Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 12. nap, Cuzco. Március 23. szombat.
Az előző részben még egy kicsit ismerkedtem Arequipával, majd tovább indultam Cuzcoba.
12.nap, március 23. szombat.
Túl egy nagyon fárasztó, de csodálatosan izgalmas napon. Az út eddigi legszebb városában, Cuzcóban vagyok. De menjünk sorban. Rendben elindult este a busz, hamarosan vacsora, majd lámpaoltás következett. Korán volt még, úgysem tudtam volna aludni, megnéztem a TAB-ról egy filmet. Gyorsan lehűlt bent is a levegő, a kapott pléd most jó szolgálatot tett. Látni úgysem láttam semmit, próbáltam aludni. Görcsölt és fájt a lábam, nem igazán ment. El-elszunnyadhattam, csak felszínesen, de egyszer azért csak kivilágosodott. Kemény szerpentineken, néha életveszélyes előzésekkel, de így is lassan haladtunk. Az elővárosoknál belefutottunk a reggeli csúcsba, mindenesetre bő egy órás késéssel érkeztünk.
Felvettem a csomagot, kihasználtam az újra megjelenő térerőt, (a hegyek közt semmi), és a buszpályaudvaron még felraktam a tegnapi történéseket. Ráértem, a papír szerint 1-kor lehet bejelentkezni a szállóba. Ráérősen vágtam neki az OsmAnd szerint 2.7 km hosszú sétának. Nagy volt a forgalom, éledt a város.
Cuzco, az inkák fővárosa, ők alapították valamikor 1230 körül. Fénykorában 200 ezren lakták, ami akkor hatalmas városnak számított. Aztán a belső ellentétek okozta gyengülésre 1533-ban Pizzaro és katonái tették fel a pontot, az Inka Birodalom megszűnt. A spanyolok először kifosztották, majd a saját ízlésükre újjáépítették, fejlesztették a várost. Ma 340 ezren lakják, (a vonzáskörzetekkel kb. 430 ezren) a 3400 méter magasságban fekvő települést, az itt lakó legnagyobb része indián eredetű.
Ennyit a száraz tényekről. A nap megint elemében érezte magát a kék égen, én meg mind jobban izzadtam. Érdekes, hogy a levegő 15-20 fokos egész nap, de ha süt a Nap, kánikulát érzünk. Igaz, az UV sugárzás 11-12 fokos, extrém magas. Pillanatok alatt le lehet égni. A magasság különösebben nem viselt meg, kicsit jobban pihegtem, és fájt a fejem délelőtt, bár ez valószínűleg a kávéhiány miatt.
Az első benyomások nagyon jók voltak. Rendezett, tiszta a külváros is, annyi, hogy ezek modernebb, mai építmények. Széles utak, sok park. Persze, ahogy növekedett a lakók száma, és a város terjeszkedett, felhúzódott a környező dombokra, ott lehet, hogy más a helyzet. A belvárosba érve fokozódott a csodálatom. A főtér hangulata, a hűst adó árkádok, a hangulatos színes balkonok, erkélyek, a monumentális, vörös, gyönyörűen faragott templomok, szóval, még felpakolva is élveztem minden lépést, minden feldolgozott pillanatot. Mert zúdult az élmény, csak győzzem befogadni.
Közben egy meredek utcán megérkeztem, Blacky Hostel. Kívülről semmi különös, belül nagyon hangulatos. Bejelentkeztem, de csak 1-től lehet ágyat foglalni, a nagy hátizsák maradt, én meg megkönnyebbülve, nekivetkőzve elindultam asszimilálódni Cuzcóba.
Az első sarkon, az utca felénél levő kis tér felöl pezsgő latin zene szűrődött, és színes népviseletben levő embereket láttam. Nézzük meg mi ez. Annyit sikerült kiszűrni, hogy valami karneváli felvonulásra készülnek helyi néptánc csoportok, egy megkoronázott helyi szépséggel pedig a TV interjút készített, Ő volt a Karnevál-királynő. Én pedig, (és a számtalan turista) egy nagyon hangulatos felvonulást, vérpezsdítő zenét, szép éneket, pergő táncot, szóval egy váratlan, nagy élményt nyertem.
A táncos menet a Főtérre vonult, ahol már átszellemült, megindult szónoklatok bömböltek a hangszórókból, és az én ízlésemnél már nagyobb volt a tömeg, úgyhogy nem ünnepeltem velük.
A környező, csendesebb utcákat jártam, minden szeglet tartogatott valami meglepetést. A Főtértől alig 100 méterre belestem egy nagy udvarra, a zöld füvön alpakkák heverésztek, legeltek. Ezek már igaziak voltak. Pár fényképhez még modellt is álltak. Dél volt, tűzött a nap, már nagyon kívántam egy zuhanyt, de legalább hűvöst. Egy díszes épület udvarában szép szökőkút, bementem fényképezni, bent Andok természettudományi múzeum. Írtam a hozzáállásomat a túl sok múzeumhoz, de ez csábított. Jó, 3 solos belépő is volt, na meg, hűvös. Az Andok és Amazonas élővilágával foglalkozott, minden ott élő állat, rovar, hüllő képviselve volt, sajnos, csak kitömve, tartósítva. Érdekes volt.
Eljött az egy óra, visszajöttem, elfoglaltam az ágyamat. Egy 18 ágyas, koedukált terem, fiatalosra stilizálva, hangulatos, tiszta. Két részletben 6 éjszakát fogok itt lenni, de már jól érzem magam benne. Szép, modern zuhanyozók, felszerelt konyha, mosási lehetőség, wifi, reggeli, és ez éjszakánként 6.50$-ért. Lezuhanyoztam, kicsit pihentem, főztem kávét, kokateát hogy kicsit feldobjon, átöltöztem, és elindultam újra. Először az utazási irodát kerestem meg, akiknél programokat rendeltem, most véglegesítettünk, megbeszéltük a részleteket.
Majd másfelé indultam, és egyszer csak a San Pedro téren, az ugyanilyen nevű hatalmas piacnál kötöttem ki. Tudat alatt, már éhes voltam. A tegnapihoz hasonló választék, bőség még délután is, ugyanúgy a házi kifőzdék, egyiküknél elcsábultam. Hatalmas tál tyúkhúslevest adtak, tele zöldséggel, sok hús, tészta, különleges fűszerek, különleges ízek. Mindez 6 sol, 540 ft. Volt benne egy nagy, vastag zöldségnek kinéző valami, azt nem szeretem. Rápróbáltam, ez omlós, finom, különleges állagú, ismeretlen íz. Kérdeztem a szakácsot, az mi? Hát, a híres manióka! Olvastam, hogy a világon ez a gyökér a negyedik legjelentősebb kalóriaforrása az emberiségnek. Finom volt, az, meg az egész csípős, forró leves.
Még nézelődtem a zsúfolt, szomszéd utcákon, a piac külső részeiben, de lassan sötétedett, én meg fáradtam. Elindultam hazafelé. A főtér, a kigyulladó fényekben, még hangulatosabb volt. Egy zavaró volt a mai napban. Tudom, az itteni emberek nagyrészt a turistákból élnek. Rengeteg utazási iroda, vendéglátóhely van, nagy a konkurencia, fogni kell a vendégeket. De hogy ne lehessen az utcán, nyugodtan, úgy végig sétálni 10 métert úgy, hogy ne rohanjanak le, ne akarjanak berángatni enni, vagy a legjobb útra, vagy a legjobb szálláshelyre, na ez már a végén nagyon idegesítő volt. Azt meg végképp nem értettem, hogy miért kínáltak vagy harmincan masszázst.
Na jó, tolerancia. Nekik is élni kell, elszoktam már ettől. A biciklitúrákon nem volt ilyen. Hazaértem, fényképek rendezése, írás, és máris fél 11 van. Nagyon álmos és fáradt vagyok. Kb. 12-en vagyunk, fele-fele, de csöndes szomszédok. Remélem nyugis éjszaka lesz.
