Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 15. nap Puerto Maldonado. Március 26. kedd
Az előző részben elindultam az esőerdők felé.
15. nap, március 26. kedd
Tegnap este a buszterminálnál zártam a naplót. Rendben és időben ment minden, a korábban már leírtak szerint. Annyi különbséggel, hogy itt nem kértek terminál-belépőt, ingyen lehetett a buszhoz eljutni. Ez is a szokásos Cruz del Sur fekete-piros-sárga emeletes busza volt, az alsórész a VIP, a felsőrész az economy (itt regular, gazdaságos). Januárban, a honlapjukon mind a két osztály egy árban volt, így a VIP-re foglaltam. Próbáljuk ki! Az egész alsó részen 12 ülés, pontosabban ágyszerű fotel van. Januárban én voltam az első, választhattam, tegnap már teli volt. És itt, a pénztárnál, a két osztály ára is különbözött.
Szokatlan, hogy a steward beszállás után azzal kezdi, hogy behúzza az összes függönyt, nem lehet kilátni. Aztán, a helyén mindenkit videóra vesznek, bemondják mellé az ülésszámot, nevet. Végül csak elindultunk. Akkor már csak 6 fok volt kint, jól jött a párna, pléd. Először fülhallgatókat osztottak, ha valaki filmezni akar az előtte levő képernyőről, aztán vacsora. Követte az üdítő, majd tea-kávé. Már menetközben összeszedték a maradékokat, majd lámpaoltás.
3400 méterről jöttünk le 182 méterre, (Puerto Maldonado tengerszínt feletti magassága) tehát végig lejtett. A kemény Andokon jöttünk keresztül, tehát végig szerpentin. Van az utastérben km/h kijelző, 25-30-al tekeregtünk végig, míg le nem értünk. Ezt, csak azért írom, hogy hiába fáradt az utas, hiába kényelmes az ágy, ha billeg, lejt, fékez, stb. nehéz aludni. Nem is sikerült sokat.
Hétkor érkeztünk, egy elég szerény hangárszerű váróba. A sofőr mondta, hogy vetkőzzünk neki, 28 fok van, 96% páratartalom. És, tényleg csöpögött a levegő.
A mellékhelyiségben gyorsan át is öltöztem, lazábban vágtam neki a szállóig tartó közel 4 km-nek. Csábítottak sokan a terminál előtt, de a gyaloglás volt betervezve, 13.30-kor lehetett csak bejelentkezni. Elméletileg… Na meg, szokatlan volt a jármű, három kerekű riksa, vagy sima motor. Itt ugyanis már annyira drága a benzin, hogy gyakorlatilag szinte csak ezekkel közlekednek, autó alig van. Na jó, pár db. Pedig szegények nagyon csábítottak, még párszáz méter után is kiabáltak rám, hogy „ hey,gringo!”. Limában mikor a hőség ellen megvettem a fehér, karimás kalapot, jó ötletnek tűnt. Azóta viszont, hiába akarok én beleolvadni a tömegbe, mindenütt én vagyok a gringó. Igaz, Cuscoban amúgy is nehéz lett volna a 180-as magasságommal, az átlag 160 magas inkák közt elvegyülni. Úgyhogy, maradtam gringó, ma többször megkaptam.
Elég világvégi utakon indultam el. A külvárosban aszfalt gyakorlatilag csak a bevezető 30C úton van, a többi sáros földút. Járda itt még nincs. Rozoga hullámlemez viskók, a többit képzeljük hozzá. Kb. 1 km után értem el egy Mercado-t, a 3 de Mayo bevásárlóközpontot. Na kb. innentől növekedett a forgalom, lett járda. Amúgy, tényleg hatalmas csarnok, kis standokon, gyakorlatilag mindent lehet kapni. A legmodernebb Hifi-től, a marhabelsőségig és fejig mindent. Volt étkezési szekció, én pedig éhes voltam. Egymás melletti kis standok, kb. ugyanolyan kínálattal, és árakon. Egyikhez találomra leültem, és kértem egy szemmel láthatóan banánlevélbe csavart, és abban főtt valamit. Megkérdeztem a nevét, tamale volt. Kibontva rizs volt benne, egy csirkecombbal. Adtak hozzá nagyon csípős szószt, és lilahagyma salátát. Jól laktam 6 solért, 500 ft. Azt már útközben megfigyeltem, hogy főttet reggeliznek. A kis kifőzdék asztalai ott voltak közvetlen az út mellett, és egész családok reggeliztek jóízűen, többnyire rizst, valamivel.
Az utcán még vettem talicskából 3 banánt, kisebb volt, mint otthon, és mikor kibontottam nem fehér volt, hanem sárga. És, finom! Itt is árulják az utcán a rengeteg főtt tojást. Egészúton mindenütt találkoztam vele, és többnyire nem tyúk, hanem apró, pöttyös kis fürjtojást. Kérsz egy adagot, egy nejlonzacskóba beledob egy marékkal, kicsit megszórja sóval, egy fogpiszkáló, és jóétvágyat! Eddig még nem vitt rá a lélek, de hazamenetel előtt megkóstolom. Majd otthon meggyógyulok….
Már az érkezés pillanatában, a terminálból az utcára lépve megütött a város szaga. Ez is megér pár szót. Indulás előtt, a fórumokat olvasgatva találkoztam egy bejegyzéssel. Nem emlékszem milyen náció fia volt, de a lényeg, amit írt, hogy benne egy dolog maradt meg Limából, a mindent átható húgyszag. Na, ez alapból szomorú! Valóban van Limának (IS!!) egy jellegzetes illata, de az nem a fent idézett illat volt. Örülhetne bármelyik világváros, ha feleannyi nyilvános WC-je lenne, mint Limának. Egyszer sem láttam magán nyilvánosan könnyítő embert, de nyomát sem, pedig megjártam a leg-leg külvárosokat is.
Tényleg van minden nagyvárosnak jellegzetes, egyéni illata, amit csak a betérő idegen érez meg. Ez lehet az ott használt üzemanyagé, a közelben termelt akármié, nagyobb mennyiségben tartott állatoké, az országra jellemző fűszeré, lehetne sorolni. De, van és létezik ilyen. Maldonadonak fülledt, víz, és kicsit mocsár szaga van. Talán, esőerdő rothadás illata. De, egyáltalán nem kellemetlen.
Szóval, szépen haladtam befelé. Páran még kiabálva „legringóztak” de mosolyogva, integetve. Mint ahogy viszonoztam. A város amúgy fiatal, 1902-ben alapították. Az ok, a gumi volt. Hatalmas, az itteni, valamint a közeli két szomszéd Bolívia és Brazília őserdeiben levő kaucsuk ültetvények termését kellett eljuttatni az Atlanti-óceáni kikötőkbe. Az itt átfolyó Madre de Dios, és a Tambopata folyókon, valamint mellékfolyóikon rengeteg gumi érkezett kis hajókon, amit valahol átkellett rakni nagyobbakba, amíg az Amazonason már végig tudtak menni, a nagy keleti kikötőkhöz. Ez a hely pedig Puerto (kikötő) Maldonado lett. A gumibáró, Fitzcarrald ötlete alapján született városnak ma 85 ezer lakosa van, nevét pedig Maldonado-ról, a Madre de Dios felfedezőjéről kapta.
Ma már itt megy keresztül az Interoceanic Highway, (ez a 30C) ami Brazília belső, folyami kikötőit köti össze immáron a Csendes óceánnal. Ennek része a folyót közvetlen a szálló mellett átszelő, 2012-ben átadott 722 m hosszú Puente Continental névre hallgató kábelhíd is.
Közben beértem a szállodába. Ez egy nagyon hangulatos szálláshely, a folyópart meredekére épült, növényekkel dzsungelszerűen benőtt területen. Ide rejtették el a fából készült, pálmalevéllel fedett bungalókat. Sok van, vannak egy-két személyesek, ezek drágábbak, és vannak Hostel jellegűek, 4-6 ággyal, koedukált elhelyezéssel.
Az enyém négy ágyas, egy srác szobatársam van, és 12$ egy éjszakára. Közös fürdő, egyéb létesítmények, de egy-két éjszakára megfelel. Innen indulnak a dzsungelbe, a Madre de Dios, és a Tambopara Nemzeti Parkokba a dzsungeltúrák. Oda indulok reggel én is, fél 9-re jönnek értem.
Elhelyezkedtem, lezuhanyoztam, majd egy kis pihenő után szétnéztem a környéken. Meg is éheztem, már nincs bennem tartás az itteni kajáktól és kajáldáktól. Az egyik utcában egy kis konyha, 4-5 asztal, helyiek ebédeltek jóízűen. Beültem, már hozták is, valami nagy pohár ismeretlen ízű, de finom, hideg, facsart gyümölcslevet előitalnak. A leves, zöldséges rizsleves, utána csirkezúza összesütve maniókával, hozzá rizs. Desszert pedig hideg gyümölcszselé. És, mindez 5 sol, 450 ft. Kicsit odébb leültem egy egyszerű kávézó teraszára, és megittam az út eddigi legjobb kávéját! (1.50 sol, 135 Ft.) Vigyorogva néztem egy darabig az utca forgalmát, nagyon jól éreztem magam! Már tetszik Maldonado!
Természetesen itt is találkoztam a kedvenceimmel, a Peru szabad lelkű, gyönyörű kutyusaival!
Aztán szedtem a sátorfámat,besétáltam, mert hirtelen dörgött, beborult, itt gyorsan kitör egy trópusi eső. Végül nem esett. Fürdőnadrágot is hoztam, először használtam. Hűsöltem egyet a szálloda szép kék medencéjében. Képeket raktam fel, (elég lassú a net, a wifi), és korán lefekszem, holnap fárasztó nap lesz. Indul a dzsungel túra!
