OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Skót-Felföld 2016. 35. rész, Rogie Falls.

 102 ember olvasta mar el ezt az írást

Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 35. rész, Rogie Falls.

Az előző részben a Black River szegődött mellém, és kísért egész nap.

2016.07. 22. péntek Harmincnyolcadik nap.

     A tegnapi nap zárásakor az előnyökként említett dolgok azért nagyon kedveznek ám nem csak az országutak fáradt vándorának, de a mindig éhes, vérszomjas kis dögöknek, (elnézést) a midge-eknek is. Ezt reggel rögtön tapasztaltam. Szerencsére most jól zárt a sátor, csak kívűről dühöngtek sok ezren, bejutni nem tudtak. Így, még védett helyen megreggeliztem, (nagyon nehéz ám fekve, egy 80 cm széles, 50 cm magas kis alvókapszulában bármit is csinálni!), átöltöztem (!!) a nappali ruhámba, majd kirontottam a vadak közé. Annyira azért nem volt vészes, az előző napinak nyomába sem érhetett, de azért folyamatosan legyeznem, csapkodnom kellett az arcom körül. Távolból érdekes látványt nyújthattam…. A sátor két rétege közé szorulva találtam rengeteg apró fekete tetemet. Valószínű éhen haltak, hisz ezekbe a mikroszkopikus lényekbe nem sok tartalék fér, és bizony az állandó repülés sok energiát igényel. Tehát folyamatosan táplálkozniuk kell(ene).

1004

    Végül csak sikerült megküzdenem a csomagolás napi kétszeri örömei közül az elsővel, a táborhely bontással, és összecsomagolással, (este jön ugyanez fordítva) és tíz óra körül nekivágtam a mai etapnak. Kellemes meglepetés volt, mikor párszáz méter után az országúttól elvált egy öreg aszfaltcsík, ami valószínűleg a régi út volt, most azonban átminősítették bicikli és gyalogúttá. Nem mintha panaszkodhattam volna az erős forgalomra, hisz megint a kompok holtidejében voltam úton, de valahogy hangulatosabb egy öreg, de sima, páfrányoktól kísért aszaltcsíkon sétálni, ami csak az enyém, nem kell figyelni semmi zavaró külső tényezőre.

1008

     Ez az idill jó pár kilométeren elkísért. A völgy, amit az itt már komolyabb Black River, a Fekete folyó hasított ki magának évmilliók alatt, szóval a völgy kiszélesedett. Jobb kéz felől egy 30 méternyi többnyire páfránnyal benőtt sáv, azon túl rohant a folyócska, majd a túlparti rész lassú emelkedésbe kezdett, és távolabb szelíd dombbá nőtte ki magát. Baloldalt ugyanez víz nélkül, és mindkét irányba sűrű, telepített fenyőerdő zöldellt. A baloldalon több helyen már sziklába vájták az utat, és a dombról lefolyó csapadék és forrásvizek száz méterenként apró vízeséséként érték el az utat, ami alatt csöveken átvezetve folyt a víz a Black Riverbe. Bár természetesen volt nálam folyóvíz, amit a vízszűrőmön keresztül iszogattam út közben, de azt kiöntve, innen vettem új tartalékot, hisz megkóstolva jéghideg, tiszta, jóízű forrásvíz jött a dombok közül. Érdekes módon, valószínűleg rövid utat tett meg a forrástól a vízesésekig, hisz teljesen színtelen volt, nem vette még fel az itt megszokott vöröses árnyalatot.

1009

    Dél körül járt az idő, mikor az addigi néptelen csendet egy parkolóban buszok, és turisták zsivaja váltotta fel. Egy útikönyvek által nem említett, de az erre járókat azért megtorpantó látványossághoz értem. Az eddig jobb oldalamon haladó folyó most átkerült a túloldalra, az út egy hídon halad át. Ez egy modern, egész egyszerű kis közúti híd, a közelmúltban épülhetett. A látnivaló az a szerencsére eredeti állapotában meghagyott, az új hídtól alig harminc méterre ívelő régi híd, (nehezen fellelt helyi nevén az Ezüst-híd), ami sok évtizeden (századon) keresztül volt része a Highland Road-nak, a Felföldi útnak. Az építési ideje, sőt építője is a múlt homályába vész el, bizonyos források szerint 1812-ben adták át, és tervező építésze az a Thomas Telford volt, akinek az egész modern Skóciai, főleg a Highland-i úthálózat köszönhető. Mindenesetre romantikus látvány volt a sziklás mederben zubogó folyót átívelő hárompilléres, kőből rakott híd, bár jobban élveztem volna a hárombusznyi turista nélkül. Nem is sokat bámészkodtam.

1012
1011

    A hidat hívják Garve-i hídnak is, hisz az előttem levő apró település közigazgatási területén fekszik. A hídtól bő két kilométerre az út derékszögben délre fordul, és vasúti sínpár simul mellé. A Kyle of Lochals-ból, (aminek nagy hídján átkeltem Skye szigetére) Invernessbe tartó vasútvonal halad egy darabig az út mellett. Én persze a Skye-hidat más irányból közelítettem meg. Garve is a mi fogalmaink szerint azért egy meglehetősen kicsi falucska, de vasútállomása van, két-három panzió is hirdette magát, valamint egy általános iskola gyűjti össze a környék kisiskolásait. Tehát, olyan felföldi tanyaközpont-féle. A házak, sorházak egyformán szürke gránitból épültek, amit pirosra festett ajtókkal igyekeztek kicsit feldobni. Dicséretesen sok, és gyönyörű virágoskertet találtam, mind magán viselte a gondoskodó kezek nyomait, látszott, hogy az itt maradók szeretik a szépet, a természetet. Azért írtam, hogy itt maradók, mert így délutánba hajlóan a falucska teljesen kihalt, néptelen volt. Valószínűleg sokan járnak be a „Fővárosba”, Invernessbe dolgozni, hisz vonat és busz is van, de sokan meg is unhatták az ingázást, és beköltöztek a nagyvárosba. Gondoltam ezt abból is, hogy minden második házon kint van az eladó tábla.

1014

     A központi kis téren, közvetlen az út mellett büfé, előtte piknikasztalok, padok hívogatták az átutazókat. Egyszerű és gyors fogások szerepeltek az kitűzött étlapon, amivel az éhségüket, és bőséges italválaszték, amivel a szomjukat tudták oltani az ide bekanyarodók. Nem sokan voltak. Azt még el kell mondanom, hogy a fenti jelzők közül nem véletlenül maradt ki az „olcsó” szó, ugyanis meglehetősen borsos árakat láttam kitéve. Persze, ez csak valószínűleg nekem tűnt annak, az én zsebem pedig nem lehet mérvadó… Az illatok, a látvány azonban csábító volt. Villámgyorsan megköttetett a kompromisszum önmagammal, eszek, de szerényen. Ebédidő volt, éhes is voltam. A húsfogyasztás amúgy sem egészséges, a burgereket tudtam nélkülözni, a fish & chips halrésze már jobban vonzott, de maradtam a chips-nél. Kértem egy kis adag sült krumplit, és kifizettem érte 2 fontot. Majd 800 Ft-ért azért otthon többet kaptam volna, de ne hasonlítsunk, és ne elégedetlenkedjünk! Szép lassan elcsemegéztem a frissensültet, ittam rá finom, hideg forrásvizet, és vettem a virtuális vándorbotomat, megpihenve, jóllakva (??) indultam tovább.

1015

    A 38. napomat töltöttem úton. Jó párszáz km. bennem volt, fáradt voltam, (nemcsak a megtett kilométerek, a nomád élet, a körülmények is fárasztóak ám!) és kb. 10 kilóval már könnyebb, mint amikor elindultam. Ezeket csak azért írtam ide, mert ennek ellenére szinte végig vigyorogva róttam aznap a kilométereket. És ennek egyszerű oka volt, végig sütött a nap, gyönyörű volt az idő. Nagy ráértemben gondolkodtam ezeken akkor útközben, és más okot nem találtam. Végig ugyanaz a gyönyörű táj vett körül, az „állagom” lineárisan, egyforma tempóban merült le napról-napra, a kényelmetlenségek, rovarok, emelkedők, stb. végig meg voltak, és ha esett az eső, vagy csak a szürkületig borús, ködös idő volt rosszkedvűen bandukoltam, de ha kék volt az ég, és nap sütött a bárányfelhők között, valahogy minden más, minden sokkal szebb, és minden vidámabb volt. Olyankor keveselltem a hátralevő napokat. És ez így volt most is.

1017

    Közben elértem egy újabb tavat, ezúttal a talán nem meglepő nevű Loch Garve csábítóan kék víztükrét. Szerettem volna lemenni a partjára, közelebbről is megcsodálni, de a vasútépítő mérnökök közénk ékelték a töltésen futó sínpárt. Végig reménykedtem, hogy lesz valami átjáró, de óvatosak voltak, végig elkerítették a síneket még egy drótkerítéssel is. Biztos volt rá okuk. Megélénkült a forgalom, kompidők közeledtek, na meg a nagyváros is, nem beszélve a közelben fekvő, népszerű látványosságról, amiről – valljuk be férfiasan – akkor még fogalmam sem volt.  A tónak szűk 3 km után vége lett, a vasút is ment vele, ismét sűrű erdőben, fenyők között vezetett az út. Jobb oldalon egyszer csak egy épület csoport bújt elő a fák közül, egy útszéli snack-büfé, kávézó, parkolóval, és egy sokpados, asztalos pihenővel, ahol az itt vásárolt finom falatokat lehet a természet lágy ölén elfogyasztani. Én csak körbenéztem, kíváncsiságból megnéztem az árlapot, (nem nyűgözött le), de találtam valamit, ami már érdekelt. Egy szép, tiszta wc, melegvízzel, minden igényt kielégítően. Ugye milyen kicsi, és hétköznapi dolgok is örömet tudnak szerezni? Pihentem egyet a kevés üres asztal közül egynél, ránéztem a netemre és néztem a kiránduló családokat, az épp csak egy kávéra megálló sietős úton levőket.

1016

     Mikor elindultam, délután ötre járt az idő, tudtam, hogy lassan nézelődhetek táborhely után. Talán itt is elgondolkodhattam volna a sátorverésen, de mivel ez egy magánterület volt, bekerítve, biztos, hogy engedélyt kellett volna kérnem, amit nagy valószínűséggel megtagadtak volna, nem kempingnek épült a hely. Másrészt, én sem ragaszkodok, nem is ragaszkodtam egész utamon a bámész szemekhez. Tehát nem ez az igazi. Viszont alig két kilométerre már az volt. Ezt rögtön láttam. Egy nagy parkoló volt, sok autóval, a parkoló vége pedig le volt zárva egy fakerítéssel Ezen belül nyírt pázsit, kicsit beljebb ismét egy szuper mellékhelyiség melegvízzel, valamint egy piknikasztal padokkal. Ilyen kombináció szerepel a vadkempingezők legszebb álmaiban. Bár, ritkán jön össze. Bementem a fakerítésen belül, és annak tövében, asztalt és pad közvetlen szomszédságában villámgyorsan tábort vertem.

1018

    Aztán a parkoló turisztikai tájékoztató táblájához mentem, itt próbálva megtudni azt, hogy tulajdonképpen hol is vagyok. A hely neve nem mondott eddigi olvasmányaim alapján semmit, a Rogie Falls-nél, tehát a Rogie vízeséseknél voltam. Ez egy természetvédelmi terület, és a tájékoztató tábla, a térkép alapján mindent meg lehetett tudni róla. Gyakorlatilag a fő attrakciót az úttól párszáz méterre húzódó Black River (itt is) vadregényes zúgói, vízesései jelentik, bár az oda vezető két út, ami gyakorlatilag egy kört zár be, szóval az is megér egy sétát. Túl sok volt a kocsi, így a turista is, a részletesebb bejárást, a fotózást inkább másnap kora reggelre, délelőttre terveztem. Most csak a rövidebb úton elsétáltam a legnagyobb látványossághoz, az itt is megtalálható függőhídig. A leírás szerint innen nagyszerűen láthatóak és fényképezhetők a folyással szemben úszó, és a pár méter magas vízesésekre, zúgókra a levegőben felugró lazacok, akik az ívó helyükre tartanak.

1022

    Valóban szép és vadregényes volt a vidék, főleg így napsütéses időben. Tényleg csak egy gyors séta tettem, túl sok embert kellett kerülgetni. Mikor visszaértem a parkolóhoz, közvetlen mellettem egy társaság magyarul szólalt meg. Egész úton alig hallottam magyar beszédet, meglepődtem. Rájuk köszöntem, akkor pedig Ők lepődtek meg. Pár mondatot váltottunk csak, közülük a két fiatal Skóciában dolgozik, és a család látogatta meg őket, egy bérelt kocsival pedig nagyokat kirándulnak. Én is pár szóban beszámoltam az én utamról, nagyon tetszett nekik a módja. A legjobb az volt, mikor megkérdezték, hogy hol alszom. Odamutattam, hogy ott a sátorban. A fakerítéstől két méterre álltunk, és csak meresztették a szemüket a mutatott irányba: de hol? És akkor bemutattam a kerítés tövébe, ahol behajolva meglátták a táborhelyet. Tehát, valóban sikerült jól elrejtőznöm! Elköszöntünk, Ők is siettek, én meg vacsorázni szerettem volna. A kényelmes asztalnál ez igazi luxus volt! Aztán, rajtaütésszerűen kiürült a parkoló, csend lett. Én pedig egy kis netezés után nyugovóra tértem. Ez is szép nap volt!

Lenovo_A1000_IMG_20160722_163427

Harmincnyolcadik éjszaka: 57°35’24.16″É   4°36’26.17″Ny

38. éjszaka