyanis egy mobilinternetes Vodafonos SIM-kártyát. Egy kereskedő volt csak a környéken, de az a bolt inkább nézett ki szatócsboltnak. Elmondtam mit szeretnék, a vélhetően tulajdonos eladó hosszan telefonálgatott, végül előhozott egy kártyát. Kérdezte mivel fizetek, mondtam, hogy készpénzzel, erre persze felvilágosított, hogy csak kártyát fogad el. Mindenesetre már kezdtem értékelni a humorát. Fizettem azzal, 3990 Kr-t, 8000 Ft-ot, annyi még volt rajta. Lerendeztük a dolgot, megnyugtatott, hogy 15 GB-al fel van töltve, eljöttem, és örültem. Az utcán nem akartam vele vacakolni, gondoltam, majd este a sátorban. Hát letáborozás után kínlódtam vele egy órát, a TAB azt írta ki, hogy nincs szolgáltatás, a telefonomba is betettem, az meg azt írta, hogy a kártya nem regisztrált. Reméltem, hogy csak a beindítás telik időbe, (azt hogy nincs térerő, nem hittem, hiszen még túl közel voltam a városhoz, asztallap-simaságú terepen), tudtam, ha másnap sem megy, én mehetek, mégpedig vissza a kiindulópontra, ami nem volt vigasztaló!
Ettől függetlenül rendkívül jó hangulatban hagytam el Keflavikot, és dél felé indultam a tenger mellett. Az első, ami reggel óta várt megszokásra, és itt a prérin megint kiteljesedett, az az iszonyatos szél volt. Gyönyörű kék ég, ragyogó napsütés, de a szél…Mégis egy más dimenzióban lebegtem! Mikor nem sokkal később lekanyarodtam egy mellékútra, be a csöndbe és az (igaz zord) természetbe, hát üvöltöttem egy nagyot! Gyorsan körbenéztem utána, és kicsit szégyelltem is magamat. Érdekes, de ugyanazt az érzés akart szétrobbantani, mint 16 éves koromban, amikor először kalandozni indultam. A szabadságé! Na nem a munkát kipihenni próbáló két hétre gondolok…. Hanem az igazi, a belső szabadságra. Talán le sem kellett volna írni ezt a pár mondatot, néha én is érzem azt, hogy az az első érzés már 44 éve volt, talán ideje lenne, ha „megkomolyodnék”, de…. Nem megy , na!

DSCF3021

Ahogy elhagytam a lakott területet, egy számomra szokatlan, űrbéli tájra értem. Hihetetlen kopárság, arra még az útikönyvekben beígért, talán leggyakoribb Izlandi növény, a talajtakarók különböző fajai sem éltek meg. Mindenütt csak egymásra folyt, néha a leggroteszkebb hullámokban, cseppekben megdermedt sötétszürke, majdnem fekete vulkáni kőzet. És útközben, ahogy figyeltem, elgondolkodtam azon, hogy Izlandon szinte örökké fúj a szél, és nagyon gyakran esik az eső. Ezek pedig hosszú időn, évmilliókon keresztül, a legkeményebb gránitot is tükörsimára, gömbölydedre szokták koptatni. Itt, pedig ezek a habos, könnyű vulkáni kövek mind élesek, szögletesek, sehol egy sima felület rajtuk, tehát nem túl rég kerültek oda. A köztes részeket pedig nagyon finom, (mindenhova behatoló) fekete homok tölti ki. Növényzet gyakorlatilag semmi, néha egy-egy törpevirág próbálja meg a lehetetlent, és küzd a kővel és a homokkal. Az egész tájat különböző mélységű, de markáns repedések szabdalják, és rögtön a legkézenfekvőbb jut az ember eszébe, hogy ott bizony egy nagyon erős talajmozgás távolította el egymástól a táblákat, szabdalta fel az egész környéket.

DSCF3024
DSCF3025
DSCF3026
DSCF3027

Látványos példája volt ennek az a szakadék, és az azt átívelő híd, ami a két hatalmas kontinenst, Európát és Amerikát választotta el, és egyben a fahíd kötötte össze. A két kontinentális tábla, amelynek jó része ugye mélyen az Atlanti óceán alatt ér össze, itt pár millió éve a vulkáni tevékenység, és tulajdonképpen az egymást a folyton koptató, daraboló mozgás miatt Izland képében, és egy sziget formájában a felszínre tört, és így láthatóan mozog, és távolodik egymástól.

DSCF3028
DSCF3032
DSCF3033

Séta a két kontinens között, pár fénykép, és indultam tovább, elég fáradt és álmos voltam, most már táborhelyet kerestem. Ami ezek közt a leírt körülmények közt igen nehéznek ígérkezett, ugyanis nem volt egy két négyzetméteres sima, egybefüggő terület. Az úton nem volt forgalom, nem kellett messze húzódnom tőle, így mikor kiszúrtam egy homokosabb, tehát sima részt, lekanyarodtam. Persze tolva, hiszen a kerék a porban rögtön 15 centire süllyedt. De sikerült a kiszemelt helyig elvergődni, most már a homokon kívül csak egy ellenségem volt, a szél. Méghozzá a viharos kategória.

DSCF3034

Amikor kibontottam a sátrat, reménytelennek tűnt, abban a pillanatban kikapta a kezemből, és tekerte, csavarta. Na, ebbe pálcát fűzni, és lábra állítani… Aztán úgy oldottam meg, hogy kiterítve bebirkóztam a belsejébe négy termetes sziklát, beraktam a négy sarokba, és ezek lettek a hálótársaim. Így már ment a dolog, legalábbis elvinni nem bírta a szél, csak eszeveszettül cibálni, néha bedönteni, de állt. Majd megvacsoráztam, és ittam egy pohárka proteinkoktélt. Az áramom sajnos minden téren kimerülni készült, éreztem, hogy ezzel is lesz még gond! Nagyon fáradt voltam, nem kellet elringatni!

DSCF3035