Anglia, London. Sokadik repülés, első landolás
2008.04.18. – 04.20.
Az első önálló külföldi repülős kiruccanás az angliai London városa volt. Valahogy Dublinból ez tűnt természetesnek. A jogosan felmerülő kérdésre, mely szerint “akkor hogy jutottam el Dublinba, ha előtte még nem repültem”, a weboldal “Magamról” részén lehet megtalálni a részletes választ.
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy nem a szó szoros értelmében vett első repülés volt, hiszen régebben ejtőernyőztem, de akkor mi mindig kiszálltunk félúton, így a nagybetűs “önálló városlátogatás” mellett a landolás is erősen foglalkoztatott, hiszen ugye már sokszor felszálltam a repülővel, és repültem is, csak a leszállás maradt ki.
Az első repülőjegyet egy cimborám vette meg Londonba. Kész. Ennyit tudtam, hogy London. Az fel sem merült bennem, hogy egy városhoz három különböző nemzetközi repülőtér is tartozhat. A repülőjegy vásárlást azért is kellett másnak intézni, hiszen még csak pár hónapja laktam Írországban, így csak ekkor kezdtem ismerkedni az angol nyelv szavaival, dombornyomott kártyám ugye nem volt, ami akkoriban alap feltétele volt a repjegy vásárlásnak, illetve számítógépem sem volt, okostelefonok pedig még nemigen léteztek. Tehát minden adott volt ahhoz, hogy más el se induljon ilyen esetben.
De ugye némi baráti segítséggel, én nekiindultam. Felkészültségem már az Írországi úttal kapcsolatban kiderült. Mikor megérkeztem Londonba, és az árral sodródva keveredtem ki a repülőtérről, az első logikusnak tűnő gondolatom, ami engem is meglepett, az volt, hogy elmegyek a szállásra, ledobom a cuccokat, és megyek várost nézni. A problémát kissé nehezítette az a felismerés, amikor ráébredtem arra az aránylag nagy hibára, hogy a nagy felkészületlenségnek köszönhetően nem is foglaltam szállást! Na szép! Itt ácsorgok Londonban egy hátizsákkal, nem beszélem a nyelvet, nincs itt ismerősöm, és még szállásom sincs. Majd lesz valahogy. Így bementem a városközpontba, beültem az első PUBba (kocsma), ittam egy sört és erősen gondolkodtam, hogy ebből mit lehet kifőzni. Közben persze próbáltam oldódni a helyiekkel is. Elég sokat beszéltem egy olasz lánnyal, aki pont annyira beszélt angolul, mint én, viszont nem beszélt magyarul. Én pedig olaszul nem a “che ore sono” azaz mennyi az idő mondat kivételével. Ezt egyszer egy kedves ismerősöm tanította, aki perfekt olasz, én meg kitaláltam, hogy majd Ő megtanít külföldiül, na de mivel egy lusta disznó voltam tanulni, így ez elmaradt.
A sör után odamentem egy rendőrnek látszó emberhez, és nagyon durva activitybe kezdtem, mutogatás kategóriában, ahol a szabályokat felrúgva, az angol-magyar 10 oldalas turista szótáramat is bevetve, valahogy elmagyaráztam a problémát. Valószínűleg megértette, mert mondott valamit, amit viszont én nem értettem, és egy papírra felírt egy címet, és rajzolt egy térkép szerű valamit is, illetve egy darabig elkísért és különböző irányokat mutogatott. Végül a cím és térkép alapján egy hostelhez jutottam. A Hostel leginkább a Magyarországon ismert kollégium vagy még inkább diák-szállás jellegű alvós hely, privát vagy közös, akár 06-10 ágyas szobákkal. Oké, tehát három éjszaka, itt fogok aludni egy 10 ágyas szobában idegenekkel. Szállás megoldva. Nincs itt baj. Kezdődhet a városnézés. Kezdjük a metróval.
A londoni metró térkép első ránézésre elég kesze – kusza – ákom – bákom, de hamar rá lehet jönni a megfejtésre, és egy ”ingyenes térkép – Free Map” segítségével, (amit a szálláson találtam) egész könnyen közlekedhető a város. Persze érdekes melléfutások is vannak, amit tapasztalati úton lehet gyűjteni. Ilyen, hogy a metróból a felszínre olykor mehetsz mozgólépcsővel, vagy lépcsőn, esetleg liften, vagy ezek kombinációjával. Az egyik helyen miután láttam, hogy a lifthez nagyon sokan várnak, így kitaláltam, hogy lépcsőn megyek fel. Persze, pont a legmélyebb londoni állomáson találtam ezt ki, amit onnan tudtam meg, hogy félúton felfelé, elég sok rajzos információ volt erről. Szerintem 4-500 lépcsőfok biztos volt.
***frissítés: Ennek utána olvastam: Hampstead metró állomás, 58 méterrel a felszín alatt, 320 lépcsőfok csigalépcsőn***
Viszont az említett a térképeknek a másik nagy haszna, az ingyenesség mellett, hogy rengeteg programajánló van a hátulján. Ezeket követve jutottam el különböző ikonikus helyekre. Így például a London Eye-hoz is (londoni óriáskerék), ahova természetesen fel kellett ülnöm, és megnézni, hogy milyen a város a késő délutáni ködben.
Megtaláltam a modern művészetek múzeumát, ahol például a bajszos Mona Lisa is van, illetve elég sok más furcsa művészeti alkotás. Például volt egy magas üres szoba, aminek a falára festettek egy ákombákom gyerekrajzzal egy kis házikót, fekete vonalakkal, és egy kitömött varjút átszúrtak egy nyílvesszővel, amit a falba szúrtak a ház fölé (?).
Vagy ott volt egy másik szoba, ahol volt mindenféle réz tárgy, cintányér, trombita, kanál, tányér, teakiöntő. Tényleg mindenféle. A művészeti része az volt, hogy egy úthengerrel átmentek az egészen, és az összes kilapított cuccot damilokkal fellógattak szem magasságban vízszintesen a mennyezetre. Ekkor kezdtem azt érezni, hogy nekem is lehet helyem a művész-világban, hiszen szemmel láthatólag nem tették magasra a lécet. Még itt Shakespeare városában sem, akinek a színházát szintén megtaláltam.
Természetesen rábukkantam a Tower Bridge-et (a felnyílós-tornyos hidat) is, amin biztos, ami tuti alapon, többször átmentem nappal, éjjel, fényképeztem felnyitva, lecsukva, mindenhogy.
És persze nem maradhatott el a piros telefonfülkés fénykép sem.
Az egyik egész délutános program a Madame Tussauds panoptikum volt, ahol rengeteg híres ember viaszmása megtalálható. Szobáról szobára különböző kategóriák, témák szerint vannak csoportosítva, zenészek, filmszereplők, politikusok, meseszereplők stb. Persze itt is van “hogyan készült” szoba, ahol Te is csinálhatsz a kezedről viasz másolatot szakértők instrukciói alapján. Illetve van egy kupola mozi, amikor egy félgömb belsejében ülve vetítenek köréd történeteket. Program végén egy kisvasútra lehet felülni, ami londoni taxit formáz, és London történetét mutatja be, az őskortól a középkoron keresztül a második világháború utáni időkig. A legutolsó állomásnál pedig azt mondják: and London now, azaz “és London, ahogy ma ismerjük” és ott vagy a kijárat melletti üvegfalnál és láthatod az igazi várost. Érdekes és ötletes lezárása a bemutatónak.
A város látogatása tökéletes hétvégi program lehet mindenkinek, aki szeretne bepillantást nyerni, egy igazán zsúfolt metropolisz mindennapjaiba, ahol az egyedi gyártású luxusautók ugyanolyan szerves része a városnak, mint a bohém művészek furcsa, színes kavalkádja.
