Skandináv kerékpártúra, 47. nap. Finnország, Tervola. 2011. június 24.
Június 24. péntek, 47. nap
Ez a nap mindenképp emlékezetes marad. Egyszer a szépségéért, másfelől a nehézségéért.
Most, így frissen túl esve rajta, talán azt mondanám, hogy az eddigi legnehezebb napom volt. De túl vagyok rajta. Nézzük sorban. Éjjel a patakparti kis táborhelyemen társaim is akadtak, egy finn rendszámú lakókocsi parkolt be, ők is ott éjszakáztak. Reggel esett az eső, a sátorban vártam a szokásos dilemmában, tovább menjek, vagy ne? Aztán elállt, a nap is megmutatta, hogy még van, akkor pakoljunk, és gyerünk.
Az E75-ösön élénk forgalom, és a vizes úton szokásos ködfüggöny kísért. Pár km után egy hatalmas fekete felhő, és felhőszakadás. Kitérni nem lehetett előle, csak egy gyors beöltözésre futotta. Aztán ahogy jött, elállt. A GPS ki volt kapcsolva, de meg akartam nézni hol kell letérni, hát bekapcsoltam. Volna! De nem működött, beázott. Annyi látszott, hogy a kijelző mögött vízcseppek vannak. Remek! Maradt a térkép. Azon is látszott, hogy mind jobban északon járok, hogy menet közben átléptem hivatalosan is Lappföld határát.
Dél múlt, mikor egy nagy pihenőben megálltam, és gyorsan megebédeltem, majd indultam tovább. Természetesen pár perc múlva újabb zivatar, majd elértem azt az elágazást, ahol emlékeim szerint le kellett térnem, így a mellékúton megspórolva kb. 10 km-t. Most azt mondom, többet ezen nem spórolok.
A táj elég kihaltnak tűnt, boltot kerestem, mert fogytán volt a vizem, és kétséges volt hol éjszakázom. Bolt egy szál sem, egy benzinkúton vettem egy üveg vizet, háromszoros bolti áron. Aztán nekiindultam a tajgának. A zuhogó eső most már állandóra váltott, és a beállt felhőkön látszott, hogy nem egyhamar hagyja abba. Estig nem is hagyta. A vidék teljesen kihalt, a Kemijoki nevű folyó volt az egyetlen kíséret, ennek a folyását kísérte az út. Az emberi életnek annyi nyoma volt, hogy néha horgásztanyák tűntek fel a vízparton. Az egyik ilyennél volt lejáró, közelebbről is meg akartam nézni a folyót. Széles, sekély, és sziklák közt sebesen rohanó, barna vize összefüggő fenyő fal között kanyargott. Kimondottan alaszkaias feelingje volt, ezt támasztották a parton fel-feltűnő reklámtáblák, amik lazachorgászatra csábítottak.
Település nem volt, ritkás, tajgaszerű erdők, rendkívül buja aljnövényzettel. A 10-20 cm vastag, perzsaszőnyegre emlékeztető moha és zuzmótakaró sok csapadékot sejtet. Foltokban kilátszott, hogy gyakorlatilag a kiálló sziklák kivételével az egész vízben van. El kellet gondolkodni, hogy hol fogok éjszakázni. Aztán jött a válasz, egy nagyon erős csábítás képében. Egy erdei menedékhely volt a sűrűben, (persze elképesztő mennyiségű szúnyoggal) fedett asztal, pad, a padlózat megemelve, és fából, teljesen szárazon, előtte nagy tűzrakó hely, és mellette egy faházban odakészítve a rengeteg száraz tűzifa, gyújtós vágva, újságpapír felhalmozva. Éppen csak begyújtva nem volt. Nagyon nagy volt a csábítás, de még csak 3 óra volt, és én már szerettem volna minél hamarabb Rovaniemiben lenni. Mikor továbbindultam, még hangosan megjegyeztem, hogy „csak meg ne bánjam”. Hát jó érzésem volt.
Megint egy felhőszakadás, és az út mellett egy tábla, miszerint Tervola 25 km. Ott csatlakoztam volna vissza a főúthoz, amit lerövidítettem. Aztán a tábla után nem hittem a szememnek: az út földúttá változott. Először arra gyanakodtam, hogy útjavítás miatt egy darabon felbontották, de a végén derült ki, hogy ez egész Tervoláig, tehát 25 km-en keresztül tartott. És egyszer csak a táj is „bedurvult”, visszaváltott a délebben már megszokott erős emelkedő után erős lejtő szisztémára. Na, most ennek az útnak a nehézségeit nem akarom nagyon részletezni, aki már tekert szakadó esőben, egy csupa gödör, sáros földúton egy 85 kilós fogattal, esetleg ugyan ezt tolta fel nagyon meredek emelkedőn, és a túloldali lejtőn próbálta kordában tartani, az elhiszi, hogy szó szerint minden méterért megküzdöttem.
Megállásról szó sem lehetett, a szokásos hat óra már rég elmúlt, de már nem érdekelt, a végére akartam járni. Fél nyolc után estem be Tervolába, rögtön a folyó hídjára, az már aszfaltos volt. És hogy egy kis jutalom is legyen az útért, elállt az eső, és a folyó túlpartján felfedeztem egy homokos strandot, öltöző házikóval, WC-vel. Na, ez az enyém! Idáig még elvergődtem, este ¾ 8 volt, és a km-óra megint napi csúcsot, 104 km-t mutatott. Ilyen körülmények között! Nagyon örültem neki, és főleg annak, hogy nem álltam meg az erdei menedéknél, mert akkor még mindig előttem lenne ez a rémálom, most pedig már túl vagyok rajta, ki emlékszik rá? (én, egy darabig még).
Sátorállítás, le a csurom víz ruhákkal, és egy frissítő fürdés a folyó 10 fokos vizében. Kint 12 fok volt, de már kezdem megszokni a hideget. A baj az, hogy szinte mindenem elázott. A telefonon kaptam 3 SMS-t, kiírta, mutat szépen mindent, csak az érintésre nem reagál, pedig ez érintő kijelzős. A filmfelvevő makacsul azt írja ki, hogy nedvességet észlel, és nem működik, a GPS-ről már írtam. A fényképezőgép, bár csupa víz, és a laptop még működik. A ruháim közt már nagyon nehéz szárazat találni, tehát ideje lesz a rovaniemii pár napos pihenő-szerviznek, ami be van tervezve. Tüzet azért nagy nehezen sikerült raknom, kicsit melegedtem, nyárson megsütöttem a vacsora grillkolbászomat, megvacsoráztam, egy kicsi beszélgetés az otthoniakkal, és azt hiszem, ma sem kell elringatni. Holnap pedig reményeim szerint az Északi-sarkkör elérése!
47. éjszaka Finnország, Lappföld, Tervola strandján 66°05’01.83” 24°48’22.69”
