Izland 2013. 40 nap alatt a sziget körül, két keréken. 2. rész, Grindavik mellett.

Home » Izland 2013. 40 nap alatt a sziget körül, két keréken. 2. rész, Grindavik mellett.

 590 ember olvasta mar el ezt az írást

Izland 2013. 40 nap alatt a sziget körül, két keréken. Grindavik mellett. 2. nap. június 21.

Az előző részben túlesve a megérkezés formaságain, összeszereltem a biciklit, majd megtettem az első lépéseket ebben a számomra teljesen idegen világban.

2. nap, június 21. péntek.

Éjszaka arra ébredtem, hogy néma csönd van, szellő sem rezdül. Természetesen a nap végig fent volt, így a túl korai éledést elkerülendő, minden ébredéskor óraellenőrzést tartottam. Többször felébredtem, sajnos a lábam a szokásos módon, az első napokban görcsöl. Pedig most még magnéziumom sincs. Az egyik felkeléskor a hátam mögött a látóhatáron vonult végig a nap, az ajtóval szemben pedig fent konkurált vele a telihold.

DSCF3037

A kétórás eltolódást még nem alkalmazom, itteni idő szerint fél nyolckor, viszont az otthoni szerint fél hatkor felkeltem. Egy korai reggeli, majd korai sátorbontás következett. Sajnos majdnem lapátolni kellett belülről a finom fekete port. A szél is behordta, meg én is a sziklákkal. Aztán azokat kellett kicipelni, az egyik ki is lukasztotta a sátor alját.
Összepakoltam, majd elindultam. Pár kilométer után gőzfelhőbe burkolódzott objektum tűnt fel, a Reykjanes-i, a geotermikus energiára épült rendkívül modern erőmű. A szigeten már 1928 óta felhasználják energiatermelésre a felszínhez nagyon közel levő magma és a különböző talaj-közeli természetes vizek találkozásakor felszabaduló, hatalmas és szinte kimeríthetetlen mennyiségű gőzt. Ezt az erőművet 2006-ban adták át, és azóta a 300 C fokos gőz két 50 megawattos turbinát meghajtva, teljesen automatikusan, egy ügyeletes technikus felügyelete alatt termeli a meglehetősen olcsó, és környezetbarát energiát. És ha jól belegondolunk, a karbantartásokat leszámítva végtelen ideig, kimeríthetetlenül.

DSCF3040
DSCF3042
DSCF3041

Bár nem szorosan egy útleíráshoz tartozik, de egy kis kutakodás után rendkívül érdekes adatokat találtam a témával kapcsolatban. 2012-es adatok szerint az ország összes energiaszükségletének 84%-át megújuló természeti forrásokból fedezi, 66%-ban geotermikus forrásokból, a maradék pedig vízierőművekből. Ezek tényleg kimeríthetetlenek, és még koránt sincsenek a végsőkig kihasználva a lehetőségek. Egy, az északi rész érintetlen hegyei közé tervezett távvezeték elleni tiltakozó táblán láttam azt az adatot, hogy a világban a potenciális energiamennyiség, tehát a kéznél levő, de még nem használt energia tekintetében Izland magasan világelső. Annyival, hogy ez a tartalék négyszerese a második helyezet Norvégiának. És ezek azért megdöbbentő adatok! Nem kell nagy fantázia hozzá, hogy az ember belegondoljon, hogy ebben a mind energiaínségesebb világban pár év, évtized múlva hogy felértékelődhetnek ezek a tartalékok, micsoda gazdagság lehetőségét rejtik magukban. És épp ezért féltem is egy kicsit azt az Izlandot, amit még volt szerencsém látni.

DSCF3045
DSCF3046

A relatív bőség megmutatkozik a felhasználásában is. A lakossági fogyasztásban az elektromos áramért tényleg csak egy jelképes, az ottani keresetekhez képest már nevetséges összeget kell fizetni. Aztán olyan apróságok, hogy a Reykjavik-Keflavik közötti, meglehetősen szerény forgalmat bonyolító négysávos autópálya a nap 24 órájában ki van világítva. Útközben a figyelő utazó lépten-nyomon találkozik a főleg a fővárosi kikötők köré épülő hatalmas alumíniumot, vagy ferroszilíciumot előállító kohókkal, amelyek az olvasztást elektromos ívkemencékben végzik, óriási villamos energia mennyiség felhasználásával. Persze itt eddig csak az elektromos energia előállításáról beszéltünk.

DSCF3049

Az a gőz, vagy forró víz, ami megállíthatatlanul és kimeríthetetlenül tör föl a föld alól rengeteg más hasznos, és nélkülözhetetlen célra használható. Ebben az országban a lakhelyeket egész évben fűteni kell. 1930 óta használják erre tudatosan és szervezetten a meleg hőforrásokat. Jelenleg a fűtés 90%-t geotermikus energiával oldják meg. (A maradék 10%-ot a filléres villamos energiával.) Az árakról most lehetne adatokat írni, de mindennél szemléletesebb egy izlandi honlap hasonlata, mely szerint egy 300 négyzetméteres lakás éves fűtési költsége egyenlő 30 doboz cigaretta árával!
A legkisebb városkának is van meleg vizes fürdője, uszodája. Természetesen ez is a feltörő hőforrásokra alapozva. Az előzőekben panaszkodtam a horribilis árakra. A fürdők kivételek. Egy felnőtt, egész napos fürdő belépő, minden extra, tehát szauna, szolárium, stb. használatával átszámítva 2-500 Ft között van.

DSCF3050

Adva van a meleg víz a közterületek karbantartására is. Csak példának egy adat, Reykjavikban 550 ezer négyzetméternyi közút, és 40 ezer négyzetméternyi járda van alulról, csőkígyókkal fűtve. Itt nincsenek jeges utak, csúszós járdák.
Az üzletekben folyamatosan lehet a legkülönbözőbb friss zöldségeket kapni. Ennek is a meleg víz a titka. Országszerte 180-200 ezer négyzetméternyi üvegházban állítják elő a szűk 300 ezer, erre igényt tartó, városban élő embernek a napi friss paradicsomot, paprikát, uborkát, salátát és még rengeteg mindent. Évente kétszer telepítenek, és kétszer szüretelnek. A mesterséges napfénynek megfelelő világítást szinte hulladék elektromos energiával állítják elő. Az tényleg csak egy kis adalék a témában, hogy a meleg víz a halászati ágazatba is betört. Jelenleg 20 kisebb társaság foglalkozik geotermikus energiával végzett halszárítással, közel 50 halfarmot működtetve, évente 6000 tonna terméket létrehozva.

DSCF3048

A főváros közeli hegyekben, a naposabb domboldalakban rengeteg gyönyörű, luxus családi háznak is megfelelő, hétvégi házként funkcionáló épületet lehet látni. A 300 ezer körüli lakosra 50 ezer hétvégi ház jut. A legtöbb nyári lakban kis termálvizes fürdő, illetve jacuzzi található. Ezek azért elképesztő adatok! Ezen ismeretek birtokában már meg sem lepődtem azon, hogy a tanyák, nagyobb gazdaságok udvarán szinte mindegyikben ott gőzölög az udvaron egy-egy hőforrás, a fenti célokra használva, kicsiben. Azon a kevés helyen, ahol nincs hőforrás, ott biztos van a közelben, néha tényleg a kert végében egy-egy vízesés, ami apró kis házi erőművekkel állítja elő az elektromos energiát. És hogy nem csak saját felhasználásra, azt a tanyák előtt kihelyezett táblák tanúsítják, amelyeken feltüntetik, hogy egyes gazdaságok mit állítanak elő, minek a termelésével foglakozna. És itt szinte mindenütt előkelő helyen van az itt előállított villamos energia, sok helyen még az éves, az országos hálózatba betáplált mennyiséget is pontosan feltüntetve.

DSCF3051

Az aszfalt erre már megszűnt, murvás, kacskaringós, fekete csapás vezetett a két közeli látnivalóhoz. Az egyik egy földfelszíni geotermikus aktivitás volt, (de nem gejzír), a másik egy világítótorony. A fortyogó és gőzölgő föld egy kb. 3-4 hektáros terület volt, amin fából épült, lábakon álló járda vezetett keresztül a látogatók számára. Nagyon nyomatékosan ajánlották, hogy a ki, illetve felépített útról senki ne lépjen le, mert a talaj 80-100 fokos. Hihető volt. A tűz és víz felszín alatti randevúja nyomán a víz nagynyomással elgőzölög, és utat törve magának a repedésekben, és a legkisebb lyukban is, a felszínre tör. Gyakran fordít ki a nyomás csak úgy, öklömnyi, vagy nagyobb szikladarabokat, és már fúj is a gőz. Találtam egy csapot, ahol már megregulázva, egy nyitott szelepen hatalmas zajjal engedték ki a talajban levő gőzt, ezen volt nyomásmérő, megnéztem, 21 atmoszférát mutatott.

DSCF3052
DSCF3054
DSCF3053
DSCF3060
DSCF3064
DSCF3065
DSCF3066

Innen kimentem a tengerpartra, ahol, ha még lehetett, fokozódott a zordság. Hatalmas hullámok tépték az amúgy is labilis partfalat, aminek a tenger melletti talaját tenyérnyi széles repedések szabdalták, minden pillanatnak megadva azt az esélyt, hogy épp akkor szakad a vízbe az a rész. Nem mentem ki egész a széléig… Egy magas szírt is benyúlt az óceán fölé, ezt megmásztam, de a széle ez is hasonló veszéllyel fenyegetett. A függőleges sziklafalon különböző madarak ezrei fészkeltek, veszekedtek, élték társasági életüket, hatalmas zajjal.

DSCF3070
DSCF3071
DSCF3072
DSCF3073
DSCF3074
DSCF3075
DSCF3076
DSCF3080
DSCF3079
DSCF3081

A világítótoronyhoz is felkapaszkodtam, élettelen volt, szerintem ma már csak a mobilszolgáltatók használják, de innen egyben átláttam azokat a dolgokat, amiket eddig elmeséltem. Emberrel, talán ha kettővel találkoztam. Visszatekertem a murva akadálypályán, és rákanyarodva újra az aszfaltra, Grindavik felé vettem az irányt. Rejtélyes számomra az időjárás, még szoknom kell, és főleg kiismerni. Este kifejezetten meleg volt a sátorban, vetkőztem, és a hálózsák tetején aludtam el. Valamikor éjszaka öltöztem, és bújtam a zsákba. A kora reggel kb. 6-7 fokos lehetett, csípett. A világítótoronynál kimondottan kellemesnek éreztem, csak véletlenül figyeltem fel rá, hogy látszik a leheletem. Szél délutánig nem volt, este ismét újult erővel tombolt.

DSCF3068
DSCF3087
DSCF3089
DSCF3090
DSCF3091

Végig a tenger közelében, különböző magasságokon, teljesen kihalt, holdbéli, vagy talán Marsra emlékeztető felszaggatott tájon haladtam. Forgalom annyira nem volt, hogy szó szerint senkivel, egyetlen emberrel, egyetlen járművel sem találkoztam a Grindavikig tartó úton. Említésre méltó csak egy takaros kis temető volt a közben zöld legelőkkel szelídített tengerparti tájban. Itt a nem túl nagy terület ellenére évszázadok temetkezési „trendjeit” lehetett szinte skanzen-szerűen megcsodálni. Talán rossz ez a szó rá, de nekem a népek kultúrájának megismeréséhez mindig is hozzátartozott a viszonyuk a halálhoz, az elmúláshoz. Ugyanúgy jellemzőnek tartom azt, hogy egy azonos tőről fakadó nép, a különböző korokban, néha már csak száz év távlatában is mennyire meg tudja változtatni az előtte levő generációtól való búcsú szertartásait, vagy a végső nyughelyük külsőségeit. Itt, ebben a kis elkerített sírkertben a még olvasható sírkövek dátumai az 1500-as évekig nyúltak vissza. A viking ősökre utaló, szinte kultikus jellegű, jelentéssel bíró nyers kövek barbár halmaitól a temető időtlenségében pár tíz méteren belül, századokon átszáguldva el lehet jutni a XXI. Századi legmodernebb temetkezési formáig.

DSCF3093
DSCF3094
DSCF3095
DSCF3096

Továbbmenve, az út mellett egy madárköltő helyre figyelmeztető táblát találtam, aminek komoly létjogosultsága volt, ugyanis pillanatokon belül, a semmiből mérges és rikácsoló sirályok ezrei tűntek fel, köröztek felháborodottan a fejem fölött, és néha csaptak le rám 10-20 centire, mert megzavartam a nyugalmukat. Magasabb sebességfokozatba kapcsoltam, és villámgyorsan Grindavikba értem. Vizem, illetve folyadékom már reggel óta nem volt, nagyon szomjas voltam. Ezért bementem a kisvárosba, boltot kerestem.

DSCF3097

A csendes kisvárost egy hatalmas antennarendszer vette körül. Ez az USA Haditengerészetének az Észak-Atlanti rádióátjátszó állomása, a Naval. A két torony a maguk 183 és 305 méteres magasságukkal a legmagasabb építmények Izlandon. A városka azon kevés helyek egyike a déli partvidéken, amelyik kikötővel is rendelkezik, ennek megfelelően a 2800 főnyi lakosság legfőbb kenyérkereseti lehetősége a halászat.
Nem sokan járkáltak az utcákon, bár még az utcákból is meglehetősen kevés volt, könnyen megtaláltam a boltot. Nézelődtem, de ez sem tűnt sokkal olcsóbbnak, mint a Keflaviki. Végül vettem egy literes dobozos narancslevet, mert olcsóbb volt, mint az ásványvíz. A járda szélén „megebédeltem”, fél üveg nutella-szerű, de olcsó csokikrém, ugyanaz a svéd gyártmány, (E-xtra) mint amit két éve egész úton ettem Elsőre így nem is esett rosszul, de majd látjuk pár hét múlva… A narancsot két ivásra, helyben megittam. Elgondolkodtató volt, hogy sehol nem láttam helyet, vagy alkalmat, ahol ivóvizet tudnék venni. Érkezésemkor bementem a repülőtéri wc-be, (máshol nem volt csap) ahol épp takarítottak. Megkérdeztem, a takarító hölgyet, hogy iható-e a víz. A válasz egy mosolygós igen volt, szerintem azon nevetett előre, hogy a csapból csak forró víz folyt. Ízre semmi különös, estére meghűlt.
A boltban láttam a péksüteményes résznél csapot, visszamentem a kétliteres üveggel, és kihangsúlyozottan sima ivóvizet kértem, amit adott is a készséges eladólány, de szabadkozva hogy csak forró vizük van. Érdekes helyzet volt. Az ásványvizek 400 Ft-nál kezdődtek, másfél literesek.
Jól esett a pihenés, üldögéltem még egyet indulás előtt egy bolt előtti padon. Hat kilométerre a várostól egy újabb látványosság, a Kék Lagúna csalogatott. Az 1976-ban átadott Svartsengi geotermikus erőmű hulladékvizét vezették először a környező zegzugos természetes medencékbe. A környékbeli emberek már ekkor használták élvezeti fürdőként, majd 1981-ben hivatalosan is bizonyították a magas szilícium-dioxid és kén tartalmú víz gyógyhatását, legfőképp pikkelysömörre. A Blue Lagoon nevű gazdasági társulás 1992-ben jött létre, és építette ki a luxus-fürdőt mostani formájában.

DSCF3099
DSCF3100
DSCF3101

A feltörő forró víz először az erőmű turbináit forgatja meg, és termel áramot. Eztán egy hőcserélőn keresztül a várost látja el fűtési és kommunális meleg vízzel, (ezt kaptam én a boltban), majd hőcserélőből kilépve a még mindig 37-39 fokos víz a medencékbe ömlik, kétnaponta a teljes mennyiség kicserélődik, és a kellemes érzésen kívül gyógyulást is hoz sokaknak.
Csábító volt az első látásra is igényes fürdő, csak a belépő ára hökkentett meg. Ez nem a korábban említett városi, olcsó közfürdők kategóriájába tartozott. Mindenféleképp jól esett volna egy forró fürdő, ezért magamban számolgatva azt mondtam, hogy akár 2000 koronát, (4000 Ft.) is rászánok a belépőre. Csakhogy a legolcsóbb, mezítlábas belépő is 40 €u, azaz durván 12 ezer Ft volt. Na, annyit azért nem! Az extrákkal, (masszázs, fürdősó, stb) 200 €u-ig is felment az ár. Nem részletezem hogyan, nem követendő úton, de 10 perc múlva fürdőnadrágban, nyakamban a törülközővel sétáltam át a báron, és csobbantam a medencébe. Állítólag azért kék-laguna, mert esti világításnál türkiz színe van. Én most tejszerűen fehérnek láttam. Kellemes volt, jó forró, egy bő félórát ellubickoltam benne.

DSCF3108
DSCF3103
DSCF3104

Netem még mindig nem volt, viszont bent találtam wifit, egy-két megnyugtató üzenetet elküldtem. Feltölteni sajnos nem volt elég erős az a kapcsolat, nekem meg nem volt annyi áramom. Konnektort nem találtam, kérdezni meg ugye…. szóval hívatlan vendégként nem akartam. Mindennek van határa…
Megnézetem a bankszámlámat, levonták a SIM kártya árát. Kevés pénz maradt még rajta, feltöltöttem az otthoni Blue-mobilos kártyámat, hogy legalább hívni tudjanak. Kijött az egyenlegértesítő, még volt rajta előtte is bő ezer Ft. Csináltam próbahívást, feltöltve sem ment, ugyanaz az Izlandi szöveg. A repülőtérről, már ezzel a roaminggal csináltam sikeres hívást. Nem értettem a dolgot! Hogy mi változhatott azóta, és miért nem fogadták el ott és akkor? Rejtély volt.
Ezekkel elszöszmötöltem egy csomó időt, fél ötkor indultam tovább, vissza Keflavikba, netet és a telefont intézni. Az induláskor volt még egy lehangoló „élményem”. Az északi emberek, így az izlandiak is alapvetően csendesek, inkább lehet őket magukba fordulónak jellemezni. Aztán egy, a gyönyörű természet ölén fekvő létesítményben azért van, illetve kellene lenni egy viselkedési normának. Hát ezeket a normákat lépte át keményen egy angolul beszélő (ordítozó) erősen részeg, huszon-éveik elején járó 15-20 fős társaság. 8-10 luxus, limousin-taxival jöttek, rendelkeztek azzal az általuk a pénzüknek betudott gátlástalansággal, nagyképű kivagyisággal, amivel tudatják a világgal, hogy ők mindenki, és minden szabály fölött állnak, és őket nem érdekli semmi és senki. Holott egyszerűen csak bunkók voltak. Volt ott egymás közti verekedéstől, az üvegek törésén át, a csupaszra vetkőzésig minden. Minden, ami egy emberszerű lényben visszataszító lehet.

DSCF3106

Iszonyatos szembeszéllel, és hirtelen rám törő fáradtsággal indultam tovább. Éreztem, hogy ebből aznap már nem lesz Kefkavik, meg lehet, hogy értelmetlen is lett volna, nem biztos, hogy a bolt este hétkor még nyitva van. Táborhelyet kerestem, de mindenütt vad szikla. Egyszer csak az útról megpillantottam egy újabb sztereotípia-gyilkos jelenséget, egy gyönyörű fenyőerdőt. Nem akartam hinni a szememnek, azt hittem a fáradtságtól, meg a gázoktól hallucinálok. (Indulásom óta érzem, a talajból feltörő vulkanikus gőzök jellegzetes záptojás-szagú, kénes páráját.) De nem, egy igazi kis erdő volt. Bekanyarodtam, és az erdő szélén egy két asztalos, játszóteres, tűzrakóhelyes kis pihenő, nem messze egy kis tó, szóval elcsodálkoztam, hogy itt ilyen is van. Rögtön birtokba vettem, megvacsoráztam asztalnál, és meg tudtam írni a naplót is, kényelmesen, nem könyökölve a sátorban. Bár ott meg biztos melegebb lett volna, mert bár már kabátban, és teljes öltözetben voltam, mégis vacogtam, jeges, fagyos szél fújt, még a fák között is.

DSCF3109
DSCF3110

Két dolog zavarta meg a nyugalmamat. Egy társaság, két pár jött piknikezni, valamit (illatosat) sütöttek, de mivel meglehetősen alulöltözötten jöttek, igaz, nem figyeltem őket, de szerintem elvitték a vacsorát, mert villámgyorsan már el is tűntek. A másik, hogy a közvetlen közelben élt valaki a hobbijának, ami nem is volna baj, ha az nem modellrepülő röptetés lett volna. Mert így ezek a kis gépek egy F117-est megszégyenítő zajjal köröztek a fejem fölött 10 méterre. De ne legyünk maximalisták! Reméltem, nem használja azért ki az egész éjszakai világosságot, meg hát bíztam benne, hogy abban a nagy szélben talán egyszer csak keményebben ér földet az az áldott kis gép. Mert akkor már negyed 9 volt, otthon negyed 11, tehát illett nyugovóra térni.

DSCF3111