OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Skót-Felföld 2016. 17. rész, Portree.

 120 ember olvasta mar el ezt az írást

Skót-Felföld 2016. Egy 700 km-es gyalogtúra naplója. 17. rész, Portree.

Az előző részben végre megint adhattam a tisztaságnak!

2016.06.29. szerda. Tizenötödik nap

    Este az eső monoton kopogása, na meg a hullafáradtság épp az álom jótékony fátylát készült a szememre borítani, mikor hangokra riadtam. Részint egy hallhatóan nem személyautó, inkább kisbusz erőlködése a bejáró nedves emelkedőjével, másrészt több fiatal emberi hang. Lakótársak! Arra már sem kedvem sem erőm nem volt, hogy megnézzem, ki az, meg őszintén nem is nagyon érdekelt. Annyi hatása volt rám jöttüknek, hogy kiverték az épp készülő álmot a szememből, és jó sokáig nem is engedték visszatérni azt. Esett, de nem különösebben zavarta őket, a hangokból és illatokból ítélve egy jó kis vacsorát kerekítettek, amit jókedvűen elfogyasztottak, utána pedig előkerültek az üvegek, meg egy gitár, és szépen kikerekedett az este. Igazság szerint jó volt hallgatni fiatalos jókedvüket, felszabadultságukat, azt, hogy azért ma is van ilyen, na meg kicsit visszagondolhattam a saját hasonlóképpen és hasonló korban eltöltött estéimre.

     A gitár és az ő hangjuk ringatott jó sokára újra álomba, ami viszont reggel kilencig zavartalan volt. Akkor megint az ő hangjukra ébredtem, kezdtek tábort bontani. Az eső még mindig kopogott, tudtam, hogy odakint víz és szúnyogok várnak, nem nagyon volt kedvem kikászálódni. Lustálkodtam. Előttem volt Skye fővárosa, Portree, azt tudtam, hogy mindenképp elérem, de nem igyekeztem különösebben. Kb. 15-20 méterre lehettünk egymástól, bármilyen kicsi is a sátram, biztos, hogy már este kiszúrtak. Akkor sem, és most reggel, mikor készülődtek, most sem hallottak életjelt felőlem, valószínű ez kicsit elgondolkodtatta, de legalábbis kíváncsivá tehette őket, mert lassan közeledő lépéseket hallottam a sűrű, nedves fűben. Aztán közvetlen a fejemnél egy óvatos „hallo” hangzott el. Vigyorogva válaszoltam vissza egy jóreggelt, mire megkérdezte, hogy minden rendben van-e? Illetlen nem akartam lenni, ekkor már felhúztam a cippzárat. Üdvözöltük egymást, két fiatal srác két lánnyal, és egy öreg Renault busszal. Pár szó, kérdezték hova megyek így egyedül? Mondtam az úticélt, persze ők is oda tartottak, mondták, hogy szívesen megvárnak és elvisznek. Mikor elmagyaráztam, hogy ez gyalogtúra, elköszöntünk, és ki-ki ment a maga útján.

0409

     Persze nekem addig még volt egy vesszőfutásom, nem igazán volt kedvem szúnyogfelhőben sátrat hajtogatni, így mindenestől kihúztam az út szélére, és ott csináltam. Lényeg, ha fél 12-kor is, de úton voltam. És Murphy-törvénye szerint, mire mindent csurom vizesen vissza-szuszakoltam a helyére, az eső is elállt. Sőt, ez igaz csak este derült, de addig nem is kezdett rá újra. Szóval aszfalton voltam, és nagyon reméltem, hogy utolsó nap kell az első lépéseimet sziszegősen megtennem, és a városban sikerül kicserélnem azt a kínai csodát, ami annyi fájdalmat okozott. A forgalom gyenge volt, nézelődhettem. Hihetetlen volt látni, hogy mennyi eső esik le, és hogy a föld már mennyire nem bír ezzel. Sík vidék volt, az út töltésen futott, valószínűleg nem véletlen. Jobb oldalt 3 kilométer hosszan sűrű fenyves kísért, áthatolhatatlan aljnövényzettel. Tudta ezt tenni azért, mert az út melletti széles árkon túl, ami természetesen teli volt vízzel, az egész egy magaslaton feküdt. Másképp már rég kirohadt volna minden. A baloldalra többnyire csak az a sűrű mocsaras aljnövényzet került, ami vízben is megél.

0405

     Sok őz és szarvas volt. Mivel több kilométeres volt a látótávolság, élmény volt megfigyelni, ahogy a zöld aljzatban a barna foltok nagyszámban mozognak. Magasra ívelő ugrásokkal törtek át a vizes, mocsaras részeken, látványosan fröccskölve, szórva a vízfelhőt maguk körül. A túlsó, magasabb hegyek felől jöttek, és az említett sűrű fenyves felé tartottak, valószínű legelőt váltottak. Nem különösebben tarthatnak az embertől, hisz előttem néha húsz-harminc méterre keltek át az aszfalton, és lendületből jöttek, tehát azt is megszokták, hogy az autósok vigyáznak rájuk. Igaz, erre tábla is figyelmezteti a vezetőket. Aztán itt találkoztam azzal az érdekesen kifordult fenyővel, amiről az ötödik napi naplómban beszéltem. Ez kiszakadt a földből, lefeküdt, de még maradt annyi gyökere a földben, hogy vígan tudja folytatni fekve az életét, és az utóbbi időben növő ágai, friss hajtásai engedve a gravitációnak, az ég felé fordultak, és évek alatt a fának új, érdekes struktúrát adtak.

0406
0408

     Tovább haladva egy kicsit távolabbi dombon számomra mindig egy kicsit szomorú látvány, kivágott, halott fák hatalmas halmaza. A modern erdő- és fagazdálkodás már nem baltával vág, hatalmas gépek mennek fel a hegyre, és mint egy aratásnál a kombájn a búzát, szabályos sorokban, játszi könnyedséggel tüntetnek el napok, órák alatt egész erdőket. Aztán jönnek a társaik, azok percek alatt leágazzák, lecsupaszítják azokat a nemrég még méltóságteljes órásokat, majd mint a gyufaszálakat szabályos sorokba rendezik, és a haszonfa várja a szállítását. Ez így leírva, végiggondolva olyan szomorú! De, tudom, hogy ez az élet rendje, ezekre a fákra szükség van, és ha a következő pillanatban, helyen másfele nézek, már viszont is látom őket fantáziadús tervek megvalósult, gyönyörű végeredményeként. És külön vigasz az, hogy mindenütt azt láttam, hatalmas területeket is telepítenek újra. Szóval, örömmel lehet felfedezni a felelős erdőgazdálkodást.

0410

     Egy gyorsfolyású, és szokás szerint barnavizű folyócska keresztezte az utat. Az átvezető híd melletti ápolt pázsitra lemálháztam, lemásztam a híd alá, és bár kissé megkésve, de elvégeztem a reggeli „cicamosdásomat”. Ivóvizem is fogytán volt, azt is pótoltam, majd indultam a reményteli főváros felé. A szárazföldbe mélyen benyúló Loch Portree körül, illetve az előbb említett folyócska hordaléka által feltöltött széles, dúsfüvű lapályon rengeteg fehér folt, birkák százai keveredtek a tehenek és a lovak alapjában barna színével. Megjelentek a város körüli gazdaságok. Aztán a baloldali sűrű erdős részből hirtelen barna faházak sejlenek elő, az út felkanyarodott egy hatalmas parkolóba.

0412
0414

    A parkoló és az út közt egy fából faragott sas terjesztette hatalmasra szárnyait az alatta levő, két színű díszsövényből kivágott művészi betűk fölé. Bekanyarodtam, de rendesen körbe kellett járnom, mire ki tudtam betűzni a kacskaringós szöveget: AROS. Rengeteg autó állt, hát én is körbenéztem, ha már erre vetődtem. Az ajtó melletti kis tábla felfedte a komplexum mibenlétét, ez volt az Aros Látogatói és Művelődési Központ. Megmondom őszintén, utólag próbáltam utána nézni az AROS jelentésére, de semmiképp sem sikerült összehoznom a sassal, illetve semmivel. Tehát csak AROS. Mivel szabad bejárás volt, egy villámlátogatás keretében körbenéztem. Amit találtam: egy nagy étterem, kávézó, kiállító terem, kézműves-shop, ajándékbolt, illetve amire utalást találtam, egy mozi és egy színházterem. Hát ennyi, és mivel egyik felsorolttal sem volt semmi komolyabb tervem, rövid idő múlva jöttem is tovább. (Nem akarok pikírten azon poénkodni, hogy egy cipőboltnak jobban örültem volna…)

0416

    Továbbmenve egy csöndes kis kertvároson haladt az út, itt már természetesen járdával. Ahogy kinéztem a házak közt az öböl vizére, két hatalmas kirándulóhajót vettem észre. Ezek azok, amik többnyire hét éjszakás körutakat bejárva, mindennap másik megállóhelyen szórják partra sokezer utasukat az apró partraszálló-hajóikkal, amiket magukkal cipelnek a hasukban. Ezek a monstrumok ilyen helyeken nem tudnak kikötni, így kint maradnak a nyílt vízen. A Főtér felé navigálok, tájékozódási pontnak azok általában be szoktak válni, és az üzletek is inkább akörül csoportosulnak. Eltévedni talán nem fogok, hisz ez a Középkor homályába vesző származású város ma is alig 2500 fős polgársággal rendelkezik, és a mérete is ennek megfelelő.

0418
0417

     Egy elágazáshoz érek, ahol megtudom a tábláról, hogy én majd balra megyek tovább, hisz arra van Uig, de csak majd, most inkább jobbra, a belváros felé veszem az irányt. Szitál a hideg eső, az utca pedig tele van rövidujjú-inges, egyszál blúzos, rövidszoknyás fiatalokkal. Láttukon megborzongok, de ők megszokták. Itt van a sziget egyetlen középiskolája, vége a tanításnak. Alig 300 méter, és a Főtéren vagyok. Persze, méreteiben ez is arányos a várossal, de hangulatos. Itt van a buszpályaudvar, a Plébániatemplom, és egy utazási iroda. Valamint innen indul a Főutca, sok-sok üzlettel. Van részletes várostérkép is, hosszú percekig tanulmányozom, memorizálom, igyekszem felvenni a fonalat, és nézem az üzletek mibenlétét. Az érkező buszok közt sürög-forog egy igazi, előírásos skót-szerelésbe öltözött időseb férfi. Mindenkivel barátkozik, mondjuk látszik rajta, hogy egy idegenforgalmi kirakatemberke, de azért megpiszkálja a fantáziámat, ilyen képem még nincs! Odamegyek, épp egy másik férfival beszélget, illedelmesen megvárom a sorom, majd mikor felém fordul, megkérdezem, hogy lehetne egy közös fotó? Mosolyogva bólint, természetesen, öt font. Nekem az arcomra fagy egy kicsit, megmondom őszintén, de aztán a másik férfira nézek, aki pukkadozik, és veszem a skót humort. A kollega kezébe nyomom a gépet, összeállunk, és elkészült egy emlékezetes ereklye az útról.

1191

    Aztán irány az üzletsor. Szerencsére, itt este 10-ig minden nyitva van, bár akkor még szinte süt a nap. Illetve, nem is szinte. Végig egyik oldalon, vissza a másikon, igaz, ez talán 200-200 méter. Ajándékbolt, pub, stb. van, cipőbolt nincs. Egy ruhaüzletet találok, bár az is inkább turistáknak szóló skót specialitásokat tart, de azért optimistán megkérdezem az eladót a cipőről. Szomorú mosoly a válasz, Portree-ban nincs cipőbolt! Az én mosolytalan arcom talán még szomorúbb volt. Indultam kifelé, és valószínű látta rajtam, hogy a végletekig elkeserített, mert utánam szaladt, hogy milyen cipő kellene? Mutattam a bakancsomat, hogy a helyett bármi. Akkor jött az Isteni szikra, próbáljam meg az Outdoor üzletben. Elmagyarázta a kis mellékutcát, én pedig rohantam!

Lenovo_A1000_IMG_20160629_184251

    Ott volt ahol ígérte, én pedig örömmel láttam, hogy tele gyönyörű túracipőkkel! Vagy talán túl gyönyörűekkel? Minél jobban mélyedtem bele, annál idegesebb lettem az áraktól, amik 200 font-nál kezdődtek. A felső szintet nem írom ide. Én tudtam a korlátaimat, most már szisztematikusan jártam, minden lehetőséget megnéztem. És egyszer csak pár cipősdoboz a sarokban elrejtve, rajtuk a bűvös tábla: discounted, leértékelve. Nem részletezem! Szinte mindet kibontottam, mindre rákérdeztem, jó párat felpróbáltam, feldúrattam megfelelő nagyságért a raktárt, a végén már valószínű nem szerettek. De, megvolt az új cipő, kényelmesen, strapabíró kinézettel, megfelelő árban. Megjegyzem, mai napig azt hordom, és alig látszik rajta. Nagy üzlet volt, és láttam az eredeti árat is! Mínusz 80%.

0434

   A Főtéren egy padon levetettem a kínzómat, utólag talán szégyellem, de ment a kukába. És az új csodában még elfeszítettem a Sparba, vettem egy komoly halkonzerves vacsorát, ünnepelni kellett! Majd, indultam kifelé a városból, valahol éjszakáznom is kellene. Úgy gondoltam, hogy pár km után, mikor fogynak a házak, csak találok valami alkalmas helyet, még világosban. Az elágazás után megint egy 300 méternyit mentem, mikor a Gimnáziumhoz értem. Annak is a világszínvonalú sportpályájához, pár méteres drótkerítéssel körbekerítve, amellett pedig sűrű, gyönyörű liget. És ahogy az útról, a kerítés és a fasor közt benéztem, már is megláttam az éjszakai szállásomat. Csak kellő távolságba kellett bemenni az úttól, ahol a kutya nem lát, és én sem hallom az autókat, és elsőre úgy ítéltem, hogy ha én akarnék, ott pár hétig, a hideg beálltáig simán és észrevétlenül ellehetnék.

0032
0363
0361

És én még azt hittem, hogy ezzel véget is ért a mai nap! Hát, nem. Elhelyezkedtem, jóízűen megvacsoráztam, és akkor skót duda hangja ütötte meg a fülemet a távolból. Abban a pillanatban bevillant a plakát képe, amit érkezésemkor a Főtéren nézegettem sóvárogva, hogy este szabadtéri skótduda koncertet ad a már említett gimnázium zenekara. Egy percen belül már a sátrat cippzáraztam kívülről, öt perc múlva pedig már ott álltam a körben. Merthogy a tizenhárom zenész ifjú – vegyesen fiúk, lányok – körben álltak fel a vezető és vezénylő tanárral egyforma skót népviseletben, és három dob, valamint tíz duda háromnegyed órára fergeteges hangulatot varázsolt a kis térre. Százfőnyi szerencsés, helyiek és turisták élvezhették a látványos, show elemekkel is színezett bemutatót. Kár lett volna kihagyni, és ezt az élményt csak annak köszönhettem, hogy sikerült a városon belül, a centrumhoz ennyire közel leparkolnom.

Tizenötödik éjszaka: 57°24’49.57″É   6°12’17.05″Ny

15.-16. éjszaka