OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Skót-Felföld 2016. 19. rész, Romesdal.

Home » Skót-Felföld 2016. 19. rész, Romesdal.

 220 ember olvasta mar el ezt az írást

Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 19. rész, Romesdal.

Az előző részben lazítottam egyet.

2016.07.01. péntek. Tizenhetedik nap.

     Nem álltam messze tőle, hogy még egy napot rádobjak a lazsálásra! Reggel, mikor néztem a sátram 30 centire levő plafonját, és még a félálom kellemes zsibbadtságában gyűjtöttem az erőt a napkezdetre, komolyan eljátszottam a gondolattal, hogy olyan jól elvagyok én itt, időben is jól állok, hát akkor minek rohanjak? De szép lassan teljesen felébredtem, és józanul beláttam, hogy inkább legyen három-négy nap előnyöm a menetrendhez, mint akár fél nap hátrányom. És egy ilyen útnak, ahol kompokhoz, tengeri átkelésekhez, időjáráshoz, és még ezer más dologhoz kell igazodni, ilyen szempontból nagyon sok csapdája van. Tehát, győzött a következetesség, és bár fájó szívvel, de csomagolni kezdtem.

    Szerencsére még sátorbontás előtt, de hirtelen beugrott, hogy a nagy urbanizált életben, a bolt közelségének kényelmében kiengedett a tervszerű figyelem, feléltem mindenemet, nincs tartalék kajám! Így pedig az ismeretlennek nem vághatok neki, igaz, terv szerint két nap múlva Uigban leszek, de ki tudja ott mi van nyitva, egyáltalálán van-e valami? Így még egy búcsúra csak visszamentem, szerencsére pár perc séta volt az egész. Megvettem a szokásos, bejáratott sonka-sajt-kenyér kombót 3-4 napra, és már ismerősként köszöntek el tőlem a szupermarketben. Hiába, a kisváros bája. A csomagolással, sátorbontással, felmálházással együtt is kényelmesen, még dél előtt nekivághattam az útnak.

0437

     A városkából kivezető út vegyes, félig iparias, félig kertvárosias részeken vezetett ki. Volt két-három autokereskedés, benzinkút, mezőgazdasági áruház, de szép kertvárosi villák is megbújtak  a kerítések mögött. Végül elfogyott a járda a talpam alól, és kiértem a zöldbe. Ha már a talpamról esett szó. Ez volt az új cipő első igazi vizsgamenete, hisz a városi száz méterek még nem állítottak ki hiteles bizonyítványt róla. Nagyon figyeltem rá az első kilométereken, próbáltam keresni benne hiányosságot, kényelmetlenséget, de nagyon kellett figyelnem, mert olyan érzés volt, mintha semmi nem lett volna a lábamon. És azt hiszem, ennél nagyobb dicséret egy új cipőnek nem is kell. Kicsit előre ugorva, a nap végén abban  a megnyugtató tudatban vetettem le, hogy nagyon jó választás volt, nagyon jó vásárt csináltam. Az előző, ormótlan katonabakancs súlyának a negyede ha volt, a kényelemről, a lábfejhez való idomulásról már nem is beszélve. Nagy része van abban, hogy a vérhólyagok, amit az előző lábbeli okozott, gond és kiszakadás nélkül az út végére felszívódtak, és az egész út folyamán többet nem is gondoltam a lábamra. Azóta kiszolgált több telet, és a mai napig ezt tartom egyetlen kényelmes cipőmnek.

0438

    Míg ezeket figyeltem, és vizsgáztattam a topánkát, kellemes, de jellegtelen tájon fogyasztottam a kilométereket. Az út első része olyan tájon vezetett, ami akármelyik európai országban elment volna, a vadregénynek nyoma sem volt. A hegyek lankákká szelídültek, a köztük levő széles lapályokon dúsfüvű legelők zöldelltek, érdekes módon csak a nálunk is megszokott, rövidszőrű fajta tehenek legeltek rajta. Szétszortan, de látótávolságon belül tanyák, gazdaságok lapultak egy-egy facsoport árnyékában. Szóval, egy teljesen hétköznapi kép. Néha megálltam szusszanni egyet, fényképezni, kicsit pihenni. Az egyik ilyennél rövid nézelődésnél (ezt már korábban érintőlegesen meséltem) érdekes dolog történt. Egy perccel korábban elhagyott egy lakóautó, és rögtön be is állt a száz méterrel feljebb levő parkolóba. Igazság szerint ezt csak a szemem sarkából észleltem, oda sem figyeltem. Leültem egy kisebb sziklára, gyönyörködtem a panorámában, mikor látom, hogy a camperből egy fiatal nő száll ki, és elkezd visszafelé szaladni. Hirtelen még átfutott rajtam, hogy ugyan, mit hagyhatott el, de addigra oda is ért, és egyenesen hozzám futott. Első szóra nem is értettem, amit mond, de aztán leesett. Mint kiderült, csak azért állt félre, és szaladt vissza, mert el akart vinni. Magyarázta, hogy csak ő, és hátul a két kisgyereke van, bőven elférek, menjek velük, nagyon szívesen elvisz. Mit mondjak, az hogy meglepődtem, nagyon finom kifejezés. Zavartan magyaráztam neki, hogy mennyire értékelem, és mennyire kedves, de ez egy gyalogtúra, nem kényszerből megyek saját lábon. Még kicsit kapacitált, majd elköszöntünk, ő visszaszaladt, és tovább hajtottak. Hát, ilyen is van!

0442

   A gyenge szitálás, ami induláskor még „otthonossá” tette az érzést, közben megszűnt, néha még a ritka kincsben, a napsütésben is részeltettem. Időlegesen a vizektől, a legváratlanabb helyekre bekúszó loch-októl is elvált az út, volt olyan óra, hogy csak szárazföldet láttam, ez pedig eddig nem nagyon fordult elő itt a szigeten. Nagyon gyér volt a forgalom, tényleg csak mutatóba volt 1-1 autó, mégis kihasználtam az alkalmat, mikor kellemes meglepetésként egy bicikliút simult az aszfalt mellé.  A tanyák, legelők szép lassan lemaradtak, a kerékpáros út láthatóan elöregedett aszfaltcsíkját, (amit szerintem egy évben ha huszan használnak) magas páfrány szegélyezte kilométereken keresztül.

    A páfrányfalban bizonyos közönként öreg, esőkoptatta. térdmagasságú kőcsonkok voltak a földben. Ez megerősítette az első gondolatomat, hogy tulajdonképpen ez a bicikliút úgy született, illetve úgy maradt meg, hogy a régi útra kissé eltolva húzták rá az új aszfaltot, a nyomvonal naggyából megmaradt, csak egy két méteres rész az út baloldalán felszabadult a régiből, amit kerékpárosok nagyszerűen tudnak hasznosítani. Ezért nem is bontották fel. Na de, nem útmérnöki fejtegetésbe akartam bonyolódni. Az egyik ilyen kis útjelzőkőre ültem le, egy pár perces szusszanásra. Ilyenkor nem is szoktam lerakni a hátizsákot, bonyolultabb lenne újra felmálházni. Hátam mögött a jó két méteres tömör páfrányfal. Ami, a szélcsendben egyszer csak elkezdett zizegni, határozott, közeledő törtetés hangja hallatszott ki belőle, az irányát nem lehetett pontosan behatárolni, de éreztem, hogy a közelemben lesz a vége. Csendben ültem, kíváncsi voltam végül mi fog kibukkanni. Nem sokat tévedett, talán két méterre tőlem egyszer csak szétnyílt a fal, és egy meglepődött fiatal szarvas nézett rám. Tört másodperc volt az összenézésünk, és bár tapasztalatom szerint nem félnek igazán az embertől, a meglepetés azért begyújtotta nála a rakétákat, két hatalmas szökkenéssel már a főút túloldalán volt, igaz, ott nyugodtan lépdelt tovább, úgy hogy vissza sem nézett. A matematikai esélye kevés lett volna, de azért szerencsének tartottam, hogy épp akkor nem jött autó. Mert azért Murphy apánk ilyenkor gyakran működni szokott.

0440

     Ezzel az élménnyel felvidulva mentem tovább. Az eső megint megjelent, szemerkélésből egy település, Kensaleyre határában, ahol a bicikliút is végetért, átváltott zivatarba. Az „örangyalkám” azonban úgy tűnik velem tartott, mert 100 méterre ott volt előttem a kis falu temploma, aminek oltalmába gyorsan be tudtam szaladni. Jól is jött, mert kemény egy tíz perc volt, ömlött a víz, és hatalmas szél is kerekedett, hisz ismét kiértem a víz mellé, konkrétan a Loch Eyre partjára, ahol északról, a nyílt tenger felől megint szabadon szágoldhatott az. De, negyedóra múlva megint esőmentesen sétálhattam tovább a falucska járdáján. Széthúzott település volt, a házak ritkásan, hatalmas térközökkel helyezkedtek el, így a talán húsz ház két kilométeres települést formázott.

0443

     Itt, a vízhez közel már egymást követték a nevet kapott házak. A táj ismét elvesztette elvadult külsejét, végig az emberi kéz gondoskodó, és ismerjük el, jó ízlésről, szépérzékről tanúskodó nyomát lehetett felfedezni mindenhol. Gyönyörű villák sorakoztak az út mellett, arborétummal vetekvő dísznövénycsodákkal az udvarban, és mindenütt az elegancia, a luxus dominált. Érdekes módon egyik sem mutatta nyomát, hogy éppen laknának benne, vagy hogy mindennapi életre szolgál. Egyik alacsony kőkerítésén megpihentem, a legaprólékosabban körbe tudtam nézni a parkszerű udvartól kezdve, a bejárat beléptető rendszerén keresztül az épület apró részleteit is, és olyan benyomásom volt, hogy valaki, nagyon jómódú emberke tartja fent, vidéki kúriának a divatos Skye-n, de jó ha havi egy hétvégét tartózkodik itt. A többit a kertész intézi.

0871
0445
0444

   Az út túloldalán, a vízre nyíló oldalon pedig egy friss építkezés zajlott, és talán nem is nagyon lepődtem meg, mikor a könnyűszerkezetes építkezési módot láttam. Fagerendák, köztük OSB lapok, hőszigetelőnek közetgyapot bedolgozva, és kívűl hővisszaverő ezüstfóliával ledolgozva. Gyors építési mód, és ide, a nagy távolságok miatt olcsóbb ezeket a könnyű építőanyagokat kiszállítani, mint a hagyományosakat. Több helyen találkoztam ezzel, és új építésekkel is a következő pár kilométeren. Fél öt körül aztán elkezdtem nézelődni egy kellemes éjszakai pihenőhely után, de ahogy elhagytam megint a lakott területet, a táj is megint vaddá vált. Elértem egy szabadidő és túraközpontként jelzett, bekerített területet is. Ez egy dúsan benőtt domboldalra kúszott fel, a parkolójában 5-6 autó is állt. A gazdák, valószínű túráztak. A bejárat nem túl nagy körzetét átvizsgáltam, de nem volt olyan két négyzetméter, ami nekem megfelelt volna. Gyerünk tovább.

0446
0447

   Közvetlen a bejárat után egy híd szelt át egy folyócskát, de az olyan mély medret ásott magának az idők folyamán, hogy egyszerűen a hídról lehetetlen volt lemászni a partjára. Az öböl felöli részén pisztrángozó horgász állt a vízben, csizmaközépig, tehát ő is lejutott valahogy, de nem volt kedvem kikísérletezni, hogy hogy. Pedig a vizem már elég rég elfogyott, szomjas voltam. Még egy kilométer séta után egy tanya tűnt fel, közel volt az épület, széles és kerítés nélküli bejáró, kocsik a parkolóban, vélhetőleg volt otthon valaki. Bementem, egy hangos hallóval köszöntem az udvaron, rögtön jött is ki egy idősebb hölgy, és a fia. Elmondtam, hogy vizet szeretnék, mutatta a csapot a ház falánál, hogy szolgáljam ki magam. Amikor megnyitottam, a szokásos barna víz jött, Ő pedig rögtön magyarázni kezdte, hogy ez mindig ilyen, de iható. Megnyugtattam, hogy ismerem már, nem zavar. Megköszöntem, elköszöntünk, és holnap délig már biztos volt vizem.

1198

    Az út egy nagyon enyhe kapaszkodóval egy fennsíkra jutott fel, és alig két kilométer után már meg is érkezett az „az esti ideális sátorhely”. Egy bekötőút vezetett egy tanyaközponthoz az öböl mellé, (South Cuidreach)és annak a nagyon gondos gazdája alakított ki egy gondozott kapubejárót, frissen nyírt fűvel, árnyat (esővédőt) adó bozóttal. Ide táboroztam le, itt integethettem már öt perc múlva a tulajnak, aki láthatóan örült, hogy vendégül láthat. Este még vagy hatszor száguldott el terepjárójával, minden egyes alkalommal, mikor látott, integetett. Megvacsoráztam, majd mivel még viszonylag korán is volt, az idő is kellemes lett megint, gondoltam egyet, és lesétáltam az úton a part felé. A tanyaépületekig jutottam, ott már túl „bensőséges” volt a hangulat, két méretes juhászkutya figyelte jöttömet. Inkább visszasétáltam, és nyugovóra tértem.

0450
0452

Tizenhetedik éjszaka: 57°32’18.90″É   6°21’46.99″Ny

17. éjszaka