Skandináv kerékpártúra, 32.nap Észtország, Tallin.

Home » Skandináv kerékpártúra, 32.nap Észtország, Tallin.

Loading

Skandináv kerékpártúra, 32.nap Észtország, Tallin. 2011. június 9.

Június 9.-e, csütörtök, az út 32.napja

Ma egy hónapja indultam Szegedről. És most, a tallini kempingben, a Finn-öböltől 200 méterre fekszem a sátramban. Hát, tartalmas és eredményes kis hónap volt.

Reggel kilestem a sátor nyílásán, és mintha csak vártak volna, pár száz szúnyog rontott rám. Érdekes látvány lehettem már este is, most ugyanúgy, a kánikula ellenére zokni, zárt cipő, teljesen zártra cipzárazott szabadidőruha, és a hab a tortán, fülemre húzott kötött sapka. Valahogy védekezni kell, bár az igazi egy méhész-szerelés lenne a vérszívók ellen. Ennek megfelelően villámgyorsan elkészültem, és fél kilenckor el tudtam startolni. 83 kilométer várt rám, nem ártott igyekezni.

Skandi 479
Szépségek út közben.

Az autóút elég forgalmas volt, ez ahogy közeledem egy fővároshoz, mindenütt így van. Az égen szokás szerint egy apró kis felhő sincs, megint egy kánikulai nap. Szerencsére eléggé pihenten ébredtem, az első megálló 35 km után volt. A vidék annyit változott, hogy ritkultak az egybefüggő erdők, mind több tanya, termőföld ékelődött a fák közé. Még este főztem 2 liter jó citromos teát, (kora tavaszi londoni látogatásomkor kaptam kislányomtól, Katától finom teákat), volt még egy liter ásványvizem is, délre minden elfogyott. Egy benzinkútnál vettem még inni valót, csak ezzel az a baj, hogy általában 6-7-szeresébe kerül, mint boltban.

A város előtt 20 km-el eltűntek a nagy szélfogók, és olyan erős szembe szél fújt, hogy egyesben, 8-10 km-es sebességgel tudtam csak haladni. Tallin megnehezítette a bejutásom. Sűrűbben álltam meg pihenni, de két órakor így is elértem a városhatárt. Ez igen erőltetett menet volt! Ha valakit érdekel, Szeged-Tallin 2075 km. Átszeltem a várost, ugye délről érkeztem, és az északi részbe, a kikötőhöz igyekeztem. Pontosabban még csak a remélt kempingbe, de az is az öböl partján van, közel a kikötőhöz, és az Óvároshoz.

Skandi 481
Érkezés Tallinba.

A bevezető részen jó pár kilométeren keresztül családi házas övezetben, rengeteg fa között vezetett az út. Megint nagyon sok faházzal találkoztam, legtöbbjük a régi orosz dácsák stílusában épült. Volt közös gyalogos-biciklis út, azon tekertem, lent jó erős volt a forgalom. Egyszer csak sokkoló élmény ért, hatalmas zajjal leelőzött, és porfelhőbe burkolt egy sószóró autó. Hirtelen nem is tudtam mi van, csak pillanatok múlva fogtam fel: a kánikulában felolvadt a nem túl jó utak tetején a bitumen réteg, és hogy ne ragadjon, a télen sószóróként üzemelő autó most port szórt rá! Hát elképzelhető! Lesz miért fürödnöm.

Skandi 488
Balti tenger.

Majd itt is belefutottam az autópálya építésbe, ki volt téve a kerékpárral behajtani tilos, de mire én a GPS-el találtatok egy terelő utat…. Rábíztam magam, és jöttem. Na, nagyon nem ragozom, egyszer csak vizet láttam, kikötőt, egy szép tengerparti sétányt, majd egy táblát. Tallinn City Camping. Irodaházak közt, egy kis teraszon terül el. Egy aszfaltos rész, körülötte kevés fű, egy kiszolgáló barakképület. 10-12 lakóautó, nagyrészt németek.

Skandi 482
A kemping. Érdekes… Én a piros mikrobusz mögött, a zöldben bújtam el.

Itt találkoztam először „élőben” a Rotel rendszerrel. Ez a Road, út, és a hotel szó kapcsolódásából keletkezett. Azt a módszert jelenti, hogy egy busz vagy egy nagy utánfutót húz maga után, vagy a busszal van egybe építve az alvóhely, és út közben a busz utasai, éjszakánként abban alszanak. Az utánfutóban három sorban, soronként 14 apró kis kuckó van elkülönítve, és így 42-en tudnak aludni benne. Ezek épp akkora kis fülkék, hogy fekve el lehessen benne férni, rendes ágyak, és minden boksznak kis ablaka van. Népszerű, mert olcsó.

busz-1024x768
Rotel.

Bejelentkeztem, egy kis kellemetlen meglepetés az árral ért. A sátramért ugyanannyit kellett fizetni, mint bármelyik nagy lakóbuszért. Ezt kicsit igazságtalannak tartom. A két éjszakára 36 €u-t, majd 10 ezer ft-ot kellett kifizetnem. Húzós, de kellett. Letáboroztam, egy forró fürdő, kimostam a lekoszolódott ruháimat, rendbe tettem magam. Elindultam bolt keresőbe, hát a környéken bizony nincs. Egy büfé szerűségbe ültem be, mivel sokan voltak, gondoltam jó lehet. Rendeltem egy nagy adag gyroszt, jó sok sült krumplival, zöldsalátával, mártásokkal, két féle kenyérrel, tényleg finom volt! Jó laktam.

A recepció közelében lehet ingyen wifit fogni, de csak ott, beültem, és neteztem még egy kicsit, Skype-n beszéltem a családdal, megkerestem a helsinkii kempinget, aztán visszajöttem a sátorba. Most még egy film, és azt hiszem, nem kell ringatni. Fáradt vagyok.

Skandi 483
Tallin City Camping.

32. éjszaka, Észtország, Tallin, kemping.59°26’50.14” 24°49’01.25”

32-33.