Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 18. nap Puerto Maldonado.

 241 ember olvasta mar el ezt az írást

Peru 2019. Csavargásaim az inkák földjén. 18. nap Puerto Maldonado. Március 29. péntek.

Az előző részben dzsungelt jártunk, és meglátogattuk a (hiányzó) Majmok-szigetét.

18. nap, március 29. péntek.

Véget ért az esőerdő-kaland. Reggel fél hatkor már találkozónk volt Robinnal, az utolsó programnak vágtunk neki hajnalok hajnalán. Ez pedig, az ébredő dzsungel megfigyelése. Megint kettesben voltunk, és a szálláshelyről most egy másik irányba vágtunk neki a sűrűnek. Itt is egy szűk csapás vezetett, de köszönhetően a napi több csoportnak, ez is csizmaszárig érő, híg iszappal volt bélelve. Az ébredés, az új nap kezdete inkább csak hangokban nyilvánult meg.

9

Éjszaka a szobában többször hallottam távoli, talán repülőhangra emlékeztető mély süvöltést, vagy ordítást, de nem a közelből, inkább háttérzajként. Most, ahogy a sűrűben haladtunk, ez felerősödött. Robin fejtette meg a titkot, ez az Amazonasi bőgőmajom. Nem nagy termetű, de a nagyságot hangerővel pótolja. Hangja, az egyéb zajok közt is 4-5 km-re is elhallatszik.

A madarak is éledeztek, (vagy talán el sem aludtak) mindenesetre nagy hangon ünnepelték az új napot. Vezetőm a hangok alapján elmondta, sőt, remekül utánozta is, hogy melyik hang birtokosa melyik faj, de a magasban, a sűrű lombkoronában csak egy-egy villanást, lombok megbolydulását, ágak mozgását lehetett látni. A következő látványosság, programpont, ezen próbált segíteni.

Egy hatalmas vasfához értünk. Mellette egy csövekből alkotott torony magasodott, benne lépcső vezetett fel a fa tetején kialakított platóhoz. Innen, egy igen labilisnak látszó függőhíd vezetett át, a kb. 80 méterre levő másik hasonló faóriáshoz. Megmásztuk a tornyot, 47 méter magasba jutottunk. És, ez csak a törzs teteje volt, a innen kiinduló ágakkal, a fa elérheti a 60-80 méteres magasságot. Ezt a fát vezetőm 300 évesre becsülte, de egyes példányok megélhetik az 1000 évet is.

Most nyert értelmet, (bár, gyanítottam mire kell) hogy találkozásunkkor miért léptetett, bújtatott Robin engemet egy derékra, combokra szorosan rögzített hevederrendszerbe, amin karabinerek, sőt, egy fékes kettős csiga is volt. Akkor rögtön rosszat sejtettem. Most, a karabinert becsatolta a híd közepe fölött húzódó drótkötélbe, és intett, hogy mehetek. Svédországban már keltem át rohanó folyó fölött hasonlóan labilis kábelhídon, nem ijesztett meg, tudtam hogy kell lépni.

Gyakorlatilag a lombkorona fölött voltam, egy-két növekedési hormonzavaros pálma, és pár vasfa zavarta csak a kilátást. És itt volt szerencsém a túra alatt először (és utoljára) találkozni rikácsolva helyet változtató Arapapagáj csapattal. Tulajdonképpen csak egy pár másodperces színes kavalkád, egy 40-50 fős csapat rikácsoló suhanása volt, és már el is tűntek a másik tömör pálmaliget koronájának védelmében. Élmény volt így is, mivel én voltam magasabban, ez alattam történt, és ekkora tömeget belőlük még nem láttam.

7

Jó negyed óra volt, míg nézelődve átsétáltam. Vezetőm nem zavart, ő kiült a platóra, várta, hogy átérjek. Fényképezőgépem ugye még mindig rossz, telefont nem vittem, meg azért, legyünk őszinték, a híd az bizony kétkezes. Bár, Robin nem sokat vacakolt, ő minden úri huncutság, mint heveder stb. nélkül másodpercek alatt utolért. Ez is egy hasonló magasságban levő plató volt. Lehetett nézelődni itt is. Ennek nem volt lefelé vezető lépcsője, visszamentünk. Az eredeti platóról vezetett még egy rövid lépcső egy feljebb levő teraszra, onnan pedig egyszál drótkötél, a kicsit lejjebb levő, harmadik fához, teraszhoz, és lefelé vezető lépcsősorhoz.

8

Beigazolódott a sejtésem, hogy mire kell a kettős görgő. Robin megkérdezte mehet-e?, a biztosításom ilyenre is szól, tehát gyerünk. Nem volt félelmetes, egy általam meghatározott sebességgel legurultam, egy kényelmes heveder-fotelben ülve. Túloldalon állóra fékeztem, simán platót fogott a talpam, kikapcsoltam a görgőt, és lesétáltam a kevesebb lépcsőfokon. Odalent találkoztunk. Visszafelé még egy kis botanika, legeltünk az útba eső gyümölcsfákról, karambola, banán, stb. Azt mondják, egészséges gyümölccsel kezdeni a napot. Visszaérve elköszöntünk, megköszöntem a vezetést és a türelmét, ő az érdeklődést, pontosságot és fegyelmet, Robin ment a következő, már igazi csoportja elé, én meg bemosakodtam reggelihez.

Ami valami felfújt szerű volt, vaj, dzsem, kávé, és banáncsipsz. Sokat ettem itt, nagyon finom, érdekes, és sósan eszik. Különleges ropogtatni való. Majd, következett a csomagolás, elköszöntem a szobámtól, a küszöbön fekvő cicától, jó volt itt. Telefon nélkül, net nélkül, a természetbe integrálódva, napi 4 óra villannyal, csönddel, elém rakott kajával, szóval…. A kikötőben várt az Igazgató, ő is elbúcsúzott, és remélte, hogy jövőre találkozunk. Hát, ja….

2

Még három német srácnak ért véget a tábor, négyünket vitt a hajó. Meg gázpalackokat, meg szemetet, minden beszerzést, mindennek az elvitelét, ami a tábor életéhez kell, ezek a hosszú motorcsónakok intézik. A 25 km-t folyással szemben jó 50 perc alatt tettük meg.

10

Most, a cég telephelyén, a túlparton kötöttünk ki. Egy terepjáró várt bennünket, a hölgysofőr vitt az utazási irodáig. Itt leadtam a szép fehér csizmámat, megkérdezték rendben volt-e minden, majd megköszönték, hogy velük utaztam. Mentem a 100 méterre levő Wasai szállóba, üdvözöltek, hogy újra itt, és a pár nappal ezelőtti ágyat kaptam. Őrült meleg volt megint, lezuhanyoztam, pihentem egyet. Délután erőt vettem magamon, na meg éhes is lettem, a városba indultam. A szálló előtt két „nyálcsorgató” csoda, az egyik a szálloda szafari-dzsipje, ami behozott a túloldalról, a másik pedig egy igazi dzsungeljáró lakóautó.

6
5

Most egy másik irányba, a piacnak jelölt hely felé indultam. Elég gyanús, kihalt utcákon jártam, nem egy piac-környékre jellemző, bár, ezen a furcsa környéken van pl. a város színháza is…Azért találtam megint egy kis magánkifőzdét, ahol behabart, zöldséges csontleves volt, (benne volt egy nagy csont), citrommal, savanykásan. És, finom volt! Mint a második, csirkemell bundában szósszal, salátával, éééés….. igen, rizzsel. 450 ft-ot megért. Aztán még kétszáz méter, és egy igazi paci forgatagba csöppentem. Nem túl biztató kinézetű környék, de a látszat néha csal.

4

Bár, most lehet, hogy nem csalt, ugyanis az utcában épp fennforgás volt. Egy Entel, (telefontársaság) feliratú üzlet előtt nagy tömeg, körben golyóállós, pajzsos rendőrök, gépkarabélyos katonák. És a terepjárók egyre jöttek, most láttam, amit a mexikói kartell-filmekben szoktam látni, a platón áll a rendőr, és egy bazi nagy géppuska van elébe rögzítve, ami előre néz. A túlsó járdán egyre szaporodó nézelődő tömeg, aztán az utcát mindkét oldalon lezárták villogó kocsikkal. Nem tudom mi volt, nem mentem közelebb, egy fényképet csináltam, az sem aratott osztatlan sikert, gyorsan el is raktam a telót. Aztán, nem vártam meg a végkifejletet, a túlzott kíváncsiság is lehet egészségtelen.

3

Vissza jöttem, másik, elég lepusztult környéken. Egy valami kirívóan szemet szúrt. Már máshol is említeni akartam, de itt, az elég alacsony színvonal közepette, még feltűnőbb volt. Egész Peruban hihetetlen sok gyógyszertár van! Nincs olyan hely, hogy száz méterenként ne érnél el egyet. Régóta megvan a véleményem a gyógyszer bizniszről, de mindig csak megerősödik az, hogy az emberek meggyógyítása drága szerekkel, (miután szintén olyanokkal megbetegítettük őket) a világ legjobban jövedelmező ágazatai közé tartozik. Rajtam mondjuk nem gazdagodnak meg….

Beértem, gyorsan fürdőnadrágra vetkőztem, és irány a medence. Jó félórát lubickoltam, úsztam is, napoztam míg megszáradtam. Délután is még nagy ereje volt a napnak. Jött a naplóírás, egy kis böngészés. 7 után jelzett a gyomrom. Eszembe jutott a pattogatott kukoricás, 2 solért adott egy hatalmas adagot. Míg tartott, sétáltam a Főtéren. A patyolat tiszta tér tele van családokkal, rollerező, görkorizó gyerekkel, szerelmes párokkal, tényleg egy szemet gyönyörködtetően idilli hangulat. A szegénységben.

1

Most még egy film, esetleg olvasás, itt még csak nyolc óra van.