OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Skót-Felföld 2016. 39. rész, North Kessock.

 173 ember olvasta mar el ezt az írást

Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 39. rész, North Kessock.

Az előző részben a csodálatos Beauly kolostor vendége voltam.

2016.07. 26. kedd Negyvenkettedik nap.

     Utolsó úton töltendő napomra ébredtem ezen a reggelen. Vegyes érzés volt. Fáradt is voltam, hisz már majdnem 700 km volt a lábaimban, kicsit elegem volt a minimálkomfortból, a nomád életből, ugyanakkor működött az elv, hogy minél több szépet lát az ember a világból, annál inkább tudatára ébred annak, hogy milyen sokat nem látott még! Persze, ahhoz száz élet is kevés lenne. Az égre nézve alapvetően felhős idő volt, de vigaszt jelentett, hogy nem egybefüggő volt a szürkeség, hanem a különböző magasságban úszó rétegek közül az ég kékje, sőt a napocska is kivillant néha. Kirándulóidő! Reggeli után legelőször a pub felé vettem az irányt, na nem a reggeli felesért, hanem a remélhetőleg feltöltött powerbankomat szerettem volna visszakérni. A csengetésre kis idő múlva előkerült a csaposlány, és bár kicsit kényszeredettre sikerült mosoly kíséretében, félálomban kezembe nyomta az akkut. Megköszöntem, és további szép álmokat kívántam neki. Illetve, azt már a csukott ajtónak.

      Egy villámgyors sátorbontás, és jó adag cseresznye elfogyasztása után a hátamra kerekítettem a már elég viseletes hátizsákomat, és elindultam. A városkának épp az Inverness felöli oldalán táboroztam, a park kapuja közvetlenül az oda vezető A832-re nyílt. Kerülőúton mentem ki, ugyanis még érkezéskor láttam, hogy valahol a fák között rejtőzik egy tó, a Loch a’ Chleibh. Valahogy eddig kimaradt, hogy megnézzem, most egy kis kanyarral felfedezhettem. Volna….! Ha lett volna tó. Egy keskeny gyalogösvény indult arra, ami mind jobban elgazosodott, látszott, hogy nem túl sűrűn használták. Aztán egy fából ácsolt járda vette át a helyét, mivel a terület kezdett sárba süppedni. A hely, amit körbeölelt, egy vízinövénnyel teljesen benőtt, elmocsarasodott hely volt, víznek nyoma sem látszott. Tartottam az irányt, nem akartam visszafordulni, de pórul jártam, mivel a sáron átvezető fajárda legtöbb helyen már szétrohadt, beszakadt, vagy nemes egyszerűséggel eltűnt. Így, meglehetősen megkínlódva kijutásért, jó sárosan, a három perces séta helyett fél óra múlva kanyarodtam rá a főútra.

1128

    Az első kilométereken gabonaföldek, legelők váltogatták egymást az út mindkét oldalán. Egyik helyt hatalmas birkanyáj apró hópelyhei fehérlettek a több hektáros, bekerített zöld legelőn, a másik oldalt csodálatos felépítésű, változatos színekben pompázó paripák élvezték a végtelen szabadságot. Ők is nagyon barátságosak voltak, az első hívó csettintésre odajöttek az elkerítő, persze csak jelképes drótkerítéshez, felvették a megismerkedő szagmintát a kézről, majd hálásan fogadták a fültő- és homlokvakarást. (Erről rögtön Izland jutott eszembe, ahol a „zabolátlan”, kistestű, igazi vadlovak száguldoztak fékeveszett iramban a hatalmas szabad legelőkön. Egyszer, mikor a bicikliről leszállva, begyalogoltam közéjük, rögtön körbevettek, körbeszagolgattak, egyet megsimogattam, akit aztán művészet volt levakarni magamról, egyáltalán elszabadulni tőle. A leghízelkedőbb szobakutya nem tud úgy dörgölőzni, arcot nyalni, fél lábbal átölelni, a fejét a vállamra hajtani, mint az a paci tette.)

1149
1127
1126

    A távolban már feltűnt a Beauly Firth dagályra készülő 11 km hosszú öble. Ez tulajdonképpen a névadó folyó 11 km hosszú torkolata, amely apálykor „kiszárad”, csak az édesvíz keskeny patakja csordogál a tenger felé, dagálykor viszont a sósvíz tör be (igen nagy sebességgel) ebbe a sekély öbölbe, és a folyót visszaduzzasztva veszi át az uralmat, és önti el ez a kb. 15 km2-es tavat. A 832-s út rövid idő után egy körforgalomba csatlakozik, majd onnan már A 9-es autópályaként tart a célom felé. Ezt kikerülendő, illetve a rövidebb utat választva nemsokára jobbra, egy számozatlan kis mellékútra tértem le. Egysávos, szűk, viseletes kis aszfaltcsík volt, de autóval sem találkoztam. Negyedórás séta után egy párházas kis tanyabokor, és egy öreg templom, körülötte az elmaradhatatlan temetővel állt az út mellett. A kis település a Milton nevet viselte a tábláján, a templom pedig Killearnan Church-ként szerepel a térképeken. Sokat így utólag, itthon sem lehetett megtudni a templomról, gyakorlatilag semmit a történetéről, az interneten is csak a közelmúltban itt elhangzott prédikációk szövege, és a havi program lelhető fel.

0064
1137
1132
1133

    Valamit talán az ódon sírkövek meséltek, a legrégebbiek még az 1700-as évekből valók voltak. A kopott köveken családok nevei sorakoztak egymás alatt, természetesen a leggyakrabban a MacKenzie és a MacLeod neveket lehetett megtalálni, az erre a vidékre jellemző Ross, Munro és Urquhart mellett. Érdekes, hogy egész Skóciában megtalálhatóak az egy-egy tájegységre jellemző, többnyire a régóta itt élő klánoktól örökölt vezetéknevek. Szomorú volt látni, hogy az itt nyugvók mennyire fiatalon mentek el. A legtöbben harmincas-negyvenes éveikben búcsúztak, de sok sírkőre volt vésve a tizenéves kor, sőt, elég sok egy számjegyű is előfordult. A templom kapuja mellett állt egy 1800-as években emelt magas kő, rajta több névvel, és meglehetősen hosszú szöveggel. A kopott, skót-gael nyelvű szöveget megpróbáltam értelmezni, valószínű egy egész család nyugodott itt, két felnőtt fiú kivételével, akik Amerikában lelték halálukat, és itt csak az emléküket őrzi a hant és a kő.

1130
1129
1136

    Újabb negyedóra séta után egy útkereszteződéshez értem. Az irányomból egyenesen tovább vezető utat pár méter után egy ódon, mohával borított kőkerítés zárta le, rajta hatalmas vaskapu. A kapu mellett a kerítéshez támasztva egy malomkő, belevésve a hely neve, Redcastle, vagyis Vörös kastély. Igen hosszú történelemmel bíró hely ez a rejtélyes kastély, aminek mai funkcióját, esetleg tulajdonosát nem sikerült a leírásokban megtalálni. A Muir-ban töltött estéken próbáltam a neten „elé-olvasni”, de ott sem sikerült, illetve utólag itthon sem.

1140

     A történelméből annyit őriz az elektronikus memória, hogy 1179-ben épittette William the Lion, a skótok királya. Nevét építőanyagáról, a vörös színű kőről kapta. Sokszor cserélt gazdát, évszázadokig a MacKenzie klán birtokában volt, végül a II. világháborúban a hadsereg birtokába és használatába került. A háború végeztével funkcióját vesztette, lemondtak róla, azóta kifosztották, ma pedig…..??? És itt kérdőjelek. Lehet, hogy jobb sorsa lenne érdemes. Bejutni, bár több kilométeren keresztül gyalogoltam a masszív kőkerítéssel védett, hatalmas, erdős birtok mellett, tehát bejutni nem sikerült. A valahol belül rejtőző épületet én is csak itthon láttam, képről. Egy címmel büszkélkedhet még az épület, Redcastle volt egészen a közelmúltig, Skócia egyik legrégebbi lakott háza.

1138

     Az előzőnél, ha lehet még jelentéktelenebb kis út itt egész az öböl partjához simult, és ott is maradt egész végig. Belerévedve a múltba, a kastély bejáratát követő kanyarból kilépve megint sikerült meglepődnöm, és visszazökkennem a mába. A nagy semmiben, közvetlen az öböl partján egy apró, szépen nyírt tisztás, vályúkban szépen gondozott virágok, és közöttük egy igazi piros „londoni” telefonfülke. Tovább menve az első pillanatokban csak egy jópofa dísznek gondoltam, de a kíváncsiság felélesztette bennem a kisördögöt. Visszasétáltam, felvettem a kagylót, és búgott. Majd egy kedves női hang megkért, hogy dobjak be pénzt. Működött!

1139

     A víz a tenger felől nagy hullámokat keltve nyomult be az öbölbe, rohamosan került víz alá az addig iszapos, vízmentes meder. Ebédidő már elmúlt, a parton találtam is egy padot, rövid pihenőre leültem, és megebédeltem. Sajnos az északról fújó szél annyira feltámadt, és a sík vidéken annyira elfogytak az erdők, hogy zavartalanul kapott oldalba még ebéd közben is. Nem is sokat időztem, hisz közben beborult, és a hatalmas látótávolságoknak köszönhetően lekövethettem a fekete, esőt ígérő felhők mozgását, és láttam, hogy bizony nem fogom tudni elkerülni az égi áldást.

1142
1143

     A túlparton már látszódott Inverness elővárosa, az épp kihúzó vonat vidám füttyét felerősítve közvetítette a víz, (a vasút az öböl másik oldalán közlekedik), de az is látszott a földig érő fekete függönyből, hogy mindezeket kemény zápor veri. Ezen az oldalon hirtelen egy lakókocsi város bontakozott ki, a kerítését megszakító kapu mellett levő tábla szerint ez a Coulmore Bay Caravan Park. Nagy területen, sok embernek adhat otthont ez a láthatóan állandó lakhelyként használt park. Láttam bent boltot, vizesblokkot, és (ez magamnak is kissé morbid, de érdekelt, és a neten, légifelvételen megszámoltam) 107 db lakókocsit. Ezek már lábra állított, nem kerekeken nyugvó, komoly kis házak voltak.

1144
1146

     A telep bejáratától pedig már látni lehetett Inverness ikonikus hídját, a Kessock-Bridge-t. Közel jártam a célhoz. Ekkor bekövetkezett ami várható volt, utolért az eső. Az erős szélben nélkülözhető élmény volt, de hát…. Gond volt még, hogy 29.-re szólt a repülőjegyem, amivel Invernessből visszarepülök Londonba, és ma még ugye csak 26.-a van. Tehát, három éjszakára valahol megint le kellett táboroznom. Egy ekkora városban ez nem könnyen megoldható. Az induláskor, a napló elején már írtam a kempingekről, a lehetőségekről, ezek a másfél hónap elteltével sem változtak. A cél az volt, hogy viszonylag közel legyek a városhoz, hisz nem a sátorba húzódva akartam eltölteni ezt a pár napot, de mégse kelljen naponta kilométerek tucatját legyalogolni, hogy egyáltalán besétáljak. Emellett persze kellőképpen eldugott legyen, valami némi infrastruktúra is legyen a közelben. Útközben, a Google Earth műholdképeit nézegetve kiszúrtam egy parkolót az innenső, tehát azon az oldalon, ahol most haladtam. Ez az A 9-es autópálya város előtti pihenőhelye volt, a műholdkép szerint meglehetősen tágas, így vélhetően különböző kényelmi létesítményekkel is rendelkezik. A városba menet viszont át kell majd kelnem minden nap a hídon, aminek a feljárója a pihenőtől 600 méterre van, a híd maga is 1 km-es, és onnan még jó 2 km a belváros. Tehát, meglesz a napi 8 km. csak oda-vissza, de ez van.

0066

Ez volt tehát az aznapi uticél, és míg ezt a ciklikusan csapkodó esőben átgondoltam, megérkeztem Charlestown kertvárosába. Ez egy modern kis családiházakkal beépített lakópark volt, mikor átsétáltam rajta egy lélekkel nem találkoztam, tehát valószínűleg csak úgynevezett „alvó-település”, ahová a nagyvárosból, munka után csak aludni járnak haza az emberek. Beljebb, a település derekán, egy a környezetéből nagyon kirívó épület állt, a tábla szerint ez az „Alapítók háza”. A bejárat fölötti tábla szerint egy Kenneth Stewart építette itt (ezt?) az első házat, és ezzel megalapította a települést.

1150
1153
1152

    A másik érdekesség, bár ez egyben megkapóan ötletes is volt, hogy a buszmegálló mellett egy piros telefonfülkében apró könyvtárat rendeztek be.  Az ajtón levő felirat szerint hirdető hely, (ezeknek a fülke mögötti fatáblán van hely kialakítva) és mini könyvtár. Svédországban és Norvégiában több helyt találkoztam már ilyennel, az ötlet tehát nem új: amíg várakozunk a buszra, üssük agyon olvasással az időt. Persze ehhez befogadó közeg, (magyarul kulturált emberek) is kellenek, akik ugyanoda teszik vissza a könyvet ahonnan elvették, vigyáznak rá, nem rongálják, és főleg, nem viszik haza….

1151

Bár a pihenő az autópályának ezen az oldalán volt, tehát ahol én sétáltam, de nem találtam feljárót a magasban futó pályához. (Mint később kiderült, volt, csak elmentem mellette, mivel a meredeken felfelé vivő út elején kint volt a zsákutca tábla. Viszont gyalogosan lehetett közlekedni.) Itt vezetett a vízbe az a lejtő is, ami a híd megépítése előtt a két partot összekötő kompot kiszolgálta. Akkor még, (ez 1982-ig tartott) az északról jövőknek vagy el kellett kerülniük Beauly felé, és a torkolatot megkerülve jutottak el a fővárosig, vagy ezt a kompot használták. Persze voltak olyan időjárási körülmények, amikor ezt sem lehetett hsználni, és csak a kerülés lehetősége maradt. Most csak dagály idején kiránduló hajócskák kötnek itt ki, és tesznek egy kört a Beauly Firth, és a híd nyílttengerre néző oldalán levő Moray Firth meglehetősen huzatos vizein.

Lenovo_A1000_IMG_20160726_135102

    A hídra innen nem vezetett feljáró, át kellett menni alatta, és a túloldalon levő, Craigtonba vezető úton lehetett feljutni az úttest magasságáig. Persze annak közelébe csak a bozóton átmászva lehetett jutni, és az autópályán sem vezetett zebra a túloldalra. Késő délután volt, meglehetősen élénk forgalommal, de egy csomó szabályt megszegve, végül egy nagy rohammal mégis sikerült átrohanni a négy sávon, (szerencsére volt a 2-2 sáv között terelősziget), és a korláton is átjutva máris irányban voltam. Itt megint visszafelé kellett haladni, a   pihenő jó 500 méterrel lejjebb volt. De, végül meglett. Beváltotta reményeimet, hisz a benzinkúton, a külön tisztasági blokkon, és az ajándékbolton kívül egy hatalmas aszfaltozott parkoló is volt, de ami nekem még fontosabb és örömtelibb volt, az a város felé eső részen levő szépen nyírt pázsittal rendelkező, fás, bokros, jól eldugott piknikező hely volt. Az úttest felől drótkerítéssel leválasztva, a közepén pedig faasztalok, padokkal. Ideális.

P7264418
1155

Az út utolsó táborhelye sem okozott csalódást, igazolta azt az elvemet, hogy mikor pihenőhelyet keresek, a szükség időpontjában úgyis ott lesz a legalkalmasabb, a legtöbb kényelmet nyújtó. Persze, míg a következő három éjszakára tényleg minden szempontból legmegfelelőbb zugot megtaláltam, addig az egész területet be kellett járni, és minden aspektusból megvizsgálni. Mire az igazi mellett döntöttem, és sátrat vertem már kora este volt. Hosszú és tartalmas volt ez a nap is, de kellőképpen fárasztó is. Úgyhogy, nem sok egyebet csináltam már aznap, az egyik asztalnál kényelmesen bevacsoráztam egy, még meglevő olajoshalból, beöltöztem éjszakára, és fáradtan nyugovóra tértem. Nehezen aludtam el, volt min gondolkodni. Hisz akkor, mikor már feküdtem, és nem a következő percen, órán kellett gondolkodnom, akkor jutott el igazából a tudatomig, hogy megcsináltam! Legyalogoltam 42 nap alatt kb. 700 km-t, megkerültem a Highland jó részét! De elalvás közben a büszkeség mellett egy kis üresség érzés is volt: már vége?

1156

Negyvenkettedik éjszaka:  57°30’6.80″É   4°14’36.39″Ny

42-44. éjszaka