A nagy vonatozás (forgatókönyv)
Igazából ezt a következő írást úgy kellene elképzelni, mint egy film.
Igen tudom picit nehéz lesz de azért próbáljuk meg úgy olvasni, mintha egy forgatókönyv lenne. Lesznek hozzá zenei betétek, és ahol szükséges ott természetesen fel lesz tüntetve, hogy egy kellemes hangú narrátor hangján érdemes tovább olvasni.
Kezdjünk is hozzá:
A filmvászon először sötét és egyre erősödő vonatkerék kattogás haljunk, miközben megjelenik egy felirat, mely szerint:
…és ezt természetesen a narrátor is elmondja a maga kellemes hangján, hogy a történet valós eseményeken alapul.
Ezután megjelenik főhősünk, akitől a kamera egyre inkább távolodik, és aki eközben egy vonaton ülve nagyokat gondolkodik az elsuhanó zöld táj előtt, majd belekezd a történetébe (Na ez lennék én).
….”Az úgy alakult, hogy az Ír fővárosba, Dublinba kellett mennem, és hogy biztos legyen hogy egy két pubot is meg tudjak látogatni, ezért ezt az utat a helyi vasút társasággal gondoltam megtenni.
Miközben így utazgattam, azt olvastam, hogy Magyarországon a MÁV amolyan “retró-nap”okat szokott tartani, ami azt jelenti, hogy régi(!) vonatokat járattak.
Erről viszont eszembe jutott egy nagyon kellemes zene, a mindenki által jól ismert Animal Cannibals örökérvényű dallamai mely szerint:
Amit az ír vasúttársaságról tudni kell, hogy bár nem fedi le az egész országot, sőt, mitöbb egy látványos grafika alapján az elmúlt közel száz évben a vasúthálózat nagysága a töredékére zsugorodott össze, (ha egy pár pillanatig elidőzöl ezen a képen, akkor láthatod a változást)
….és a vonatok sem járnak túl sűrűn, ugyanakkor ami jár, az többé-kevésbé megbízható pontossággal érkezik, aránylag megfizethető árakkal (főleg ha előre megveszed a jegyet) és ami talán a legfontosabb, hogy kulturált, tiszta, rendezett kocsikkal közlekedik, asztalokkal, konnektorokkal, telefontöltőkkel, padlószőnyegekkel, fotocellás ajtókkal a folyosók közt, tiszta, érintő gombbal nyitható WC-kel, mozgáskorlátozottaknak külön(!) WC-vel, csomagtartó rekeszekkel, biciklitároló kocsival, és azokkal az emberekkel (szaknyelven sztyuárdeszekkel), akik a kis kocsijukat tolva szotyi, mogyi, kávé, csoki, tea, újságpapír kombót kínálva árulják a portékáikat. Mitöbb, például egy Dublin – Cork vonalon akár TÁNYÉRON is szolgálnak fel meleg ételt.
Tehát valóban kellemes, és azt adja amit egy átlagos vasúti közlekedéstől általában elvárható.
Tehát így utazgatok miközben (remélem) magamban énekelgetem a fenti sorokat …”ülünk a vonaton ülünk a vonaton és kész”….
Itt most megint a narrátor hangját kell elképzelni, aki elmondja, hogy itt kezdődik maga a film ötletének az első megjelenése, úgymond az első szikrának a kipattanása, történetesen a különböző országokban található vasúti közlekedés összehasonlítása saját tapasztalat alapján.
Most ismét egy vágókép jön:
Főhősünk a végtelen zöld ír tájat nézve elmereng azon, hogy gyerekkorában milyen ritka, ugyanakkor nagyszerű élmény volt, amikor felszállhatott a vonatra, mert ez azt jelentette hogy valahova utazni fog, ami azért akkoriban ritkán adódott meg. Az mindegy hogy csak a szomszédos városba, vagy Kecskemétre, netán Budapestre kellett fel utazni, a vonat az vonat.
Természetesen akkoriban is voltak már azok a kis helyes kupék, jellemzően a nyolc személyes utazó kocsik, amikből álltak a személyszállító vonatok, és voltak az ömlesztett tömeg vonatkozások, amikor egymás után voltak az ülések, és mint egy buszon vidáman utazott mindenki, a fiatal egyetemisták, az öltönyös felnőttek, és a csirkét és répát szállító, többnyire idősebb bácsik és nénik, akik a közeli nagyváros piacaira vitték a portékájukat.
Külön izgalom volt a vasúti kocsik elején és végén elhelyezett, alul nyitott wc-k, ami úgy nézett ki a nyolcvanas években, hogy menet közben ha fel nyitottad a WC ülőkét és rá ültél akkor vidáman nézhetted az alattad elsuhanó talpfákat.
Természetesen ehhez a vonatozáshoz tartozott egy jellegzetes illatvilág is ahol az Old Spice dezodor illata keveredett a csirkeól szagával, a vasúti kocsi ülésének műbőr illatával, és az egészet átütötte egy gázolajos dízeles külön illatvilág, amit a kocsi ontott magából.
Újabb nosztalgikus vágókép, amikor főhősünknek eszébe jutnak azok a képek is, amikor kicsit később, pusztán időtöltésből potyázott a vonaton, szállt fel random vonatokra és utazott addig, amíg a kaller le nem szállította róla, illetve amikor katonaságtól ment haza, amikor nagy ritkán kimenőt kapott és természetesen kisebb-nagyobb kerülővel mert útba ejtette a helyi “Program-presszó” nyújtotta lehetőségeket.
Ezek a kék vasparipák akkor még mindig elég lezüllött állapotban voltak, de mégis még egyfajta luxus utazásnak számított egy-egy ilyen vonatos túra.
Na de ezt hagyjuk is hiszen ekkor még nem voltak modern vonatok, és még az előző évszázadról, mitöbb: előző évezredről beszélünk, de érdekességképp felhozható maga ez a történet is.
Itt ismét egy gyors, filmes vágás következik, és egy vidám a party hangulatú zene keretében egy pár másodperces vágókép, amint 2019 elején Kínában, pontosabban Shanghaiban utazok a Maglev mágneses vonaton, 435 km/h sebességgel, és amiről azt kell tudni hogy a belvárosból a zsúfolt metrón sok-sok megálló, átszállás és közel két óra utazás után, már ki is értünk a 30 km-re lévő sanghaji repülőtérre, miközben a metrón úgy kellett tülekedni még az állóhelyért is, mint azokban a vicces videókban, amit a youtubeon lehet találni ebben a kategóriában.
Visszafelé ez az út mindössze 7 perc kényelmes üléseken, és úgy suhantunk a fent említett 435 km/h sebességgel, hogy a kis asztalkára rakott, pohárban lévő víz (Dinoszaurusz jelző készülék) még csak meg sem mozdult.
És most ismét egy villámgyors vágókép új snitt…csapo… és a narrátor kellemes hangon mondja el, hogy főhősünk egy Görögországi, konkrétan Korfui utazása előtt ismét vonatos kalandokba keveredett, ezúttal Magyarországon.
Ezután én veszem át a hangot. A háttérben ismét a film elején lévő, jól ismert vonatkerék kattogás, és ismét vonaton ülök….. és mesélek:
Pár évvel ezelőtt (2019) Szegedről kellett feljutnom Budapestre, (amit ha csak lehet akkor kerülök), mert onnan indult tovább a gépem a Görögországi Korfu szigetére.
Ezt a Szegedről Budapestre történő utat szintén vonattal gondoltam megoldani.
Tehát a Napfény városából volt feladat feljutni szeretett kis hazánk csodás fővárosanak repterére.
És mivel a történet elején vázolt répás, csirkés vonalat most kihagytam volna ezért az intercityre esett a választás, és mert hogy haladni kell a korral és a vonattal is, ugyanis mérsékelt mennyiségű idő állt rendelkezésre a repülőgép indulásáig.
Tehát mivel “pénz nem számít”, ezért az INTERCITY típust valasztottam, merthogy az gyors és kényelmes….
Az állomason kerestem valami puccos, csillogós, vagy legalább tiszta vonatot, amilyennek a fent említett jarmuvet gondoltam, főleg, hogy külőn extra pénzért helyjegyet is kellett venni, (dehát ilyen ez a dzsentri huncut dőzsölés) de csak lepukkant hugy és gázolaj szagú kék vonatok voltak, ami már a nyolcvanas években sem voltak újak….
Kérdezem a baktert, hogy mit tud a vonatunkról, az INTERCITY-ről?
…. gondoltam késik…..
A meglepetés válasz:
-Itt áll ez a szerelvény, és ez az …. Na de nem ám az egész, hanem csak az első két vagon!!!!!
Kérdeztem, hogy akkor a vonat többi része az mi?
-A többi az gyorsvonat. (azért itt elgondolkodtam egy darabig….. Kb, mintha egy étteremben vennél egy gulyáslevest, amihez ajándékbe adnak egy túrós-csúszát…….. csak egyből beleteszik a levesbe, mert úgyis egy helyre megy…) Na mindegy…
A probléma inkább az, volt, hogy a mozdony és a gyorsvonat is elég sok helyen megallt, így a köztük lévő INTERCITY is.
Akkor egy másik dalt tartottam aktuálisnak dudolgatni, amely Így hangzik:
Az volt az extra vicces, amikor megállunk valahol az alfoldi tanyavilagban, és egy kb. 80 éves bácsika a biciklire kötött táppal gyorsabban haladt a töltés melletti földúton, mint mi az INTERCITYvel……
Az meg már csak hab volt a tortán, hogy a vasúti kocsi, (dacára az első osztálynak, helyjegynek, INTERCITY mivoltának) ugyanolyan gázolaj és műbőr szagot árasztott, mint gyermekkoromban.
Na de hol volt még az igazi meglepetés:
Az igazi meglepetés az volt, amikor végtelen naivitásombam, hallgatva a természet hívó szavára, amit az utazáshoz fogyasztott sör mondatott, kitaláltam hogy elmegyek WC-re.
Újabb nemvárt kaland: gyakorlatilag nemcsak, hogy a nyitott vagon ajtó mellett kellett kapaszkodva elhaladnom a wc-hez, ami azért már eleve izgalmas volt hanem először picit megdöbbenve, de ugyanakkor villámgyorsan feltörő nosztalgikus élménnyel vettem tudomásul, hogy a WC ajtó mögött ugyanaz a mozgó toi-toi WC van, hiszen a fedél felnyitása után ugyanúgy láthatod az alatt az elsuhanó tájat és talpfákat. És örömmel figyeled, hogy a terméked miként placcsan szét így a 21. század lassan közepén továbbra is a talpfákon a vasúti sinek mellett, 2 megálló közt…… vagy a megállóban, valahol Közép-Európában, egy büszke 1000 éves országban.
Na mindegy…. alig 20 perc késéssel megérkeztünk a Ferihegyre, ahol a megálló van, de természetesen onnan nem indul repülő, mert az a terminal be van zárva….
Tehát egy füstölő, zakatoló, majd’ széteső hering-jaratos levegőtlen, csuklós busszal kellett meg kicsit utazni, de az gyorsan megvan, mert elvileg 10 percenként jár, és alig 8 perc alatt elvisz a reptér bejáratához (megjegyzem egy Dublin – Manchester közötti repülőút alig pár perccel több, mint a ferihegyi reptéri vasútállomásról bejutni busszal a ferihegyi reptérre)
Csodas kaland, igazi “kaland-turizmus”
Viszont időközben befutott a vonatunk Dublinba így eme Oscar-díj gyanús forgatókönyvet is be kell fejezni, de nem kizárt hogy ezt valamilyen úton módon még valahogy meg fogom filmesiteni.
Vajon lenne rá igény?
ha tetszik, amit olvastál, akkor kövess minket, és oszd meg barátaiddal ismerőseiddel az írásokat, Rengeteg felületen elérsz minket:
