Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 5. nap, Miraflores. Március 16. szombat.
Az előző részben kijutottam a Csendes-óceán partjára.
5. nap, március 16. szombat
Akkor most menjünk egy másik irányba! Mára Miraflorest, Lima egyik, ha nem „A” leggazdagabb kerületét néztem ki magamnak. Daniel a Metroval szembeni buszmegállóba tanácsolt, hogy ott kérdezősködjek, és lehetőleg a Municipal Tranport, tehát az állami busztársaság kocsijait válasszam. Otthonról már igyekeztem busz járatokra, menetrendekre rákeresni, falakba ütköztem. Annyit találtam, hogy a repülőtérről van a „Kék busz”, ami Mirafloresbe szállítja az ott megszálló turistákat, de nem áll meg, csak az ottani szállodáknál.
Városi buszként a Metropolitano Buszt említi a net, az a belvárosban jár, a külvárosok lefedettségéről nem sokat találtam. Azt is olvastam, hogy a városi közlekedés mostanában van szervezés, illetve tejes átalakítás alatt, így most csak az biztos, hogy minden bizonytalan.
A megállóban egy sárga mellényes irányítónak szóltam, hogy Mirafloresbe szeretnék menni, mit tanácsol? Elmagyarázta pergő spanyolsággal, hogy miként jutok oda, és én ebből semmit nem értettem. Ezt látta a lány is, nevetett, legyintett, adott egy jegyet 1.20-ért, (110 Ft!!) majd felküldött az ott álló buszra. Elhadarta a sofőrnek, hogy Te, figyelj már erre a külföldi balfácánra, és dobd le ahol kell, mert ide és ide akar menni. Az 508-as járat volt.
Utólag megnéztem, közel 25 km hosszú járat, átmegy a belvároson, de igazi menetrendje nincs. Útközben voltak megállók, amik nagyon mókásak. Legtöbbször körbe vannak bástyázva műanyag bójákkal, és van egy sárgamellényes, aki ha hivatalos busz jön, elveszi a bóját, és beengedi a buszt. Ha ügyes! Mert abban a pillanatban besurran pár kalóz micro, és a kalauza üvöltve csábítja el az utasokat. Mivel ezek oda mennek, és ott állnak meg, ahol mondja az utas, néha sikerül is. A mi sofőrünk, (meg úgy mindenki) dudál, a forgalom áll, kimondottan szórakoztató. Ugyancsak a szórakoztatásunkról gondoskodnak a minden pirosnál azonnal felbukkanó mutatványosok, táncosok is.
Mentünk, mentünk, várost néztem, beértünk a legnagyobb belvárosi csúcsba, átvergődtünk egy borzalmas, húsz-rendőrös kereszteződésen, a sofőr megállt, hátrakiabált nekem, előre hívott, mondta, hogy szálljak le, és elmagyarázta, hogy merre menjek, hol a megálló, és melyik buszokat keressem, amik Mirafloresbe visznek. Hát kérem… Egy mosoly, egy gracias, és megint tanultam valamit.
Megtaláltam a másik járatot, (306) és fél óra múlva célhoz értem. Felhőkarcolók közé, a látható és tapintható luxusba. A település, ( mert az volt, mielőtt Limába olvadt) 1850 körül alapult. Most kb. 10 négyzetkilométer, és kb. 100 000 lakosú üzleti, szórakoztató és turisztikai központ. A városrész központjába vezető út mellett jó pár kimondottan elegáns, a 19-20. század stílusjegyeit magán viselő, érdekes díszítésű, “spanyolos” házzal, kis palotával találkoztam.
A legnevesebb szállodaláncok képviselve vannak, a világ összes menő divatmárkájának üzlete van itt, szóval, menő hely. De, pénzt is hozzon magával, aki itt akar nyaralni. A központban két gyönyörű park, a Central, és a Kennedy kapcsolódik egymásba. Egzotikus növények, pálmák, utcai festők kiállításai, kicsit majdnem Párizsias hangulatú. Könnyedségével és bohémságával. A két park találkozásánál a Virgen Milagrosa spanyol stílusú temploma. Szerencsém is volt, épp miséztek, be tudtam menni. Eddigi tapasztalatom szerint, a templomok misén kívül zárva tartanak.
Egy rövid hűsölés, majd lementem a 80 méterrel lejjebb levő Costa Verda strandra. Látványos volt, ahogy a templomból kilépve, a part felé vettem az irányt, a magasbanyúló házak között egész alacsonyan sűrű ködpára (felhő?) gomolygott be az utcákon.
A Zöld Part inkább a szörfösök, és talán a napozók kedvence, a nagy hullámokban, a meredek kavicsos parton nem ideális a fürdés. A strand fölött egy nagyon szép parkból lehetett csodálni a kilátást, és romantikázni, szelfizni pároknak az ismert, ikonikus ölelkező pár hatalmas szobra előtt. Épp egy nagyot húztam a vizesüvegemből, egy mosolygó rendőr kívánta egészségemre. A szokásos honnan jöttemre Ő is rávágta hogy ááá, Budapest, beautiful! Híztam. Kézfogással köszönt el, és az ilyen apró, pozitív élmények nagyot dobnak az ember általános közérzetén.
Kicsit még üldögéltem a parkban, nézelődtem, és ilyenkor, nem figyelve, hanem teljesen átadva magad a zavartalan pillanatnak, ilyenkor hasít bele az emberbe, hogy Te Úristen tényleg itt vagyok, ezt tényleg átélem? És ez nagyon jó érzés.
Nagyon el is szaladt az idő, bár nem siettem. Az élményt megpróbáltam megosztani egy videotelefonnal, Kislányommal, Katussal, de a sebesség itt sem volt fényes. Az a pár perc beszélgetés is nagyon jólesett. Kerestem egy buszmegállót, és elindultam haza. Nagyon meleg volt ma is, még jobban leégtem, fejfedő kéne. A buszon egy nagyon érdekes és tetsző dolgot vettem észre. Mikor felszáll egy Hölgy, és nincs szabad ülőhely, azonnal felugrik a legközelebb ülő két-három férfi, hogy átadja a helyét. Nagyon szimpatikus volt!
A haza busz zavartalan volt, bár hosszú, az 508-as egy másik útvonalon, jó nagy kerülővel jött haza. A szokásos bevásárlás, az itthoni esti rutin után most egy kis olvasás. Holnap szerintem vasárnapi pihenőt tartok.
