Izland 2013. 40 nap alatt Izland körül, két keréken. 34. rész. Borgarnes. Július 23. kedd.
Az előző részben hegyet másztam. Biciklivel…
34. nap, július 23. kedd.
Éjfélig sikerült olvasni, tényleg nem voltam álmos. A sátorhelyet kicsit hebehurgyán tapostam meg, örültem a vastag zöld fűszőnyegnek, közben fekve derült ki, hogy azok alattomosan köveket rejtenek. Igencsak helyezkednem kellett a lyukas, így gyakorlatilag semmit sem érő önfelfújó (fújhatom!) matracomon, hogy a kövek jól helyezkedjenek a lengőbordám, és a medencecsontom közti csontnélküli részen. De azért reggel lett! Barikák ébresztettek, ők már, nem látva mozgást abban a furcsa terepmintás kupolában, közelebb merészkedtek a legeléssel. Mikor kinéztem álmos szemekkel, persze lett is riadt futás. A környéket titokzatos lepelként sűrű köd borította, de ahogy felnéztem, pár méter után átsejlett az ég kékje. Csípős volt a reggel, csak magasban voltam.
A szokásos reggeli rituálé után indulásra készen voltam, még sapka-kabát-kesztyűvel megerősítve. (Ma reggel elfogyott az Ivettől kapott, rendkívül pozitív hatású protein, ásványi anyag, és vitamin mix. Köszönöm, és nagyon hasznos volt!) Aztán elkezdtem gurulni! Tök egyedül, ilyenkor itt még mindenki alszik, a közben felszálló köd fölött ragyogó kék, felhőtlen ég volt, gyenge hátszél segített, de az út amúgyis nekem lejtett. Öröm volt menni! Rögtön indulás után találkoztam ezzel a különleges, szívet formáló vízeséssel.
Előbb még egy ideig folytatódott az utat kísérő kopasz domboldal, a szurdokban csörgedező, majd zúgó folyócskával, majd mind az út, mind a folyó lelassult, a völgy kiszélesedett, és nem írom le sokadszor, de jött a kedvencem! A folyócska kiterült sokágas, száz méter széles sekély folyóvá, mellette pompás gazdaságok, juhnyájak, pompázatos lovak rohangáltak a szabadság boldogságát élvezve, szóval… Ilyenben talán hetekig eltekernék egyfolytában! (Bár, lehet hogy ezt is megunnám…)
Egy emelkedő zárta a völgyet, a tetején egy nagy parkoló, sok turista, és két csupasz, 200 méteres vulkáni kúp. Kint volt a neve, nem idézném, amit olvastam róla, hogy 1992-ben nyilvánították védetté, és meg lehet mászni. Bár a lábizmom mostanában eléggé meg van tornáztatva, azért ezt még bevállaltam. A leírás szerint 3000 évvel ezelőtt tört ki utoljára, de azóta a dombon magán, sőt a kráter belsejében sem igazán sikerült az életnek gyökeret vernie. Fentről remek kilátás nyílt a környékre, és talán hihetetlen, de ilyen tiszta időben bizony 80-100 km-re is ellehet látni. Izland légköre amúgy rendkívül tiszta, a sok szél, és az emberi szennyezés szinte teljes hiánya miatt mindig nagyon nagy a belátható panoráma. Biztos része van ebben annak, hogy nincs kilátást gátló tárgy sem, értem ezalatt a házak, magas épületek, sőt, a fák, erdők teljes hiányát.
Lefelé könnyebb volt, de azért kicsit remegett a lábam. Pár kilométerre onnan egy rejtélyes kisváros, amit a térképek nem igazán jelölnek, az OSM pedig rózsaszínnel átsatírozva, egy zárt egységként, de bevásárlóközponttal, hotellel, benzinkúttal. Bifröst-ként szerepel, a valóságban egy, az előző vulkánok által sok km-es körzetben szétszórt, megdermedt kesze-kusza kopár olvadékmezőnek, (amit azért lassan benőtt a szőnyegpuhaságú aljnövényzet) tehát ennek a holdbéli tájnak a közepére épült futurisztikus modernségű, rendkívül igényesen kiépített városka egy egyetem. Egy csendes, teljesen bekamerázott, hipermodern épületekkel beépített kis városka. Van minden, könyvtár, a megdermedt lávamezőben aszfaltút kanyarog a szuper kis lakóházak közt, van szállodája, fürdője, mindene, de ahogy elnéztem, minden csak, gondolom az itt élők mágneskártyájára nyílik, működik. Kivéve a szupermarket, ott engem is kiszolgáltak egy kis csokikrémmel.
Aztán egy még vadregényesebb széles völgy, ebben pedig a törpenyíres domboldalban lezárt, szintén csak kapun keresztül megközelíthető lakóparkok, nyaralók, (vagy lakóházak?) övezete következett. Kíváncsi lennék, mennyiért lehet itt egy ilyenhez hozzájutni? Én csak átszáguldottam közte. A tréning felső már délelőtt lekerült, igazi HŐSÉG van! Nagybetűvel! Ilyen meleg nap még nem volt Izlandon, felhő egy szál sem, és olyan ereje van a napnak, hogy éget. Jellemző módon, az előbbi kis egyetemista városkában szinte minden nő (na jó, az a 4-5 akit láttam) bikiniben volt.
A mai terv 30 km volt! De egyszerűen ebben a száguldásra alkalmas időben és körülmények közt nem volt szívem megállni. Jól összespóroltam az időt az út elején, most meg időmilliomos vagyok, hisz Reykjavik 60-70 km-re van. Mindjárt bezárul a kör…
Az út mellett egy gyorsétkezdével, nagy közösségi térrel rendelkező benzinkút hívogatott egy kis pihenőre. Engedtem a csábításnak, főleg, hogy az asztalok mellett sok-sok csatlakozó állt rendelkezésre, az akkumulátorok újraélesztéséhez. Ideális hely naplóírásra, egy órányi szusszanásra, hűsölésre. Ez a kifejezés szerintem Izlanddal kapcsolatban elég ritkán kerül terítékre…
Mikor az akkumulátoraim kicsit életre keltek, és a mai nap eddigi történéseit a benzinkútnál felraktam, kint még mindig hőség volt. Olyan, amit ha leírok, sokan nem hiszik el, de megolvadt az aszfalt! Érdekes meleg ez, mert maga a levegő nem az a fojtós, kánikulai hőség, hanem friss, tiszta. Viszont épp ezért, a nap kegyetlenül tud égetni.
Ebben a gyönyörű, ideális időben, amit olyan ritkán fog ki az ember Izlandon, még mindig nem volt kedvem leállni, mentem tovább. Ez igazi örömbiciklizés volt. Egyszer csak az volt kiírva, hogy Borgarnes. Na, jól meghaladtam! Ahogy az út kiért a dombok szélárnyékából a tenger partjára, a hőérzet 15 fokot esett. A teleizzadt pólóra rögtön tréninget kellett húzni. Ez már egy komolyabb városka volt, közeledtem a civilizációhoz. Ez sajnos azzal is jár, hogy több az ember, több a kocsi. Itt előzött meg egy biciklis pár, (rég találkoztam sorstárssal) bekanyarodtak a kempingbe, de szinte rögtön jöttek is ki. Talán az árak? Szinte együtt álltunk meg a Nettó áruház előtt, franciául beszéltek.
Én aztán a tömeg miatt tovább mentem a Bónusba, amúgy is jobban szeretem, és egy kis kajapótlást ejtettem meg. A város mellett van egy öböl, a kifele menő 1-es út ezt egy 2 km-es töltés-híd komplexummal hidalja át, na, ezen már dolgozott a szél a nyílt óceán felől rendesen! Nem is sokat akartam menni, a széllel szembe fordult az út, csak kerestem egy szélárnyékos helyet a nagy pusztaságban. Ez végül egy trafóház oltalmában meglett, igaz búg egy kicsit a házikó, de legfeljebb elzsibbaszt. Megvacsoráztam, lementem a partra fényképezni, egy cica-mosdás, de nagyon hideg volt a víz és sós, aztán pedig az alvás következik. 1062 1059 1060
