Skandináv kerékpártúra, 101. nap. Norvégia, Rennebu. 2011. augusztus 17.
Augusztus 17. szerda, a 101. nap
Hideg van. Még most este is, de reggel még hidegebb volt. A skanzen mellett volt egy tanya, és a gazdának volt legalább egy tehene. Na, most ez az ártatlan állat este 10-kor valamiért nagyon elszomorodott, és hajnal négyig egyfolytában bőgött. Én meg próbáltam aludni. Mondjuk az is gátolta a nyugodt alvást, hogy elég nehezen lehetett este beküszködni a szerelvényt a pad mellé. Én úgy raktam be, hogy a közepénél, a bicikli és utánfutó találkozásánál megemeltem. Nem nagyon kellett volna, mert ez kb. hússzorosa annak a súlynak, amit a porckorong-sérv műtét után az orvosok emelni engedélyeztek. Persze az csak elméleti határ, de ez azért lehet, hogy tényleg sok volt. Már éjjel fájt a derekam, meg főleg a szokott bal lábam. Az ma egész nap zsibbadt, és sokkal gyöngébb a másiknál. Mindegy, edzésben van, majd rendbe jön, addig a másik kicsit többet dolgozik.
Reggel, ahogy felkeltem, épp jött a gondnok lámpát oltani. Üdvözöltük egymást, megbeszéltük az utamat, és panaszt tettem az időjárás miatt. Ő széttárta a karját, mosolygott, (nem is, inkább vigyor volt az) majd annyit mondott: ez Norvégia. Hát igen, kezdem megtanulni. Semmi nem száradt ki, de az égre nézve tudtam, hogy úgyis nemsoká itt a következő eresztés. A főútra még mindig nem lehetett visszamenni, de a bicikliút szerencsére elég jó volt. Gyorsan beértem az első településre, Storenbe. Ez egy nagyobbacska falu, itt ért véget a Trondheimből induló bicikliút, a falu után csatlakozott vissza az E6-ba.
Egy nagy üzletközpont van a vasútállomás mellett, bementem, reggeli tisztálkodás, vízvételezés az útra, és egy kis bevásárlás. Lassan át kell térnem arra a szisztémára, hogy olyat vegyek, amit nem kell főzni, mert a gázom tényleg a végét járja.
Továbbindultam, szerencsére már reggel a gumicsizma, esőszerelés került fel, mert, ahogy számítottam, eleredt úgy igazából. Az út megint emelkedőbe váltott, nem is nagyon részletezem, az első 20 km.-t öt óra alatt tettem meg. Valószínű már írtam, de az a klausztrofób érzés megint elkapott, ami már korábban, feljebb, amikor kimondottan idegesít, ahogy a hegyek összezárnak körülöttem. Olyan szűk völgyekben kapaszkodott az út, hogy egyik oldalon két méterre a folyó rohan, annak a túlpartján égbe szökik a sziklafal, emezen az oldalon meg ugyanúgy, közvetlen az út mellett. Padka szinte semmi, a kétszer szűk egy sávon meg nagy forgalom, rengeteg kamion. És ráadásul azt sem látod hol a sziklafal teteje, mert azt meg a földet söprő fekete felhők takarják el, fölülről befedve a völgyet. Utálat így menni!
Az eső az néha olyanná vált, hogy gyakorlatilag nem esett, hanem benne voltam egy permetfelhőben. Apró vízcseppek vettek körül, és mintha permetet fújtak volna rám, belepett, és bement ruha alá, csizmába, táskába, mindenhová. Hiába nem vettem elő a fényképezőt meg a filmfelvevőt, minden a nejlontáska ellenére beázott, a filmfelvevő nem is működik, egyfolytában a nedvességet írja ki.
Az ebéd úgy zajlott, hogy egy szűk kis vészkiállóban megálltam, és szakadó esőben, állva megebédeltem. Húsz km után, du 3-kor egyenesedett ki a pillanatnyi csúcson az út, itt épp egy pihenő volt, szusszantam egyet, de már sejtettem, hogy nem érem el estig a 3-as utat. Itt már tekerni is lehetett, a következő bő két órában letekertem fájós lábbal még 21 km-t, és megérkeztem egy Rennebu nevű kis településre, aminek a központjában egy nagyon szépen felszerelt idegenforgalmi centrumot alakítottak ki. Volt itt motel, autóspihenő, benzinkút, ajándékbolt, gyerekeknek egy csodás kis játszótér, pónilovakkal. Szóval olyan, ahol meg kell állni, különös tekintettel az asztal-pad szomszédságában levő szabad pázsitos területre, és a forró vizes mosdóval felszerelt mellékhelyiségekre.
Lesátoroztam, levetkőztem az átázott-átizzadt ruhákat, és átöltöztem a félig szárazon tartott éjszakaiba. Ameddig tekerek, erőlködök, a dunsztruhámban, a vízállóban melegem van, folyik rólam a víz. Ahogy megálltam, megtörülköztem, a négy hosszú ujjú pólóban, és a szabadidőruhában majd meg fagytam. Elmentem megnézni, 11 fok volt, látszott a lehelet. Igaz jó magasan vagyunk, na meg valószínű a fáradság is közrejátszik. Amíg a vacsorát készítettem, az időjárás furcsa tréfájaként oszlottak egy kicsit a felhők, és megjelent az ég kékje. Napot még nem láttam, de hátha holnap már azt is sikerül.
Mikor elkezdtem a naplót írni, megnéztem a netet, volt egy nem biztosított wifi, de nem volt a háta mögött net. Közben, míg írtam, az is beugrott, egyszer csak kiírta, hogy kapcsolódva. Persze ahogy ez bejött, ugyanakkor írta ki azt, hogy az akkumulátor kimerülőben. Így gyorsan felraktam a kétnapi képeket, naplót, (ezt még nem) és sikerült egy kicsit beszélgetni a szeretteimmel is. Esti film már nem lesz, majd olvasok. Kellene egy teljes napsütéses nap az újratöltődéshez. (Az enyémhez is). Ahogy kezdtem: hideg van.
101. éjszaka, Rennebu, benzinkúti parkoló. 62°49’39.23″ 10°00’28.96″
