Bemutatkozás: Tekergő Laca
Nem vagyok igazán egy mai darab. Viszont az elmúlt 67 évemmel tökéletesen meg vagyok elégedve. A csavargási vágyat valószínűleg az anyatejjel szívtam magamba, és (általában nagyon szűkös lehetőségeimhez igazítva) űztem is egész eddigi életemben. A világ inkább a mai nemzedéknek nyílik meg igazán, de azért én is igyekeztem kicsiholni belőle az én időmben, amit lehetett. 16 évesen egy egy hónapos stoppos csavargás „lengyelben”, ez alapozta meg a jövőt. 74’-ben már Nyugat-Európát jártam be, ami nem volt kis dolog akkoriban. Főleg Európa volt a célpont, de azért már 4 kontinensbe belekóstoltam. Volt 9000 km-es kerékpár túra Skandináviában, egy éve volt egy hónapos Perui csavargás, esőerdővel, éltem majd 3 évig sátorban egy csodálatos görög szigeten, körbetekertem Izlandot. Európa minden fővárosban otthon vagyok, na meg, párszáz kisvárosban sem tévedek el. Szóval, ez a rövid bemutatkozás, atöbbi majd az írásokból kiderül, és szerintem szép apránként tudok majd miről mesélni.
…”
Gyermekkoromban, (TV, videó-játékok, számítógép, internet még nem lévén) imádtam olvasni. És az érdeklődésem legfőbb célpontja már a betűk megismerése óta, az útikönyvek, útleírások voltak. Biztos voltam benne hogy egyszer be fogom járni a világot, ha „nagy leszek”, én is csodálatos kalandokat átélő utazó leszek. Tizenegy-két évesen kiolvastam a teljes Hanzelka-Zikmund sorozatot, és ennek hatására természetesen részletesen megterveztem a saját, egész Afrikát átszelő expedíciómat. Még talán valahol ma is megvan az a kockás számtanfüzet, amiben az expedíció járművét, egy sivatagok átszelésére is alkalmas, lánctalp-meghajtású motorkerékpárt megálmodtam és lerajzoltam. Még arra is emlékszem, hogy a minta egy szintén valahol látott-olvasott II. világháborús jármű volt, amivel a német expedíciós hadsereg, az Africa-corps közlekedett a Szahara homokjában.
Aztán, ahogy kamaszodtam, és reálisabban láttam az engem körülvevő világot, az akkori lehetőségeimet, bár a csavargás vágya erősödött bennem, de rájöttem, úti célnak kezdetben sokkal szerényebb, és könnyebben megközelíthető helyet kell keresnem a térképen. És nem is kellett olyan sokat keresgélni. Tizenhat éves voltam, mikor először a hátamra kanyarintottam az ütött-kopott hátizsákomat, és tűntem el egy hónapra Lengyelországban. Sátorral, a nyári munkám bérével, hatszáz forinttal, (amiből négyszázat hazahoztam,) és természetesen stoppal. Ahogy akkor divat volt.”…
