Skandináv kerékpártúra, 33. nap. Észtország, Tallinn. 2011. június 10.
Június 10. péntek, utam 33. napja
Reggelre beborult. Szomorkás szürkeség fogadott mikor kikukucskáltam, és arra gondoltam, hogy milyen jó lett volna ez a kis hűvös az utolsó napokban. Reggelim nem volt, egy gyors kávé, és nekiindultam a városnézésnek. Éledezett a város, de a part, a strand, a parkok még üresek voltak. Amúgy is szerintem kicsit más az életritmusuk a balti-népeknek, ahogy észrevettem az élelmiszer boltok nyitva tartásán, általában 8-9 körül nyitnak, és 22-23-kor zárnak.
Indulás után az első dolog, amibe belebotlottam, az a Russalka emlékmű volt, a kemping közelében, egy part menti parkban. Ez az emlékmű a tengerbe veszettek emlékére emeltetett.
A nagyon szép bicikliúton az Óváros széléig kerekeztem, ahol lezártam a szerelvényt, és gyalog indultam tovább. Itt egymás mellett több nagy, Pláza szerű bevásárló központ van, kicsit elnézelődtem bennük. Az egyik előtt egy nyálcsorgató motor állt. A bevásárlóközpontban egy lépéssel megint közelebb kerültem a nadrág megvarrásához, vettem sötétkék cérnát! A lassan ebéddé váló reggeli is a kosárba került, 35 dk-s nápolyi-tortát kívántam meg. Energia is van benne, édes is, laktat is. Alig tudtam megbirkózni vele, a vége már majdnem csömör volt.
Vacsorára tésztát főzök, vettem hozzá bolognai szószt meg reszelt sajtot, a holnap reggeli-ebéd pedig párizsi, és margarin. Az ebéd már a hajón lesz. Ásványvizekkel is felszerelkeztem, jobb az óvatosság, a csapvizek nem mindig igazán egészségesek.
Mire ezekkel kész lettem, és kijöttem a Plázából, felhő egy szál sem, hét ágra tűzött a nap, újra kánikula. Az Óvárost egy körgyűrű veszi körül, azon belül inkább csak sétálóutcák vannak, és gondolom az ott lakók, taxik, szállodák célforgalma. A gyűrűn kívül rekedt régi raktár-épületeket látványosan hasznosították. A rusztikus külső meghagyásával új funkciókat kaptak, főleg az idegenforgalom szolgálatába állították ezeket is, utazási irodák, kongresszusszervezők, de szálláshelyek is megbújnak az öreg, nyers falakon belül. Szájtátva néztem az egyik ötletet, hatalmas autódaruval egy fedett platót húztak fel a magasba, és az ezen elhelyezett tárgyaló asztal körül emberek ültek, első látásra valami tárgyalás, értekezlet zajlott. Pár órával később, visszaútban még mindig fent voltak, kérdés, hogy ugyanazok voltak-e. Kíváncsi lettem volna, hogy szaladnak vajon ki WC-re?
Nagyon sok kerékpáros riksa van, ezeken lehet menni kényelmesen várost nézni pár euróért. Ez a városrész is a turizmusért van, azt, és az ide látogatókat szolgál minden. A macskaköves, Hansa-stílusú házakkal szegélyezett utcákon egymást érik a vendéglátóhelyek, legtöbbjük terasszal az utcára települve. Aki csak úgy séta közben megszomjazik, az hideg italt vehet menet közben az egymást érő, népviseletbe öltözött mozgóárusoktól. Ezek kerekeken guruló hordókból, vélhetőleg hűtötten árulják a söröket, üdítőt.
Külön utcájuk van a kézműveseknek, akik rengeteg, többnyire kötött ruhaneműt, kesztyűket, zoknikat, pulóvereket kínálnak, aztán a virágárusok utcájához az illat vezet el, ugyanúgy, mint a pirított, csokoládéban megforgatott magvakat kínáló édességárusokhoz. Zegzugos utcák, néha nem is tudom merre járok, de nem is fontos, nézelődni jöttem.
Az Óvárost hajdanán bekerítő várfal még sok helyen jó állapotban megvan. Mivel a vár egy része felkúszik Tallinn kicsi, talán ha 60-70 méteres dombjára, jó kilátás nyílik az egész városra, a kikötőre, a tengerre.
A falon belül a különböző vallások templomai jól megférnek egymás mellett, nekem az ortodox pravoszláv templom az Alekszander Nyevszki székesegyház tetszett a legjobban. Csodálatos ikongyűjteményét sajnos fényképezni nem lehetett, de látni is maradandó élmény volt. Vele szemben van az észt elnök palotája.
Feléledt a vasutas-szellem is, kisétáltam a tallinni főpályaudvarra. Hát, mit mondjak, fejállomás, három vágánnyal, két óránként indul egy vonat. Nemzetközi forgalomra utaló jelet még a menetrendben sem találtam.
Megszomjaztam, az egyik Reniben (ez olyan Baltikumi Tesco) vettem egy zacskó (1l) hideg áfonyás joghurtot, és csak úgy a bolt előtt elszopogattam. Mit mondjak, isteni volt! Mivel már bejárt utcákra kanyarodtam vissza, és du. 4 óra volt, megkerestem a biciklit, és kikarikáztam a kikötőbe, utánanézni a holnapi Helsinki hajónak. Izgatott a jegy ára is.
Megtaláltam a D terminált ahonnan indulnak a hajók Finnország felé, kerestem jegypénztárt, és megtudakoltam mennyiért is visznek át. A pénztáros hölgynek mondom, hogy holnap, egy óra körül, egy felnőtt, csak oda. Kérdezi, hogy „with car”, autóval? Mondom neki hogy „no, with bicycle.” Visszakérdezett, hogy biciklivel? Mondom igen, egy bicikli. Kérdezi honnan? Mondom, hogy Magyarország, rákérdez, hogy onnan biciklivel, és mikor mondom, hogy igen, hát egy percig nevetett, és csóválta a fejét. És, miután elkérte az útlevelet, és elkezdte csinálni a jegyet, elsütötte azt a viccet, amivel most harmadszor szembesültem.
Mikor még idefelé tekertem, és még csak terveztem az átkelést, és menet közben ráértem hülyeségeken gondolkodni, eszembe jutott, hogy tényleg, ez biciklitúra, ha stílszerű lennék, vízi biciklivel kelnék át. Tegnap mikor Edinával beszélgettem, és mondtam, hogy veszem a hajójegyet, megkérdezte, hogy miért is nem vízi biciklivel megyek át. Most, a pénztáros kuncogva kérdezte, hogy akkor a jegyet vízi biciklire állítsa ki? Hmmm, és még mondják, hogy a hülyeség nem nemzetközi!
Csak érdeklődni mentem, de mondta, hogy 33 €u, és akkor gondoltam minek kínlódjak vele még egyszer, megveszem most. Összeszedtem a pénzemet, talán hihetetlen, de 32.86 volt a zsebemben. Mondtam, hogy elmegyek váltani, de beugrott, hogy ott van nálam a kártyám, simán elfogadta, meg van a jegy. Holnap délre kint kell lenni, egy órával korábban becsekkolni, 82 km az út, három és fél óra, fél ötkor kötünk ki.
Ma korán megírtam a naplót, még fel akarom rakni a mai képekkel, egy kis beszélgetés az otthoniakkal, megfőzöm a vacsorát, és szerintem mire mindennel elszöszmötölök, megint éjfél lesz. De világos éjfél!
33. éjszaka, Észtország, Tallinn, kemping.59°26’50.14” 24°49’01.25”
