Franciaország, Korzika GR-20 1. rész
Nem tudom hogy jártatok-e már Korzikán de számomra egy csodálatos hely.
1997-ben, amikor jelentkeztem a légióba, akkor mindenképpen az egyik legkeményebb ezredbe szerettem volna bekerülni. Nem tudom hogy miért, valószínűleg bizonyítani akartam önmagamnak és a mindenkinek, aki hitt bennem.
Így történt hogy a sokszáz jelentkező közül (erről is lesz majd egy történet) én voltam az egyik akit felvettek és ráadásul a kezdeti tesztek után be tudtam kerülni az ejtőernyős ezredbe.
Az ezredem állandó bázisa pedig hol máshol lehetett, mint Korzika szigetén.A mai napig emlékszem rá amikor leszálltunk Bastiaban, a repülőtéren.
A sziget egyszerűen csodálatos, a klímája kiváló..van egy fajta illata amit sohasem lehet elfelejteni ha már egyszer arra jártál.
Ha turistaként érkezel (magyarul nem vagy olyan hülye mint én hogy beállj a katonaságba) akkor mindenképpen érdemes a sziget belső részére is elmenni. Természetesen itt is vannak főbb, turistával teli helyek. De ha az igazi, autentikus Korzikát szeretnél látni, akkor érdemes autóba ülni és felkeresni néhány kisebb falut a sziget közepe tájékán. Érdekes módon az egyik közkedvelt termés amit sok élelmiszerhez használnak, az a gesztenye. Számomra a két legkedvesebb a gesztenye liszt, illetve a gesztenyés keksz. (a másik a kecske sajt, amiből még túrógombócot is csinálnak)
De még ennél is hatalmasabb élmény az amikor a sok nyüzsgés után hirtelen megérkezel egy pici faluba, ahol minden ház kőből van rakva és a nagy nyári melegben a kis főterecske szélén ülnek a helyiek néhány asztalnál, a lombos fák alatt. Nincs kiabálás, nincs hangoskodás… Igazi falusi hangulat.
Amikor azt mondom hogy kõböl rakott házak, akkor úgy értem hogy a legfiatalabb ház is legalább 50-80 éves és szinte középkori módszerekkel vannak felépítve. Ezek a falvak tipikusan általában magasabb ponton találhatók, nem a völgyekben.
Ha többet szeretnél látni ilyen házakból, érdemes megnézni a nagy zűr Korzikán című filmet, amelyben az egyik kedvencem Jean Reno játszik.
Na de vissza hozzám a és a katonasághoz. Szerencsémre vagy szerencsétlenségemre engem a hegyivadászokhoz osztottak be. Tudni kell hogy az ezreden belül vannak harci századok és kiszolgáló egységek
Persze hogy az enyém pont egy harci század volt.
Ja, Korzika szigetnek van még egy sajátossága, amit mi csak úgy hívtunk hogy Maki. Nem, ez nem egy majom hanem egy akár embermagasságú sűrű, tüskés bokor. Néha annyira áthatolhatatlan tud lenni hogy nem egyszer láttam kecske / birka csontvázakat benne. Szerencsétlen állatok bele gabalyodtak és nem tudtak kijönni. A légiós viszont nem hülye ember és ezt is megoldja: az ormesterünk rámutatott az egyik újonc gyerekre és mondta neki hogy álljon háttal a bokornak. Ezután szó szerint mellbe rúgta a gyereket aki hanyatt beesett a bokorba. Ezután a második srác át gyalogolt az elsőn és ő is beállt háttal bokornak. Ő is kapott egy rúgást amitől berepült a bokorba. Így alkottunk élő hidat a bokrokon keresztül. Mondjuk volt hátizsák a srácokon de ettől függetlenül a nyakukba és testük többi részébe bőven jutott tüske. Így viszont sokszor le tudtuk rövidíteni az utat.
Mint a nevéből is kiderül, ez a század arról volt híres hogy magashegyi körülmények közötti harcra képezik ki az ott szolgáló katonákat. Az ott lesz szolgát öt év alatt volt olyan hogy három hét terep után, visszatéve a laktanyába, rácsodálkoztunk a kicsempézett fürdőszobára. Hamar megtanultam sátor nélkül, matrac nélkül a csupasz földön, rosszabb esetben a köveken aludni.
Azt is megtanultam hogy akkor pihenj amikor van rá lehetőséged és használj ki minden percet erre hogyha lehet.
És így jön be a képbe az írásom lényege a Korzika GR 20.
Mint korábban említettem a GR20 Európa egyik legnehezebb gyalogtúrája, Korzikán. Az útvonal az 1970-es évek óta létezik, 180 km hosszú és általában 2000 m fölötti hegyek gerincén visz végig. Az egyik legmagasabb pontja amit érinteni lehet ( kis kitérővel) a Monte Cinto nevű hegy ami 2706 m magas.
Az én századom ezt minden évben megcsinálta, volt úgyhogy többször is. Ez azért is kellett mert az évente újonnan csatlakozott katonák csak úgy kaphattak meg a hegyiszázados jelvényeiket hogyha ezt a túrát teljesítették.
Hogy hogynem egyszer ki találta a kapitányunk hogy ezt a túrát mi decemberben fogjuk megcsinálni ( amikor egyébként az egész túra útvonala le van zárva, annyira veszélyes). Ezt a túrát csak nyáron ajánlott megcsinálni és akkor is kb. tizennégy napba telik mig végigmész rajta. Na ezt csináltuk mi meg 10 nap alatt, néha mellig érő hóban, 15 kg-os hátizsákkal és fegyverrel.
Elhatározását persze tett követte.
Úgyhogy egy szép decemberi napon a sziget egyik délkeleti pontján találtuk magunkat.Már az oda vezető út sem volt semmi. Amikor 4-5 órát kell egy félig zárt platójú teherautón végig zötykölődni, az azért sok energiát kivesz az emberből… főleg ha ezt minusz fokokban teszed.
Mivel aznap már nem tudtunk neki indulni (hiszen ahhoz elég korán kell felkelni) ezért a megérkezésünk utáni program már csak annyi volt hogy felállítottuk a sátrakat (igen, jól olvastad) és próbálunk felkészülni a másnap kezdődő elég nagy igénybevételre….
