OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Skót-Felföld 2016. 34. rész, Inchbae Lodge.

 125 ember olvasta mar el ezt az írást

Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 34. rész, Inchbae Lodge.

Az előző részben lakatlan vidéken róttam a kilométereket.

2016. 07. 21. csütörtök. Harminchetedik nap.

     Az a reggel! Megint egy olyan, ami emlékezetes marad örökre, bár sajnos mint rossz emlék. Fáradt voltam, mélyen aludtam, úgyhogy nem vettem észre…. Este, mikor behúztam a bejárati cippzárakat, (kettő van belőlük) valamelyiket nem húztam ütközésig, és a találkozásuknál, a bal alsó sarokban maradt egy pár milliméteres rész. Víz mellett voltam, szélcsendes idő volt, tehát a midge-k, ezek a nesztelen rémek zavartalanul portyázhattak melegvérű élőlényt keresve. A környéken valószínű én voltam az egyetlen ilyen, tehát a radarjaikkal könnyen rám találtak. A háló elméletileg védett, volna, ha nincs az a pármilliméteres rés a bejáratnál. Ezt természetesen megtalálták, és reggel, mikor ébredeztem, olyan érzésem volt, mintha valami mászna az arcomon, orromnál, számnál, fülemben, stb. Ami szabadon volt. Lesöpörtem, és felnézve rögtön kiment az álom a szememből. Az egész fülke tele volt apró szúnyoggal, az arcom előtt levő hálón százával, ezrével nyüzsögtek a kis dögök.

1004
1005

    Míg aludtam, valószínű ők is pihiztek, (jól lakottan) azonban ahogy elkezdtem csapkodni első megdöbbenésemben, ők is feléledtek, és dühödtem támadtak. Nagy nehezen feltéptem a bejáratot, (ekkor láttam meg, hol jöhettek be), és kirontotta a „szabad levegőre”. De a sereg nagyobb része még odakint várt, és rontott rám. Hadonászva rohantam ki az útra, és még ott is egy jó ötven métert kellett szaladnom, hogy levegőt tudjak úgy venni, hogy ne szippantsak be a mikroszkopikus vámpírokból egy adagot. Tele volt szó szerint szemem-szám, a ruhámról söpörtem le őket. És ötletem sem volt hirtelen, hogy miként fogok én itt tábort bontani. Vártam, hátha jön valami ihlet, de nem. Muszáj volt visszaóvakodnom. Persze abban a pillanatban lecsaptak. Nem ragozom, egy rémálom volt a reggeli összepakolás. Az út túloldalán vettem egy nagy levegőt, odarohantam a sátorhoz, és kikaptam pár cuccot, matracot, hálózsákot. Ezekkel elszaladtam jó messzire, és összecsomagoltam. Aztán, nagy levegő, vissza, jött a hátizsák, ruhák, és rohanás a viszonylag csöndesebb helyre. Olyan gyorsan nem tudtak követni. És így, vagy húsz fordulóban, szép lassan mindent átmentettem, sikerült pár részletben a sátrat is felszednem, majd az úton feljebb átöltöztem, összecsomagoltam. Mit mondjak, ez olyan jó két órát vett igénybe. És hogy hány szúnyogot csomagoltam be, az csak este derült ki, szerencsére addigra mind megfulladtak, vagy éhen haltak, de sok száz tetemet ráztam ki a ponyvából az esti sátorveréskor.

0978

    Egyetlen kedvcsinálóm akkor az időjárás volt, szerencsére kék ég, bárányfelhők, szélcsend. Ezek, és azért amikor jobban szétnéztem, és tudtam már a környékre is koncentrálni, az engem körülvevő táj látványa gyorsan feledtette a szörnyű indulást. A Glascarnoch keskeny, hosszú víztükre csendesen, szelíden nyújtózott a környék fátlan, de mégis zöldben pompázó lankái, alacsony dombjai között. A felette kéklő ég, a vonuló bárányfelhőkkel festményre kívánkozó idillt varázsolt körém. Ilyenkor szoktam mosolyogva róni a kilométereket. Délelőtt sem nem indul, sem nem érkezik komp az Ullapool-i kikötőbe, tehát a járműforgalom nulla volt, az egyetlen „zaj” a ritka madárcsicsergés volt.

0977

     A tó hirtelen ért véget, egy 300 méteres gát zárta le, (duzzasztotta fel) a jó 20 méterrel lejjebb fekvő folyómeder felől. Valószínű a csapadék okozta duzzadáskor vezetik le a vizet, most a gát zárva volt, a folyócska medre pedig itt még száraz. Érdekes módon, (nem sok helyt láttam ilyet) a szögesdrót-kerítéssel körülvett, lezárt gátat fegyveres őrség védte. Nem messze innen egy hangulatos fehér épület állt magányosan az út mellett, az Aultguish Inn fogadó. Ez egy motel, étterem, kávézó komplexum az úton levőknek, az éppen itt megpihenni szándékozóknak, ami, mikor   benéztem, tök üres volt. Rögtön invitáltak befelé, (drága kincs a vendég), de megköszöntem, mondván hogy csak pár percet pihennék a kinti padon. Azért a pihenő közben természetesen megnéztem az internetet is, a szúnyogos indulásnál ez kimaradt. Meglepetésemre erős wifi is volt, nem kopott a saját keretem.

0989
0983
0991

Itt kaptam be pár falatot reggeli gyanánt, az is elmaradt, majd negyed óra pihenő után indultam tovább. A környező dombokról lefolyó patakocskáknak köszönhetően a gátnál még száraz medrű mederben a víz rohamosan sebes sodrású kis folyócskává duzzadt. Ez kísért egész nap, az út, s így én sem távolodtunk el száz méternél messzebbre tőle. Még pakolás közben reggel újból megjelentek a munkások, és haladtak velem egyirányban. Utolértem őket, és akkor láttam, hogy mit is csinálnak. A műanyag útszegély jelzőoszlopok, és a meglehetősen ritka KRESZ-táblák oszlopainak az alját fedték be egy fél méter átmérőjű műanyag tárcsával. Előtte kitakarították a gyorsan felnövő gazt, ami eltakarhatja ezeket, aztán illesztették az oszlopok talpához a korongot, és szerintem, (szerintük is) egy jó ideig nem fog felnőni a fű körülötte, jóval ritkábban kell tisztítani. Okos!

0988
0990
0980

    Ezen a napon is az út szinte teljesen lakatlan vidéken vezetett, emberre utaló nyom alig, az út felénél állt egy magányos házikó az út szélén, a másik építmény ami mellett elhaladtam pedig egy fogadó volt. A tábla szerint „Richard és Susan üdvözölte a betérő fáradt vendéget” az Inchbae Lodge Inn öreg falai között. Egy hosszú, fehérre meszelt falú épület volt, hangulatos fogadó résszel, vendégszobákkal. A ház előtt piknikasztal padokkal, ahol megint megpihentem egy kicsit. Élet gyakorlatilag semmi, a ház belsejéből hallatszott gyerekzsivaj, illetve egy kissrác szaladt ki a kertbe, de felnőtt ember nem mutatkozott, nem igazán vártak vendéget.Egy darabig még sziesztáztam, majd indultam tovább. Pár méterre az út mellett legelészett egy kis fekete póni, aki első barátkozó szavamra odaballagott, és szag mintát vett a kezemről. Megismerkedtünk!

0055
1002
0994
0998
0999

A reggeli eseménydús indulást leszámítva látványban nagyon gazdag, de igazából eseménytelen nap volt, amiről sok mindent nem lehet mesélni. A táj gyönyörű volt végig, főleg így, hogy nem rontotta el a kedvemet a szürke idő, az eső. De azt csak látni, és átélni érdemes, mesélni élethűen, élvezetesen nagyon nehéz róla. Jó párszor hagytam el az utat, és a végig hallótávolságban levő folyócska partjára mentem, hisz annak minden métere igazi tömény vadregény volt. Néha a sziklák között már feltűnt egy-egy cikázó pisztráng, az állandó nedvesség miatt burjánzott a növényzet, a megkésett tavasz ahol tudta, virágköntösbe öltöztette a vidéket. És a csend, a harapnivalón tiszta levegő…! Csodálatos nap volt! De, ideje volt sátorhely után is nézni, hisz a kései indulás, és a nagyon lazára vett tempó ellenére megint megvolt a szokásos napi adag, 13-14 km körül jártam. A víz mellett szerettem volna sátrat verni, hisz többek közt azért is mentem le olyan sűrűn a partra, de mindenütt sziklás meder és part fogadott. (Másik nagy „előnye” volt ezeknek a lemeneteleknek, hogy természetesen a majd derékig érő aljnövényzet, páfrány, különböző fűfélék csatak vizek voltak, így estére már én is derékig vizes nadrágban értem a táborhelyre.) Ami hamarosan, és törvényszerűen előttem volt. Egy parkoló, bokrokkal, frissen nyírt fűvel, 20 méterre a friss vizű folyócskától. Tehát takarásba lehet húzódni, a sátorkarót is befogadja a föld, az aljnövényzet sem lep el, és inni, mosakodni is lehet. Ideális! ( A reggeli szúnyogok ekkor még nem voltak beleszámítva az élménybe.) Tanulva a tegnapból, kétszer leellenőriztem a bejárati cipzárakat, majd kellőképpen fáradtam, még világosban álomba merültem.

1006

Harminchetedik éjszaka: 57°40’20.31″É   4°39’52.24″Ny

37. éjszaka