Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 5. rész. Lenie.
Az előző részben leértem Loch-Ness partjára.
2016. 06.17. Péntek
Nyugis, bár „nedves” éjszakám volt, többször hallottam az eső dobverőjét a sátorponyvámon. Reggel megkóstoltam a tó vizét, azzal is mostam fogat, és a reggeli frissítő mosakodás is abban a vízben történt. Érzésre is elég fagyosnak tűnt, megnéztem a neten is az aktuális vízhőmérsékletet, hát 5 fok volt…. Még egy búcsúfénykép készült a part mellett trónoló mikrobusznyi sziklával, és felmálháztam magamat. Jól gondoltam én este, és nem hiába tartottam a visszamászástól, nem volt egyszerű! Úgyhogy, mire megint egy jó 10 perc alatt visszaküzdöttem magam az útra, le kellett ülnöm a parkolóban fújni egyet. Még nem voltam igazán bejáródva.
Végül csak rászántam magam, és nekivágtam az aznapi távnak. Soha nem volt meghatározva sem a távolság, sem az idő, mindig éreztem, hogy mikor kell abbahagyni. Nagyon meglepett útközben, hogy milyen sokan akartak segíteni, felvenni autóval. Néha el is gondolkodtam rajta, hogy tényleg ennyire rozzantnak nézhetek ki, ennyire látszik rajtam a korom, hogy megsajnálnak? Többször előfordult, és egész úton, hogy megálltak vagy mellettem, vagy a következő parkolóban bevártak, és úgy invitáltak a kocsijukba. Skye szigeten történt, hogy leelőzött egy lakókocsi, jó 200 m-re beállt a parkolóba. Én lassan, nézelődve haladtam, talán fényképeztem is, vagy csak leültem a szegélyre pihenni, de egy jó 5 perc múlva láttam, hogy kiszáll a lakóautóból egy fiatal nő, és elkezd sietni visszafelé. Még akkor sem gyanakodtam, de egyenesen hozzám jött, és kérdezte, hová tartok, mert azért állt félre, hogy elvigyen. Van hely a lakóautóban, két kisgyerek van vele, menjek nyugodtan! Mit mondjak, nagyon meglepődtem, és alig győztem megmagyarázni, hogy nekem feltett szándékom, hogy saját lábon, gyalog teszem meg az egész utat, mert az benne az érdekes. És, egyszer sem tettem olyat, amit a legkisebb mértékben is stoppolásnak lehetett volna nézni.
Dél körül járt az idő, mikor az út egy nagy kanyarral elhúzódott a tó mellől, és három apró, párházas település közé kanyarodott. A legnagyobb, Drumnadrochit határában egy nyerskőből épült, kastélyszerű építmény díszelgett az út mellet, a parkolója tele autóval. Ez a Loch-Ness kiállítási központ volt. Biztos nagyon érdekes lehetett, de csak a bejáratig jutottam, amint azt sejteni is lehetett, természetesen belépőjegyes volt. 8 Font a felnőtt beugró, nem egy ház ára, de én nem engedhettem meg magamnak. Magyar nyelvű honlapja is van, http://www.lochness.com/ ezen is sok érdekességet lehet találni, programajánlatokat, vásárlási tippeket. Mert természetesen egy hatalmas ajándékbolt, étterem, sőt, szálloda is csatlakozik a központhoz. A szabadtéri kiállítást néztem meg, itt is volt egy-két érdekes, a tóval, pontosabban annak kutatásával, felfedezésével összefüggő relikvia.
Ki van állítva az a „sárga tengeralattjáró”, pontosabban egyszemélyes búvárhajó, amiben 1969- május 21.-én Dan Taylor azzal a feltett szándékkal merült alá, hogy egyszer és mindenkorra pontot tesz a találgatások végére, Ő megtalálja Nessie-t. A kis „ladikot” elnézve, bátor ember lehetett! Ja, és természetesen nem találta meg! Azóta, a technika fejlődésével mind modernebb, többet tudó búvárhajókat építettek, és több merülés történt. Részint a szörny keresése volt a cél, de sokkal komolyabb tudományos kutatások is zajlottak, tekintettel arra, hogy Loch Ness már 250 millió éve is létezett ebben a formájában és ezen a helyen, így a nagy mélységben, 230 méterrel a víz alatt sok érdekes és a tudomány számára érdekes dolog raktározódott el az évmilliók alatt. Ezen kívül a tó valós, létező és ténylegesen tanulmányozható élővilága is sok meglepetést, furcsaságot tud mutatni a kutatóknak.
Az eső végig szitált, akkor is még, amikor egy órányi nézelődés, pihenés után továbbindultam. Ekkor már meglehetősen bicegve. Általánosságban is igaz az, hogy egy hosszú utazásnál az egyik, vagy talán „A” legfontosabb dolog a jármű, amivel az utat megteszem, illetve a legnagyobb figyelmet a legsérülékenyebb részére, a futóműre, a gumira kell fordítani. Ez így van a biciklis kirándulásaimon is, nem véletlen, hogy a három nagy túrámat ugyanazzal a 46 ezer forintos biciklivel tettem meg, ami az utolsónál már 5 éves volt, de minden úton új, defektmentes gumit kapott, közel 30 ezer forintért. És egyszer sem volt defektem! Ezt csak azért írtam le, mert ennek vonatkozni kellett volna a gyalogtúrára is, de itt hibát követtem el. Bizony, a lábbeli! Elindultam egy olyan bakancsban, ami talán ha kétszer volt a lábamon rövid időre, tehát be sem volt járatva, nem is ismertem, ezenkívül egy rendkívül merev, nehéz darab volt. Így nagyon nem is lepődhettem meg, hogy a harmadik napon már mindkét lábamon hatalmas vérhólyagok díszelegtek.
Természetesen fájtak is, és elég rossz volt belegondolni, hogy ezek bármelyik pillanatban kidurranhatnak, a bőr lejön róla, és azon túl, hogy vélhetően elfertőződik, a nyers hús sem teszi kényelmessé a napi rendszeres gyaloglást. És, gyakorlatilag még az egész út előttem volt. Az igazi megoldás egy új bakancs, vagy egy egyszerű, könnyű sportcipő lett volna, de hát… Sem az anyagiak, sem pedig egy cipőbolt nem állt a rendelkezésemre. A vége az a megoldás lett, de jóval később, és addig elég sokat szenvedtem vele. Akkor és ott, Drumnadrochit-ban azt is nagy szerencsének és segítségnek tartottam, hogy az út mellett egy drogéria-gyógyszertárba futottam. Rögtön vettem 2 fontért egy doboz párnás sebtapaszt, és ezekkel folyamatosan ragasztottam le a vérhólyagokat. A talpon, lábujjakon levő vastagabb bőrnek köszönhetően nem szakadtak fel, hanem lassan beszáradtak. Igaz, ez hetekbe telt. (Csak zárójelben: A gyógyszertárban érdeklődtem, hogy vajon hol találok legközelebb cipőboltot? Kedves mosollyal világosítottak fel, hogy itt a szomszédban, Invernessben… Ahonnan indultam.)
Tényleg csak párházas tanya-bokrok között írt le egy nagy ívet az út, de azért volt itt minden szükséges, Spar áruház, sportpálya, tűzoltó-laktanya, étterem, kávézó. Aztán visszakanyarodott az út a víz mellé, egész pontosan Urquhart várához. A Loch-Ness környékének egyik legjelentősebb, turisztikailag legfelkapottabb helye ez. A történelmébe beleolvasva megtudhatjuk, hogy először a 6. században tettek említést a dombtetőről szinte az egész tavat szemmel tartani tudó erődítményről. A most látható építmény valószínű az 1200-as évek második felében épült, 1296-ban már biztos, hogy ebben a formájában állt és lakták, és a középkorban Skócia egyik legjelentősebb erődítménye volt. 1692-ben III. Vilmos angol király csapatai szinte teljesen lerombolták, és soha többé nem építették újjá. Mai teljesen romos állapotát, a köveit az évszázadok alatt építőanyagként elhordó környékbeliek, valamint maga a természet alakította ki.
2000 után parkolót, látogató központot, éttermet, boltot és mozit építettek a romok köré, (ami 2003-ig magánkézben volt, akkor ajándékozta a tulajdonos a Skót államnak) és ma felkapott turista látványosság. Ez természetesen magával vonzza azt is, hogy csak elég borsos belépti díjjal lehet a nagy területet közre fogó kerítésen belül menni, és a romokat közelről is megnézni. Kihagytam. Érdekes momentum, hogy Skócia törvényei szigorúan meghatározzák, hogy hol lehet házassági ceremóniát lebonyolítani. Hát az egyik hely ez a vár Amennyire tudtam, azért közel mentem, körbe kukucskáltam a helyet, és úgy éreztem, hogy olyan sokról nem maradtam le.
Délután volt, és az eső nem tréfált, már nem tartott szüneteket, egyfolytában rákezdte. Nagyvonalakban a napi táv, a 12-15 km közé tervezett penzum megvolt, elkezdtem táborhely-kereső szemmel nézni az utat. Az út jobb oldalát, mint szinte végig, magasba szökő sziklafal szegélyezte, itt természetesen szóba sem jöhetett a sátorozás. Viszont sokat gondolkodtam azon, hogy a meredek, szinte függőleges szürke gránitfal tetején, (ami olyannyira meredek volt, hogy sok helyen és sok száz méteren keresztül a falra fektetett dróthálóval kellett védeni az utat az esetleges apróbb omlásoktól) hogy tudnak megélni, mibe tudnak kapaszkodni a nyúlánk, hórihorgas fenyők. Nehezítette a helyzetemet, hogy a víz felöli oldalon kiszélesedő partnak, ami alkalmas lett volna táborozásra, minden legelőként hasznosítható négyzetmétere be volt kerítve, magántulajdon volt. Ide meg, ugye, nem nagyon illek bemászni, na meg, nem szívesen éjszakáztam volna az itt legelő, hosszúszőrű skót bikák közt. Végül bő három kilométeres séta után sikerült találnom egy megfelelő kis tisztást, nem túl messze az úttól, tehát azért autózaj ígérkezett bőven éjszakára, de hát nem válogathattam, el is voltam ázva, tábort vertem.
Harmadik éjszaka: 57°17’33.88″É 4°28’31.92″Ny
