Skandináv kerékpártúra, 87. nap. Norvégia, Kvalfors közelében. 2011. augusztus 3.
Augusztus 3. szerda, az út 87. napja
A mai nap gyakorlatilag két dologgal telt, várost néztem és szereltem. Este, ahogy ment le a nap, a strand egy pillanat alatt elnéptelenedett. Egy csöndes zugba húzódtam be, mert nem akartam a mindenütt heverésző, napozó emberek közé sátrat verni, és este már teljesen egyedül voltam a nagy parton. Nagy csönd volt, tényleg jót aludtam!
Fél 8-kor kezdtem el a reggeli teendőket, 9-re össze voltam pakolva. Kicsit felhős volt, de jó idő ígérkezett, nyárra öltöztem. Jó nagy kapaszkodókkal indult a nap, egyre feljebb jutottam. Az első ereszkedőn furcsa kattogásra figyeltem fel, a hátsó gumiabroncs belevert a vázba. Egy buszmegállóban megálltam, és csak úgy keréken, az utánfutó terhe alatt állítottam egy kicsit a hátsó tengelyen. A jobb oldali anya gyanúsan könnyen ment fel a tengely menetére!
Tovább mentem, a zaj megszűnt. Gyorsan beértem Mosjoenbe, az addigi magasságomat is hamar elvesztettem, az városba „bezuhant” az E6-os, pillanatok alatt a tenger szintjére jutottam vissza. Rögtön a bejáratnál volt az üzletközpont, mindhárom lánc nagy hipermarkettel, elintéztem a bevásárlást pár napra. Vizet is vettem a benzinkútnál, mehettem tovább a központba.
Az 1600-as években alapult, ma mintegy 12 ezer lakost számláló város a Vefsnfjord fejénél, a Vefsna folyó beömlésénél fekszik. A fjord másik oldalán, mintegy 4-500 méterre a főtértől, a hirtelen égbeszökő Oyfjellet hegy tornyosul a város fölé. A főtér 50 méteres körzetében van egy-két modernebb, kőből-üvegből épült új üzlet, amúgy az egész belvárosban meghagyták a régi, hagyományos földszintes faházakat. Ezekben éttermek, kávézók, galériák, kézműves-műhelyek keresik a nagyszámú turista kedvét, és természetesen pénzét.
A lakóházak a környező dombok oldalában épültek, a belváros előtt és után a vizek partján ipartelepek, és kikötő fekszik. Közlekedési csomópont is Mosjoen, itt megy keresztül az E6-os út mellett a Bodö-Trondheim vasútvonal is, ezenkívül a város repülőtérrel is rendelkezik. Leparkoltam a szerelvényt, nézelődtem, fényképezgettem. A főtéren, ahol egy hatalmas virágheggyel, és az áldozatok fényképeivel emlékeztek meg a nemrég történt terrortámadás áldozatairól, megálltam.
Megpróbálkoztam a nettel, fogtam is egy ígéreteset, a közeli kávézóét, természetesen jelszóval védetten. Bementem, hátha elárulják a jelszavukat, szó nélkül leírták. Rá is tudtam kapcsolódni a wifijükre, de az internetre nem, a jel mögött nem volt netkapcsolat. Összepakoltam, elindultam kifelé, és nem sokkal odébb egy nagy irodaépületnél hirtelen ötlettel újra próbálkoztam, sikerrel. Fogtam egy lassú, de védetlen jelet. Gyorsan felraktam a képeket, naplót, megnéztem az e-mail-eket, meg a legszükségesebbeket, de így is elszaladt az idő, már 3 óra volt. Még a főtéren ülve megebédeltem, azzal már nem volt gond.
A kifelé vezető út megint „tolós” volt, megint vissza kellett kapaszkodni a hegyekbe. Mikor sikerült tekernem is egy keveset, a délelőtti probléma még komolyabban visszatért. Azonnal meg kellett állni, szerelni. Ekkor már látszott, hogy a tengelycsavar „örökhajtós” lett, magyarul elkopott róla a menet. Új csavar kellene, de honnan? A városba nem sok kedvem volt visszagyalogolni, különben sem láttam bicikli-boltot. Hirtelen jött ötlet, levettem az utánfutó egyik oldali tengelycsavarját, és azt raktam fel a biciklire. Az utánfutó vázkiképzése olyan, hogy a féloldali csavarhiány nem életveszélyes.
Jöttem tovább, (egész úton tartom magam ahhoz, hogy vissza egy métert sem) de tudtam, hogy az első parkolóban komolyabb szerelés következik. Ez egy olyan 10 km után el is jött, beálltam, és sátrat vertem. Kipakoltam az utánfutót, leakasztottam, fejre állítottam a biciklit, és úgy próbáltam eltalálni a helyes láncfeszességet, és a kerék síkban futását. Ez gyakorlatilag sikerült is, de közben egy nagyon aggasztó dolgot fedeztem fel.
Régebben már írtam, hogy egy küllő kitört, egy pedig csavarostól kiszakadt a felniből. Ezzel ugye sok mindent nem lehet csinálni, így hagytam, majd lesz valami vele. Az az igazság, hogy mióta elindultam, nem szedtem le a bicikligumikat, csak 2-3-szor utána fújtam. Kabalából nem szeretném megbontani, tartok tőle hogy utána folyton azt szerelem. Hát most, jobban átnézve vettem észre, hogy még 4(!!) küllő fejénél van a felni megrepedve, úgy, hogy nem is értem, még hogy nem szakadtak ki azok is. Az utánfutó nagy súlya úgy tűnik csak meg kínozza a hátsó kereket. Na meg a 4500 km. Sokat nem tudok vele csinálni. Abban teljesen biztos vagyok, hogy hazáig nem bírja ki, az már csoda lenne, azok pedig nincsenek, így csak azt tudom tenni, hogy megyek vele, amíg lehet. Hogy mi lesz, ha kiszakadnak, arra inkább nem is gondolok, majd akkor. Az biztos, hogy felni csere kell, újrafűzni a küllőket, amit még soha nem csináltam, és kulcsom sincs hozzá, á bele sem gondolok!
Egy teljes, kompatibilis hátsó kerék csere meg szerintem egy vagyon. És hol? A legközelebbi nagyváros Trondheim, 360 km. Úgyhogy azt hiszem, új programpont kerül az esti teendőim közé. Még szerencse hogy nagymamám gyermekkoromba megtanított imádkozni.
A pihenő amúgy szép, és csendes. (volt eddig, most épp négy kutyát levegőztetnek, akik utálják egymást.) Közvetlen itt folyik el egy kis patak nagyon tiszta vízzel. Így, ezt kihasználva, hirtelen ötlettel kimostam a patakban a biciklis pólóimból kettőt, meg a láthatósági mellényemet. Mindhárom műszálas, könnyen mosható, és hamar szárad. Ahogy a sziklán csutakoltam őket, a János vitéz dallamát dúdolgattam, és határozott Iluska-feelingem volt.
Körben hegyek emelkednek, az út egy folyóvölgyben kanyarog együtt a vízzel. Már tegnap is, de ma is folyamatos hiányérzetem volt a tájat nézve, ma rájöttem, hogy egy lila tehenet keresek. Tiszta alpesi hangulatú a vidék, az égbeszökő hegyeket hatalmas fenyőerdők borítják, a tágas völgyekben kis patakok, folyók szaladnak sebesen a sziklák között, a lankákon harsogóan zöld, dús legelők. Még tegnap láttam egy ilyenen legelni egy csordányi, na nem lila, de ez is elég furcsa volt, folt nélküli tiszta fehér tehenet. Most vagy albínók voltak, (nem tudom tehénben van-e, főleg ennyi egyszerre) vagy ami még elképzelhető, hogy ilyen fajták!
A másik hiányérzetem, amit igazán hasznos lett volna hozni, gomba-ismereti könyvet. Hihetetlen sok gomba van! Pár otthon előforduló fajtát ismerek, régebben szedtem is, ettem is sokat. Itt is láttam őzlábgombához hasonlót, de a nagysága gyanús, és még rengeteg ismeretlen fajtát. Ahogy meglátok egy-egy nagyobb telepet, rögtön a szalonnás-hagymás-gombás rántotta ízét érzem a számban, de itt azért nem merem megkockáztatni. Dunsztom nincs, hogy mondják norvégul, (még angolul sem) hogy egy gyomormosás rendel!
Hát így zajlik az én életem, hol csodákkal, hol gondokkal zsúfoltan, de mindenképp izgalmasan. 10 óra, a kutyák elmentek, szerencsére vitték magukkal a gazdáikat is, úgyhogy megint csend van. Még egy film, és reggel folytatódik a kaland.
87. éjszaka, Kvalfors közelében, a hegyek közt, egy pihenőben. 65°44’36.39″ 13°16’27.82″
