Franciaország Korzika havazás

Franciaország, Korzika 2.

Home » Franciaország, Korzika 2.

Loading

Franciaország, Korzika GR-20, 2. rész

Másnap reggel a szokásos, öt órai kelés után, mindenki pakolt és készülődött. Ez egy külső szemlélő számára a szintiszta káosz, viszont igazából mindennek megvolt a teljesen kiszámított menete. Ilyenkor egy csomó katonát látsz, akik ordibálnak és látszólag össze-vissza rohangálnak. Azért egy ilyen túrát össze kell tudni logisztikátzni. Azt gyorsan leszögezném hogy mivel ez egy 10 napos túra volt, nem fogok minden egyes napot külön leírni mert az rengeteg helyet venne el innen, az oldalról. Meg hát így, több mint 20 év távlatából azért nem tudnék minden egyes napot külön felidézni. Ezért ebbe a bejegyzésbe a túra első fele fog kerülni. Szóval kora reggel gyors pakolás után nekiindultunk az első napi adagnak. Ebben csak az a vicces hogy mindjárt egy 1000 m-es hegyet kell megmásznod. Ezt talán nem tűnhet magasnak azonban ha beleveszed hogy a mély hóban kell fölfelé menned egy kb. 15 kg-os hátizsákkal, fegyverrel, mindjárt megváltozik a fekvése a gyereknek. Reggel alig indultunk neki, kb. egy 40 perces intenzív kapaszkodás után az előttem lévő srác egyszercsak hasra esett. Eldőlt mint egy falnak támasztott lapát. A kezét sem rakta ki, egyszerűen csak pofával beledōlt a hóba. Semmi baj, majd felkel. De nem kelt. Elfelejtettem mondani hogy én öt évig felcser is voltam (katonai doki) így hát természetesen nekem kellett megnézem hogy mi van vele. Írd és mondd, a srác egyszerűen elájult. Talán ez is szemlélteti a mászás nehézségét. Próbáltam a gyereket életre pofozni de közben megérkezett a kapitány is aki az általa ismert egyetlen jó gyógymódot alkalmazta, elkezdett vele üvöltözni hogy azonnal kelljen föl. Érted, egy ájult emberrel ordibált. Mint felettesemmel, próbáltam alázattal közölni hogy ettől még valószínűleg nem fog felállni. Végül fél órás pátyolgatás, sok víz és cukor után talpra tudott állni. Viszont nem tudott velünk jönni ezért vissza kellett küldeni. Ezután az első nap eseménytelenül telt el, ha csak azt nem veszem hogy néha mellig érő hóban kellett mennünk. Ez úgy történt hogy előre megy egy ember és szó szerint töri az utat a többieknek, akik libasorban mennek utána. Mivel ez legalább annyira nehéz mint amilyennek hallatszik ezért elég sűrűn kellett cserélni az első embert. A többieknek csak annyi ilyenkor a dolga hogy az előttük lévő nyomába lépnek a hóban.

IMG_8176-1-1024x768

Hála Istennek az első nap hamar megérkeztünk és így már a délután közepe tájékán felállítottuk a sátrakat. Ketten aludtunk egy sátorban, így azt ketté szedve, két ember tudta cipelni a hátizsákjában. Az én gondom az volt hogy egészségügyisként még plusszban vinnem kellett egy jó, 3 kg-os Eü csomagot is. Ergo az én hátizsákom még nehezebb volt mint a többieké. Akinek még rosszabb dolga lehetett, az a rádiós srác volt. A saját hátizsákján kívül még egy bazi nehéz rádiót is vitt magával. Amit a saját szememmel láttam és talán mástól el sem hinném, az az volt amikor egy hegygerincen a srácot hátizsákostol elfújta a szél úgy hogy vagy 2 m-rel arrébb élt földet Annyit még tudni kell erről a túráról, hogyha neki indulsz akkor nem igazán van lehetőséged megszakítani. Ez azért van mert jobbára a hegyek tetején, hegygerinceken keresztül visz az út és nincs a közelében falu sem. Persze le lehet gyalogolni a legközelebb faluba de ez akár egy másfél napig is tarthat. Akármilyen kimerítő is egy ilyen túra, az egyik szakasz emberei éjszakai őrséget kell hogy adjanak. Ez azért nem vicces mert már eleve baromi fáradt vagy és ha az éjszaka közepén kerül rád a sor akkor annak az éjszakádnak is lőttek. Hogy mi a francért kell vigyázni egy hegy tetején, ahol elég senki sem jár? Egyrészt (ez hülyén fog hangzani) ez egy tradicio, másrészt meg hogyha esik a hó akkor takarítani kell a sátor tetejét mert simán megtörténhet hogy annyira befedi hogy a bent lévők nem kapnak levegőt. A reggel mindig ugyanolyan: ébresztő után 20 perced van arra hogy össze csomagold a sátradat és megreggelizz, ergo menetre készen legyél. Képzeld el ahogy hajnalban, a sötétben és – 10 °-ban, alsógatyában próbálod összeszedegetni a cuccaidat a hóból. Közben persze ordibálnak veled hogy mi a francért nem vagy még kész? Itt a probléma ott adódott hogy néha a sátrak annyira meg voltak fagyva hogy alig bírtuk beletenni a hátizsákba. Egyébként a napi menetelés borzasztóan monoton tudott lenni. Így nemcsak fizikailag hanem mentálisan is nagyon megviselte az embert. Kvázi annyi történik hogy senki nem beszél a másikkal hanem hosszú órákon ( 6-8) keresztül csak a másik hátát látod és mivel csak a szemed van kint ezért a fejedre húzott kapucni alatt hallod ahogy sikít a tüdőd több levegőért. Sajnos ez a monotonítás  okozhatta azt is hogy az egyik hegygerincen ahol tiszta jég volt a hó teteje, egy srác srác megcsúszott és meg sem állt vagy 150 m-rel lejjebb. Hatalmas szerencsére eszébe jutott az hogy lábbal előre csússzon de így is neki csapódott egy sziklának. Az egyik bokája eltörött. Szó sem lehetett arról hogy le vigyük a hegyről ezért hozzá helikoptert kellett hívni. Általában mindig volt a lábunkon farkasfog (ez egy hegyes vasakból álló cucc amit a talpadra kell csatolni – olyan mint a focistáknál a stopli) azonban az eset előtt még sziklákon mászunk ezért ott nem lehetett használni.

IMG_8175-1-1024x768

Egyébként a sok, monoton mászás közben néha az ember felkapta a fejét és csodálkozott hogy milyen gyönyörű is a sziget. Mivel viszonylag kisméretű Korzika ámde elég magas hegyekkel van tarkítva, ezért nagyon sokszor láttuk a tengert magunk körül. Sőt, szép időben még Szardínia szigetet is látni lehetett. Amúgy ami belőlem sokat kivett az az volt hogy reggel fölnéztél az aktuális hegyre, viszont amikor megérkeztél a tetejére akkor láttad hogy mögötte van még két másik csúcs csak az addig nem látszott. Volt még egy kis problémám: elhagytam a borotválkozó készletemet. Ez most hülyeségnek tűnhet de nekünk meg ott is minden reggel borotválkozni kellett. Ha ezt nem tetted meg akkor elég súlyos szankciók elé néztél ahogy később megérkeztünk a laktanyába. És amikor jópár napos mászás után megérkezel, akkor nem feltétlenül arra vágysz hogy még napokig szivassanak. Ez lehet takarítás vagy plusz feladatok ellátása. Próbáltam takargatni az arcomat de persze nem mindig sikerült. A felettesem azt mondta hogy ha még egyszer meglát borostásan akkor nekem annyi. Étel utánpótlására nem volt lehetőség ezért egészen Vizzavona-ig (kb. négy napos túra) konzervet kellett ennünk, amit a hátizsákba vittük magunkkal. Ja, azt még gyorsan megemlítem hogy elkövettük azt a hibát hogy a túrára a kis, gáz főzőt vittük magunkkal. Namármost, 2000 m fölött, minuszokban a gáz egyszerűen ledermed és nem tudod használni a melegítőt. Így napokig úgy mentem hogy még meleg ételt sem tudtam enni. Vizzavona a túra egyik fontos pontja volt mert végre újra feltettük a készleteket, illetve utunk során először egy nagy pajtában aludtunk. Sokkal melegebb nem volt benne mint egy sátorban, ráadásul képzelj el több  mint 100 katonát egy közepes méretű pajtában. Itt követtem el azt a hibát is hogy a két keszrtyūm közül az egyiket, ami egy szövet kesztyű volt azt feldobtam a teherautóra hogy majd a laktanyában leszedem. Ennek oka az volt hogy csurom vizes volt végig és nem volt egyszerűen lehetőségem arra hogy megszárítsam. Arra gondoltam hogy a másik, síkesztyuben fogok végigmenni. Mint később kiderült ez hiba volt…