Spanyolország, Torrevieja.
Ez a spanyolországi utazás a véletlenek szerencsés egybeesésének volt köszönhető.
Először is úgy adódott, hogy valamit elnézhettek a munkahelyemen, így megkaptam a helyi “kiváló dolgozó és a munka hőse” érdemérmet.
Az érdemeim elismerése, és a munka hőse gyémánt fokozatú nagykeresztjének ünnepélyes átadását egy céges vacsora előzte meg, történetesen egy hétfői napon. Ezt ugye már tudtam előre. Mármint a vacsorát.
Egy másik szerencsés véletlennek köszönhetően, szintén a munkahelyen előre meg szokták írni a beosztást, jellemzően egy hónapra.
És hogy, hogy nem, ezen az ominózus héten valamiért szabadnapok sokaságát, szinte már egy kis szabadságot (holiday-t) is kaptam, amit viszont nem kellett kivenni.
Amikor megláttam, hogy egy hét folyamatos szabadságot kapok anélkül, hogy igazi szabadságot kellene felhasználni, akkor természetesen az első reakció egy repülőjegy vadászat volt.
Ugye sokszor írtam már, hogy rengeteg olcsó repülőjegyet lehet találni, csak rugalmasnak kell lenni, akár az indulási dátummal, akár a célállomással kapcsolatban és akkor olcsón megúszható. Jelen esetben az indulási időpont eléggé fix volt, így nem nagyon volt esély arra, hogy olcsón repülőjegyet szerezzek….. sőt csak drágák voltak, viszont a helyben rugalmasak voltunk. Így szóba jött többek közt: Magyarország, Spanyolország, Marokko, Olaszország, Ausztria…. stb.
Ebben az időben Magyarországra nem nagyon kellett menni, mert a repjegyek nem igen álltak meg 300 euró alatt, még úgy sem, hogy a szokásos Bécs vagy Pozsony reptéren szállunk le. Úgy lett volna 100 euróért oda-vissza jegy, hogy kis kerülővel megyünk, Dublin – Milánó – Budapest, és vissza Budapest -Göteborg – Dublin útvonalon, de ezt az erre a nyárra jellemző európai reptéri káosz és járattörlések miatt nem igen akartuk bevállalni.
Végül is az lett a koncepció, hogy ugorjunk le Uncsitesóékhoz Spanyolországba, akiről már meséltem nektek a Dominikai Köztársaság-i kalandnál, amiről ha lemaradtál, akkor ITT tudod elolvasni.
Az utazás picit furcsán indult, hiszen hétfőn reggel még dolgoztam, aztán menni kellett a “céges munka kiváló hőse érdemérem” átadásra és vacsorára, ahonnan nagyjából éjfél környékén már haza is értem, és aztán vidáman lehetett aludni egészen fél kettőig, (mintegy másfél órát), hogy aztán nem feltétlen kipihenve, de induljunk a Dublini repülőtérre, ami szolid másfél óra vezetés, plusz parkolás, plusz az apróságok.
A repülőtéren az ekkoriban jellemző hosszú soroknak és káosznak akkor nyoma sem volt, egy teljesen üres repülőtérre érkeztünk öt órakor. Volt ugyan valami “sőr-sátor” terelő-korlátokkal, meg biztonsági őrökkel, amire elsőre azt gondoltam, hogy valami kisebb fesztivál kellékei, de aztán kinyomoztam, hogy ez a kalamajka-kezelés része, amiben nekünk nem kellett részt venni.
A becsekkolás után megittam a repülés előtti fülfájás megelőző gyógy-sörömet, aztán már a gépen egykettőre lehetett aludni.
Ahogy az már szinte szokás, arra ébredtem, hogy huppan a fejem mert leszálltunk és megérkeztünk a spanyolországi Alicante repülőtérre.
Itt uncsitesó párja várt, akivel előtte még soha nem találkoztunk, ő sem látott minket, sőt igazából közös nyelv sincs, hiszen Ő spanyol, viszont én a “dos cervezas por favor”, azaz “két sört kérek” kivételével nem igazán beszélek spanyolul. Ugyanakkor tény, hogy ezzel a mondattal hetekig elvagyok bármilyen spanyol nyelvterületen.
Viszont külön izgalmas volt, hogy a repülőtér várójából kilépve már messziről felismert minket, és integetve várt.
Torrevieja-ig úgy, ahogy próbáltunk beszélgetni, viszont itt nagyon elő kellett vennem mindenféle Activity tudásomat, (mert nem volt sör az autóban). Példának okáért mutogatás kategóriában és próbáltam körülírni a spanyol, az általam nem ismert spanyol szavakat, szintén általam nem ismert spanyol szavakkal….
Hát ez igazán vicces volt, de azért voltak egész szép részeredmények.
Na mindegy térjünk át az utazásra.
Az például kimondottan érdekes, hogy ahogy a tengerparton haladsz Alicante után Torrevieja felé, Santa Pola magasságában rengeteg kisebb-nagyobb mesterséges és természetes tó van, de ami külön érdekes, hogy ezek a tavak különböző színűek.
Van benne egészen tengerkék, mélyzöld, világosabb zöld, halvány rózsaszín, élénk rózsaszín… igazából mindenféle fajta színű tavak, egészen szinte a mélybordóig bezárólag. Ezek a helyi sólepárló tavak, amik ráadásul tele vannak gyönyörű, rózsaszín flamingókkal. Ezek úgy működnek, hogy ezeket a területeket felengedik tengervízzel, majd a víz amikor elpárolog akkor egyszerűen ott marad a tengeri só. Erről nem sikerült igazán jó képet csinálni, de ez a Google térkép kép szerintem igen beszédes, hogy milyen szinek is vannak…
Ahogyan azt a nagyon vékony spanyol tudásommal és a közös activity mutogatós, körülírós játékból megérteni véltem, abból az derült ki, hogy a víz színét leginkább az határozza meg, hogy milyen koncentrációban van a só benne, de talán, mintha lett volna valami olyasmi benne(?), hogy a rózsaszín színét valami különleges baktériumnak vagy annak hiányának köszönhető, és itt lép képbe a már említett flamingó is, aki valamit csinál ezekkel a baktériumokkal. Tehát vagy már megette, vagy még nem ette meg, vagy hozza, vagy viszi, vagy valami ilyesmi okoskodást tettem össze a rózsaszín tavakról, és mindezt spanyolul.
Persze az is simán lehet, hogy a hiányos spanyol nyelvtudásomnak köszönhetően ezt az egészen rosszul értettem…
Közben rákerestem a megoldásra és ezt találtam:
…”A vízben halobaktériumok (só baktériumok) élnek egy Dunaliella salina nevű mikroalga társaságában. Ennek a két élőlénynek köszönhető a vizek furcsa színárnyalata”.
illetve olyat is olvastam, hogy ezeket a bacikat megeszik valami kis rákocskák, akik szintén a vízben laknak, és ezeket az algákkal teli rákokból lakmároznak a flamingók, és tulajdonképpen a bacik és az algák rózsaszín festékanyaga adja a rózsaszín árnyalatot a flamingók tollaiknak…
Juppi!!!
Ezek szerint egész jól megértettem a spanyol nyelvű tudományos szöveget!
Ezek után megérkeztünk uncsitesóhoz… puszi – puszi, mizu – mizu… ilyesmi, de mivel Neki azért dolgoznia kellett, így elindultunk egy picit kalandozni. Igazából amolyan “ismerd meg a várost” módszerrel, picit jobbra, majd picit balra, és hogyhogy nem le érkeztünk a tengerpartra is, de az első nap nem sok érdekesség történt.
Ezen felül persze mikor hazaértünk akkor kezdődhetett a nagy welcome-party és beszélgetés.
A következő napokban mivel uncsitesó folyamatosan dolgozott ezért továbbra is az “Ismerd meg a várost” mozgalom volt a fő irányvonal. Mondjuk el, hogy sok minden nem kellett rajta túlzottan megismerni hiszen jártam párszor már itt, de azt azért igen érdeklődve figyeltem, hogy szerintem az elmúlt évek alatt kis híján duplájára nőtt maga a város, leginkább az új lakóparkoknak köszönhetően.
A városnak több strandja is van, és ezek közül az egyik, amelyik a város széléről indul és szinte egy egybefüggő, homokos partszakasz Santa Pola-ig, ami közel 25 km, de természetesen ezek kisebb szakaszokra is fel vannak osztva. Mi leginkább ezek közül a Playa de la Mata nevű helyen voltunk, ami az első nagy strand a torrevija-i oldalon.
Viszont ez a strand is közel két és fél kilométer hosszú homokos partszakasz, ahol rengeteg pici chiringuito van a strandon, ahol felfedeztem egy kellemes új italt.
Gyorsan tegyük rendbe a dolgokat: a chiringuito, azok az olyan kicsi, leginkább bodega büfék, amik a tengerparton vannak.
És dacára annak, hogy igazából csak egy ilyen kis jellegtelen büfécskék, de nagyon hangulatosak tudnak lenni.
Az új ital amit pedig itt felfedeztem az a spanyol sangria-hoz valahol hasonlító frissítő ital, ami leegyszerűsítve úgy néz ki, hogy vörösbor, szénsavas narancs (fanta) és narancs karika, vagy ugyanígy vörösbor szóda és citromkarika….. természetesen jéggel, és ennek a neve tinto de verano. Ezzel kapcsolatban sokat kérdezősködtem, és Uncsitesó párja okosított ki. Igazából elég büszkén ismertette ezt az italt, majd rátért arra, hogy vannak ám olyan változatok is, amikor colával isszák a vörösbort…. Mondom, hogy ugye ez csak valami vicc? Mivel Szegedi vagyok, igy én aztán tudom, hogy milyen az a rossz bor, amit csak colával lehet meginni….. Sőt… Sokáig azt gondoltam hogy a borokat csak azzal szabad. Mondjuk ebben jelentős szerepet játszhatott az is, hogy egy időben Szeged környéke igazi bort termelő nagyhatalom volt, pedig arrafelé nem sok lankás déli lejtő van…. készült akkoriban bor az ablakmosó folyadéktól kezdve, bor tablettákon át,a nemezpapucsokig… mindenből. Nem volt finom, de olcsó volt, és brutál másnaposságot okozott… De ez egy másik történet.
Szintén ezen a strandon esett meg velem, hogy egy mókás arc odajött hozzám tüzet kérni mivel látta, hogy épp dohányzom zárójelben megjegyzem hogy csak “hálidéj dohányos” vagyok, ami azt jelenti, hogy “becsekkolástól becsekkolásig” tart.
Na mindegy. Ennyit erről.
Mivel az öngyújtó nem volt nálam, ezért parázsról próbáltam megkínálni főhősünket.
És megint kiderült, (amit már sokszor tapasztaltam, többek közt a Kanári-szigeteken, Ibizán, Lisszabonban (Lisbon) Amszterdamban, Kaliforniában, és még jónéhány helyen), hogy valamiért nagyon-nagyon nem szokás engem DEA ügynöknek nézni. A legváratlanabb helyeken jönnek hozzám, célirányosan, furcsa arcok, zsúfolt utcákon, és sok ember közül valamiért engem kiválasztva kínálnak megvételre olyan dolgokat, amiket meg leírni is arc pirító….. fúj… nem szabad…
Na mindegy is . Jött a főhősünk, és mutatta, hogy ez így nem lesz jó számára, az úgynevezett “vicces” cigiéhez. Viszont mivel jó fej vagyok, ezért elballagtam az öngyújtóig, hogy felőlem persze végezze a művészetét.
Természetesen engem is megkínált főhősünk, de mivel jellemem és erkölcsöm sziklaszilárd alapokon áll, ezért ez természetesen elutasítottam…….aztán később a tengerparti chill out-os, sztondulásos belassulás utan tovább élveztem a homokos tengerpart adta élményeket……
Az egyik nap úgy adódott hogy mindenkinek otthon kellett maradnia egy kicsit online dolgozni. Én viszont ráértem teljesen egyedül valami extra csavargásra, így kölcsön is kértem az egyik mountain bike biciklit, azzal a tervvel, hogy majd megyek valahol, valamerre, amolyan környék megismerős biciklitúrára vagy kalandra
Hát ebből (hogy-hogynem) megint a kaland rész jött össze.
Történetesen el akartam menni a város mögött lévő tóhoz amiről rengeteg képet láttam már, és amit nemes egyszerűséggel csak Rózsaszín tónak, Pink Lake-nek vagy a helyiek nyelvén a la Laguna Rosa de Torrevieja néven ismernek. Ez azért is érdekelt mert a fényképeken valóban meseszép rózsaszín árnyalata van neki, mint hogyha folyékony rózsaszín rágógumival lenne felöntve. Külön érdekesség, hogy a tó mellett szintén van egy elméletileg kristálytiszta vizű tó a Zöld tó vagy az Azur tó, És ez a kettő teljesen egymás mellett van.
Na ebből a Rózsaszín tó volt az én tervem.
A biciklizés első részével semmi baj nem volt, elérkeztem a tóhoz, meg is találtam, de érdeklődve figyeltem, hogy azon kívül hogy egy tó, semmi extra nincs benne…. Olyan átlagos színű, semmi rózsaszín.
Itt azért eszembe jutott egy klasszikus Dumb és Dumber idézet, amit egy kicsit átalakítottam helyi szintre és amely így hangzott …”Hát én azért erre a Rózsaszínt tóra azt gondoltam hogy egy picit azért rózsaszín lesz”…
Aztán azt is gondoltam, hogy biztos az nézőpontomból van baj, ezért elindulok majd egy kicsit körbe kerülni ezt a tavat. Igazából azért annyira nem nagy az a tó. A kerülete nagyjából úgy saccoltam, hogy max. 50 km lehet. Feltéve ha nem tévedsz el, úgy mint én. Merthogy én eltévedtem és bele keveredtem nádasokba, dzsungelbe, mocsárba, szúnyogosba és mindenféle olyan helyre, ahova egyáltalán nem terveztem menni. Na de hát mit ér a kalandtúra kaland nélkül?
Aztán mikor kikeveredtem a mocsárból és találtam egy főutat meglepődve tapasztaltam valami furcsát. Konkrétan azt hogy kipukkadt a bicikli hátsó kereke. Elméletileg ugyan tudtam hogy hol vagyok de gyakorlatilag azért biztos ami tuti alapon csak ránéztem a telefonomra, és örömmel konstatáltam, hogy körülbelül 20 km-re vagyok otthonról, és lássuk be: a 20 km-es síkpályás bicikli-tolás azért nem számít egy kimondottan népszerű sporteseménynek. Így válság telefonálásba kezdtem a már lemerülőben lévő telefonommal (kb 5%-on volt az akksija).
Ismét Uncsitesó párja jött értem a helymeghatározás alapján akivel ismét remek activity-be kezdtünk a már vázolt spanyol nyelven történő mutogatással….
Ide, a Rózsaszín tóhoz illő apró momentum, hogy miután kikeveredtem a mocsárból, nádasból, “dzsungelből”, nyakig sárosan, először is egy jó nagy pohar… izé…. na jó, igazából egy üveg borral tisztítottam meg poros torkomat. Ezen alkalommal jutott a csajok eszébe, egy számukra pompásnak tűnő ötlet.
De realitás érzékem, komolyságom, józan megfontoltságom, vagy csak az a tény hogy rosszul értettem a kérdést, keresztül húzta ezt a mókát.
Maga az ötlet azon a tényen alapult, hogy mivel úgyis egy mohikán, punk frizurában parádezok, milyen, a helyhez, alkalomhoz, és hozzám illő lenne befesteni a hajamat RÓZSASZÍNre….. de ez az említett okok miatt jól elmaradt…..Na sebaj…. Legközelebb….
Viszont végre elérkezett a szombat, amikor is nagy kalandozásokba fogtunk, utazással egybekötve….
Innen folytatom holnap …
És hogy ne maradjatok le, kövessetek be valahol a következő platformok valamelyikén:
