Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója.37. rész, Muir of Ord.
Az előző részben megérkeztem az utolsó-előtti támaszpontra.
2016. 07. 24. Vasárnap. Negyvenedik nap.
Tehát két napot, meg még pár órát és azt közrefogó három éjszakát töltöttem ebben a hangulatos, csöndes kis felföldi városkában. Nem sok mindent lehetett megtudni a történelméből, illetve igazából nincs is nagy történelmi múltja. 1812-re datálják az első itt letelepült családokat, a városka születésnapját. Igazi fellendülést az itt keresztülvezető vasút felavatása hozta, (1862. június 11) ami sokat jelentő köldökzsinór volt a környező településekkel, és elsősorban Invernessel. Érdekes amúgy a vasút története, hisz a személyszállítás 1951-ben leállt, ezután már csak teherforgalom volt 1960-ig. Akkor az is kihasználatlanná vált, a vasút bezárt, a forgalom teljesen megszűnt. Egészen 1976-ig, amikor újraindították mindkét szállítási formát. 1989 február 7.-én egy hatalmas árhullám vonult le a River Ness-en, ami nemes egyszerűséggel elsodorta a vasútvonal Invernessből kivezető kőhídját. A forgalom megint leállt. Az új hidat 1990. május 9-én adták át, és azóta ezen az erős acélhídon zavartalanul zajlik a forgalom. (Ez kikívánkozott egy öreg vasutasból…)
Ma kb. 3000-en laknak (az utolsó adat 3026) ebben a feltűnően csendes kisvárosban. Egyetlen igazi nagy, országos attrakciója az évente augusztusban megrendezett Fekete-sziget mezőgazdasági kiállítás. (A Fekete-sziget tulajdonképpen egy kb. 40×15 km-es, két folyó által határolt, a tengerbe nyúló félsziget. Sima felszíne, és remek talaja teszi a Highland éléskamrájává. A Magasföldön igazi mezőgazdasági termelés, főként gabonatermesztés csak ezen a részen van.) A whisky-lepárlót már említettem, ezeken kívül még egy futball-csapat igyekszik nevet szerezni a városkának.
Nagyon békés, és nyugodt éjszaka után ébredtem első reggel, sajnos finoman szemerkélő esőre. Ez meg is maradt egész nap. Ettől függetlenül sétálni indultam, meg szerettem volna ismerkedni ezzel az apró településsel. A keskeny kis falu jó három kilométer hosszan nyúlik el a Beaulyn át Invernessbe vezető A862-es út mellett. Az egy főutca adja a gerincet, ebből ágaznak ki a kisebb és rövid mellékutcák. Földszintes város, egy emeletesnél magasabb ház nincs. A régebben emelt épületek mind nyers vörös kőből készültek, az újabb családi házakat már bevakolják. A központot jelentő négyes útelágazás 2-300 méteres körzetében található minden, ami egy ilyen helyen fontos. A Coop-nak komoly és olcsó szupermarketje van a vasúti felüljáró tövében. Vele szemben a Hotel Tarr Dale ódon, szintén vörös nyerskőből emelt épülete, a város első szállodája. Mára már eljárt fölötte az idő, a szállórész nem üzemel, csak a földszinten levő Pub. Ez is csak du. 4-kor nyit ki, bár az esti vendégforgalomra nem lehet panasz.
A Seatforth Road-on elsétáltam az „új osztás” felé, ahol már a modernebb, újabb építésű kis házikók sorakoznak, igazi lakópark alakult itt ki. Az út elején egy nagyon hasznos dolog, a turisztikai idényben éjjel-nappal nyitva tartó nyilvános WC fogadta a sürgős elintéznivalóra betérőket, meleg vízzel, viszonylagos tisztasággal. Kicsit feljebb az egyetlen pékség, (amit megtaláltam), szép áruval, de elég kemény árakkal. Egy játékterem-pizzéria, ez is csak négykor nyitott. Az utca derekán a falu egyetlen protestáns temploma a Church of Scotland, (a másik presbiteriánus templom), ahol vasárnap lévén a környék összes kocsija összegyűlt, elhozva a környék összes protestánsát a rendes vasárnap délelőtti istentiszteletre. Hangulatos lehetett, szép orgona zene és ének szűrődött ki, azonban valószínű az „utolsó bezárta maga mögött az ajtót”, nem tudtam bemenni. (Bár, valószínűleg nem is illett volna.)
A másik irányban az első szembetűnő épület a Blythswood Care, szinte az egész világon tevékenykedő segélyszervezetének a boltja volt. Itt az adományként összegyűjtött tárgyakat, anyagi dolgokat árusítják meglehetősen kedvező árért. Amint rossz viccel szokták mondani, „a szökött német katonán kívül minden van itt”, de ez ebben az esetben igaz is. Ruhaneműk, (ne levetett kopott vackokra gondoljunk) könyvek, szerszámok, ajándék- és emléktárgyak, konyhai felszerelések, szóval minden. Másnap reggel mentem csak belülre, hiszen azért vasárnap ez is zárva van, és két apró emlék-csecsebecsének én sem tudtam ellenállni 50-50 penny-ért.
Pár házzal odébb egy másik szupermarket, de ez tulajdonképpen egy kisebb szatócsbolt volt, arab tulajdonos üzemeltette, de nagy forgalma a magas árai és a szűkös árukészlet alapján nem lehetett. A túloldalon egy tér, a központi buszmegállóval, elég nagy parkolóval, mögötte pedig a helyi újság szerkesztősége egy épületben a könyvtárral. Kicsit feljebb egy apró postahivatal, és ezzel gyakorlatilag el is fogytak a városka kommunális létesítményei. Illetve a sportpálya mellett még egy apró általános iskola és egy óvoda húzódik meg, de ezt csak estefelé fedeztem fel.
Innen már a város széléig csak magánházak húzódtak. Ezekhez mindhez nagyon szépen gondozott előkert is tartozott. Ezek a kis „műalkotások” hihetetlen gonddal voltak kialakítva, a pázsit az az igazi „angol pázsit” volt, amit vonalzóval nyírtak, és minden udvarban szobrocskák, vízköpők, szökőkutak, fantáziadús virágtartók, amik mind valamilyen szinten tűkörképei voltak a háztulajdonos lelkivilágának. Itt be kell vallanom, hogy a legtöbb nem az én ízlésemnek megfelelő. Majdnem minden ilyen kert előtt megálltam, és percekig nézegettem (ráértem) de volt olyan, amin igazából megdöbbentem, a kevésbé súlyosak pedig csak mosolyt csaltak az arcomra. Volt aztán egy-kettő olyan „ez nem lehet igaz” kategória is…
Amik viszont valóban elkápráztattak, azok a virágok voltak. Azt hinné az ember, hogy itt északon, a zord részen mennyire szegényes választékban, és milyen „kínjában érett” állapotban lehet csak virágokat, dísznövényeket látni. Ez természetesen hatalmas tévedés. A bőséges csapadéknak, a jó levegőnek, és a tenger közelsége miatti kis hőmérsékletingadozásnak köszönhetően igenis csodás flóra található itt is. A kedvencem egy tűzpirosban pompázó fürtös virágú csoda, (nem értek a botanikához, talán liliomféle), a nevét nem sikerült megtudnom, annyit láttam, hogy hagymás virág. Pár nap múlva Invernessben minden utamba eső virágboltban szétnéztem, de sehol nem találtam ilyet. Pedig szívesen hoztam volna haza.
A falut, az utolsó házak után, az út jobb oldalán egy hatalmas, gyönyörűen nyírt zöldterület zárta le, ez csak golfpálya lehet. Az is, beljebb haladva az elegáns klubház oldalán réztábla hirdeti, hogy ez a Muir of Ord Golf Club. Csodálkoztam volna, hogy ennek az igazi angolszász játéknak (sportnak, szenvedélynek) épp itt nem lett volna pályája. A 18 hektáros területen létrehozott pályát működtető klub 1875-ben alakult. A végső formáját egy ilyen játéktér tulajdonképpen sosem nyeri el, mindig bővítik, fejlesztik. Ma 14 lyukat lehet célbavenni, ami a jobbak közé tartozik. Az utánaolvasáskor, itthon lettem figyelmes a hírre, miszerint 2016-ban, tehát az ottlétem évében a klub elnyerte „ Az év skót golfklubja 2016” díjat. (Senki ne keressen összefüggést az ottlétem és a díj elnyerése között….) A nagyvároshoz közeli fekvése, és valljuk be, szépsége miatt (ezt, mint abszolút laikus is észrevettem) meglehetősen látogatott hely. Akkor is mindig tele volt, de kíváncsiságból most is rákerestem a honlapjukon a helyfoglalás menüt megnézve, igencsak szűkös volt a szabad időpontok száma.
Innen a falu végétől már visszafordultam, az időjárás nem csalogatott nagyobb kirándulásra. Szépen kiépített gyalogos és bicikliút vezetett tovább Beauly, egy 5-6 km-re levő szép kisváros felé, ide – reménykedve a másnapi jobb időben – a következő délelőttön szándékoztam átgyalogolni. Most visszafele vettem az irányt. Jobban nézelődve most tűnt csak fel, hogy bár utcanevek vannak, házszámot csak elvétve találtam kitéve. Van viszont minden háznak neve. Ezt mind a régi építésűeknél meg lehet találni, mind az újjaknál. Az előbbieknél a bejárati ajtó fölött van kiírva, utóbbiaknál a kertkapun, esetleg a ház falán. A postások természetesen a birtok, a ház neve alapján is megtalálják könnyedén a címzettet, vagy talán még jobban, mint a szinte mindenhol hiányzó házszám alapján tennék.
Visszaútban a kihalt utcán feltűnő zajok, kiáltások szűrődtek ki egy mellékutca végében levő sövény mögül. A kis utcácska végén meglett a kiáltások forrása is. A falu sportkomplexuma rejtőzött itt. Egy futballpálya, mellette a bekerített krokettpálya, (nem tévesztendő össze a krikettel), öltözőépületekkel, klubházzal, valamint az óvodához tartozó modern, nagy játszótér is itt volt. Az élet a krokettpályán zajlott, bár nem funkciójának megfelelően. Idős Hölgyek és Urak (komolyan mondom, hogy a legsihederebb kinézetű is volt 75 éves) pétanque-ot, vagy annak helyi megfelelőjét játszották. Ugyanaz, mint a franciáknál, ledobnak egy apró fagolyót, ez az „Öcsi” a célgolyó, és ezt kell a játékosoknak felváltva dobva a saját, nagyobb fémgolyójukkal a legjobban megközelíteni. Egymás golyóját természetesen ki lehet ütni, a seniorok ezt a merényletet itt is hatalmas kiabálással fogadták. Egyszerű, de szórakoztató játék.
Még volt idő, átsétáltam újra a vasút túloldalára, a térkép szerint itt egy emlékoszlop volt. Valóban ott állt a kis dombra emelt, szürke gránit bástya, rajta a táblába vésve a világháborúkban elhunyt környékbeli lakosok nevével. Ennek szomszédságában hirdette magát a helyi Lidl, (meg is lepődtem) de nem volt érdemes odáig felsétálni, hisz csak egy benzinkút apró marketje viselte ezt a nevet, messze elmaradt a Coop-tól. Ahová visszaútban természetesen betértem, vettem magamnak egy csilisbab-konzervet, és ismét egy Colát, valamint volt olcsó olajoshal, és szép friss kenyér is. A babot vacsorára szántam, az olajoshalat másnap reggelire.
Utána már csak visszasétáltam a kis néptelen ligetembe, ahol a táborhelyemet és a cuccomat ahogy vártam, érintetlenül találtam. Kényelmesen kiülve a sátor elé megvacsoráztam, (azért a hideg konzerv csilisbab nem az igazi), majd desszertnek, hogy friss gyümölcs is legyen az étrendben legeltem egy jóízűt a sátor fölötti, érett szemekkel kérkedő cseresznyefáról. A sátorba húzódva egy kis netezés, olvasás, (egész addig, míg le nem merült minden elképzelhető energiaforrásom, powerbankom) majd alvás. Másnap valami töltési lehetőség után kell néznem. Ezen már félálomban gondolkodtam, majd elnyomott a fáradtság.
Negyvenedik éjszaka: 57°31’4.11″É 4°27’18.68″Ny
