Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. Az első nap, Amszterdam. Március 12. kedd.
Az előző részben megbeszéltük miért, és hogyan is jöttlétre ez az út.
Az első nap, az indulás napja, március 12. kedd.
Az útra vinni szándékozott cuccokat már sok nappal előtte megterveztem, átgondoltam, listáztam. Hétfőn gyorsan mindent becsomagoltam, így az indulás előtti este nyugodtan fekhettem (volna) le. De az az érdekes tulajdonságom van, hogy ha valahová megyek, vagy a családból bárki, tehát időre kell kelni, akkor nem tudok aludni. Most egy kis altatóval rásegítettem, így reggel fél ötkor jó ideig kukorékolt a kakas a telefonból, elég sokára jöttem rá, hogy az nekem szól. Gyors öltözködés, indulás, és fél órával az első gyors indulása előtt már az állomáson voltam.
Optimista ember lévén, már a hazaútra is megvettem a gyorsvonati pótjegyemet, amivel nagyon megkeverhettem szegény pénztáros hölgyet, ugyanis mindkét jegyet április 7.-re adta, az oda útit is. Ez némi fennakadást okozott a kalauznak, még többet a most felbukkanó ellenőrnek, de végül szerencsésen sorban álltam Ferihegyen a biztonsági ellenőrzésre. Levetkőztem, de biztos voltam, hogy „fennakadok”, hisz volt nálam olló, nordic walking botok, folyadék, rengeteg elektromos kütyü. De csodák-csodája, megtört egy régóta tartó folyamat, nem kellett magyarázkodnom, kérnem. Jó kezdet.
Elsőbbségit vettem a Ryanair-nél Madridig, hiszen rengeteget szigorítottak a poggyászszabályzaton. Így viszont 1400 ft pluszért vihettem kettő, egy kis és egy nagy kézipoggyászt a fedélzetre. Csak egyet vittem, és a minimalista tervezésnek köszönhetően ez az egyetlen hátizsák, amivel jöttem, mindennel együtt 9 kg. És ebben benne van a napi használatra, (ivóvíz, fényképezők, stb.) magammal hozott tartalék, kis hátizsák is.
Szerencsés nap volt, mind a MÁV, mind a Ryanair meghazudtolta önmagát, pontosak voltak, kicsit korábban leszálltunk Madridban. Induláskor reggel 0 fok, délben Madridban 24 fok. Egy kis szoktatás a várhatókra…. Úgy terveztem, hogy maradok a reptéren az Amszterdami járat indulásáig, de ott ugrott be, hogy az még jó pár óra. Kiléptem az épület elé, és az utolsó előtti ember szállt fel a (érdekes, ott is) 200-as buszra. Én voltam az utolsó. Az 1.50 euró, amibe a jegy került, véletlen épp zsebben volt, fél óra múlva a Pláza America három szintes földalatti buszállomására süllyedtünk a mélybe.
Mikor napvilágra kerültem, rögtön öltözék-átrendezés következett, magyarul vetkőztem. Semmi célom nem volt, táguló körökben jártam az utcákat, tereket, akklimatizálódtam a spanyol(os) környezethez, és már csodálatosan éreztem magamat. 15 éve voltam itt utoljára, sokat változtunk mindketten. Egy üveg Colát vettem, inni már muszáj volt, bár óvatosságból reggel óta nem ittam semmit. Gyorsan elszaladt ez a pár óra, indult vissza a busz.
A Barajas reptér négyterminálosra bővült, a KLM gép a hármasról indult, de a busz szerencsére ide is elvitt. Egyszerű becsekkolás, problémamentes biztonsági beléptetés. Az első rossz szájíz a sorban állásnál, a kapunál volt, nagyon kemények voltak a csomagokkal. Épp előttem egy lánnyal csomagoltatták ki az enyémnél szemre kisebb hátizsákját, és csak felét (az igaz, hogy általuk adott céges szatyorban) vihette fel kézipoggyászként, a hátizsák ment a csomagtérbe. Engem szó nélkül felengedtek.
Útközben megdőlt az a tévhitem, hogy a „neves” légitársaságoknál tágabb az sorok közötti lábtér, mint a fapadosoknál. Ugyanolyan kényelmetlenül szűk volt. Meleg, mit meleg, megfoghatatlanul forró vacsorát kaptunk, és mikor egy idő után a műanyagtetőt feltudtam tépni, na mit láttam? Esküszöm Nagymamám csinált valamikor ilyen krumplistarhonyát. Mert az volt! A teteje megcifrázva egy kis paradicsomkockával, de ízes, fűszeres tarhonya volt szafttal, csípős is volt egy kicsit, plusz adtak hozzá még sót-borsot. Egy kis desszert, kávé, ital, és már ereszkedtünk is a holland fővárosba.
Kint kemény szél vágta a hideg esőt a 3 fokos levegőben, lehetett visszaöltözni. Sima beléptetés, és már kereshettem is a vonatot, amivel az előre foglalt szállodámhoz mentem. Igenám, de Schiphol hatalmas, még sosem voltam, nem volt egyszerű feladat. Megtaláltam, már csak jegy kellett. Az automata valamiért nem fogadta el a kártyámat, nyitott vasúti pénztárat kellett keresni. Éjfél volt. Nagy nehezen minden összejött, nemsoká 130-al száguldottam a Via Amsterdam Hotel felé.
A tök sötét, külvárosi vasútállomásról nem lett volna egyszerű az esőben, hatalmas szélben megtalálni, a szállodát, ha nincs a Google térkép útvonaltervezője, ami minden következő lépésemet bemondva, kézen fogva vezetett a 10 percre levő Hostelig. Villámgyors bejelentkezés, megkaptam az ajtókártyát, és az első emeleti szobába negyedikként érkeztem. Nem örültek nekem, hajnali egy volt. Jutalomként én kaphattam a három emeleteságy első emeleti fekhelyét. Felküzdöttem magam, és gyors elalvásban reménykedve vackoltam be magam, mikor az alattam levő keményen horkolni kezdett. De, valahogy csak reggel lett.
