Skandináv kerékpártúra, 54. nap. Finnország, Pello. 2011. július 1.
Július 1. péntek, 54.nap
A mai nap mottója: mindenütt jó, de legjobb úton!
Hát igen, szép volt a hely, jó volt pihenni, de azért már nagyon viszketett a bicikliülés. És életveszélyes hogy mennyire el tud lustulni az ember szűk egy hét alatt. Reggel mikor elindultam, két km után égett a tüdőm, nem kaptam levegőt, csak tátogtam, mint a partra vetett hal. Kb. másfél-két óra kellett, míg beállt a szervezetem, és visszatért a megszokott tekerés közbeni közérzet.
Korán ébredtem, hét órakor már pakolni kezdtem, főztem a kávét. Rendezgetni volt mit, a parkban töltött napok nem a rendszeretet jegyében teltek. De mindennek, még a pár új csizmának is lett helye, érzékeny búcsút vettem a parktól, és nekiindultam. Rovaniemi nagyon a szívembe lopta magát. Nem akarom most elemezgetni, hogy miért, mi tetszett, mi nem, egyszerűen az út eddigi legélhetőbb helyének láttam. És akárhogy figyeltem, nem találtam olyat, ami zavart volna. Minden a helyén, mindenből annyi amennyi kell, az emberek pedig tényleg EMBEREK.
Az időjárás is a kedvemben akart járni, még itt voltam, felhőtlen, 28-30 fokos igazi nyár volt, úgy, hogy a levegőben azért mindig benne volt a Sarkkőr üde lehelete, sosem volt a meleg zavaró, fülledt. Jól is esett a Helsinkitől idáig tartó út 12 napos folyamatos esőzései után. Ma is fél ötig remek idő volt, aztán beborult, most esik.
Indulás előtt még egy bevásárlás a Rinne-ben, felszerelkeztem az útra, reggelire pedig még benyomtam egy kilo gyümölcsös joghurtot. Rögtön a város után dombosra váltott a táj, kellett kapaszkodni, a forgalom viszont üdítően szerény volt. A várostól 10 km-re megint kereszteztem a Polar Circle-t, a Sarkkört, (finnül Napapiiri) mellette pedig egy tábla csalogatott egy rénszarvas farmra.
Bementem, a fák közt hangulatos rönkházak, gazdasági épületek fogadtak, ember sehol. Nézegettem, fényképeztem, és ahogy beljebb haladtam, már hallatszottak egy angol nyelvű idegenvezetés foszlányai. Lejjebb ereszkedve pedig látszott a rénszarvasok karámja, benne három, nagyon kopott, éppen vedlő jószággal. Fényképeztem őket, persze abban a pillanatban odavágódott a gazda, és közölte, hogy 15 €u-ért fényképezhetek csak. Meggyőztem, hogy én tulajdonképpen már ott sem vagyok, és így is tettem, eljöttem. Nem pont így akartam rénszarvassal találkozni.
Tovább tekertem, a bukkanók ellenére egész jól haladtam. Az utam ráfordult a 83-as útra, ami egész a svéd határig vezet, és amin még szerényebb volt a forgalom, fél óránként egy kocsi.
Egy órakor egy nagyon kellemes kis tóparti erdei pihenőt jelzett a tábla, megálltam egyet nyújtózkodni, meg az ebéd csokis nápolyi is már izgatta a fantáziámat. Amíg lazítottam, két biciklis kanyarodott be, régóta az elsők. Jól felcuccolva két nő jött Pelló felöl, pár szóból kiderült, ők belgák, és az ellenkező útvonalat járják be, mint én. Jó utat kívántunk egymásnak, elköszöntünk és indultam tovább.
Épp hogy felgyorsultam, valami mozdult az út szélén, hát egy nagyszarvú rénszarvasbika állt, és barátságosan nézett rám. Rögtön a kontrába tapostam, hirtelen nem hittem a szememnek, hisz ezt kerestem, egy igazi, vadonélő rénszarvas élőben! Persze most alig bírtam előkaparni a fényképezőgépet, pedig ott volt a modell, tőlem 8-10 méterre. Ideges kapkodásomat aztán megunva, pár lépést beljebb húzódott egy fa mögé, így sikerült lekapnom. Aztán a hátam mögött nesz hallok, ott meg a párja jött ki az erdőből az útra, alig volt két méterre. Gyönyörűek voltak! Kicsit szaglászott az úttesten, majd elindult hosszában az aszfalton. 30 métert sétálhatott, mikor egy lakóautó érkezése bezavarta a párja után a fák közé. Nagy élmény volt!
Később egy tanya mellett láttam még egy csordát legelészni és heverészni, de azok valószínűleg háziasítottak voltak. Ami nem az igazi. Mind meredekebbek lettek a lejtők, és magasabbak a dombok. Már tolni is kellett, az út folyamán vagy háromszor, elég hosszan. Gyönyörű tájon jártam, sűrűn kattogott a fényképezőgép. Település az egész úton nem volt, tanyák bújtak meg szétszórtan a fák között.
Fél 5 körül megjelentek az első felhők, lassan összeálltak, és az idő is hirtelen lehűlt. Nem volt a mai cél Pelló, de egyre jobban belejöttem, jól is esett, és egyszer csak azt vettem észre, hogy lement a 100 km, és bent vagyok a városban. Gyorsan szétnéztem, és a templom mellett egy parkolóban találtam is egy alkalmas helyet a sátorozásra. 100 m.re van egy K-Market, reggel még fel tudom tölteni a készleteimet.
Amilyen gyönyörű nap volt, (egész úton azt éreztem, hogy az ilyenekért érdemes élni) olyan rossz lett sajnos a vége. Pakoláskor egy fuvallat, vagy egy rossz mozdulat hátravágta az utánfutó tetejét, és az egyik napelem betört. Nem bírta a plexi az ütést, és mozaikosra robbant. Egyelőre a helyén maradt, de úgyis ki fog rázódni, kérdés a szílícium elemek mit csinálnak, de a törés miatt a fényáteresztés csökkent, és így a teljesítmény is szerintem felére. A másiknak semmi baja, de hiányozni fog a kiesés. Persze majd csak pár nap múlva derül ki a gyakorlatban, hogy mekkora a kár, de ez nem hiányzott, és nagyon elrontotta a napomat. De veszteségek sajnos vannak, és még lesznek. Ki kell találni az alkalmazkodást hozzájuk.
Azért még a Skype ment, a fényképek is fent vannak, a mai film pedig úgyis elmarad, késő van már. Alszok, reggel pedig átlépek Svédországba. Pedig olyan szép nap lett volna a mai!
54. éjszaka, Finnország, Pelló mellett, egy templom parkjában. 66°47’50.81” 23°59’27.76”
