Skandináv kerékpártúra, 31. nap. Észtország, Marjamaa. 2011. június 8.
Június 8.-a, szerda, az utam 31.napja
Jó lenne minden reggel így ébredni. Úgy, hogy széthúzom a cipzárt ( kinyitom az ajtót, na!) és a végtelen tenger az első, amit meglátok. Nem rossz! És ha már tenger, akkor fürdés. Hét óra múlt, bár a nap már magasan, de a két tegnap is itt pancsoló hattyú kivételével abszolút egyedül voltam. A víz éjjel picit hűlt, de kellemes volt.
Egy másik úton mentem vissza az A4-re, picit hosszabb volt, de elég korán aszfaltosra váltott. Szép kis üdülők, és fából, de inkább terméskövekből épült házak között kanyargott az út. Jó lehet itt fűnyíró ügynöknek vagy javítónak lenni, mert a házak körüli részek, ahol egy kis fű is nő, ott biztos, hogy gyönyörűen és napra készen nyírva is van. De a falvak, kisvárosok közterületein sem lehet látni elhanyagolt, túlnőtt füvet.
A ráérős nézelődés közben szúrt szemet a természet csúszása. Most nyílik az orgona, virágoznak a gesztenyefák. Kiértem a főútra, a nap még nem ért delelőre, így az út mellett szorosan húzódó magas fenyők még árnyékot vetettek az aszfaltra. Jól lehetett haladni, csekély volt a forgalom is. 15 km után tartottam egy kis pihenőt, egy buszmegállóban megigazítottam az utánfutó elgörbült, és elcsavarodott támasztóját. Valahogy nagyon nem sikerül eltalálni az ideális beállítását.
Kicsit leültem, és megcsodáltam a buszmegálló egyszerűségében nagyszerű szerkezetét. Két egymást keresztező, egymásra merőleges fal X alakban. Minden beugróban a falnak háttal egy-egy pad. Minden égtáj felé van egy kis védett kuckó, tehát bármerről süt a nap, vagy fúj a szél, esik valami csapadék, mindig el lehet bújni előle. És persze fedett. Nem iparművész- tervezte rozsdamentes acél-üveg csoda, csak tégla és pala, de tényleg arra szolgál, amire kell.
Még egy tíz km-es kényelmes gurulás, és beértem Parnuba. Itt válik el az út a tengertől, és szeli át az országot északi irányban, egyenesen Tallinig. Valószínű komoly autópálya-hálózat kiépítésébe kezdtek, mert mind a bejáratnál, mind pedig a város másik felén, az autóút nyomvonalán hatalmas útépítés zajlik. Új hidak, csomópontok készülnek, mindez az amúgy innentől meglehetősen erős forgalom lebonyolításával egy időben. Húúúha! Nem lesz egyszerű.
Ahogy beértem egy nagy bevásárló központba botlottam. Na, akkor egy kis bevásárlás. Megvettem három kajálásra való hideget, fogytán volt már a kávém is, ásványvíz nagy mennyiségben, és persze a kalóriabomba, a Nutella! 10 €u-ból kijött. Kerestem egy árnyas padot, leparkoltam, kipakoltam, és wifi-nézőbe kezdtem. Elsőre volt, a szokásos levelezés, feltöltés, életjelek, stb. Annyira napra kész vagyok, hogy a pár órája a tengerben rólam készült képek már felkerültek a honlapra!
Kicsit (?) megnéztek, kérdezősködtek, és a parkolóból odajött egy férfi, bemutatkozott. Svájcból jöttek, és ugyan ezt az utat teszik meg mint én. Csak ők lakóautóval, és szent borzadállyal szörnyülködött, hogy én ezt biciklivel. Elment a fényképezőgépért, megkérdezte lefényképezhet-e emlékbe, és így még egy család fotóalbumát díszíti (?) meglehetősen lepusztult külsőm. (Fene egye meg, ha én ezt tudom, reggel megborotválkozom!) Magamévá tettem egy üveg Nutit, rögtön majd szétvetett az energia, és elindultam.
100 m. után találkoztam az eddigi legfurcsább útitársaimmal. Egy régi, cirkuszi lakókocsi, amit valamikor lovak húztak. Nagyon szépen kifestve, gumikerekes, az ablakban szép függöny, a hátsó részén kis terasz. A terasz korlátján pedig virágládák, tele piros muskátlival. A kocsi oldalára felfestve, hogy: Európa-tour. És mindezt egy traktor húzta, a vezetőfülkében pedig egy háromtagú család, szülők és kislány. A látvány annyira lenyűgözött, hogy csak álltam tátott szájjal irigyen, és még fényképezni is elfelejtettem. Azóta percenként eszembe jut a kép, remek ötlet, agyalok…..
De divat a világjárás másként is, (és ez jó) mert ma például nagyon sok „Szelíd motorossal” találkoztam. Csapatokban mennek, az alap a Harley-Davidson, mindig 2 sorban egymás mellett, feketébe öltözve, és jól felcuccolva. Vannak köztük nők is, egy vezető megy elől, általában a legnagyobb, legtöbbször háromkerekű mocival. Érdekes módon a legtöbbjük nagyhasú, kövér, kerekfejű, és nagy szakállat visel. A kipufogó, ahogy illik, ki van belezve, és mivel egy-egy banda 30-40 tagú, de saccoltam 80 főset is, el lehet képzelni azt a fülsüketítő dübörgést, ahogy elhúznak. Nem tudom miért ma, vagy hová tartanak, a legtöbbjükön finn, de néha orosz zászlóval, és lehet, hogy most túlzónak tűnök, de én legalább 2-300 csapatot láttam, minden percben jött egy. Most a főúttól jó messze, egy erdőben vagyok. A kamionok nem hallatszanak idáig, de a chopperek hangja percenként remegteti meg a levegőt.
A fentiekből következik, hogy megálltam. Ma is kánikula volt, és 75 km után, fél 5-kor elegem lett. Lejöttem az útról, és most egy erdőben sátrazom több száz szúnyoggal, és egyéb rovarral társbérletben. Megvacsoráztam, negyed kiló finom virsli, és vettem hozzá eredeti, cirill betűs, originál russzkaja mustárt. Finom, jó csípős, talán annyi a szeplő benne, hogy Haas gyártmány, és készült Ausztriában.
Eszter (a GPS hangom) szerint a tallini kempingig 83 km. van hátra. Hát, tartalmas kis napom lesz holnap is! Ja, és ma délután átléptem a 2000 km.-t. Az már azért elég sok, nem?
31. éjszaka, Észtország Marjamaa előtt egy erdőben. 58°48’55.26” 24°25’24.11”
