Skandináv kerékpártúra, 78. nap. Norvégia, Storjord. 2011. július 25.
Július 25. hétfő, az út 78. napja
Mikor végzetem este a két filmmel, éjfél volt, és már kopogott az eső a sátor tetején. Ennyit az esti reményeimről. De! Minden jó, ha a vége az. És nem volt rossz ez a nap!
Reggel 8-kor ébredtem, nem sokkal előtte állhatott el, mert a ponyva még csöpögős volt, úgyhogy vizesen kellett elcsomagolnom a sátrat. Majd meg szárad egyszer! Kiültem reggelizni az asztalhoz, és fél óráig gyönyörködtem a felhők játékában, sőt, részt is vettem benne. Leírni megpróbálom, megmagyarázni, hogy miért is volt úgy, azt nem. A Németh Lajos biztos meg tudná.
Ugye a fjord felett voltam a hegyoldalban, előttem, mögöttem szintén hegyek, amiket alacsonyabban völgyek szabdaltak. A magasban sötét esőfelhők húztak északra. És nem tudom honnan, talán a néha ki-kibújó, de olyankor perzselő nap hatására, egyik pillanatról a másikra a fjord vizéből sűrű páratömeg szabadul fel. Egy nagy, és fehér paplan elindult a fák közt felfelé, másodpercek alatt elért és betakart, de úgy, hogy a szám elé tartott falatot alig láttam, majd az út felett a szél oldalba kapta, és a következő völgy kijáratánál kicsorgatta. Aztán a szembe lévő hegy nyílásában megint feltűnt egy tejszínhab-folyam, és ez most fentről lefelé haladva, végigkanyargott az ellenkező irányba a fák között, és a túloldalt tűnt el. És így kerülgettek, betakargattak fél órán keresztül. És ahogy átölelt egy-egy foszlány, a takaró alatt jeges hideg volt.
10 körül indultam, a tegnapi kemény nap után még fájt minden porcikám. Van egy kicsi olyan érzésem is, mintha a tegnapi alagutak valamelyike túl hideg lett volna az agyonizzadt testemnek, lehet, hogy meg leszek fázva. Ma is úgy indult, az első 10 km-en három alagút. Délre értem el a fjord végére, Rognan-ba. Pontosabban az E6-os elkerüli, viszont a település adott egy szenzációsan szép pihenőt az úton közlekedőknek.
Tényleg csak szuperlatívuszokban lehet róla beszélni, a forró vizes WC-től az ivóvízig, a tűzrakóhelytől a mosogatóig, minden az itt megállók kényelmét szolgálja. És rendkívül gondozott, a pázsit frissen nyírt, mindenütt virágok, szóval, le a kalappal! Megint, (és ez most már örök viaskodásnak látszik önmagammal) jött a gondolat, hogy pár napot leállni, pihenni, töltődni kellene, mert idővel jól állok, menetrendem igazából nincs, amihez igazodni kellene, és kellően fáradt is vagyok már.
Gondoltam egyet, fájtak a lábaim, a biciklit ott hagytam a pihenőben, és besétáltam a faluba. 2.5 km.-re van, jó idő volt, egy félórás laza séta. Elszórtan heverő, hangulatos kis házak közt vezetett az út a terület közigazgatási és kereskedelmi központjába. Szerintem pár százan, ha lakják a kis falut, de minden van. Igényesen kialakított főtér, a közepén XXI. századi játszótérrel a gyerekeknek, kiskocsmák, mindhárom nagy üzletlánc képviselteti magát egy-egy szupermarkettel, pár egyéb üzlet, egy apró kikötő, és nyugalom. Ez Rognan.
Nagyon szép idő volt, alapjában véve jól esett a séta, és mégis egy végtelen fáradság ült rajtam. Lehet, hogy a gyakran változó idő is megvisel, na meg a hegyi utak. Azok aztán kiszívják az emberből az utolsó csepp energiát is. Nem hiába ettől a szakasztól tartottam a legjobban. Minden méterért nagyon keményen meg kell küzdeni, és kicsit olyan ijesztő, vagy reménytelen, nem is tudom mi a jó szó rá, mikor ki van írva, hogy Osló 1200 km. Körbe vagyok véve olyan tájakkal, hegyekkel, folyókkal, vízesésekkel, hogy szebbet elképzelni nem lehet. De már nem azt a hatást váltja ki belőlem, talán megszoktam. Lehet, hogy pszichésen ez most egy kis hullámvölgy, ami rajtam van, de nem szégyellem bevallani, hogy az út alatt először, ma, ahogy sétáltam vissza a pihenőbe, egyedül éreztem magam. Emlékszem a 2006-os utamon is így, közeledve a három hónaphoz jelentkezett ez az érzés. Mikor elindultam, erre számítottam, tisztában voltam vele hogy eljön ez is, csak az volt a kérdés, hogy mikor. Ez is egy olyan, amivel meg kell küzdeni, probléma, amit meg kell oldani, és csak önerőből, egyedül. Ebben és itt, nincs segítség.
Mikor visszaértem, adtam egy löketet a boldogsághormonjaimnak fél üveg csoki krémmel, feltöltöttem a vízkészletemet, majd fájó szívvel elindultam. A fjordnak vége volt, az út most a beleömlő folyót követve, annak a völgyében kanyargott, szorosan hozzásimulva a vasútvonalhoz. Az égbeszökő hegyek még jobban összezártak. Ahogy elindultam, rögtön szembesültem, de szó szerint, a jó idő árával. Az a szél, ami szétkergette a felhőket, a folyóvölgybe bekerülve, a hegyek által leszűkített keresztmetszeten felgyorsulva, rendkívül erős szembeszéllé változott, és hiába volt viszonylag sima az út, a széltől csak egyesben, 7-8 km/órával lehetett haladni. Hát igen, mindennek ára van!
Lestem a következő, hasonlóan szép pihenőt, de sajnos nem jött. Az első, ami hat után nagy nehezen felbukkant, az a Storjord-i turista központtal egyben van, itt van a Nemzeti Park központja, négy csillagos kemping, úgyhogy itt nem illik vadkempingezni. Tovább jöttem, és pár száz méterre behúzódtam az erdőbe, fenyőfák közé. Ez legalább nyugis, és csendes. Az idő még nem döntötte el mit csináljon, az előbb volt egy zápor, aztán most megint süt a nap. 10 óra van, a mai program a szokásos. Remélem holnap szép nap lesz.
78. éjszaka, Norvégia, valahol egy erdőben, Storjord mellett. 66°48’55.10” 15°27’48.62”
