Egyesült Arab Emirátusok, Dubai. – A végletek és szélsőségek sokkoló és pazar élménye (7.rész, Burj Khalifa Nem szép dolog, de lenéztem az összes embert a világon)
Az előző részből sok minden kiderül Dubai -ról, többek között az is, hogy hol érdemes teát venni. Olvasd el, ha még nem tetted! Ebben a részben további élményinkről olvashatsz, amit Dubai-ban szereztünk.
A szokásos reggeli után megint meg kellett a portással értetni, hogy nem viccelünk, amikor azt mondjuk, hogy gyalog akarunk a metró megállóhoz menni. A metró pedig elvitt minket a Dubai Mall állomáshoz. Itt meg is jegyeztem a feleségemnek, a szálloda és a metró között mindig taxival akarnak vitetni minket azon 2-3száz méteren, bezzeg itt a közel 1km hosszú metró folyosón, senki nem ajánlja ezt fel senkinek.
Az üzletek nézelődésével töltöttük az időt, amig a lefoglalt túránk időpontja el nem érketett a Burj Khalifa látogatására. Elmentünk arra a helyre, amit előző nap kerestünk ki, de iszonyú hosszú sorok kígyóztak most. Nem nagyon láttunk arra esélyt, hogy a 11órási túra indulásig bejussunk. De láthatóan mások is a bejutásra vártak, nem volt értelme tolakodni, vagy előre menni. Alig 3-4perce álltunk a sorban, ami nagyon-nagyon lassan haladt előre, amikor megláttunk egy ismerős arcot. Az idegenvezető, aki Adu Dhabi-ban vezetett körbe minket a buszon, jött szembe a sorral. Ő is felismert minket, még ha nem is emlékezett rá pontosan, hogy mikor és milyen körülmények között találkoztunk, de nagy mosollyal üdvözölt. Kiderül, hogy egy csoportot hozott az előző túrára. Mikor megtudta, hogy nekünk 5percunk sem maradt bejutni az épületbe, kivett minket a sorból és elvitt egy másik bejárathoz, ahol szerinte nem szokott sor lenni, mert szinte senki nem ismeri. Szinte futottunk vele, profi módon vágott át a tömegen és valóban egy másik bejárathoz értünk, ahol senki nem akart bejutni. Elköszöntünk és már sietett is a dolgára.
Átvettünk a jegyünket az online foglalás alapján, aztán egy biztonsági kapun mentünk át egy terembe, ahol egy mozifilmen számoltak be az épületről magáról és az építkezés folyamatáról. Nem avattak be olyan részletekbe, hogy mennyi volt a beton kötési ideje, vagy hogy milyen a vas és a szén aránya az acél szerkezetben, de többszőr elmondták, hogy ez a világ legmagasabb épülete és az építkezés során is minden egyes dátum meg volt említve, ami a korábbi saját világrekordot döntötte meg az egyre magasadó épülettel. Innen két csoportra oszlott a társaság. Mivel mi a legfelső emeletre vettünk jegyet, a mi csoportunk a gyórsabbik lifthez lett irányítva. De ez a lift csak egy darabig, talán a 100.(?) emeletig vitt minket. A liftben viszont a projektorral a kabin falára vetítettek információt arról, hogy milyen magas épületek vannak még a világban és mi mindegyiknél magasabbra megyünk a lifttel. Ebben persze volt némi túlzás, hiszen a legtöbb igazán magas épületre, csak a második liftezés során tudtunk volna lenézni, de hát a marketing, a marketing. Itt kordonok között áttereltek minket egy másik lifthez, de itt még találkoztunk a másik csoporttal, akik az olcsóbbik jeggyel, eddig jöttek. Mi beszálltunk egy másik liftbe, ami tovább emelkedett velünk a 148.emeletre. Kilépve a liftből, üdítő itallal kínáltak minket az alkalmazottak. Elfogadtuk, pedig nem a lépcsőn jöttünk, ami után valóban inni kellene. Sőt, kaptunk sütit is, meg egy apró kehelyben gyümölcsöket. Nem írnám le, hogy nem ettem még ilyen magasan, mert Jani barátom arra kért, hogy itt ne hazudjak, én meg ettem már a Börzsönyben a Nagy-Hideg-Hegyen is, ami még magasabban történt.
Összefutottunk egy magyar lánnyal még a liftre várva. Ő lefotózott minket, mi meg őt, aztán hagytuk is egymásnak felfedezni a kilátó teraszt. Itt ért a felháborodás utol. Mi a Burj Khalifa tetejére vettünk jegyet, ez meg csak a 148. emelet terasza volt. A teraszon láttam meg, hogy van innen még feljebb 15, vagy 20 emelet. Még jó, hogy az üdítő és a süti is fonom volt, de így is mérgesen le akartam menni. A feleségem marasztalt, hogy a 148. emelet sem olyan rossz és ha már itt vagyunk, csináljuk pár fényképet. Olyan kedvesen marasztalt, hogy maradtam kicsit.
Lenézve Dubai városra, nem is makett, mint inkább a Google Earth program jutott eszembe. Vastag üvegfal választott el minket a mélytől és ami miatt elismerés illet valakit, az üveg kívülről is tiszta volt, belülről pedig folyamatosan takarították róla a gyerekek és mások újlenyomatait.
Ahogy ott bámultam lefelé, eszembe jutott, hogy mennyi emberre lenézek most. Nem hiszem, hogy észrevették, így biztosan nem zavarta őket. Mi meg körbejárva a teraszt, újat már nem nagyon fedeztünk fel, így lejjebb mentünk az alsó kilátóra, ahol át kellett szállni a lifttel. Itt egy kávézó és egy ajándékbolt a fő attrakció. Hamar innen is lejjebb mentünk és már ki is értünk a bevásárló központba. Még felszálltunk a kiránduló buszra, amivel bejártuk a 3kört is.
Visszaérve, A bevásárló központba, megtaláltuk a Tevetejcsárdát, majd a feleségem látni akarta a szökőkút show-t még egyszer. Oda mentünk hát, de ezúttal nem az áruház teraszáról, hanem a sétányról néztük a tömegben. A show végeztével, tömeg miatt sokáig nem is tudtunk mozdulni a szökőkút mellől. Egyre több ember vonult a sétányra, amit annak tudtunk be, hogy ők is látni akarják a következő szökőkút show-t. Lassan tudtunk csak a bevásárló központ bejárata felé menni, mikor megszólalt a zene megint de ezúttal nem a szökőkút vízsugarait kísérve, hanem a Burj Khalifa oldalára vetített fényshow volt a fő mutatvány. Az állunk is leesett, nagyszerű látvány volt.
Az áruházból, még újra felültünk a kiránduló buszra és elmentünk sétálni a Marina nevű városrész, csatorna parti sétányára. A vidéki Írországhoz szokott szemünknek nagyon furcsa látvány volt a toronyházak között sétálni, de a jó értelemben volt ez furcsa. Fáradtan vissza metróztunk a szállodába, vacsorázni és aludni.
Ha nem sétáltál még 150méter magasan egy üveg padlón, akkor olvasd el következő részt is. Ha sétáltál már így akkor pedig azért olvasd el, hogy megtudd, más miként teszi!