Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 24. rész, Liósavatn. Július 13, szombat.
Az előző részben egy esős pénteket töltöttem a bálnák fővárosában, és bálnapéniszt néztem….
24. nap, július 13, szombat.
Tizenharmadika ide vagy oda, nekem nagyon szép napom volt! Igaz, egész éjjel azt hallgattam, hogy esik a sátorra az eső, de reggelre gyönyörű bárányfelhős kék ég, napsütés, és végre tiszta idő fogadott, mikor a sátorponyvát félrehajtottam. Husavik és környéke is teljesen más képet mutatott, mint amilyet a szürkeség mögé bújva a fantáziámra hagyatkozva elképzeltem. Gyönyörű havas hegycsúcsok fogták közre a most végre igazi, a kék összes árnyalatát felvonultató hosszúkás tengeröblöt. És most kapott a napfényben igazi színt a környéket beharsogó zöld, és kedvencem, a gyomnövénnyé degradált, illattalan, de hatalmas mezőivel csodaszépen mutató alaszkai csillagfürt.
Este még volt esemény, egy irdatlan nagy, és komoly terepjáró busszal, (igazából egy terepes Tatra teherautó volt átalakítva busszá, úgy, hogy összesen 20-an fértek bele) szóval ezzel jött egy cseh csoport. Míg ezek sátrat vertek, fürödtek, vacsoráztak, söröztek, addig nem volt nyugalom. A sárga kocsi oldalán levő úticél-trófea gyűjtemény szerint már a kocsi megjárta Tolnát-Baranyát, pontosabban fél Afrikát, Kínát, Mongóliát, és most Izland. Jó lehet, de biztos nem sokan engedhetnek meg maguknak egy ilyen túrát. Nagyon profi szerelésük volt!
Én reggel megörültem a szép időnek, és egy villanás alatt megszületett a döntés, hisz erre vártam, hogy ne esőben kelljen sátort bontani, és elcsomagolni 8 liter vizet, valamint hogy végre napfényben tekerhessek. Ehhez még napi prémiumként megkaptam egy igazi, a grönlandi jégmezőkről fújó kegyetlen hideg és erős szelet, viszont ez egész nap hátszél volt! A villámgyors sátorbontás után 11 körül, egy jó forró zuhany melegét magammal víve az útra, elindultam. A városról is gyönyörű képeket, filmet lehetett volna ebben a ragyogásban csinálni, de lassan már nincs mivel. Már fásultam írom, és igazából nem is vagyok mérges, de most a filmfelvevő dobta be, úgy tűnik végleg a törülközőt. Hiába, ez a klíma, ez a páratartalom, és ez a folyamatos eső nem precíz mikroelektronikának kedvez. Fuji elromlott, Panasonic elszállt, egyedül még a Made is China Tabom bírja a kiképzést. Bár ilyet elkiabálni…
Elhagyva a város körüli kaptatókat, az út kisimult, és az első 8-10 km. egy rendkívül érdekes tájon vezetett. Mindig új csodával szembesít a természet. Ez a vidék is a sziget keletkezésének idejében egy rendkívül aktív vulkanikus zóna lehetett. Az a fajta, ahol a lágy földkéreg szinte forr, és a fel-feltörő magma kis vakondtúrásszerű alakzatokban jön a felszínre. Ezek aztán megdermedtek, és sok száz, sok ezer 1-3 méter magas, termeszvárhoz hasonló formátumban maradtak meg mostanra. Idővel aztán megkapaszkodott itt is az élet, hisz a párás, viszonylag stabil hőmérsékletű levegő kedvezett ennek a folyamatnak, és az egészet benőtte az ide jellemző göcsörtös északi nyírfák, vagy inkább cserjék tömege. És adott a tájnak valami rendkívül különleges képet.
Ez pár kilométer után véget ért, és az út innentől a másik kedvencembe, a két szelíd domb között futó gyönyörű zöld völgybe vitt végig, 45 km-en keresztül, az 1-es út találkozásáig. Ez az a ritka nap volt, hogy nem küzdöttem, hanem csak gyönyörködtem, a bicikli meg szinte ment magától. A völgy olyan egy km széles. Két oldalán szelíd lankával szalad a domboldal 4-500 méter magasba. A dombok teteje hóban, és az abból kiolvadó lé 100 méterenként egy-egy elnyúlt, rohanóan sebes folyású zuhatagban, néhol vízesésben szalad a domb lábáig, ahol lassan folyócskává szaporodva, a talajviszonyok megszabta természetes kanyargással csörgedezik a zöldellő mezőkön keresztül a tenger felé. Meseszép!
Végig a dombok lábánál kilométerenként gazdaságok, és hatalmas megművelt legelők, fűtáblák. A legelőkön a birkacsordák, a rengeteg ló és marha, a lezárt fűtáblákon pedig a hatalmas kaszáló, rendszedő, bálázó gépek teszik a dolgukat. Az úton jött velem szembe az alig-forgalomban egy hatalmas John Deere erőgép, utána kötve a ¾ utat elfoglaló, valamilyen célú felhajtható bonyolult géppel, és nem is ezen lepődtem meg, hanem a kormányánál egy hosszú hajú, gyönyörű madonna-arcú, 15-16 év körüli kislány ült. Hát Neki, biztos nem a party, meg a disco a lételeme…
A domb azért egy kis veszélyforrás is, legalábbis egy helyen ennek a következményét láttam. Valószínű a rengeteg esőzéstől, a termékeny vörös talaj, a rajta levő zöld növénytakaróval együtt elindult, és egy hatalmas sárlavina formájában meg sem állt a völgy aljáig, ahol a folyócska folyt. Annak a medrét persze eltömte, új meder választására kényszerítve a folyót, a közte levő utat félig betemette, a töltéses részt vitte, plusz egy gazdaság szépen gondozott fáinak is fele részét egyszerűen legyalulta, és sziklákkal elegyes vörös sárra cserélte azt. A helyreállítási munkákon nagyrészt túl voltak, de a nyomok még sokáig árulkodni fognak.
Így nézelődve értem ki az egyes útig, a mai célig, és mivel most már, hála az első rész keményebb hajtásának, időmilliomos vagyok, nem hajtok, így egy szép, tóparti kis pihenőben sátrat vertem. Hideg éjszaka lesz, az biztos, nagyon kemény szél fúj, és olyan 6-7 fok van csak. Reggel remélem, ugyanilyen szép időben tudom folytatni.
