Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 10. nap, Arequipa. Március 21, csütörtök.
Az előző részben buszra szálltam, és Arequipa felé indultam.
10. nap, március 21, csütörtök.
Tényleg hosszú volt az éjszaka! Mit mondjak, ágyban jobb. Öregszem? Szóval este ránk sötétedett, túl nagy hasznát innentől nem vettem az első soros panorámaülésnek, hacsak azt nem, hogy szűkebb volt a lábrész. Hozták a vacsorát, amit még januárban rendeltem, húsos menüt. Óva intettek indulás előtt, hogy amit a buszon adnak ne egyem meg, de láttam, a gyerekek is megették, na meg, ha már főztek rám…. szóval ez is egy fajta kaland. Eddig még nincs baj!
Aztán a teljes sötétség. Végig a tengerparti 1S úton jöttünk, megállva az útba eső nagyobb településeken, Ica, Nasca, Ocona, majd már világosban kanyarodtunk be a hegyek közé. Addig is, amikor felületes szunyókálásomból fel-fel néztem, általában durva terepet, szűk, és kacskaringós szerpentint láttam magam előtt. Az, hogy a tengerparton halad az út, azt jelenti, hogy vele párhuzamosan. De jóval a víz szintje fölött, az óceánból függőlegesen kiszakadó sziklafalba mart úton.
Ahogy elhagytuk a partot, meredeken emelkedni kezdett az út. Tengerszintről fel kellett jönni 2350 méterre, annyin vagyok most. A kétszer egy sávos út elég zsúfolt volt, sok túlrakodott teherautó kapaszkodott egyesben bőgetve a motort, és ugye ilyen beláthatatlan kanyarokkal teli úton nem lehet előzni, és jó nagy sorok torlódtak fel. Illetve lehet, és a mi sofőrünk is belement néha olyan előzésekbe, hogy mivel pár millis a hajam, az nem állt égnek, de párszor markoltam a karfát, szorosabbra rántottam a biztonsági övet, és hálát adtam az ötletért, hogy plusz életbiztosítást kötöttem az útra. Persze a vezető nem úgy látta a volán mellől, ahogy én láttam fentről. (Vagy egyszerűen nem látta, amit én már fentről láttam.) Mindenesetre biztos nem véletlen az út mellett lépten-nyomon sorakozó sok kis kereszt, síremlék.
Most bemásolok egy szemelvényt abból, amit most két napja olvastam egy, a perui közlekedéssel foglalkozó portálon. Kicsit hosszú, és gépi fordítás, de érthető. És érdekes. „ Cruz del Sur általában elég biztonságos, de néha baleseteket jelentenek (általában kisebb balesetek, de 2016-ban 2 súlyos halálos balesetről számoltak be 2 halálos áldozattal), és az utóbbi 5 évben több busz-eltérítés történt a Lima-Ica-Nazca-Cusco útvonalon. Ennek fő oka az, hogy a Cruz del Sur, mint a Peruban lévő többi busz-társaság, mindig átmegy az Andok hegységén, amikor Lima és Cusco között közlekedik, és fordítva. Ez a leggyorsabb út (körülbelül 5 órát takarít meg, mintha hosszabb utat tesz az Arequipán), de mivel a busz az Andok közepén halad, elveszítik a GPS jelet.
A helyi tolvajok tisztában vannak ezzel, és a helyi fedélzeten tartózkodó személyt használva koordinálják a busz megérkezését egy bizonyos pontra, és nagy sziklákat helyeznek az út közepére, amely megállítja a buszt. Ezután fenyegetik a gépkocsivezetőt a fegyverükkel, amíg kinyitják az ajtókat és hagyják, hogy a fedélzeten, hogy ellopják a fedélzeten lévő összes turista hitelkártyát, útlevelet, laptopot stb. Volt egy közelmúltbeli eltérítése a Cruz del Sur busz , amelyben az utasok fedélzeti kirabolták a $ 50,000!
Ez sajnos elég gyakori ebben az útvonalon, és Oltursa, Civa és más híres cégek is ugyanazokat a problémákat tapasztalták. Ezért, mint a Peru Hop turisztikai cégek mindig használják a hosszabb útvonalat az Arequipán keresztül, de a helyi peruioknak gyorsabban kell elérniük a rendeltetési helyüket, és ezért a Cruz del Sur és más buszvállalatok működtetik ezt a gyorsabb, de veszélyesebb.” Idézet vége. Nos, ha ettől nem jön meg a kedvünk buszozni, akkor semmitől.
A teljesen néptelen, kiégett halott hágókat elhagyva egy kicsit aztán visszaköltözött az élet. A kopárság maradt, de mivel az ország harmadik legnagyobb városához közeledtünk, az úgynevezett szatellit-települések is megjelentek. Igazából ahogy nézelődtem, hiába gondolkodtam rajta, a mi fogalmainkkal el sem tudtam képzelni, hogy az itt élő (inkább lakó) emberek tényleg miből is élnek, mit csinálnak, mivel foglalkoznak..
Aztán egyszer csak városiassá vált a környezet, ki is zöldült egy kicsit, 18 és félórás út után, egy óra késéssel, baj nélkül megérkeztünk. A csomagkiadás megint az iroda pultjánál történt, mikor megkaptam, indultam megkeresni a szállómat. Van egy turisztikai iroda is a terminál kijárata mellett, beintettek, és mutatták, hogy van ingyenes papíralapú várostérképük. Ritkaság már, elfogadtam. Nem voltak tolakodóak, mondtam, hogy szállás van, és gyalog megyek, elfogadták. Kérdezték honnan jöttem, szörnyülködve csapták össze a kezüket, tudták hol vagyunk, de magyarral, ott, és Ők még nem találkoztak.
A kapuban már megrohamoztak, taxi, hotel, de én mindenkire kedvesen mosolyogtam, és mentem. Az OsmAnd-ot kértem segítségül, és fél óra alatt kézen fogva a kapuig vezetett. Illetve, egy kapuig. És azt mondta, hogy ön célhoz ért. Én ennek örültem, de nem láttam, csak egy magas kőkerítést, azon meg egy masszív kaput, sok zárral bezárva. Becsöngettem, jött Emilio, egy fiatal srác, és megnyugtatott, hogy jó helyen járok. Egy kis reklám! Carolina`s Hostel, igaz, koedukált, többágyas szobák, de pl. én most egyedül vagyok egy négyágyas szobában. Tiszta, modern, egyszintes épület, pár éves lehet, tágas, jól felszerelt konyha, (vettem magamnak egy kis üveg Nescafét, hogy főzök, Emilio csodálkozott, hogy ott van az ő ugyanolyan nagy üvegjük szabadszedéssel, miért nem abból iszom?) tiszta, nagy fürdőszobák. Ja, és mindez 6 dollárért egy éjszakára. Kaptam kulcscsomót, mivel kértem, hogy a csomagomat csak másnap este vihessem el. Megegyeztünk, ágy 11-ig szabadul, a csomagot ott hagyom a TV szekrényben, Ő délután már nem lesz itt, akkor jövök, amikor akarok. A kulcsot hagyjam majd ott. Szóval, jó hely!
Lepakoltam, lezuhanyoztam, egy kis pihenés, majd ismét kánikulában elindultam bevenni a várost. Peru jelenleg harmadik legnagyobb városát 1540-ben 96 telepes alapította, ma tartományi székhelyként kb. 900 ezer lakosa van. A városon folyik keresztül az Apurímac folyó. Ez a környező hegyekből lerohanó, a városban is sziklák között bukdácsoló folyó nem is túl rég komoly rangra tett szert. Érdekes dolog, de a világ leghosszabb folyója címet nemrég elnyert Amazonasnak egész a közelmúltig nem tudták meghatározni a forrását. Ez csak 1994-ben sikerült, de akkor is csak nagy valószínűséggel. Ez úgy kötődik a mi Apurímac-unkhoz, hogy hosszas mérések (és viták) után arra jutottak, hogy az említett folyó forrása, egyben az Amazonas forrása is.
Az első benyomás, lehet, hogy csak Lima után, az volt, hogy egy kisvárosban járok. Relatív csend, ráérős, nyugodt tempó mindenben, sehol nem láttam zsúfoltságot. Ebédre egy zöldségesnél vettem két hatalmas banánt, 70 forintnyit kért érte, hirtelen jól is laktam. Könnyedén, alig 20 perc kényelmes séta után beértem a város legnépszerűbb helyére, a főtérre, a Plaza de Armas-ra, az útikönyvek No.1-ára. A teret annak egy egész oldalát elfoglaló Bazilika hófehér épülettömbje uralja, ez a második helyezett. Érdekessége, hogy a városalapítás évében, 1540-ben rögtön el is határozták a megépítését, mégpedig azonnal sillar-ból, ebből a fehér, megkövesedett lávából. Ne feledjük, hogy a város három vulkán ölében fekszik, tehát rengeteg épület épült ebből az anyagból, ezért is hívják Arequipát Fehér Városnak.
Persze a három vulkán sok rosszat is tett, csak most csücsül mindhárom békésen fehér hósapkája alatt, régebben sokat huncutkodtak. Ennek a labilis tektonikus alapzatnak is köszönhető, hogy a várost, és így a Katedrálist is számtalanszor elpusztította a földrengés. Legutóbb 2001. június 23-án 8.1-es földrengés okozott hatalmas károkat.
De, ennek persze már nyoma sincs, a város ragyog. A harmadik helyen a Szt. Katalin zárdát ajánlják, viszont utána olvasva, sok fórumozó kifejezetten lebeszél a meglátogatásáról. A belépő eldöntötte a kérdést, 40 solt, az eddigi legdrágább belépőt nem engedhettem meg magamnak. Kompromisszum köttetett, kívülről megcsodáltam.
Rengeteget kóricáltam, már ma, és már meg is állapítottam, hogy ez a két nap bőven elég lesz a városra. Nagyon szép, hangulata van, de az igazi látványosság a szűk belváros. Itt van rengeteg múzeum, galéria, stb. de ugye, múzeumból és templomból is a kevesebb néha több.
Fél hat körül nagyon fáradt voltam, hazajöttem. Csend van kevesen is vannak szerintem, még senkivel nem találkoztam. Szerintem ma este sem kell ringatni!
