Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 7. nap, Lima, Centro Historico. Március 18. hétfő.
Az előző részben egy laza kis vasárnapi pihenőnapon unatkozhattunk.
7. nap, március 18. hétfő.
Lehet, hogy az utolsó bögre koka-teát nem kellett volna meginni este, nagyon rosszul aludtam. Éjfél után még olvastam, reggel hatkor, mikor megnéztem az órát, csak illemből aludtam vissza. Fél nyolcig. Akkor már nem erőltettem, lezuhanyoztam, mert nagyon meleg éjszaka is volt. Bezzeg Danielnek nincsenek ilyen gondjai, a tulaj szobájába a konyha és az előszoba felől mindig be lehet látni. Én akárhányszor benézek, mindig látom térdig a lábát az ágyon, napközben is csak pihen. Fél kilenckor még aludt, a reggelit is magamnak vettem ki a hűtőből, sőt, a pár perc múlva befutó, és az üres asztalt tanácstalanul néző Barbarának is én szervíroztam a reggelit. Igaz, otthon, még szállodai recepciós koromban sokszor csináltam már ilyet.
9-kor elstartoltam. Már kinéztem a Metroban a hét végén ezt az egész egyszerű, otthon is futó, kék dobozos Nivea krémet. Ugyanis már tegnap napközben is éreztem, hogy annyira megégett, kiszáradt a szabad bőr az arcomon, nyakamon, alkaromon, mit ne mondjak, a majdnem kopasz fejbőrömön, hogy biztos voltam benne, hámlani fogok. Jó bőröm van, edzett, nem fehér, nem szoktam ilyet csinálni, de reggelre úgy kibújtam az arcbőrömből, mint egy vedlő amazonasi anakonda! Hihetetlen ronda voltam! (Vagyok.) Na most, értelemszerűen ma már nem volt Nivea. Az egyéb napvédő krémek, meg egyéb számomra ismeretlen úri huncutságok, egy vagyonba kerültek. Két-három éttermi ebédbe!! Fontos a szépség, de nem minden. A szemembe húztam a kalapot.
Az 508-as busz volt megint a fuvarosom, a Plaza Francisco Bolognese hatalmas körforgalmú teréig mentem. (Csak széljegyzetként: a lenti film a tér belsejéből készült. A filmen is látszik, hogy bizony itt a soksávos körforgalomban természetesen nincs zebra, amin a szobor alá, a parkba be lehetne menni. A forgalmat nézve könnyen el lehet képzelni, hogy mennyi időbe telt, mekkora kaland volt, amíg oda beértem. Na meg, ki is kellett jönni….)
Innen 300 méterre van a Metrpolitano gyorsbusz megállója, ahonnan szerdán a Plaza Norte-n levő nagy buszpályaudvarra megyek. Ahonnan indul a buszom Arequipa-ba. Szóval, ezzel az új rendszerrel akartam megismerkedni, menetrend, indulás helye, stb., ne akkor kelljen. Megvolt, fejben elraktározva.
Hétfő reggeli dudaszó színesítette csúcsforgalomban sétálgattam a város központjának számító Plaza Mayor felé. Egy-egy ilyen sétán mindig folyamatosan sasolok, figyelek mindent, mi a más, mi az új, mi van, ami nekünk nincs, és mi nincs, ami nekünk van? Pláne, egy ennyire idegen világban! És itt, folyamatosan hiányérzetem volt…. Tudtam, hogy valami(k) hiányoznak a képből, de nem tudtam, hogy mit nem látok, amit kellene, amit megszoktam. És itt, a Plaza Miguel Grau-nál megvilágosodtam! Egy pillanat alatt! Így ugorhatott be Einsteinnek a relativitáselmélet. Kérem, Limában nincsenek KRESZ-táblák! Tényleg! Egy pesti, de egy vidéki falu utcáján is megszoktuk a néha értelmezhetetlen tömegüket. Itt, egy sincs! Vannak lámpák, vannak felfestések, és vannak százával igazi, sípoló sarki-rendőrök. Na meg – gondolom – szabályok. Ellehet ezt így látatlanul képzelni? Pedig így van, én saját szememmel nem láttam egyet sem!
Lámpák. Szabályok. Maradjunk annyiban, hogy tájékoztató irányelvek. A beugró piros, az még jó pár másodpercig zöld, a szabály az, hogy ne koccanj, és általában az erősebb kutya… halad. A legfontosabb tolakodó eszköz a duda. És, azt írnám legszívesebben, hogy ennek ellenére egy koccanást nem láttam, de pénteken Callao felé menet, a külvárosban egy SUV valahogy felkerült egy pálmafa törzsére. Friss eset volt, a sofőr még benne, a kocsi hátul törött volt, tehát valaki felsegítette. Körülötte négy rendőrautó, 8-10 rendőr. De ezen kívül tényleg semmi!
Megnyugodva mentem tovább, Igazságügyi Palota, Sheraton hotel, alatta Reál Plaza. Mit mondjak, világszínvonal. Volt benne Szupermarket is, lett Niveám. Rögtön egy WC-ben be is kentem magam. (Szuper tiszta WC, fizetős, 45 Ft.) Nagyon meleg volt, de tömeg is. A Jirón De La Unión-on át elértem a Plaza San Martint. Hatalmas zöld tér, körben elegáns fehér paloták, (igaz, az egyik kiégve) középen hősi szobor. Mint minden téren…
Innen az utcák sétáló utcává váltak, elegancia, csodálatos díszítésű, még a konkvisztádorok korát idéző templomok, rengeteg üzlet, apró éttermek, (egyformán olcsók), és tökéletes tisztaság. Egymás után húzzák a kukás kis kocsijukat a sárga mellényes közalkalmazottak, és ha egy fruttis-papír véletlen leesik, az már fél perc múlva nincs ott. Csikkek? Ugyan kérem! Ez persze az egész kerületre vonatkozik, de a külvárosok is tiszták. Csütörtökön mentem San-Miguel egyik mellékutcáján a part felé. Kihalt külváros. Előttem egy mások által rossz kinézetűnek mondott fiatal férfi haladt. A járda szélén előtte ott hevert egy talán? papírzsebkendő, egy fehér fecni. Odaért, lehajolt, felvette, és 50 méter után bedobta egy sarki szemetesbe. Kicsit lefagytam! Megtenné ezt valaki civilizált, keresztény országunkban?
És megérkeztem a Centro Historico és egyben a Főváros legfontosabb, és talán legszebb terére, a központba, a Plaza De Armas-ra, vagy ahogy még emlegetik, a Plaza Mayor-ra. Maga a tér, szóval azt látni kell, leírni nem érdemes. Az Elnöki Palota, Múzeumok, Városháza, Székesegyház fogja közre, zöld, virágok, pálmák, márvány, szökőkút. És az ikonikus Lima- balkonok. A képeken meg lehet nézni. Na, itt aztán persze csúcsra járó rendőri és katonai jelenlét, de, (talán épp ezért) teljes nyugalom és béke. A szerencsétlen, talpig fekete golyóállóba öltözött, sisakos, plexi maszkos, hatalmas pajzsot cipelő, a hőségtől szenvedő rendőrök esemény híján turista lányokkal szelfiznek. De jobb ez így, illetve csak így jó.
A palota mellett tovább sétálva leértem a sebes vizű Rio Rimac-hoz, a város folyójához. A járművek által lezárt hídon áthaladva már ismét más hangulatú külvárosba, Rimac kerületbe értem. Nem mélyen sétáltam be, kicsit nézelődtem, olyan XX. század eleji, közepi hangulat.
Megéheztem. A palota mellett egy egyszerű kis étterem kellette magát, a fényképeken jó kinézetű kaják, beültem. A megrendelt és kihozott kaja még szebb és gazdagabb volt, mint a képen. Salátával, egy ü. Inca-colával 14 sol volt, 1300 forint. Borravaló nincs, pénztárnál fizetsz, blokkra, mint a boltokban! Újabb pozitívum.
Egy másik utcán jöttem vissza, az a minisztériumi negyed volt. Egy felirat nélküli épület bejárata előtt hirtelen nagy nyüzsgés, 3 rendőrmotor kísért be egy limót, megszaporodtak az öltöny alatt kék kevlárt viselő, napszemüveges, fülhallgatós emberek. Valakit vinni fognak, de vártam meg.
A Basilica de San Pedro mellett elkanyarodtam, (zárva volt) és indultam haza. Pár szép park, a sziesztázók tömege hevert a bokrok árnyékában. Egy Pantheon féle, belestem, koporsók, díszpompa, virágok odabent, de a ajtóban a katona nem engedett be. Az bejárat mellett egy szobor, Tupac Amaru. (Wikipédia). Vissza értem a Plaza Graura, és az épp beálló 508-al hazaindultam. Valami miatt a busz rövidesen kiállt, másikra kellett szállni. De, fél 5 után fáradtan így is hazaértem.
Jól esett a zuhany, leápoltam hámlásaimat, megettem egy nagy adag tegnapról maradt dinnyét a hűtőből, lassan n is lehűltem. Daniel megmutatta a mosógép működését, most dolgozik pár cuccomon, fényképeket felraktam. Marad idő még olvasni, holnap is egy tartalmas nap vár rám!
