Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 21. rész, Tarbert.
Az előző részben megérkeztem a Skye-sziget tetejére, Uigba.
2016.07.03. vasárnap. Tizenkilencedik nap.
Cseppet sem meglepő módon esőre ébredtem. Vasárnap lévén, (és mert nagyon ráértem) még egy félórát rálustálkodtam, megreggeliztem, majd a szitálással dacolva visszamentem a terminálba. A beszállító sávban már szép számú autó, camper gyűlt össze, csak egy járat volt aznap Tarbert irányába. A váróterem is tele volt, természetesen mindenki a wifin lógott. Ott még rátöltöttem a telefonra, neteztem egy kicsit, majd mivel elállt az eső, még kóboroltam egyet a kikötőben. A reggeli után úgy döntöttem, tartalékba azért még egy 750 gr.-os tartóskenyeret bespájzolok, nehogy meglepetés érjen. A kisbolt már nyitva volt, így a táborba már a kenyérrel mentem vissza. Mindenki pakolt, igazából az itt megszállók 90%-a csak egy éjszakás átutazó utas, a következő kompig maradnak csak. Időm volt még, úgy döntöttem tartalékolok a meleg víz élményéből, még egy nagyot pancsoltam a zuhany alatt. Egyedül voltam a fürdőben.
Sátorbontás után kisétáltam a mólóhoz, bár még volt idő a negyed hármas indulásig, de szeretem elnézegetni a behajózást és indulást megelőző nyüzsgést. Az érkező járat is már kicsit megkésve futott be, várható volt a mi késésünk. A hajónk a Caledonian MacBrayne társaság zászlaja alatt futó MV. Hebrides volt. Nagyon hasznos dolog, (többek közt) az internetben, hogy minden pl. hajónak meg lehet találni az „anyakönyvi kivonatát” a neten. És ez a száraznak ígérkező adathalmaz néha egy egész érdekes olvasmánnyá kerekedik ki. Mint amiket pl. a „mi” hajónkról megtudtam. Csak röviden persze, a hálón fent van a teljes verzió.
A 67 méter hosszú, 600 utas, és 50 autó befogadására képes szerkezet 1963. november 20.-ra készült el mint MV Hebrides. 85’-ig a mostani útvonalon járt, ekkor gazdát cserélt, és lett belőle Devon. 94’-ig járt ezen a néven Torquay és a Csatorna-szigetek között. Ekkor felvette az Illyria nevet, és lement délre, Olaszország és Albánia között teljesített szolgálatot. 98’-ban gondolt egyet, nagy fába vágta a fejszéjét, és a MacBrayne hajók közül egyetlenként átkelt az Atlanti óceánon, és a Bermudák meseszép szigetei között kalandozott. 1999.-ben rossz sorsa Görögországba vitte, ahol október 11.-én kigyulladt, és leégett. Hogy a süllyedést elkerüljék, zátonyra vontatták. Ezzel megpecsételődött a sorsa, 2003 szeptemberében eladták egy indiai hajóbontónak. A társaság viszont ragaszkodott a névhez, (hisz az első Hebridák már 1898-ben gőzösként szelte a hullámokat) rögtön elkezdték építeni az új Hebridest. Ez már 99 méteres, 612 utast, és 90 autót visz. 2001. március 24 óta fut, abban a formájában, amibe én két óra körül beszálltam. ( Érdekesség, és már itthon olvastam, hogy a hajó 2016. szeptember 25.-én Lochmaddy-nál zátonyra futott. Rövid incidens volt, szerencsére a hajótest nem sérült, 2016. október 17. óta újra menetrend szerint jár.)
Milyen regényes is tud lenni egy hajó élete is…. Megtörtént az autók felvétele is, és fél három után, egy hirtelen támadt záporban kihajóztunk. A 600 személyes hajón a 70-80 főnyi utas kényelmesen elfért. Talán harmadikként szálltam be, így a legjobb helyet tudtam elfoglalni a fedélközben, az első ablakon a teljes panoráma kitárult előttem. És, csodálatos látvány volt. Az Idrigil-félszigetet megkerülve előttünk volt a végtelen tenger. Az égen, hatalmas felületet belátva, egymást kergették a vad zivatarfelhők, ugyanakkor nagy foltokban bámulatos kékségben ragyogott, a tenger vizét napfényes csillogással ajándékozva meg. A másfél órás úton 8-9 nagy zivatar verte végig a fedélzetet, amit a következő öt percben por szárazra takarított a napfény ereje.
Az ablak fölötti nagy képernyőn a hajó GPS-e volt kivetítve, így mindenki követni tudta az útvonalat. A célállomás, Tarbert kb. 45 km-re volt, és a tiszta időben már a kifutás pillanatától kezdve látható volt. Ahogy közeledtünk, az összefüggő szárazföld ezernyi apró szirtre, piciny szigetekre szakadt. A hajózási csatorna elég szűk lehetett, mindenesetre meglassulva, „lábujjhegyen” lopakodtunk be az East Loch Tarbert tölcséralakú vizére. A sziklákon több helyt is apró világítótornyok jelezték a helyes és biztonságos útvonalat, hisz a hajók a rövid téli napokon is járnak, amikor többnyire már sötétségben teszik meg ezt az utat. A kikötő és a kisváros a tölcsér legbelsőbb, legszűkebb részén van, oda furakodott be a kompunk. Vártam, hogy mint egy jólnevelt komphoz illik, helyben megfordulunk, és odafarolunk a kiszálló rampához, ehhez képest ez a típus az egyszerűbb megoldást választotta. Orral nyílegyenesen tartott a móló felé, és a legutolsó pillanatban a hidraulika nemes egyszerűséggel az egész hajóorrt felemelte. Megérkeztem a Külső-Hebridákra, a Harris és Lewis szigeteket elválasztó kis földsávon fekvő Tarbertbe. Fél öt volt.
A kisváros stratégiailag nagyon fontos hely, már a kelták idejében lakott volt. A városka fölötti dombon álló vár, ami természetesen már csak romjaiban található meg, 1300 körül épült. Mivel a East Loch Tarbert és a West Loch Tarbert, tehát a tenger keleti és nyugati részét csak egy alig 800 méteres földsáv választja el, többször felmerült egy összekötő csatorna megépítése, azonban ez mindeddig csak terv maradt. Ma kb. 1400-an laknak ebben a hangulatos kis kikötővárosban. Szállodák, B&B vendégfogadó helyek, éttermek övezik a kikötőt, és természetesen itt található a Herris-tweed egyik legnagyobb raktára, a hozzá tartozó shop-pal.
Modern terminál fogadta az utasokat, én is bementem, lepakoltam, kíváncsi voltam a szigeten várható internet minőségére. Viszonylag jónak ígérkezett, persze ez csak az adott helyre vonatkozott, a hegyek között biztos nem lesz zavartalan, de legalább megtudtam, hogy van, és érdemes keresni. Wifi viszont remek minőségben jött, így egy gyors beszélgetést sikerült lebonyolítani Londonban a Kislányommal, illetve Szegeden Kedvesemmel. Így lelkileg feltöltődve vághattam neki a nagy ismeretlennek. Itt A 859-esnek hívták az én általam használt utat, ami egész Stornoway-ig, a sziget fővárosáig maradt a talpam alatt.
A városból kivezető út mellett, azon a rövid párszáz méteren elszórtan lakóházak, de inkább ipartelepek szegélyezték az utat. Baloldalon még a település futballpályáját sikerült beszorítani az út és a lankák közé, de úgy, hogy az észak-nyugati kapu mögött tíz méterre már kezdődött a tenger. Bár magas drótkerítéssel lezárták a lövési szögeket, azért kíváncsi lennék az idők folyamán hány labdát tett magáévá az öböl vize. Még az Iskola sárga épülete, majd szép lassan elfogyott minden, jött a nyers és zord természet. Azt már elsőre láttam, hogy nem lesz egyszerű táborhelyet találnom. Baloldalt egész közel már a tenger húzódott, az út a vízszínt fölött kb. 15 méterrel vezetett, a keskeny sáv viszont részint erősen lejtett, másodsorban tiszta szikla és hepehupa volt. És akkor még azt sem lehetett figyelmen kívül hagyni, hogy végig legelőként funkcionált mindkét oldal, így drótkerítéssel le volt zárva.
Mentem, bíztam, és végül tényleg megint előttem volt a megoldás. Bár a jobb oldalon rögtön egy domboldal kezdődött, sőt, az utat egy másfél méteres fal kísérte, egy helyütt viszont házépítésbe kezdtek. Ehhez egy teraszt vájtak a domboldal sziklájába, ahol valószínű a ház lesz, és egy hozzá vezető lejtő is elkészült, valószínűleg a teherautóknak. Itt a kerítés is szünetelt, tehát fel tudtam menni. A teraszra, a sziklába nem lehetett sátorcöveket rögzíteni, de alatta volt egy tenyérnyi rész, ahol a vastag réteg aljnövényzet termőföldbe kapaszkodott, és ez elbírta a cöveket. Igaz, a domboldalból folyamatosan ujjszerű kis erekben három méterenként folyt le a víz, és tartott a tenger felé. Ez az aljnövényzet alatt levő sziklán ömlött végig, tehát az út során először fordult elő, hogy tudatosan vízben állítottam fel a sátrat. Más megoldás nem volt. Közben is folyamatosan esett az eső, el volt szürkülve minden, vastag, egybefüggő felhőtakaró ülte meg a tájat, és ez még meg volt spékelve erős északi széllel a loch bejárata felöl. Úgy feküdtem le egy kényszeredett vacsora után, hogy hittem a sátor gyártójának, aki szerint az alulról 300 mm vízoszlopnyomást kibír átázás nélkül.
Tizenkilencedik éjszaka: 57°54’33.54″É 6°50’12.76″Ny
