Skandináv kerékpártúra, 72. nap. Norvégia, Svolvaer. 2011. július 19.-e.
Július 19. kedd, a 72. nap
Az a ritka eset fordult elő ma, hogy a ronda időnek köszönhettem egy nagyon szép napot. Egész éjjel esett, a szél kegyetlenül fújt, a lecövekeletlen sátrat néha rám terítette, úgy meghajlította az üvegszál tartó rudat. Reggel mikor kinéztem, ködbe és permetbe volt a környék öltözve, a felhők a földön, és igazi hideg volt. Szebb és nyugodtabb helyen szó nélkül összehúztam volna a zipzárt, és egész nap ki sem néztem volna, de ez nem volt olyan hely. Egy üzemcsarnok mellett volt, a talaj murva, ami még matracon keresztül is tört, úgyhogy nem volt választás, villámgyors pakolás még a nagy eső előtt. Sajnos nem sikerült befejezni mielőtt odaért, telibe kapott, épp az esőszerkót tudtam felkapni, a sátor meg a többi már ázott. Szakadt!
Természetesen olyan világi hívságok, mint reggeli, meg kávé, meg gyógyszerek, ezek elmaradtak, riadó startot kellett vennem. Itt is láttam este Rema 1000-es boltot, ott lehet csak kapni a kedvenc csoki krémemet, betankoltam belőle, meg vettem tésztát, hozzá fűszeres paradicsommártást meglehetősen jó áron.
Kicsit még vártam, bár láttam nincs mire, annyira egyben volt a felhő, hogy több naposnak ígérkezett az eső. Elindultam, majd lesz valahogy! 20 méter után megálltam kesztyűt húzni, egyszerűen fáztam, mint a kutya. Kb. 2 km-t haladtam, amikor ha lehet, még erősödött, és felhőszakadás szerűvé vált, már 10 méterre nem lehetett ellátni. Na, akkor mondtam, hogy mára ennyi! A sors keze, hogy épp egy szépen nyírt pázsitos rész mellett álltam meg, a füves rész fölé sűrű, oltalmazó fakorona borult, és a szerelvény támasztéka is adott volt. Ezt nekem találták ki! Az egész egy takaros ház mellett volt, persze az útra nyitottan, és akkor olvastam az oldalán a feliratot: Jehova Tanúi, Királyság Terme. (Hááát……gondviselés?)
Rögtön beálltam, vacogva újra sátort vertem, majd villámgyorsan bemenekültem az eső elöl. Ami meleg cuccom volt azt felvettem, és elkezdtem olvasni. Délre befejeztem Merlét, és akkor vettem észre, hogy nem kopog a sátorponyva. Kinéztem, nem esett, sőt kezdett tisztulni az ég. Ki is tudtam menni, és pótoltam a reggel elmaradt napi rutinokat. Azt tudtam, hogy én ma még egyszer nem fogok sátrat bontani, ekkor jött az ötlet, hogy szétnézek, van-e itt könyvtár. (természetesen internet ügyben). Elindultam, rajtam az első ijedtemben felvett öt pulóver, és még kabátot is vettem rá. Gyalog mentem, nem volt kedvem a szerelvénnyel vacakolni.
A könyvtárat megtaláltam, 15 óra 1 perckor. Onnan tudom ilyen pontosan, hogy mikor mondtam, hogy netezni szeretnék, a könyvtáros mutatta az órát, hogy net az van, de egy perce zártak be. Félműszakos kultúra, 11-3ig!
Ajánlotta az információs irodát a központban. Elindultam megkeresni, közben kisütött a napocska, az emberek rövid ujjúban napfürdőztek, én meg egy sarki expedícióhoz beöltözve kerestem a nagy I betűt. Közben a városka olyan szép részeire jutottam, hogy csak tátottam megint a számat. Mást nem tudtam, ugyanis természetesen a fényképező gépet, és a filmfelvevőt nem hoztam. Az információban netet nem tudtak adni, csak infót, (igaz, így hívják) mégpedig hogy melyik kávézónak van free net-je. Megkerestem, és tényleg többen wifiztek. Mit mondjak, kicsit bosszús voltam. Szépen visszasétáltam a sátorhoz, mire visszaértem, folyt rólam a víz.
Nekiálltam egy kései ebédet főzni, a korábban említett paradicsommártásos makaróni volt a menü. Jó sok lett, nem is bírtam vele, fele maradt vacsorára. Aztán fogtam magam, összepakoltam a netes felszerelést, meg a képrögzítőket, kiszabadítottam a szerelvényt, és visszaindultam a kávézóhoz a kikötőbe. Na, most ugye ez a városka is a fjordok mellé épült, a zegzugos partvonal mellett én eddig öt kikötőt számoltam. Akármerre megy az ember, mindig víz mellé ér ki. Ez az elegáns port volt, sőt, itt kötött ki mint később láttam, a Hurtigruta nevű luxus-óceánjáró is, ami egy-egy útján a fjordok világát látogatja végig, a Nordkapp-tól Trondheimig.
Most már okosabb voltam, csak egy pulóvert vettem, és óvatosságból vittem csak magammal kabátot, meg is volt az eredménye, este 8-kor a kávézó teraszán majd meg fagytam. Először leraktam a szerelvényt a napra és fotótúrára indultam. Az első 100 méter után magyar szó ütötte meg a fülemet, Helsinki óta az első. Ezt már nem hagytam ki, leszólítottam Őket. Két hölgy és egy srác volt, mondták melyik utazási iroda (bocsi, nem jegyeztem) idegenvezetői, akik 11 napos kalandtúrákat szerveznek a messzi északra. Kérdeztek engem is, én mondtam, hogy kalandtúrához én már öreg vagyok, én már csak ilyen egyszerűbb, konszolidáltabb kis biciklitúrákon veszek részt.
Megkerestem hol hagytam a gépet, majd leköltöztem a kávézóhoz. Kiültem a teraszra, és nem egyszerűen, de végül volt kapcsolat. Bár szerintem elég sokan lóghattunk rajta, mert olyan lassú volt, mint én hegymenetben, és mindig szétbontott. Feltöltöttem a napló hiányzó részét, (érdekes ez a honlap, esküdnék rá hogy törlődnek róla részek, illetve most kénytelen voltam IV-ik fejezetet nyitni, mivel a harmadikhoz már nem engedett tölteni. Otthon a legelsőt választottam az ingyenes weblapkínálatból, lehet, hogy még nézelődhettem volna!) és próbáltam a képeket is feltölteni, de amikor a hátralevő időnek kiírta, hogy 3óra 40 perc, akkor vacogva ráhagytam.
Közben sikerült Skype-t is találnom, beszélhettem kedvesemmel, nővérkémmel, és egy kedves barátommal is. Már volt szó róla hogy mennyire csak egyedül tudom elképzelni ezt az utat, de azért néha jól esik az otthoni hang. Mindenki, aki az utamról érdeklődik, felteszi a szörnyülködő kérdést: és egyedül?! Igen, én döntöttem így, és most is azt gondolom, hogy helyesen, de azért néha ott motoszkál egy kis hiányérzet is a szívem körül…
Majd három órát ültem kint a teraszon, hát nem számoltam hányan fényképeztek le, vagy inkább a technikát, hányan érdeklődtek a honnanról, és hányszor kellett elmagyarázni a működést, de nagyon sokan. Mikor vagy harminc nagyon boldog idegen ember örült nekem, és fogott közre ismerősként, csak nagy nehezen ismertem fel pl. a tegnapi svéd csoportot a kompról. (illetve segítettek, biztos nagyon ijedtem nézhettem körbe rajtuk).
Mikor már nem ment a feltöltés, és nagyon fáztam, összepakoltam, és hazatekertem. Jehova vigyázott a sátorra, meg volt minden. Befejeztem a déli tésztát, beöltöztem, most fél 12 van és már csak 9 fok, friss éjszaka lesz. De süt a nap, és tiszta az ég. Amilyen rondán indult ez a nap, olyan szépen kiforrta magát!
72. éjszaka, Svolvaer, Norvégia, Lofoten félsziget. 68°13’46.80″ 14°32’09.36″
